A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) épületei hétfőtől zárva tartanak, a tanév 2021. február 1-től folytatható, addig oktatási tevékenység semmilyen formában nem végezhető az intézményben – döntött pénteken a fenntartó alapítvány kuratóriuma. A hallgatók szerint ez nonszensz, szombatra tüntetést, hétfőre oktatási napot terveznek.
„Az alapítvány kuratóriuma megállapította, hogy jelen körülmények között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen az oktatás feltételei, a hallgatói jogok érvényesülése és védelme, a megfelelő és biztonságos munkakörülmények, valamint
az egyetem akadémiai autonómiája nem biztosítható” – szerepel az SZFE polgárainak címzett körlevélben az egyetem honlapján.
Mint írták, a 2020/2021-es tanév első félévében felvett tárgyakhoz tartozó kreditek teljesítéséről meggyőződni nem lehet, így azok elismerésére nincsen mód. Az alapítvány kuratóriuma felkérte az egyetem vezetését, hogy a határozat végrehajtásához szükséges intézkedéseket tegyék meg, az egyetemi polgárokat megfelelően tájékoztassák és intézkedjenek a tanév szükség szerinti meghosszabbításáról úgy, hogy az első féléves tárgyak teljesíthetőségét a következő félévekben lehetőség szerint biztosítsák.
A péntek esti körlevelet Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár írták alá.
Kiemelték, hogy a fenntartói döntések a hallgatók jogviszonyának fennállását nem érintik, nem eredményezik a hallgatói jogviszonyok szünetelését vagy megszűnését. Szintén nem érintik az intézkedések a hallgatói munkaszerződéseket és a Diákhitel-szerződéseket. A hallgatók szociális és tanulmányi ösztöndíjait a vonatkozó szabályok keretei között utalják ki. A 2020. február 1-től induló félév megszervezését Zalán János megbízott oktatási rektorhelyettes koordinálja.
„Az egyetem épületei 2020. november 9. napjától 2021. február 1. napjáig oktatási tevékenység és kollégiumi lakhatás tekintetében zárva tartanak.
A kollégiumi ellátására jogosult azon hallgatók számára, akik lakhatásukról átmenetileg nem tudnak gondoskodni, indokolással előterjesztett kérelmük alapján a kancellár elhelyezést biztosít” – áll a körlevélben.
Az SZFE alapítvány kuratóriuma döntéseiről tájékoztatja az Oktatási Hivatalt is.
Az SZFE hallgatói tudatták az MTI-vel, hogy az innovációs és technológiai miniszter nem fogadta el meghívásukat a jövő szerdai egyeztetésre.
November 6-i közlésük szerint Palkovics László levélben arról tájékoztatta a hallgatókat, hogy „a kormány politikai célok helyett szakmai célokat igyekszik szolgálni azzal, hogy a színvonalas színház- és filmművészeti oktatás biztosítására rendelkezésre bocsátja a szükséges költségvetési forrásokat. Ennél nagyobb mértékben nem kíván beleszólni a jelenlegi konfliktusos helyzetbe sem”.
Az SZFE-sek a bezárás hírére is reagáltak, Szurdi Panni hallgató nyilatkozott a 444-nek. „Nonszensz ez az egész” – mondta. „A tanszabadsághoz való jogot teljességben sérti a cselekvéssorozat, amit az egyetem általunk el nem ismert vezetése az elmúlt hetekben próbál véghez vinni.” A kuratórium intézkedéseinek a hallgatók szerint nincs jogalapja, erről jogászokkal egyeztettek.
Döntésüknek megfelelően hétfőtől folytatódik az oktatás a tanköztársaságban.
November 7-én 17 órára szolidaritási tüntetést szerveznek a Kossuth Lajos térre Szolidaritás az SZFE-vel! címmel.
Forrás: MTI, borítókép: SZFE HÖK