A mindig lüktető öt-hét-öt

Az igencsak népszerűvé vált rövid japán versformát, a haikut kutatóként és szerzőként is jól ismerő Vihar Judit különleges sorozattal lepte meg az olvasókat. Örömutazás címen megjelent haikukötetét további két, haikufordításokat tartalmazó gyűjtemény követi majd.

KULTer.hu: Elmondható Önről, hogy a híres japán versformát, a haikut több szemszögből is jól ismeri. Nemcsak kutat a témában, hanem fordítja és írja is ezeket a rövid formájú verseket. Mesélne arról, hogy miként alakult ki a kötődése a haikuhoz?

A műfordítást mindig nagyon izgalmasnak találtam, már felső tagozatos koromtól kezdve érdekelt. Az egyetemen japán-orosz-magyar szakon végeztem, és a japán születésű tanárom mondta, hogy nekem fordítanom kell. Kezembe nyomott egy novellát, amitől egy kicsit tartottam, mert rendkívül erős a formai kerete. Óe Kenzaburó műve volt ez, a ’60-as évek végén járunk még, a szerző ’97-ben Nobel-díjat kapott. Hani Kjóko fantasztikus tanár volt.

Aztán a ’90-es években összegyűjtöttem a legnagyobb japán ajkú költő, Macuo Basó legkedveltebb verseit.

2000-ben a fiam talált egy angliai haikukonferenciát (I. World Haiku Conference, London–Oxford), én pedig jelentkeztem, és elmentem oda. 2002 is fontos dátum számomra. Takigucsi, aki a londoni konferenciát szervezte, utat indított Japánba, Basó híres útját végigjárva Tokiótól egészen Akitáig. Akitában volt egy világhaiku-konferencia, ide írtam egy angol nyelvű haikut, amivel világelső lettem. Akkor lettem biztos abban, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom.

2001-től a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke vagyok, 2000-ben megalapítottam a Haiku Klubot, amelyet Czifra Adrienn-nel vezetünk, 2013-ban pedig az elképzeléseim szerint először rendeztem meg a Magyar Haikunapot, amely idén 9. alkalommal lesz megtartva.

KULTer.hu: Sokan azt gondolják, hogy a rövid forma miatt nagyon egyszerű haikut írni. Emlékszem, gimnáziumban mi is próbálkoztunk haikuval egy-egy irodalomórán. Nem kis kihívás jól megírni egy ilyen költeményt.

Igen, Magyarországon rengetegen írnak haikut, mert nem tudják, hogy milyen nehéz. Sokan úgy gondolják, hogy öt, hét, öt, és kész. Még rímelnie sem kell. Pedig ennek a formának nagyon sok kötöttsége és díszítőeleme van.

Úgy látom, sokaknak fogalmuk sincs róla, mi az igazi haiku.

A lényege többek között az ellentét. A vers végén kell lennie egy nagy fordulatnak. De óvatosan kell bánni ezekkel a lehetőségekkel, mert könnyen erőltetetté válhat.

KULTer.hu: Ön több nyelven is ír haikukat. Miben látja a különbséget, mitől tud működni a haiku a különböző nyelveken?

A haiku formáját mi nyugatról kaptuk meg, a franciáktól és az angoloktól, tehát már az egész világon elterjedt. A maga rövidsége miatt ebben a gyorsuló időben ez egy nagyon-nagyon kedvelt műfaj. Emiatt minden nép a maga stílusára alakította. Mi is kialakítottunk egy magyar haikut.

Alapvetően kétféle haikut különböztetnek meg a japánok.

A hagyományos haikut, azaz a Basó-féle vonalat, valamint a modern haikut. Utóbbiban nem ragaszkodnak a szótagszámokhoz, vannak példák arra is, hogy mindhárom sor nyolc szótagból áll, de hát ezek már nem nevezhetők igazából haikuknak. A hagyományos haikuknál nagyon fontosak az évszakok, hogy a verseknek legyen kötődésük a természethez. A modern haiku viszont nem csak az évszakokról szól, témája mindenre kiterjedhet. A japánoktól átvett, nyugati haikuknál gyakran találkozunk címmel. A japán haikunak sosincs címük, legyen szó akár hagyományos, akár modern versről. Ez egy óriási szemléletkülönbség Kelet és Nyugat között.

Mi, európaiak szeretünk mindent beskatulyázni, mindennek címet adni, mindent analizálunk.

A keleti ember viszont mindent egységében lát, éppen ezért nincs címe a haikunak. Az európai embernek nagyon rövid ez a vers, ezért burkoltan megtoldja egy negyedik sorral a szöveget, a címmel. A keleti ember azt mondja, hogy a szimmetria nem létezik. A nyugati pedig azt, hogy igenis a szimmetria a legszebb. Ez is nagy különbség a keleti és nyugati haiku között.

Sokat foglalkoztam ezzel, gyűjtöttem itt Magyarországon is a haikukat, ezeket az Ezer magyar haiku című kötetben tártam az olvasók elé. A gyűjtés során azt tapasztaltam, hogy a magyar haikunak legtöbbször címe van, és nagyon-nagyon sokféle a ritmusa, gyakran időmértékesek. Érdekes különbség továbbá, hogy a magyar haiku sokszor szól a karácsonyról, amelyet Keleten ugye bulizós ünnepként tartanak számon. A japánok nagyon szeretik a kis békákat, náluk a béka az egyik hőse a verseknek. Nálunk viszont gyakran a katicabogár.

Tehát ahogy változik a földrajzi helyszín, ahogy változik a világ, a kultúra, úgy változik a haiku is.

KULTer.hu: Az Örömutazás című kötetben is vannak versek, amelyeknek nincs címük, két haikuciklus azonban kapott.

Azért kapott címet ez a két ciklus, mert én is magyar vagyok, nem tudom magamat megtagadni, egybetartozónak érzem azokat a bizonyos szövegeket, haikufüzérnek gondolom őket.

KULTer.hu: Említette az évszakok fontosságát. Az Örömutazás bevezetőjében Takamizu Hidero úgy fogalmaz, hogy ön „tökéletesen megérezte a négy évszakkal kapcsolatos japán érzéseket”. Milyenek ezek az érzések?

Egész másként tekintenek a japánok a természetre, mint mi. Nálunk gyakran mondják, hogy ha nyár van, miért van meleg, ősszel miért esik az eső, jaj, tél van, miért van hideg. Mi folyton szidjuk az időjárást, sosem vagyunk elégedettek. A japánok viszont sokkal mostohább sorssal rendelkeznek, náluk cunamik, földrengések vannak, vagy éppen tűzvészek pusztítanak.

Mégis tisztelik az évszakokat, mindegyiket megünneplik: tavasszal a cseresznyevirágzást, ősszel a teliholdat.

Külön szavuk is van ezekre az alkalmakra: virágnézés, holdnézés. A szilvavirág olyan náluk, mint nálunk a hóvirág. Mi is becsüljük a tavasz hírnökét, de ők külön ünnepet szerveznek erre: kimennek a fák közzé, a szirmokból teát készítenek, amelyet közösen fogyasztanak el. Nekik tulajdonképpen a természet az istenük. Az első vallás a japánoknál egy természetvallás, a sintó, az istenek útja. Ma is úgy gondolják, hogy minden mögött istenség rejlik, mindent illik megbecsülni. Ha el akarunk mélyedni a világban vagy a lelkünket szeretnénk megvigasztalni, mi templomba megyünk, ők a természetbe, hogy egybeolvadjanak vele.

KULTer.hu: Tud ezekből az érzésekből inspirálódni itthon? Tartható Magyarországon ez a szemlélet?

Az igazi inspiráció a haiku moment, vagyis egy pillanat, amely megráz, ez serkent a haiku megírására.

Japánban a természet gyönyörű, tehát az mindig inspirálja a haikuköltőket, és én is így vagyok ezzel. Hogyha látok valami kiemelkedően szépet, akkor utolér a haikupillanat, és akkor akármilyen kis szalvétára, gyufaskatulyára gyorsan leírom a haikut.

KULTer.hu: Úgy gondolom, hogy a haikuírás mégsem csak egy pillanat, hanem egy különleges viszony a szavakkal, a hangok rezgésével. Nagyon kevés szó fér bele a szerkezetbe, így meg is kell válogatni, miket írunk le. Ön hogyan látja ezt, milyen a viszonya a szavakkal?

Ez teljesen így van, és épp olyan fontos a hangzás, a kicsengés, a zeneiség, mint a szavaknak a tartalmi sajátossága. A versben ez elengedhetetlen, és még nem beszéltünk arról, hogy milyen fontos a ritmus is. Néha olyan haikukat lát az ember, mintha egy kijelentő mondat lenne. Hát ebben mi a vers? Semmi.

Kell, hogy legyen benne zeneiség, ritmus, ez teszi a verset verssé.

KULTer.hu: Hogyan jellemezhető a munkamódszere? Előfordul, hogy hosszabb költeményből jut el a három sorig?

Hosszabb verset nem nagyon tudok írni, nem is szeretek.

Én csak haikut írok, nálam mindig lüktet az öt-hét-öt.

Ez mindig állandó, az már más kérdés, hogy milyen nyelven. Többnyire magyarul fogan meg bennem egy haiku, de voltak esetek, amikor például japánul történt meg ez. 2011. március 11-én volt egy nagy cunami Japánban, a Japán nagykövetségen voltunk épp, hogy kondoleáljunk a japánoknak ebből a borzalmas alkalomból. Egy vendégkönyvbe írtunk, és abban a pillanatban japánul jött nekem a haiku, melyben kifejeztem együttérzésemet.

KULTer.hu: Mi a célja azzal, hogy három nyelven is olvashatók a haikui az Örömutazásban?

Magyarországon el vagyunk maradva sok mindenben, így a költészetben is, és csak magyarul gondolkodunk. Ma már ha valaki haikut ír, akkor azt nem lehet csak az anyanyelvén megírnia. Nagyon fontos a hangzás miatt az eredeti, de hogyan értenék meg, ha nem fordítjuk le? Úgyhogy az angol nagyon-nagyon fontos. És számomra önként adódott, a szeretetem és a témák miatt, hogy japán verzió is legyen. Ezért lett háromnyelvű a kötet.

KULTer.hu: Nagyon érdekes a kötet borítója és az illusztrációja. Gyakran láttam olyan haikukat, amelyek kiegészülnek egyszerűbb tusrajzokkal. Az ön kötetét azonban fametszetek díszítik. Mesélne arról, miért döntött ezek mellett?

A japánok már a 15. században rájöttek arra, hogy a különböző műfajokat ötvözni kell.

Akkor lesz egy alkotás szép és hatásos, hogyha több műfaj keveredik benne,

éppen ezért a verset összehozták a képpel, és tekercsképeket kezdtek készíteni hozzá. Akkor ecsettel írtak, és a verseket függőlegesen szerepeltették, mellé egy kapcsolódó, de nem ugyanolyan jelentésű képet is készítettek néhol. Ennek a műfajnak az a neve, hogy haiga, a hai a haikuból jön, a ga pedig képet jelent, tehát haiku is, meg kép is. A legnagyobb mestere Josza Buszon volt, ő teremtette meg ezt a műfajt. Én arra gondoltam, hogy mivel nő vagyok, olyan fametszeteket szeretnék beletenni a kötetbe, amelyek a nőiséggel kapcsolatosak. Japánban több alműfaj is kialakult, létezik a bidzsin, amely szép nőket jelent. Ennek a legnagyobb mestere pedig Utamaro volt, tőle válogattam ki ezeket a képeket, főleg a versekkel és/vagy az írással kapcsolatosakat, amelyeken levelet ír vagy levelet olvas egy gyönyörű nő. Ezek a képek szerves részét képezik a kötetnek.

KULTer.hu: Az Örömutazás egy sorozat első része, ezt a fülszöveg és a borító is jelzi. A következő kötet a japán haikufordításait tartalmazza, a harmadik pedig különböző nyelvű haikuk fordítását. Miért gondolkodott sorozatban, és miért érezte úgy, hogy itt az idő kiadni ezeket a munkákat?

Az az igazság, hogy nagyon elfoglalt vagyok, sok munkám van, és sokszor megkérnek, hogy különböző haikukötetekhez írjak előszót – abba a bizonyos Haiku Klubba, amiről már meséltem, sokan járnak, és ha megjelenik egy kötetük, általában engem kérnek fel a bevezető megírására.

A saját könyv eddig háttérbe szorult.

A második kötet vaskosabb lesz, már a kiadónál van, reményeim szerint még ebben az évben meg fog jelenni. Benne lesz a japán himnusz, lefordítottam az első fennmaradt japán verset (a 700-as években íródott), és sok kortárs haikut is. Ez egy nagyon gazdag kötet lesz, az összes fontos, híres haikuköltőtől közlök benne fordítást.

A harmadik kötet a más nyelvekből fordított verseket tartalmazza, híres olasz, román és bolgár nyelvű haikuk lesznek benne. Ezeket nem anyanyelvből fordítottam, hanem angolból és franciából.

KULTer.hu: A szerkesztői munkát mennyire nehezíti meg, hogy rövid versekről van szó? Volt rá példa, hogy át vagy újra kellett írnia egy-egy verset?

Nem volt jellemző. Az angol fordításnál volt egy-két javaslat, de a magyarba és a japánba nem szóltak bele. Nehéz volt a szerkesztés, főleg a sorrend okozott kihívást. Nem akartam tartani az időrendet, az igazság az, hogy nem is tudtam volna, mert nem mindig jegyeztem fel a dátumot.

Inkább tematikusan kerestem kapcsolódást, így kerültek a helyükre a szövegek.

A két ciklus például emiatt került a kötet végére.

KULTer.hu: A sorozatjelleg miben fog megmutatkozni?

A betűtípus mindenképp ugyanaz lesz, és a könyv méretén sem változtatunk. Budapesten lesz majd egy kötetbemutató, amelyet eredetileg decemberre terveztünk, de a járvány miatt végül nem szerveztük meg. Május 26-án, az Írók Boltjában lesz, és eljön a japán fordító is. A versek elhangzanak majd magyarul, angolul (Mártonfi Attila) és japánul (Watanabe Kaoru). Hidasi Judittal fogunk beszélgetni, lesz zene is. Ekkorra már bízom benne, hogy a második kötet is megjelenik, és egyszerre mutathatjuk be őket. A harmadik kötetre pedig még egy kicsit várni kell.

A borítófotó forrása a Wikipédia.