A Szinva Irodalmi Díjat Bereti Gábor magánszemélyként alapította Miskolcon szépírók és szakírók elismerésére. Első alkalommal december 2-án 14 órakor adták át Szvoren Edinának a miskolci városházán, a járványra való tekintettel zárt körben.
Bereti Gábor alapító Szabó Lőrinc-díjas irodalmár, versek, novellák, kritikák szerzője. A díjjal egyidejűleg létrehozta a Szinva Irodalmi Alapítványt is, amelynek célja a magyarországi és a külföldi magyar nyelvű szépirodalmi alkotói tevékenység, valamint az ehhez kapcsolódó fordítói munka támogatása, elismerése, ösztönzése. Az alapítvány ezt elsődlegesen a Szinva Irodalmi Díj adományozásával kívánja elérni.
A kuratórium állandó tagjai: Csehy Zoltán, Jenei László, Korpa Tamás, Mezei Gábor, Vásári Melinda.
Első alkalommal a szépirodalmi kategóriában ítélték oda. Szvoren Edina 300 ezer forintos pénzjutalomban részesült, továbbá egy oklevet és egy képzőművészeti alkotást is kapott, Seres László Rajz 1. (Miami) című gicleé nyomatát. A díjazottat Csehy Zoltán laudálta.
„Szvoren Edinának rettenetes szeme van: mindent figyel, mindent máshogy néz, mindent elemeire, összetevőire bontva lát, egy író-Árgus, akinek a teste csupa szemből áll, s aki minden mitológiából ösztönösen szabadul ki. A kényelmetlenséget, a formális helyzetben lappangó és munkáló önámítást leleplező szeme van, holott végtelenül természetesen néz, nem akar mindentudó térfigyelő kamera lenni,
mégis az olvasónak az az érzése támad, hogy így is túl sokat vesz észre a saját maga kifejlesztette érzékenységével.
»Ezek emberi gesztusok« – veti oda lezseren –, »ez nem a pokol«.” Így kezdte Csehy a méltatást, és végül azt is leszögezte, hogy „a határozott kuratóriumi döntés a díj presztízsét és jövőjét is megalapozta.”
Borítókép: Magyartanárok Egyesülete