Térey János utolsó, befejezetlen regényének feldolgozásából megszületett a hosszúlépés.járunk? első debreceni programja. A Katona József Színház művésze, Pelsőczy Réka rendezte sétaszínház az író-költő életének debreceni helyszíneit járja be szeptember 14-én és 18-án.
Az alkotó karakterét a debreceni Csokonai Színház színészei, Bakota Árpád, Kránicz Richárd és Mercs János alakítják.
„Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol.”
2020-ban jelent meg Térey János utolsó, befejezetlenségében is magával ragadó műve, a Boldogh-ház, Kétmalom utca – egy cívis vallomásai, amely drámai sorsokkal tűzdelt családtörténet és szubjektív várostörténet egyben.
„Debrecen épületeinek jelentős hányada nem arról nevezetes, hogy létezik, hanem hogy valami másnak a helyén áll.”
− írta posztumusz megjelent művében Térey, de a könyv helyszínei még állnak Debrecenben, így átélhetővé teszik az elmúlt évek egyik legizgalmasabb regényét.
A hosszúlépés.járunk? és a debreceni Csokonai Színház közös sétaszínházán a kulisszák az eredeti helyszínek, a sétavezetők pedig az írót megszemélyesítő színészek,
akik a fiatal, a felnőtt és az idősebb, életével, szülővárosával és a családi örökségével számot vető Térey személyét idézik meg.
A hosszúlépés.járunk? 2013 óta működő családi vállalkozás. A népszerű budapesti, keszthelyi és tihanyi séták mellett Debrecen az első vidéki nagyváros, ahol hosszúlépés.járunk?-program indul. A Csokonai Színházzal együttműködésben két sétát hirdettek meg szeptemberre: az első 14-én (kedden), a Térey Könyvünnep nyitónapján 15.30 órától indul a Kút utca és az Árpád tér sarkától, a második 18-án (szombaton) szintén 15.30-tól. Jegyek a hosszulepes.org oldalon vásárolhatók.
Borítófotó: Szirák Sára