Etikus-e programokat szervezni járvány idején? Lehet-e kapcsolatokat építeni, amikor művészek mennek tönkre? Ilyen kérdésekkel szembesül Oltai Kata galériatulajdonos hónapok óta. Használtruha-boltjában beszélgettünk, és ez igazi közösségi élményt adott: körülöttünk fiúk-lányok válogattak, egy kutya pihent, időnként közbeszólt Oltai kisfia is. Átélhettem, mire gondol, amikor a jelenlétben véli felfedezni a megoldást, szemben az online kulturális színtéren zajló versengéssel a figyelemért és a fizetőképes közönségért.
Oltai Kata öt éve döntött úgy, hogy nyit egy projektgalériát, a Rákóczi tér túlsó oldalán pedig egy használtruha-boltot. Az előbbi lett a FERi feminista projektgaléria, míg a „butik” a Konfekció nevet kapta.
KULTer.hu: Visszanézve a FERi kiállításainak történetét, szembeszökően sok a külföldi név. Ez minek köszönhető?
Tulajdonképpen az elmúlt négy és fél-öt év azt bizonyítja, hogy eltolódott a hangsúly a külföldi művészekkel való együttműködés felé.
Egyrészt azért, mert sokkal több izgalmas vagy bátor megkeresés érkezett felőlük.
Másrészt a kísérletem – legalábbis egy része – kudarcot vallott. Hittem, hogy ha van egy hely, illetve van valaki, aki felvállalja ezt a lehetőségteremtő szerepet, akkor meg fognak születni azok a munkák, amelyek egyébként nem születnének meg. De nem így lett. Vagy nem igazán.
KULTer.hu: Van benned csalódottság vagy keserűség?
A keserűség talán túlzás.
Az biztos, hogy magam is eltávolodtam a művészet vagy a kultúra fontosságába, hatékonyságába vetett hitemtől,
ami tizenhat éves korom óta elég fontos identitásformáló volt számomra. Ennek biztosan része az is, hogy itt vagyok a Rákóczi tér két oldalán, Józsefvárosban, és teljesen más szeletét látom a hétköznapoknak is. Nagyon sok ismerősöm lett a környéken, akik rendkívül diverz életszituációkban vannak. Ezért sokszor kevéssé tudom magam meggyőzni, hogy van értelme leképezni egy kiállítás vagy művészeti felvetés szintjén azt, amit meg kellene oldani. Mert az emberek találkozása az erőszakkal, a kiközösítéssel, az alulfizetettséggel valós probléma.
Ez talán úgy tűnik, mint egy értelmiségi, aki „alászállt”, de nem erről van szó, nekem lett kevés az az eszközkészlet, ami eddig természetes volt.
KULTer.hu: A Konfekció nevében álltál ki az SZFE épületfoglalói mellett.
Igen, mert a FERi most viszonylag passzív. A Konfekció állandóan aktuálpolitizál. Direkt gyűjtök is egy csomó pólót, tárgyi relikviát, baseballsapkát, politikai szóróajándékot. Olyat is, ami expliciten politikai, meg amire ráfogható, hogy az, mert akik ide járnak, hihetetlenül vevők erre az összekacsintásra. Aztán ott van a politikai másik dimenziója: egy test mindig politizál, állít és tagad, ha tetszik, ha nem.
KULTer.hu: Hogyan függ össze a FERi és a Konfekció az életedben?
Az üzleti terv része volt, hogy a nonprofit helynek legyen egy forprofit lába, ami szemléletmódjában is kapcsolódik hozzá. A Konfekcióban elég sokat játszunk a férfi és női test sztereotip elképzeléseivel, a hagyomány vagy a népművészet bemozgatásával, szétszedéssel, összerakással. Ezt egyáltalán nem tartom alsóbbrendűnek, nagyon szeretem és élvezem. Sokat „játszik össze” a két hely. Egyébként nagy a közös halmaza a látogatóiknak.
Viszont öt év után kicsit nehéz a helyzet. Számomra az is mérlegelési alap lett, hogy megéri-e beletennem annyi ingyenmunkát, amennyi egy nonprofit tér fenntartásával jár. Végül is, ha nagyon szigorúak akarunk lenni, van két munkahelyem.
Mindig úgy fogtam fel, hogy ez az ingyenmunka befektetés a szakmámba, a saját utamba.
Dobálni kell a vízbe ezeket a kavicsokat, amelyek koncentrikus köröket indítanak el. Az az igazság, hogy körülbelül egy éve hadilábon állok a konstrukcióval: kell-e vagy izgat-e engem ez annyira, hogy folytassam.
KULTer.hu: Jelenleg mi a válaszod?
Az, hogy szünetet akarok tartani. Azt hiszem, abban fáradtam el, hogy egyedül vagyok. Nem alakul ki közösség, mert mindenkinek sok saját ügye van, meg ahhoz azért kicsi a tér, kevés a lehetőség. Mindenki csak időszakosan kapcsolódik be.
Közben azt is látom, hogy rengeteg fiatal lány nagyon vágyik valami ilyesmire, mint a FERi. Az egyetemen vagy a középiskolában nem kapnak mélyebb tudást, miért is kapnának. Azonban hagyományosan ilyen ingyenmunkát az ember a pályája elején vállal, nem a közepén. Innen kellene vezessen valahova a vállalás, de nekem ez nem lesz meg, mert szándékosan mondtam le róla a jelenlegi intézményi viszonyok miatt.
KULTer.hu: Mennyire sikerült behozni a FERibe azt a fajta interdiszciplinaritást, amit szerettél volna? Gondolok itt a zenetörténetre, az építészetre, a dizájnra.
Kevésbé sikerült, mint akartam. Pár hónapja kifejezetten a profiltágítást látom magam előtt. Nagyon szeretnék helytörténettel foglalkozni. Ugyanezzel a kultúrakutatói szemlélettel, mert a kultúrakritika nem létezik a feminista eszközkészlet nélkül. Amit itt a józsefvárosi közeg kínál, az nagyon izgalmas… de mindig időszűkében vagyok!
A helytörténetben ott van minden, amitől végtelenül izgalmasan lehet beszélni múltról és jelenről.
Azt a sváb, zsidó, cigány hagyományt kutatni, ami itt van, és a bemutatásával a jelennek is szólni. Józsefváros példáján keresztül az urbanizációtól kezdve azokig a városi stigmákig, amelyek kialakultak róla, mindent fel lehetne dolgozni. Mentőövem, hogy ez most rohadtul izgat. Sokat profitálhatna ebből mindenki, aki itt lakik, meg akik egyébként ki vannak éhezve ezekre a témákra.
KULTer.hu: A koronavírus-járvány előtt a FERi aktív volt az interneten. Mennyire tekinthető egyértelműnek egy ilyen kritikai kezdeményezés jelenléte a közösségi média azon platformjain, amelyekről egyre egyértelműbb, hogy nem hangot adnak az alulról szerveződő közösségeknek, hanem inkább – az algoritmusok cenzúrájának segítségével – a status quót erősítik?
A közösségi média végtelen lehetőséget ad a kapcsolatfelvételre. Amikor még nagy intézményi kiállításon is dolgoztam, már beletartozott a profi sztenderdekbe, hogy valakit az Instagramon keresel föl. De hogy innen hogyan lépsz tovább, az már más dolog.
A közösségi média jó arra, hogy te kommunikálj, de a cél nem ez.
KULTer.hu: Akkor mi a cél?
Hogy a fizikai térbe bevonzzak embereket. Erre nagy hangsúlyt fektetek, akkor is, amikor itt vagyok a Konfekcióban. Az én helyemen, a FERiben külön figyelmet fordítok arra, hogy nagyon sok könyv és más nyomtatott anyag legyen elérhető. Van, hogy egy-egy kiállításhoz a saját könyveimből hozok példányokat, vagy rendelek, esetleg kiveszek a könyvtárból, amit tudok. Ez a szélesebb irodalom működni szokott, előfordul, hogy valaki egy-másfél órákat is ül ott és olvas. Alapvetően ebben az old school befogadásban hiszek.
KULTer.hu: Amikor bezártak a múzeumok és galériák, jellemző volt, hogy internetes platformra költöztek át, például online kiállításokkal. Nagyon érdekes egymás mellett nézni az OFF-Biennálét és a FERit. Az OFF a PAD-dal együtt tartott egy csoportos videóhívással kiegészített, élőben közvetített Disztópia/Utópia adománygyűjtő bulit. Az OFF úgy érezte, hogy ezzel megy szembe az aktuális normával, a bezárkózással – a FERi ugyanezt a normakritikus gesztust a hallgatással igyekezett meglépni.
Nem tudom elképzelni, hogy pénzt gyűjtöttem volna akkor, amikor azt sem tudtam, hogy egy hónap múlva lesz-e az embereknek fizetésük.
Sajnos nekünk is tolódott és törlődött számos szuper projektünk. Egy március eleji szombaton zártuk be mind a két helyemet. Még nem volt hivatalos rendelet rá, hogy be kell zárni. Egy-két ismerősöm már elkezdte kiposztolni, hogy hétfőtől bezárja az üzletét. Beszélgettük, hogy mi illik? Ránéztem az Al Jazeerára, ott brutális dolgokat mutattak a járványról, itthon meg szinte semmit. Igazából etikus, humánus lépésként zártunk be, talán egy vagy két hétre számítottunk, de arra szerintem akkor még senki nem gondolt, hogy ilyen volumenű lesz a leállás.
Hiszek a hallgatásban. Nagyon sok személyes hősöm politikai vagy történelmi helyzetekben évekre elhallgatott.
Az legalább annyira erős gesztus, mint a kiállás. Most nyilván egzaltált a közösségi terek tempója – a számok megtartása és a görbék emelése miatt. Én nem tartom ezt perdöntőnek. Mind a projekthelyszínek, mind a – mondjuk így –
feminista, queer vagy politikai művészettel foglalkozó terek sajátossága, hogy végtelenül szeszélyesek tudnak lenni.
Belefér ebbe a műfajba, hogy egyes szereplők eltűnnek, majd újra előjönnek vagy mások lépnek be: cserélődnek az emberek. Ez a pulzálás attitűdbeli kritika a kereskedelmi szektor kiszámítható menetelésével szemben. Nincs ezzel semmi baj.
KULTer.hu: Milyen lehetőségeid voltak arra, hogy a szakmai munka a zárva tartás közben is folyjon a háttérben?
Ebben az évben két fontos csereprogramot csináltunk volna, egyiket egy londoni feminista galériával, a The Bowerrel, a másikat pedig egy inkognitóban működő örmény kollektívával, a Queering Yerevannal.
Mindenki végtelenül nehéz helyzetbe került, én is. Sem az államtól, sem a kerülettől nem jött semmilyen könnyítés.
Olyan formában sem, hogy ne mindent ugyanúgy kelljen fizetnünk. Nekem sem feltétlenül azon pörgött az agyam, hogy milyen projektet rakunk össze, amint ki lehet nyitni. Akkor telecsordultál azzal, hogy markolókkal dobálják az embereket jelöletlen sírokba. Akit ez nem érint meg és tud a szakmájára úgy koncentrálni, mint máskor… hát az nem én vagyok!
KULTer.hu: Lotta Grimborg textiltervezőnek és társainak az a kiállítása, amit korábban beharangoztál, idén már nem jön Svédországból. Mire lehet az év hátralévő részében számítani?
Nem merek semmi konkrétumot mondani. Aktívan szerveztünk egy filmes programot. Egy sorozatot a ’70-es, ’80-as évek afrikai és távol-keleti kultfilmjeiből, amiket egyáltalán nem ismernek itthon. De olyan hamar felugrottak a napi megbetegedési számok, hogy most megint toljuk ezt a programunkat.
Ami biztos, hogy az október 21-én nyílt kiállításunk egy 1996-os kollaboratív projektet elevenít meg,
amelyben Szépfalvi Ágnes (ma Agnes von Uray) egy francia diplomatafeleség alteregóját vette fel, mert akkor annyira nem volt tere a figurális festészet megjelenésének. Nőként.
A FERi szereti. Szépfalvi Ágnes: Monique L. című kiállítás 2020. november 21-ig tekinthető meg a budapesti FERiben.
A borítófotót Vizi András készítette.
