Viszonylag nagy létszámban gyűltek össze a Fordulat 30. lapszámának bemutatóján az Alternatív Közösségek Egyesületének (AKE) terében. A résztvevők között, mint a beszélgetés folyamán kiderült, a laikus érdeklődők mellett a szcénában intézményesen, illetve alternatív, önszerveződő keretek között tevékenykedők is többen megjelentek. Ennek az eredménye pedig egy izgalmas távlatokat megnyitó eszmecsere lett. Nem csak európai viszonylatban, de lokálisan is komplex képet kaphattunk a kultúra szerepéről és helyzetéről a kapitalista világrendben.
A beszélgetést Buka Virág, a folyóirat szerkesztője indította el, bevezetve a közönséget az új lapszám tartalmába, valamint a címben megjelölt fogalompár összefüggéseibe. Rövid ismertetőjét a lapszám nyitótanulmányára alapozta, melyből igyekezett a lényegi elemeket kiragadni, hogy körvonalazza a tematikus szám létrejöttének jelentőségét.
Elsőként tisztázta, hogy a címben hangsúlyosan szereplő kultúra fogalmának használatakor egy antropológiai megállapításból indultak ki,
mely szerint a kultúra a társadalmi osztályok által megélt saját valóság. Ez a viszonylag általános definíció azért szerencsés, mert egyszerre magában tudja foglalni az intézményesült művészetet, mint például a színházat vagy az irodalmat, de más kulturális iparágakat is, mint a film, a zene vagy a divatipar. Ezeken túl pedig az olyan jelenségek is leírhatóak a kultúra részeként, mint a hiedelmek, a narratívák, az eszmék, melyek az osztályok között keringenek, és melyek sajátos viszonyszereiből (is) épül a kultúra. A kapitalizmus pedig egy olyan folyamat, amely a teljes társadalmi rendet a termelésnek, tőkehalmozásnak veti alá. A kultúra és kapitalizmus relációinak egyes értelmezői a termelést, elosztást, fogyasztást azok egymáshoz való viszonya felől kívánják megérteni, nem pedig egymástól elválasztott tényezőkként.
Ezek együttes taglalása Buka elmondása szerint nem tekinthető evidenciának. A három tényezőt dialektikusan megközelítő elemzési módot gyakorlatias példába illesztve Slavoj Žižek és Mark Fisher nyomán a Dreamworks nagy népszerűségnek örvendő animációs filmjét, a Shreket hozta fel példaként. Buka az animációs filmet értelmezve kívánta megmutatni, hogy együttesen megférnek egymás mellett a produkció létrejöttének körülményei, vagyis a termelés sajátos kiszervezése − gyakori tényező a hollywoodi produkciók estében, hogy kiaknázzák a külföldi adókedvezményeket és az olcsóbb munkaerőt −, illetve a film mesevilággal ápolt ironikus, groteszk attitűdje.
Amint az Buka bevezetőjéből kiderült, csupán a megfelelő kérdésekkel lehet rávilágítani a társadalom jelenségeire.
Ezeket a kérdéseket pedig több nézőpontból szemlélve érdemes feltenni, hiszen így juthatunk közelebb ahhoz, hogy megértsük, mi, hogyan és miért történik napjainkban körülöttünk.

A kulturális termelési folyamatok legnagyobb résztvevői nyilvánvalóan azok az intézmények, amelyek többnyire már meglévő ideológiákat ápolnak és egyengetnek. Félperifériás pozícióban, függő fejlődésben vannak, egyrészt az állami támogatásoktól vagy nemzetközi, például az Európai Unió támogatásától függenek, másrészt pedig a globális piaccal kell versengeniük.
Azonban rendkívül fontos megemlíteni a rendszert működtető emberi tevékenységet, illetve a kulturális munkások helyzetét.
Gregory Sholette fogalmával élve ők a társadalom sötét anyaga, hiszen bár rendkívül sokan vannak, alapvetően nehezen behatárolható tagjai a társadalomnak. A kulturális munkások, az úgynevezett prekariátus − amely a közgazdaságtan által a ’80-as évek óta alkalmazott fogalom, a társadalom létbizonytalanságban élő rétegeire utal − láthatatlan a társadalomban. Hiszen ha meg kellene nevezni ezen a kulturális területen dolgozókat, akkor arra a szűk rétegre gondolhatnánk elsősorban, akik alkotóként képesek az önfenntartásra, az anyagi jólét megteremtésére. Ezzel szemben egy sokkal tágabban értelmezhető rétegről beszélünk: a múzeumi kurátoroktól a rendezvényszervezőkön át minden olyan munkájáért kevéssé elismert személyig, akik a kultúrát fogyasztók felől nézve láthatatlan munkát végeznek.
Gondolhatunk rájuk úgy, hogy voltaképpen a színfalak mögül működtetik a rendszert.
Buka Virág ezt követően a két oldalán helyet foglaló beszélgetőpartneréhez fordult, akik a debreceni kulturális élet fogaskerekeiként úgymond arcot adnak annak a bizonyos sötét anyagnak.
Az általános bevezető a különböző perspektívák meglétének hatékonyságát hangsúlyozta, amit a beszélgetés dramaturgiája is példázott.
Mondhatni két különböző arcát ismerhettük meg ugyanannak a testnek. Debrecen kulturális testéről egy művészettörténészből lett antropológus, és egy szociológusból lett kulturális programszervező szemszögéből hallhattunk. Buka Virág balján a gondolatai rendszerezése közben olykor elmerengő Béres-Áfra Zsuzsa, míg a túloldalon jegyzetfüzetével az ölében Török Krisztián Gábor foglalt helyet. Béres-Áfra Zsuzsa bemutatkozásából megtudtuk, hogy az egyetemi évei alatt kiábrándult a szociológiából, mert úgy érezte, hogy nem tud elég változást hozni a területen. Ekkor fordult a kultúra felé, és lett a kutatási területe az olvasásszociológia. A doktori képzés során folytatott, kifejezetten Debrecenre összpontosító kutatásaiban azt figyelte meg, hogy fontos a „személyi kultusz”, tehát a helyi kulturális életet formáló intézményvezetők és alkotók személye hatással van a szcéna iránt érdeklődőkre.

Ezután Török Krisztiánhoz került a mikrofon, aki elmondta, hogy noha csak március óta dolgozik kurátorként a MODEM-ben, már nagyjából egy éve működik együtt a Fordulat csapatával. Török ugyan művészettörténésznek tanult, de Béres-Áfrához hasonlóan elfordult a korábban választott területtől. Az antropológia és a szociológia irányába orientálódott, és a társadalmilag elkötelezett művészetekkel kezdett foglalkozni. A társadalmi felelősségvállalás és a közösségek formálódásának lehetőségei felől közelítve Alternatív oktatási kísérletek Romániában címen végezte a kutatásait abból a célból, hogy székely, magyar és román gyerekeket hozzon össze kortárs művészeten keresztül. Török egyértelművé tette, hogy kurátori tevékenysége során korábbi tapasztalataira kíván támaszkodni, és a kapcsolatteremtés lehetőségeit kívánja gyarapítani. A Fordulat közösségével is szociális érdekeltsége teremtette meg a kapcsolódást.
Béres-Áfra és Török bemutatkozójából kiderült,
szociális érzékenységük és a közösségteremtés iránti elhivatottságuk azonos szenvedélyből táplálkozik,
ennek ellenére a megvalósításra vonatkozó elképzeléseik rendkívül különbözőek. Török elsősorban egy nemzetközileg is fontos jelenségről, a kulturális dolgozók érdekképviseletének hiányáról, bérezési és egyéb prekárius helyzetet előidéző jelenségekről beszélt, melyek napjaink Magyarországában is tapasztalhatóak. Ehhez csatlakozva Buka Virág hozzátette, hogy a jelenlegi társadalmi helyzetben ez hasonlóképp érzékelhető a tanárok és más szociális munkákat végző dolgozók esetében is. A jelenség nem egyedülálló, de a megoldás eltérő eszközöket igényel. Török a változás lehetőségeit mindenképp az állami intézményeken keresztül tudja elképzelni.

Béres-Áfra a lokális helyzet irányába terelte a beszélgetést, és az AKE-ben végzett munkájuk felől közelítette meg a jelenlegi kulturális helyzetet. Civil szervezet lévén egyszerre gondolja úgy, hogy szerencsés helyzetben vannak, ugyanis sok kisebb programot, amit állami intézmények nem fogadnak, ők a lehetőségeikhez mérten el tudnak hozni a városba. Ugyanakkor ez egyszerre kiszolgáltatottságukra is felhívja a figyelmet, melyet kultúrpolitikai döntések idéznek elő. A lehetőségek ugyanis a forráshiány miatt limitáltak, melyekre azonban az AKE-nek vagy bármely más önszerveződő, pályázatképes szervezetnek szüksége volna. Béres-Áfra úgy gondolja, hogy a városháza részéről indított pályázatok modelljeinek elbírálási stratégiái nem átláthatóak. A hozzáférhető dokumentumok persze megtekinthetőek, azonban az esetleges változásokról átfogóbb tájékoztatást nem adnak. Erre példaként a városban egykoron Latinovits Színház néven formálódó, függetlennek szánt intézmény esetét említette, ami végül visszakerült a Csokonai Színház kezébe.
Béres-Áfra elmarasztalta a debreceni kulturális színtér átláthatóságára tett törekvéseket,
pontosabban azok hiányát tette szóvá, és problémásnak gondolja, hogy ez a civil szervezetek és a területen dolgozni kívánók bizonytalanságát idézi elő. Ennek a megoldására egy részvételi akciókutatást terveznek az AKE-vel, mely során arra fókuszálnának, hogy némi transzparenciát idézzenek elő a területen. „Hiába Magyarország második legnagyobb városa és megyeszékhely, de egy nagyon kis közösség” − mondta Béres-Áfra Debrecen városáról. Ez a kis közösség pedig rendkívül sok kompromisszumra kényszerül a közös munka érdekében.
Török a lokális helyzetről szerzett kezdeti benyomásaival kapcsolódott Béres-Áfra gondolatmenetéhez.
Feladatának tartja, hogy a városban kulturális termelést végző kisebb csoportosulásokkal közös hangra találjanak.
Hallott korábbi próbálkozásokról, például a városban működő zenei szcénát illetően, azonban elismerte, hogy a városi megmozdulások lebonyolítása gyakran néhány embernél ér össze. Török úgy gondolta, hogy az intézményjelleg semmiképpen nem zárja ki azt, hogy az adott intézmény platform lehessen egy városi, akár civil megmozdulásokat is bevonó kulturális termelési folyamatban. Béres-Áfra visszacsatolva Török meglátásaira, hasonlóképp értékelt. Észrevételei szerint bár vannak együttműködési kísérletek, sokszor kevéssé hatékony a kivitelezésük, mintha Debrecen kulturális tere nem volna homogén, hanem kis blokkok léteznének. Ezen felül nem érti, hogy egyes remek megmozdulásokat követően miért halnak el a szálak.

A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a közös gondolkodás és a produktív kommunikáció kultúráját is ki kell dolgozni, hiszen az eredményes közös munkához egyfajta összeszokás is nélkülözhetetlen, hogy a felek megérthessék egymást. Ezek létrejöttéhez pedig mindenképpen szükség van a Béres-Áfra Zsuzsához és Török Krisztián Gáborhoz hasonló sokaságra, olyan fekete anyagra, amely képes kitölteni az intézmények közötti kommunikáció hiányából fakadó hézagokat. A Fordulat harmincadik lapszámának bemutatója a mellé szervezett termékeny beszélgetéssel képes volt performatív módon is megmutatni, mekkora jelentősége van a megfelelő kérdéseknek és a különböző nézőpontok érvényre juttatásának a párbeszéd érdekében.
Kultúra és kapitalizmus Debrecenben − Fordulat lapszámbemutató, Alternatív Közösségek Egyesülete, Debrecen, 2022. május 10.
A fotókat Tisza Eleonóra készítette.