Guitarrero!
Cyrus, én mindig igyekszem a lelkem beleadni
a gitárkészítésbe,
itt, a Cuesta de Gomerezen,
a hatalmas Alhambra
boltívéhez emelkedő, felséges
gitárkészítőkkel teli utcán.
Imádom a fa tapintását
dolgos kezeim között,
a legalább három évtizedig
szárított és válogatott fáét,
ahogy csiszolom a mediterrán
vagy kanadai ciprust,
a makasszár-ébent és a libanoni cédrust,
melyeket apai nagyapám választott ki,
Abuelo Leonel, egy sátánforró
augusztusi napon veszett oda,
pont, mielőtt
beleszülettem a lángoló flamenco-
zenészek és táncosok dinasztiájába.
Képzeld csak el, egy tökéletes gitár
talán száz órányi áldozatos
munkát jelent, és, esküszöm,
nem órabérben dolgozok –
Olykor a napom nagy része
azzal telik, hogy a húrokat és a bundokat
igazgatom, mik szívügyem,
hogy acélos, bátor hangot teremtsenek,
amiről Granadában híresek vagyunk:
a vega száraz levegőjének köszönhető ez,
az andalúz iskola hangszerei
(kétségtelenül!) könnyedebbek,
karakteresek – mint egy kastélyban élő seregély
vagy egy páratlan hang,
vasárnap reggel a kőbazilikában,
amely lágyan lélegzik és dalol –
akusztikájának pompája és tónusa így hívja ki
Madrid kiváló mestereit.
A legendás mór citadella tövében
a gyalulás végtelen
feladatához lát
ördögien gyors kezem,
miközben sokat próbált ujjakkal
méregeti a már elkészült
gitárjaim vastagságát.
Az a hagyomány, én mondom neked, add
legelső gitárodat ajándékul
a pompás, altatót suttogó asszonynak,
ki e nyüzsgő és csodás
világba zárt:
Ó, milyen szívderítő nap,
mikor múlhatatlan anyám, Primavera
gyöngéden nézegette legelső darabomat,
s hirdette (majdnem énekelve!):
Guitarrero!
Fordító: Góz Adrienn
Borítókép: Piqsels
