A költészet napjának kísérőünnepe volt az Alföld folyóirat lapbemutatója. Az áprilisi számról Dr. Szirák Péter főszerkesztő, Dr. Fazakas Gergely Tamás, a lap kuratóriumának tagja és szerzője, valamint Bónus Tibor irodalomtörténész, a lap szerzője beszélgettek a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének könyvtárában.
Szirák Péter az aktuális lapszám rövid ismertetésével kezdte az eseményt, amelyet a költészet napja alkalmából a lapszámhoz hasonlóan a poézis titkának szenteltek. Első kérdésével Bónus Tibort szólította meg. Arra kérte, meséljen a József Attila-életműre irányuló kutatásának tágabb kereteiről, amelyet már régóta folytat, s amelynek eredményeit hamarosan kötetben olvashatjuk. A tudományos munkát megkoronázandó kiadványban egy fejezetet tesz majd ki az a tanulmány, amely a lapszámban Élő halál (Gyász, hagyaték és [túl]élet József Attilánál) címen szerepel. Tárgyát az a gyászvers adja, amelyet a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője Juhász Gyula öngyilkosságát követően írt, s amely később a költő önnön gyászverseként is interpretálhatóvá vált.

A nyitókérdéstől elkanyarodva Bónus megemlítette, hogy nagyon örül, amiért visszalátogathat az egyetemre, hiszen ő maga is Debrecenben tanult. Majd kifejtette, hogy
József Attilával kapcsolatos kutatása az elmúlt években kezdett igazán elmélyülni.
Elmondása szerint olyan nagyszabású e vállalás, mint Molière munkásságára fókuszáló vizsgálódása. Egyelőre azonban nincs nagy látszatja, éppen ezért még az sem megmondható, hogy hol jelölhetők ki a kutatás korlátai. Jelenleg igyekszik fogódzókat keresni az értelmezésekhez. A kutatást műhelymunka segíti az ELTE-n Poétikai gyakorlatok címen, amelynek keretein belül egy-két József Attila-versszak szoros olvasása történik a félév során. A kurzus fő célja a kedvébresztés a versértelmezéshez.
Bónus kitért arra is, hogy az Alföldben megjelent tanulmányban elemzett búcsúversnek tulajdonképpen négy ismert változata létezik.
A három kritikai kiadásban fellelhetőn kívül létezik egy további verzió, amely mindössze 3-4 sorban egyezik a többivel. Utóbbit Stoll Béla 2005-ös József Attila-monográfiájában Szól a telefon cím alatt közölte búcsúversként, ezzel új perspektívát nyitott az értelmezésben. Bónus rávilágított arra, hogy József Attila több, nem explicit búcsúlevelet írt 1937-ben. A közöletlen Meghalt Juhász Gyula szonettváltozatnak első két strófáját elküldte mellékletként kiadójának, Cserépfalvi Imrének. Felmerül a kérdés, hogyan kaphatta meg a címzett az adott levelet. A választ Cserépfalvi visszaemlékezéseiben találjuk: mielőtt József Attila vonat alá vetette volna magát, a postakocsiba dobta levelét két kölcsönkért kötettel együtt.
Bónus kiemelt figyelmet fordít a vers fennmaradását biztosító közeg és a halált okozó objektum összefüggéseire.
A körülmények vizsgálatával és a versek szövegközeli olvasatával igyekszik értelmezni a (túl)élet és az öngyász jelenségeit.

Az elmondottakhoz Szirák a tárgyalt vers felolvasásával kapcsolódott, majd reflektált annak a néhány soros alternációnak a meglétére, amely a vers eredeti változatához képest jelenik meg. Elmondása szerint ez annak is betudható, hogy József Attila nemcsak saját verseit, de másokét is gyakran betéve ismerte, ami nem evidens kompetenciára utal.
A főszerkesztő felidézte az ominózus bécsi jelenetet Kassákkal,
melynek során maga Kassák is meglepődött, hogyan tudta József Attila fejből elmondani bonyolult szerkezetű verseit. Ennek vonatkozásában Szirák a szóbeli és az írásos emlékezet különös dinamikájának működésére irányította a figyelmet, majd felolvasta a Szól a telefon című változatot, amelyben az eredetileg beiktatott „lám” helyett a „most” szó szerepel. A következőkben megkérte Bónust, adjon egy rövid összegzést arról, mi is alkotja tulajdonképpen tanulmányának lényegét. Bónus elsőként az idézettség jelentékenységéről szólt, valamint a gyász működéséről és az öngyász önmagában való lehetetlenségéről. Kifejtette,
a saját halálról alkotott vízió mások által nem érzékelhető volta miatt titkos és ismeretlen terület.
Másfelől pedig csak túlélőként beszélhetünk a halálról hitelesen, mely megint csak önmagát kizáró eshetőség. Mindössze a képzelet marad, amely azonban nem szolgálhat bizonyossággal, így válunk saját öngyászunkból kizártakká. Akkor sem juthatunk konszenzusra a saját halált illetően, ha külső perspektívából vizsgájuk, hiszen a hátrahagyottak kizárólag a halál reprezentációját láthatják, nem lehet közvetett haláltapasztalatuk. Bónus a gyászhír példáját hozta szemléltetésképpen, hogy az öngyász lehetetlenségének felismerésével magunkból is elvesztünk valamit, a saját gyászunk elvesztését gyászoljuk. Így épül a saját és a másik paradox viszonya.
A moderátor Fazakashoz fordult, és áthelyezte a fókuszt Lőrincz Csongor A biosz ellenjegyzése című tanulmányára, melyben a szerző József Attila Jön a vihar… című művéről ír.
Szó volt a mostanában felkapott biopoétika és biopolitika terminusokról a tanulmánnyal kapcsolatban,
amelyek egymáshoz kötik a Jön a vihar… című verset és Csokonai Vitéz Mihály A tanúnak hívott liget költeményének mintázatait, háromszög-relációt alkotva a két említett alkotás és a 21. század tendenciái között. Fazakas erre reflektálva a Jön a vihar…-t Gömöri György lapszámban megjelent Mari álma járványidőben című költeményével helyezte párhuzamba, majd tett egy kis retorikai kitérőt. Visszaemlékezett egyetemista éveire, amikor még nem volt ennyi kortársakat tárgyaló szeminárium az egyetemen, s évfolyamonként alakultak kisebb csoportok, akikkel hétről hétre újabb és újabb művekről beszélgettek. Felidézte néhány régebbi Alföld-lapszám kalandos megszerzését Aczél Gézától, a korábbi főszerkesztőtől.
Kitért arra is, hogy mennyire fontosnak tartja ezeket a félintézményes kapcsolatokat az irodalom élőségének fenntartásához.
Reflektált Bónus tanulmányára is, amelyben sokféleképpen alakul ki viszonyulás a szöveggel: megjelenik a kéziratosság testi lenyomata, a vonat alatt lévő test, de felidéződik a kéziratosság hagyománya, a kéziratossághoz való viszony is. Mindez rámutat arra, mennyire közel áll egymáshoz a filológia és a hermeneutika.

A következőkben elhangzott a már említett Gömöri-vers is. A szövegben megjelennek olyan elemek, mint az út, a megszakított út vagy Örkény, amelyeket Fazakas asszociatív láncba rendezve idézett fel. A mű E/3-as versbeszélői pozíciójára is kitért, amely képes úgy működni, mintha a lírai én önmagáról szólna, feloldva a saját halál elbeszélhetetlenségének feszültségét. Mintha a versbeszélő éppen azt szólítaná meg, aki a vonatról lezuhant.
A vers az Alföldben szereplő más írásokkal együtt felveti a kérdést, hogy visszatérhetünk-e részben a saját halálunkba.
Szirák megemlítette a Kilátó rovatban közölt interjút Kulcsár-Szabó Zoltánnal és Kun Árpáddal, akikkel Lapis József beszélgetett Márai Sándor Halotti beszédének és Domonkos István Kormányeltörésben című versének párhuzamairól. Főként az anyanyelvhez való viszonyulás kérdését járták körbe, emellett Szirák kiemelte Kulcsár Szabó Ernő gondolatát, miszerint amikor anyanyelvünkön szólunk, a nyelv muzsikája szól belőlünk. Bónushoz fordulva tette fel a kérdést, hogy mi a véleménye a publikált beszélgetésről, illetve az anyanyelv- és az idegennyelv-használat különbségeiről.
Bónus elismerően szólt Domonkos verseiről, a Márai-verset megidéző koncepciójáról.
Összevetette a Halotti beszédben az élő nyelv holt nyelvvé válásának megjelenítését és Domonkos témáját. Fontosnak tartja, hogy olvasatadáskor az adott verset anyanyelven közelítsük meg. Problematikusnak véli versek idegen nyelven történő olvasását, mivel nem érthetjük azokat a rejtett utalásrendszereket, nyelvi finomságokat, amelyek anyanyelvi olvasók számára automatizmusokként realizálódnak. Másfelől viszont az anyanyelvű szövegek esetén éppen ezeket az automatizmusokat kell felfüggesztenünk, ennyiben idegen nyelven könnyebben vehetünk észre bizonyos dolgokat. Egyszerre szükségeltetik tehát idegenség és anyanyelviség.

Szirák ezt követően Fazakast kérdezte a lapszámban megjelent Disharmonia terrestris – Egy amerikai lelkészcsalád széthullása című kritikájáról, amelyet a magyarul Pék Zoltán fordításában megjelent Jonathan Franzen-kötetről, a Keresztutakról írt. Felvetett narratológiát és karakteralkotást érintő dilemmákat is, majd arról érdeklődött, hogy Fazakas szerint mennyiben teljesíti a mű a protestáns nyelvhasználattal szemben támasztott prekoncepciókat. Fazakas visszautal a már idézett Kulcsár Szabó-gondolatra, de hozzátette, nem elég, ha a nyelv „zenél”, fontolóra kell vennünk a regisztert is. A magyar megjelenést illetően Fazakas beszélt arról is, hogy az időprés és az alacsony díjszabás miként nyomja a műfordítók vállát.
Franzen könyve egyszerre sok nyelven jelent meg, igazi „blockbuster” volt.
Szóba kerültek a fordítások terjedelmi eltérései, Fazakas kvázi nyelvspecifikumként említette, hogy a magyar fordítások általában mindig hosszabbak, mint az eredeti. Ez nagyban függ a nyelv jellegétől is, bizonyos szavak egy adott nyelvre csak több szótagos alakkal ültethetők át, amelyet Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításai is jól példáznak.
A Keresztutakban Franzen az 1960-as, 1970-es évek protestáns gyülekezeti nyelvezetét alkalmazza,
amellyel a fordítónak is tisztában kell lennie, ha nem is az idegen nyelven, legalább anyanyelvén. A beszélgetés során szó esett arról is, hogy milyen jó érzékkel választ köteteket a 21. Század Kiadó, azonban a jelenlévők véleménye szerint nagyobb körültekintéssel kellene kijelölniük fordítóikat és lektoraikat. Fazekas említi Marilyn Robinson kötetét − aki egyébként még markánsabban alkalmazza az egyházi nyelvhasználatot, mint Franzen −, amely Mesterházi Mónika fordító és Turi Tímea lektor közös munkájának köszönhetően jelent meg. Az elmondottak illusztrálásaként Fazakas kiemelt több műfordítási hibát és következetlenséget is az általa górcső alá vetett kötetből.

Válaszában arról sem feledkezett el szólni, hogy vajon miért aratnak ekkora sikereket ezek a kötetek. Franzennek és Robinsonnak is sikerült úgy megírni mindennapi eseteket, hogy valamiféle izgalomfaktorral szolgáljanak olvasóiknak. Fazakas szerint Franzenre alapvetően nem volt jellemző a „kolonizáló lehajló gesztus”, az utóbbi idők tanulsága szerint mégis egyre inkább érint szociális érzékenységű témákat. Olyan regisztereket mozgat, melyek alapvetően nem részei a teológiai, kegyességi diskurzusnak, mégis integrálttá válnak a történetben. A beszélgetés vége felé Fazakas igyekezett kitérni a Franzen által ígért háromkötetes trilógiára, ennek politikai kereszténységre vonatkozó olvasatára és aktualizálhatóságára. Hozzátette,
mélytanulmány egyelőre nem született arról, miért ilyen népszerűek Franzen kötetei Európában és világszerte.
Az esemény zárásaként József Attilához visszakanyarodva elhangzott a Jön a vihar… című vers. Szirák a mű domináns eljárásaként a natúra antropomorfizációját, ezzel párhuzamosan az ember dezantropomorfizációját nevezte meg, majd az egyén visszahelyezését a natúrába, melyek Lőrincz Csongor tanulmányának fókuszát is alkotják. A beszélgetés témái így körbeértek.
„Mert a mindenség ráadás csak” − Alföld-lapbemutató a Debreceni Egyetemen, Debreceni Egyetem, Debrecen, 2022. április 27.
A fotókat Szirák Sára készítette.