A streamingszolgáltatók egyre erőteljesebb térhódítása nemcsak a sorozatokat, hanem a dokumentumfilmeket is helyzetbe hozta. Sokkal többen fogyasztanak ilyen típusú tartalmat, mint valaha. A mindig is mostohán kezelt műfaj mintha megtalálta volna a hozzá leginkább illő platformot: az internetet. Persze egy filmfesztivál lényege épp a személyes részvétel, a közös élmény és a vetítést lezáró izgalmas beszélgetések. Az ismert okok miatt a BIDF-et idén online rendezik meg, de nézzük a dolog jó oldalát: a remek dokuk házhoz jönnek.
A beszélgetésekről sem kell lemondanunk, élőben és felvételről is megnézhetjük az alkotókkal, a téma szakértőivel vagy épp az adott film Civil Nagykövetével folytatott diskurzust. A fesztivál szerkezete nem változott tavaly óta: az egész estések négy szekcióján, illetve a három filmből álló magyar megmérettetésen kívül az egyetemi hallgatók versenyének rövidfilmjeit nézhetjük meg. Az alábbi írás nem titkoltan kedvet akar csinálni a BIDF filmjeihez, melyek közt szerepel a legutóbbi Verzión is vetített Isten hozott Csecsenföldön.
Kislány vagyok (Petite fille)
Ha a 2021-es válogatás dokumentumfilmjeinek közös nevezőt kellene találni (a mezőnynek csupán a harmadát látva), akkor az egyértelműen a gyermek lenne. Két éve a fegyveres konfliktusok, világpolitikai események, tavaly pedig a nők tematikája határozta meg az alkotások jelentős részét. Sébastien Lifshitz rendező műve egy vidéki francia családra fókuszál. Négy gyermekük közül a második legkisebb, a nyolcéves Sasha más, mint a többi. Bár fiúnak született, de mindig is érezte, tudta, hogy ő lány. A másodikos gyerek családja elfogadja őt, a konfliktus az iskolában jelentkezik. Sashát ott fiúként kezelik, nem lehet önmaga, nincsenek barátai, magányos, kirekesztettnek érzi magát.
Az érte oroszlánként küzdő édesanyja Párizsba viszi, ahol egy szakember segítségét kérik.
A megörökített közel egy év alatt Sasha fokozatosan kinyílik, a legszebb pillanatok azok az apró örömök, amelyeket addig nem élhetett át. Hogy végre átjön játszani hozzá egy barátnő, lányoknak való fürdőruhában strandolhat a tengerparton, és a legfontosabb: lányként kezdheti meg a harmadik osztályt. A csak közvetve bemutatott, álszentnek tűnő igazgató és a tanárok nem jelennek meg a filmben, az ő nézőpontjukat nem ismerjük meg. Ahogy azt sem tudjuk meg, melyik kezelés mellett döntenek Sasha szülei: hagynak-e kiskaput arra az esetre, ha a gyerek később esetleg fiúként élne tovább. Az idehaza sajnos teljesen átpolitizált gendertémát a francia rendező példás empátiával és visszafogott líraisággal ábrázolja.
Mesék a zárkából
Visky Ábel első egész estés alkotása egy high conceptre épül: börtönben ülő apák mesét írnak a gyermekeiknek, majd ezeket közösen el is játsszák. Így a fantázia birodalmában újra egy család lehetnek. Miközben az előkészületeket, majd végül a megvalósult meséket nézzük, három párhuzamos szálon bomlanak ki emberi sorsok. Nem is a bezártság, a szabadság korlátozása a legfájóbb az elítélteknek, hanem hogy azzal a tudattal kell élniük, hogy minden benntöltött nappal lazul a kapcsolat a feleségükkel vagy a barátnőjükkel. Hiába a beszélők, az esetek nagy részében a nő nem vár hosszú éveket, hanem új férfi oldalán folytatja életét.
A kialakult mesék leképezik a raboskodó apák aktuális helyzetét, terápiának is tekinthetők.
Gábor, akit a forgatás alatt hagyott el gyermeke anyja, valódi családot szeretne fiának. Az élőszereplős, kreatív képekkel rögzített mesében az idegen által nevelt Malacka rátalál igazi szüleire. Az apjával együtt raboskodó Tibi vegyes technikával rögzített (az élő szereplők rajzolt környezetben jelennek meg) meséje az elengedésről szól. Az aranyhalat (akit a lánya játszik) kifogó halász végül visszaengedi a tengerbe a halacskát. Ahogy Tibinek is meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy az ő párkapcsolata sem bírta ki a börtönben töltött éveket. Zoli meséje egy király ellopott, majd a gyermekek által visszaszerzett fogsoráról szól. Ahogy a rajzok és fotók elegyéből készült mese is sugallja, itt jól végződik a történet. Nem ment tönkre a házasság, az apa továbbra is példakép maradt két nagyfia számára, míg kislánya csak ezután fogja megismerni a börtönből szabadult családfőt.
Anyáim története
Haragonics Sári és Dér Asia filmjének főszereplője egy leszbikus pár, Nóra és Virág, akik örökbe akarnak fogadni egy gyereket. A fővárosi értelmiségi pár dolga a mai Magyarországon fokozatosan nehezedik: bejegyzett élettársi kapcsolatuk ellenére a törvény szerint ők nem számítanak családnak. Így mindketten önállóan adják be kérelmüket.
Végül sikerül egy kislányt örökbe fogadniuk, de a gondok ezzel nem szűnnek meg.
Épp elég nehézséget jelent a két nőnek rátalálni a megfelelő szülői szerepre és belerázódni Melissza nevelésébe, aki nem könnyű eset. Ám mindketten érzékelik az itthoni politikai közbeszéd egyre erőteljesebb melegellenességét, ezért a kivándorláson gondolkodnak. Nóra tűnik az aktívabb, kezdeményezőbb félnek, ám a gyerek megérkeztével megváltozik a két nő kapcsolatának dinamikája. Virág ösztönösen ráérez az anyaszerepre, a Dadának nevezett Nóra viszont szenved attól, hogy nem tudja megélni anyai érzéseit. Melissza tartózkodóbb, néha ellenséges vele, amihez persze erősen hozzájárul, hogy a nő más nevelési elveket vall, mint Virág. A film zárlata már Bécsben találja őket, ahol szabadabb élet vár rájuk.
Csapda a neten (V síti)
Vít Klusák két évvel ezelőtt a Daliborek szerint a világ című dokumentumfilmjével szerepelt a BIDF-en, most Barbora Chalupovával közösen készítették el a gyerekek online bántalmazásáról szóló emlékezetes filmjüket. Az alkotók kísérletbe fognak: három fiatal színésznő tizenkét éves lányként regisztrál több online platformra, majd a lefektetett szabályok szerint beszélget az iránta érdeklődő férfiakkal. Már a casting tanulságos, hisz a jelentkezők túlnyomó többségét gyerekkorában online bántalmazás érte. Egy stúdióban építik fel a három gyerekszobát, ahol a lányok – bár tudják, mire vállalkoztak – mérhetetlen mennyiségű szennyel találják szembe magukat nap mint nap. A stábon kívül szakértők is jelen vannak, hogy segítséget nyújtsanak a zaklatást, behálózást, érzelmi zsarolást elszenvedő, pornográf videók látványának kitett lányoknak.
Erős gyomor kell a film megtekintéséhez.
Átlagosnak tűnő fiatalemberek, apák, sőt nagyapák élnek vissza hatalmukkal (nem pedofilokra vadászik a film), és követelnek a kiskamasznak hitt szereplőktől meztelen képeket. Klusákék cukrászdai személyes találkozót is szerveznek, ahol még ijesztőbb ajánlatok hangzanak el. A Skype-hívások közül csak egy húszéves srác arcát látjuk torzítás nélkül, ugyanis ő volt az egyetlen a filmben, aki nem hátsó szándékkal lépett kapcsolatba az egyik lánnyal. A Csapda a netenből, mely a tavalyi év legnézettebb filmje volt Csehországban, készült egy rövidebb, gyerekbarát (12 éven felülieknek szánt) verzió, melyet minden bizonnyal sok iskolában levetítenek majd a médiatudatosság erősítése céljából.
Születési helye: Auschwitz (Born in Auschwitz)
Cseke Eszter és S. Takács András gyakorlott dokumentumfilmesek, hiszen az On the Spot ismert alkotópárosáról van szó. Ebben a filmjükben a generációkon át öröklődő traumákkal, illetve az ezekkel való megküzdéssel foglalkoznak. Az Orvos-Tóth Noémi Örökölt sors című nagyhatású könyvével rokonságban álló dokuban egyetlen kiemelt anya-lánya viszonyon keresztül több nemzedék életébe is bepillantást nyerhetünk.
Angéla, akinek szüleit Sárospatakról hurcolták el, Auschwitzban született, öthetes volt, amikor felszabadították a koncentrációs tábort.
Saját lányát, Katit, aki ötéves volt, mikor 1973-ban Kanadába emigráltak, túlélőnek nevelte, nem igazán mutatva ki neki a szeretetét. A vallásos zsidó férjet választó Katit súlyosan megviselte a gyerekkora. Felnőttként sokat dolgozott a trauma leküzdésén, ő tudatosan másképpen neveli gyermekeit. Több részlet került be a filmbe – melyeket nagyrészt fehér krétarajzos animáció kísér – Angéla édesanyja és lánya közti, a múltban rögzített beszélgetésekből. Ezekben a nagymama vonakodva bár, de mesél unokájának a lágerbeli életről és a sárospataki évekről. Ugyanakkor kérdéses, hogy szükség volt-e az anyanyelvén jól tudó, mégis (erős magyar akcentussal) angolul beszélő Angéla, valamint a tőle sokban különböző, már ízig-vérig amerikai lánya Izraelbe és Budapestre utaztatására. Bár a döntés mindkét esetben védhető, nem sokat tesz hozzá a filmhez. Érdekes lett volna megtudni, hogy Angélának hogyan sikerült az Auschwitzba látogató Ferenc pápával személyesen váltania pár szót. De ez sajnos nem derült ki az amúgy fontos problémákat boncolgató alkotásból.
A festőművész és a tolvaj (The Painter and the Thief)
Benjamin Ree dokumentumfilmje az idei BIDF fényesen csillogó ékköve. Egy hihetetlen történetet kreatívan és rendkívül hatásosan, játékfilmeket megszégyenítő módon mesél el. A tehetség és a gondos munka mellett szükség volt a két karizmatikus, a kamera előtt is teljesen természetesen viselkedő főszereplőre, a cseh festőművészre, Barborára, valamint az ő két képének ellopásában részt vevő Karl-Bertilre. No meg jó adag szerencsére, hogy a forgatás alatt (2016–2019) kettejük között valami barátságféle alakuljon ki. Az egyik trükk az, hogy egyszer Barbora nézőpontjából látjuk a drogproblémákkal küzdő bűnözőt, akinek így kezdjük megismerni a múltját és jelenét. Majd Karl-Bertil szemén keresztül figyelhetjük a bántalmazó kapcsolatból kimenekített, Norvégiában élő festőnőt.
Több részletet vétek lenne elárulni, nagyon ajánlott az Oscar-díjra is esélyes film megtekintése.
- Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2021. március 1–10.
