A térkép költészete

Hűség, Vers, Urak asztala. Néhány utcanév, amely nem hiányozhat Magolcsay Nagy Gábor tér(vers)képeiből. A szerző a közel tíz éve indult MAPoetry projekttel lassan, de biztos léptekkel közeledik kitűzött céljai felé: workshop-turné és költészeti fesztivál. Többek között arról is mesélt nekünk, valóban segít-e a költészet élni.

KULTer.hu: Néhány évvel ezelőtt indult a MAPoetry. Milyen terveid voltak korábban, és milyen céljaid vannak most? Változtak az elképzelések az évek alatt?

Voltaképp 2013-ban kezdődött ez a sztori. Akkoriban kezdtem el összeírni néhány izgalmasabb közterületnevet szöveggé. Az első publikáció is már hatéves, haladgatunk.

Egy látens műfajteremtő szándék azért dolgozik bennem.

Most egy 19 soros, Magyarország megyeszékhelyeit összekötő térverskép alapján utazunk városról városra. Minden megyeszékhely kapott egy sort a saját közterületneveiből, és az adott településen, egy workshop keretén belül leplezzük le a verslokációkat. Eddig Szekszárdon, Egerben és Debrecenben voltunk, a következő állomás Győr. Időnként a legfiatalabbakhoz is eljutunk.

A költészet napja alkalmából Gyöngyösön középiskolásoknak, Egerben általános iskolásoknak mutatjuk be a projektet.

De emlékszem egy esztergomi olvasótáborra, ahol 7-8 évesek is alkottak MAPoetry-szövegeket. Az nagyon jó volt. A hosszútávú tervem, hogy művészeti fesztivál kapcsolódjon a MAPoetry-hez, nem változott.

KULTer.hu: Közterületnevekből alkotsz (minimális kiskapukkal) térversképeket. Könnyíti vagy nehezíti az alkotást a kötött szókészlet?

Amikor egy közterületnek, egy tájnak nevet adunk, azt a mi történetünk és a kontextusunk befolyásolja. Ha ránézünk a világtérképre, nagyon gazdag szókészletet látunk, amelyből sok minden visszafejthető. Ami szűkíteni, limitálni tudja a lehetőségeket, az a lokáció. Az, ahogy dokumentáljuk a teret.

Egy Debrecen vagy Budapest méretű településen nagyon jól lehet játszani a közterületnevekkel,

rengeteg izgalmas szót találunk, viszont ha elmegyünk például Abasárra, már sokkal kevesebb lehetőségünk van. Szóval én azt mondom, hogy maga a térkép, a kartográfiai kódok nem nehezítik az alkotást, a lokalizálás viszont igen.

KULTer.hu: Hogyan inspirálódsz az alkotás egyes folyamataiban? Például a szavak válogatásánál a szó jelentése vagy maga a hangzás az, ami megfog?

Inkább a jelentés, pontosabban az adott szójelentéshez fűződő érzelmi viszonyom az, amely a kiválasztáshoz vezet.

Szerintem nem kell annál nagyobb inspiráció, hogy felépíthetsz valamit, ami addig nem volt.

Számomra az invenció az izgalmas: hogyan lesz egy ilyen módon összerakott szöveg érzelmileg és gondolatilag is hatásos? Az elmúlt tíz évben legalább 200 MAPoetry szöveget vagy töredéket írtam, amelyek közül pillanatnyilag talán egy tucatban működik ez a kettős hatásmechanizmus. Azokat a térversképeket tartom igazán fontosnak és különlegesnek, amelyek a MAPoetry jelenségről leválasztva is működnek.

KULTer.hu: A MAPoetry módszerré is vált nálad az évek alatt, vagy előfordul, hogy közterületnevek nélkül alkotsz?

Ezt az eljárást egyelőre csak a MAPoetry kapcsán használom.

KULTer.hu: Vannak olyan szavak, amelyek felfedezésekor nagyon meglepődtél, és amelyekre rögtön azt mondtad, hogy ez benne lesz egy versben? Milyen szempontok szerint válogatsz a közterületnevek közül?

Például a Hűség, Vers, Pikkely utcanevek nálam kihagyhatatlanok. Vagy a pilisi hegyek közül a Bánom, a Fésű, az Urak asztala.

Ha épp nem úton vagyok, rámegyek az Open Street Mapre vagy a Google Mapsre, és virtuális sétákat teszek.

Nagyjából az érzésem szerint válogatom a szavakat. Mindig van 50-100 szó a zsákban, és ebből megnézem, hogy mik azok, amik működtethetők valamilyen jelentés-összefüggésben. Ekkor kezdődik el az a munka, amely egyébként MAPoetry nélkül is elkezdődik, tehát az adott szókészletből kitermelhető költészet lehetőségeinek kiaknázása.

KULTer.hu: Hogyan tértél át az utcanevekre a megállónevek után? Kevésnek találtad a megállóneveket?

Nem. Csak nem akartam korlátozni az alkotást, illetve nem akartam a városban maradni. Így jöttek például a tájnevek.

KULTer.hu: Az utcanevekben nagyon kevés az ige. Erre akkor döbbentem rá, amikor én is megpróbáltam térversképet írni. Jó élmény volt, amikor rátaláltam Debrecenben például a Vág utcára. Hogyan, milyen engedményekkel állnak össze a szavak verssé?

Kulcsfontossága van a többjelentésű szavaknak és a gátlástalan toldalékolásnak. „Kiskapukat” jelentenek a viszonyszók, a mondatszók, a névmások. Ebből már ki tudnak jönni jó dolgok.

KULTer.hu: A publikálásnál gyakran használsz térképet, hashtageket. Ezek még a térversképek részét képezik?

A térkép megjelenítése és a hashtagek azért fontosak, mert meg akarom mutatni, hogy ezek a közterületek léteznek, rend van. Izgalmas kérdés ez.

Mit ér egy ilyen szöveg térkép nélkül?

Tavaly decemberben megjelent a Kalligramban két MAPoetry-szöveg. Korábban mindig oldalpárokat kaptam náluk, és a szóban forgó esetben is kétoldalas volt a közlés, de csináltak egy olyan csavart, hogy a páros oldalra ment a vers, majd lapoztál, és a páratlan oldalon megtaláltad a versekhez tartozó hashtageket és a térképet. Ez baromi izgalmas szerintem. Lapozod a folyóiratot, jön egy oldal: Magolcsay Nagy Gábor versei. Aztán lapozol egyet, és rájössz, hogy ezek a versek budapesti közterületnevekből állnak össze. Sokat hozzáad a publikációhoz ez a megoldás, nem lövi le kapásból a poént.

De visszatérve a kérdésedre: nekem nagyon fontos, hogy láthatók legyenek a térképek, mert ha már valami újszerű dolgot csinál az ember, akkor szerintem oda kell figyelni a pontosságra és a következetességre, hogy legyen valamiféle keretrendszer, amely hivatkozható.

Versekben közlekedni

KULTer.hu: Egy korábbi beszélgetésünk során említetted, hogy „a költészet nem élni segít, inkább létezni.” Kifejtenéd, mire gondoltál ekkor?

Sokan mondják, hogy a vers, az irodalom, a költészet élni segít. Jól hangzik. De hogyan tud élni segíteni, és kinek? Érdemes lehet mindjárt különbséget megfogalmazni vers és költészet, irodalom és költészet között? Ezekről a kérdésekről nem sokat hallok, s ha mégis, akkor is csak igazán speckós fórumokon. Eszembe jut egy példa. Dragomán György Tandori Hommage című szövegével kapcsolatban fogalmazta meg egyszer, hogy „a vers élni segít”. Neki akkor éppen ez a szöveg segített. De vajon miért mondta ezt? Vajon miért vagyunk hajlamosak ezt állítani? Engem néhányan költőnek tartanak. Időnként én is annak tartom magamat. Igyekszem költeményeket írni, néha sikerül. De nekem baromira nem segít élni a vers (vagyis a költészet). Engem az a repülés – pláne, ha mély –, amelyet a költészet fölfedezése jelent, elvon a családomtól, elvon a munkahelyemtől, a kutyámtól, a széltől, a szextől, a száguldástól az új autónkkal. Család, munka, szél, szex, sebesség.

Mintha éppen az élettől vonna el a költészet.

Ugyanakkor, ha nem épp mélyfúrást végzek az irodalommal, akkor sikerül szinkronizálni, például a fiammal. De költészetet tanulunk-e, amikor húsvéti verset? Nem tudom. Általában a vers talán segít, és Dragománnak igaza van, de a költészet biztosan nem. Márpedig az említett Tandori-szöveg nem éppen húsvéti mondóka. Ezt észre kell venni: hogy a döggel a nyakamban, mintegy El Caminót vagy kanosszát, és visszafelé, az ő útját, és érte. Jesszus. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy politikusok és bankárok millióiban majd ettől ágaskodik fel a részvét. Putyin ettől nem fogja visszahívni a tankokat. Ha érzékeny volna rá, ha legalább hajlítható, oda se küldte volna őket. A költészet inkább a metafizikához vezet. Oda, ahol nincs hús, vér, vas, jegybank és oxidatív stressz. A költészet legjobb esetben, és legyen ez a minimuma is, önreflexióhoz vezethet. Az olvasóhoz. A szubjektumhoz. Ha Dragomán azt mondta volna, a vers magammal együtt élni segít, most nem filozofálnék itt ügyetlenül. Mert, ugye, ha magammal jól vagyok, mindennel jól vagyok. És ez is milyen jól hangzik.

A borítókép forrása a ContextUs.