Napjainkban már életünk szerves része a gamerkultúra, amelyre egy külön iparág épül, és amellyel a filmesek is időről időre kacérkodnak. A Ryan Reynolds főszereplésével készült Free Guy is ennek a terméke. A filmnek a Ready Player One-hoz hasonlóan van szíve, ám nem minden téren teljesíti küldetését.
A 21. századot, ezzel együtt a digitalizált kultúra korát is a Mátrix nyitotta meg 1999-ben, amely számos olyan technológiát vonultatott fel, amely mára valósággá vált, vagy amelynek „alapfilozófiája” nagyon hasonló ahhoz a szimulált világhoz, amely a Wachowski testvéreknél megjelenik, legyen szó a VR-ról (virtuális valóság) vagy az AR-ról (kiterjesztett valóság). Ennek árnyékában talán kevesebben emlékeznek a testhorror mesterének, David Cronenbergnek a videojáték-filmjére, az eXistenZ-re, amelyben több, egymásra épülő virtuális valóság jelenik meg, és az a kérdés merül fel, hogy
létezik-e még az objektív valóság, azaz van-e nem szimulált világ,
ahol a hús tényleg hús, a test torzulásának pedig tényleg vannak következményei. Mind a Mátrix, mind Cronenberg műve, mind a fősodorbeli filmhez képest meglepően intelligens Ready Player One meglehetősen negatívan ábrázolják a virtuális valóságokat: olyan realitásokként, amelyekkel a fogyasztói kapitalizmus tulajdonképpen rabszolgákká változtatja az embereket.

A videojáték egy filmnél vagy sorozatnál erősebben táplálja az eszképizmust, azaz egy MMORPG (masszív online játék, amellyel több ezer órát lehet eltölteni – a World of Warcraft máig a legsikeresebb példája ennek) vagy egy VR-készülék kiszakítja az embert a „sivár valóságból”, akár a Ready Player One-ban, és
ahelyett, hogy azt a világot próbálná jobbá tenni az egyén, amelyben hús-vér valójában létezik, inkább virtuális karaktert fejleszt,
digitális épületeket húz fel, nem létező ellenségeket semmisít meg. Ez is egy lehetséges megközelítése a gamerkultúrának, pedig ennek a médiumnak is megvannak a maga remekművei: egyesek gondolkodásra késztetik az embereket (lásd a The Last of Us-játékokat), mások a kreativitást fejlesztik (például a Minecraft-őrület), azaz a játszás számos fronton sokkal több egyszerű eszképizmusnál, menekülésnél. A Ryan Reynolds főszereplésével készült Free Guy többek között ezt hivatott bemutatni, bár sok tekintetben nem képes elszakadni a negatív sztereotípiáktól és a filmipar tipikus videojáték-percepciójától.

A Free Guy főhőse egy úgynevezett NPC, azaz nem játékos karakter. De álljunk is meg itt! Egyaránt NPC-nek nevezik a videojátékok fő gonoszait, ellenfeleit, mellékszereplőit és „statisztáit” azon egyszerű okból kifolyólag, hogy
egyikőjüket sem a játékos, hanem egy többé-kevésbé fejlett mesterséges intelligencia, illetve egy előre megírt algoritmus irányítja.
Az NPC-k között lehetnek értelmes, kidolgozott karakterek, de olyan utcai járókelők is, akik mindig ugyanúgy reagálnak mindenre. Ma már persze a nagy kiadók (Electronic Arts, Microsoft, Ubisoft stb.) több olyan projektet is futtatnak, amelyek segítségével forradalmasíthatják az M.I.-t, azaz tényleg intelligens, a felhasználó akcióira valóban reagáló virtuális karaktereket hozhatnak létre. Ettől azért még messze vagyunk.

A Free Guy címszereplője, a Free City című játékban élő Guy nem ellenfél vagy mellékszereplő, hanem egyszerű statiszta, játéknyelvre lefordítva 1-es szintű nímand. Teljesen unalmas rutinéletet él: bazsalyogva felkel, munkába megy, ahol Buddy nevű biztonsági őr haverja már várja, és mivel ők egy bank alkalmazottai, valakik a játékon belül rendszeresen kirabolják a pénzintézetet. De Guy nem lép közbe, csak a földre hasal, és tűr. Ám egy nap
felerősödik benne az érzés, hogy többre, pontosabban társra vágyik, és mégsem olyan teljes az élete, mint amilyennek képzeli.
Egy Molotov Girl nevű, játékos által irányított karakterbe szeret bele, és őt kezdi el követni, hogy valamilyen módon kapcsolatba lépjen vele. Közben belekeveredik egy, a Free City és a virtuális valóság határait meghaladó ügybe, és kiderül, hogy álmai nője (valódi nevén Millie) független fejlesztő, aki a Free Cityt készítő nagy stúdiót kívánja leleplezni, amely arcátlanul ellopta az ő és Klavi, a cégnél dolgozó alkotó saját, mesterséges intelligenciát forradalmasító játékának ötletét és kódrészletét. A főnök, Antwan viszont megérzi, hogy szorul a nyaka körül a hurok, így minél előbb aktiválni akarja a Free City 2-t, ami egyet jelent a lopott kód eltörlésével, vagyis Guy világának teljes pusztulásával.

A Free Guy összességében nagyon hasonló ívet ír le, mint a Ready Player One és a Mátrix, tehát sok meglepetést nem okoz. A helyzetek, a fordulatok ismerősek és alapvetően a konfliktus is ugyanaz. Azaz adott a gátlástalan vállalati figura, akit Taika Waititi remekül, olykor-olykor azért túltolva játszik. Vele szemben állnak a valódi művészetet és innovációt képviselő játékfejlesztők, közöttük pedig Guy helyezkedik el, aki ebben a történetben egyfajta Neo a Mátrixból, vagyis tulajdonképpen anomália, aki fokozatosan ébred rá kiválasztott szerepére.
Guy karaktere eleinte már-már ellenszenvesen pozitív és egydimenziós, irritálóan kedves, de ez a koncepció része,
hiszen a valódi játékokban, kifejezetten a Grand Theft Auto-sorozat epizódjaiban direkt olyan NPC-ket szerepeltetnek, akik az agyára mennek a játékosnak, így az semmiféle bűntudatot nem érez, amikor megveri vagy lepuffantja őket. Szerencsére Ryan Reynolds újfent bizonyítja, hogy jól fekszenek neki a mániákus-komikus szerepek, és ha a kelleténél több is hősének Deadpool-utánérzése, mégis szórakoztató figurává érleli ezt az alapvetően egyszerre unalmas és irritáló karaktert.

A Free Guy nem is azért szórakoztató tehát, mert annyira eredeti története van, hanem mert kreatívan építi be cselekményébe a popkulturális utalásokat. A Space Jam: Új kezdet túlzásba vitte ezt, utaláscunamija jellemzően azt a célt szolgálta, hogy demonstrálja a Warner Bros gyártó-forgalmazó stúdiót, mekkora figuraparkkal rendelkezik, milyen népszerű márkanevei vannak. A Free Guynál már csak azért sem volt erre szükség, mert akkor forgatták, amikor a Disney megszerezte a 20th Century Foxot, ennek a filmnek a forgalmazóját, tehát belekerült néhány Marvel Moziverzum-referencia is. Ezt leszámítva inkább videojátékokra ismerhetünk rá, illetve
a játékipar tipikus problémáit, folyamatait, gyakorlatait figurázza ki a film.
Az egyik ilyen például, hogy a játékteret teletömik a beleélést megtörő, olykor valódi pénz elköltésére ösztönző boltokkal, vagy ormótlan nagy szimbólumokkal, amelyek egy-egy egészségügyi csomagot, fegyvert vagy a karakter csinosítását szolgáló ruhát jelölnek. A Free Guy fricskája, hogy hőse bár használ életerőt növelő tárgyakat, de egyetlen világoskék színű pólóban járja a várost. Hogy szintet tudjon lépni, nem lő le senkit, hanem inkább jó cselekedeteket hajt végre.
Guy úgy válik hőssé, élő közvetítésekben ünnepelt sztárrá, hogy megtagadja vagy kifigurázza a tipikus játékmechanizmusokat,
amelyek csak az illúzióját adják meg a sikernek. Holott a siker a játékokban sem a látványos páncélon vagy a tarkabarka fegyverkülsőn múlik, hanem az ügyességen és a rátermettségen.

Ugyanígy jól ismert a gamerkultúrában a Taika Waititi által alakított gerinctelen, arcátlan üzletember, aki a nyilvánosság előtt azt a benyomást akarja kelteni, hogy ő maga is átlagos felhasználó, ám valójában nem érti, mitől jó egy játék, csak az abból befolyt haszonra fáj a foga. Jellemző, hogy az öntudatra ébredő NPC sztárrá válását is féli, azaz retteg az innovációtól, és minél előbb ki akarja adni a Free City 2-t.
A játékiparban talán még erősebben alapoznak a nagy kiadók a folytatásokra, mint a filmgyártásban,
elég csak az évente érkező FIFA– vagy Call of Duty-játékokra gondolni, még ha utóbbit három különböző fejlesztőcsapat is készíti. Antwan figurája groteszk és szatirikus egyszerre, azaz benne van a kortárs gamerbiznisz kritikája. A haszonlesés legnagyobb tragikomédiája, hogy a kreativitás helyett a második, harmadik és sokadik részek uralják a piacot, és lehetséges, hogy ezek gátolják az igazán fejlett M.I. kidolgozását. Frappáns Antwan játékbéli karakterének kinézete. Vele próbálják Guyt eltörölni a virtuális Föld színéről: Dude, egy izmos, kétméteres, de buta fickó, akire ráapplikálták Guy fejét, csak a hajszínét változtatták meg.
Ez a karikatúra magába sűríti a nagy kiadók profitéhségből fakadó innovációhiányát.
Mivel a Disney már jelezte, hogy meg akarja csinálni a folytatást, akár a Free Guy 2-ben előjöhet, hogy a nagy játékkiadók az innovációból, tehát Guyból csinálnak majd üzletet, az ő klónozásával ölik meg az egyedi tartalmat, a „műalkotás” megismételhetetlenségét. Ugyanakkor azt is felvethetjük, hogy a Free Guy mint a stúdió eredeti tartalma mennyiben marad eredeti, ha készül hozzá egy vagy több folytatás.

Shawn Levy művével viszont a játékosoknak is lehetnek problémái, mert ha burkoltan is, de beáll azok sorába, akik az erőszakos videojátékokat kárhoztatják. Régi, majdnem a gamerkultúrával egyidős a jelenség – főleg az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Németországban –, hogy
bizonyos társadalmi csoportok tüntetnek azon játékok ellen, amelyekben gyilkolni lehet, sőt ezek cenzúrázását is sikerül elérniük.
Jack Thompson amerikai ügyvéd például szabályosan bolondot csinált magából, miközben a rap mellett a GTA-sorozatra akarta rábizonyítani (sikertelenül), hogy ez ösztönzi az utcai bűnözést és az iskolai mészárlásokat. De az előző elnök, Donald Trump is videómontázzsal bizonygatta, hogy mennyire naturalisztikusan erőszakosak a videojátékok. Különösen álszent ez a jelenség az USA-ban, ahol igen könnyű lőfegyverekhez jutni, és az utcai ámokfutók az esetek többségében soha életükben nem játszottak, nem tartoztak a gamer szubkultúrához.

Ezért is meglepő, ahogy a Free Guy szembeállítja egymással az ultraerőszakos Free Cityt, illetve az általában kiskorú, agresszív emberi játékosokat és a békés NPC-ket, akik célja egy fegyverek, kiszolgáltatottság és kötelezettségek nélküli világ megteremtése. A kérdés az, hogy miért nem kívánatos egy olyan játék, amelyben lehet ölni vagy robbantani?
A videojátékok szépsége pont abban rejlik, hogy van újrakezdés, hogy a halál nem végleges,
van visszatöltés, és mindez markánsan elkülöníti őket az általunk ismert világtól. Továbbá a játékok lehetőséget biztosítanak arra, hogy átéljen az ember olyan helyzeteket, amelyeket a valóságban nem tud vagy nem szeretne. Akármennyire is tagadjuk, az embert a kíváncsiság gyakran a taszító dolgok felé hajtja, ezért is létezhet a horror műfaja. Miért rossz tehát, ha egy játékos a Call of Duty-epizódokban a háborút, a Grand Theft Auto-sorozat tagjaiban a gengszteréletet, a The Last of Usban pedig a posztapokaliptikus, zombiszerű lények és kegyetlen emberi frakciók által uralt világot tapasztalja meg? Ráadásul lehet egy-egy adrenalinpumpáló játéknak szelepfunkciója is, vagyis
az ember egy stresszes nap után a virtuális világban ereszti ki a gőzt,
ezzel oldja a benne felgyülemlett feszültséget. Természetesen, akinek mentális betegségéből kifolyólag eleve sérült a valóságpercepciója, az levonhat hibás következtetéseket a videojátékokból, de a kutatások szerint jellemzően ezek az emberek nem játszanak. Kár tehát, hogy bizonyos értelemben a Free Guy is behódolt az álszent propagandának, és kiszolgálja azt a közönségigényt, hogy az erőszakos videojátékok morális értelemben rosszak.

A Free Guy persze rengeteg videojátékos aspektusa ellenére olvasható egyfajta allegóriaként is. Megbújik benne némi kapitalizmuskritika, amelyet a szokásos, Hollywoodra jellemző módon egy szerelmi szál semlegesít. Hangsúlyos, hogy Guy banki alkalmazott, aki társaival együtt napi rutinban él, és mosolyogva, unalmas munkát végezve tengeti szürke életét.
Rímel ez persze a Mátrix sokkal komolyabb, a zsánerfilmes keretekhez képest jobban kidolgozott társadalomkritikájára,
úgyhogy ezen a fronton sem túl eredeti Shawn Levy műve, és hiába az „üzenettel” felvértezett végkifejlet, ettől még nem biztos, hogy a nézők többségét gondolkodásra ösztönzi, mert a szerelmi szál érzelmi töltete felülírja a Ryan Reynolds-karakter által szavakba is öntött kritikai megjegyzéseket.
Persze a Free Guy elsősorban szórakoztató film, nem komoly gondolatokat feszegető dráma, de ott van benne az a potenciál, amelyet ha meglátunk, inkább hiányérzetünk támad. A kellőképp ötletes filmbeli alapfelállásból akár fajsúlyosabb alkotás is készülhetett volna.
Free Guy, 2021. Rendezte: Shawn Levy. Írta: Matt Lieberman és Zak Penn. Szereplők: Ryan Reynolds, Taika Waititi, Jodie Comer, Joe Keery, Lil Rel Howery. Forgalmazza: Fórum Hungary.
A Free Guy a Magyar Filmadatbázison.