Szalai Kata grafikáin és festményein izgalmas határátlépés történik médiumok között. A festőművész alkotásainak központjában a kilencvenes évek óta irodalmi szövegek állnak. Ezeket festi meg, gondolja újra, és a szövegek hangulatát érzékletes módon adja vissza munkáin. Szalai Katának a debreceni Élettudományi Galériában nyílt tárlata Az ismétlődés folyosói címmel. A kiállítás azért is különleges, mert a művész hosszas kihagyás – tíz év – után jelentkezett újabb munkákkal.
Belépve a kiállítótérbe izgalmas kettősség figyelhető meg a munkákon. Hideg tónusú, monokróm színekkel készült képek a terem két szélén, homokszínekkel operáló, meleg árnyalatú alkotások a középső falon. Szalai Kata új alkotásait Nádas Péter Emlékiratok könyvének Isten tenyerén ülünk című fejezete és Áfra János Rítus című verseskötete inspirálta. A tárlat elnevezése is az Áfra könyvében megjelent, azonos elnevezésű versre utal.
Szalai képei nem illusztrációk,
a színhasználattal, a kompozíciókkal, az aprólékosan kidolgozott felületekkel érzékletesen tükrözi és adja vissza az irodalmi művek hangulatát. Festményein ötvözi az írott és nyomtatott betűket. A szövegek sokszor nem, vagy csak nehezen olvashatóak, fel kell őket fedezni, és egy sajátos befogadói attitűd is szükséges, hogy közelebb lehessen hozzájuk kerülni.
Ezt a sejtelmességet erősíti fel az a technikai bravúr, mely a Rítus című sorozaton jelenik meg. Az alkotások különböző fénytörési tulajdonsággal rendelkező festékekkel készültek. Az eltérő nézőpontból történő szemlélődés során újabb és újabb szövegek, és velük együtt jelentésrétegek tárulnak fel. Ezért is lesz ennyire izgalmas a szemlélődés, hiszen
a szövegek felfedezése alapos és aprólékos befogadói attitűdöt kíván.
A festményekre jellemző, hogy a kép előterében markánsabban megfestett versrészlet tűnik fel, ami mögött halványabban húzódnak meg további szövegek, melyek javarészt elnagyoltak, gyakran foltszerűek, és magukban hordozzák a kiismerhetetlenség lehetőségét. Ez azért történhet meg, mert sohasem lehetünk benne biztosak, hogy minden betűt észrevettünk, felfedeztünk a vásznakon.
A sejtelmességet sok esetben a kompozíciós megoldások is fokozzák.
Izgalmas, amikor a képeken az ismétlés alakzatai jelennek meg. Ugyanazon mondatok egymás mögé csúsztatása mintha felerősítené ezeknek a versrészleteknek a tartalmát, és másmilyen dinamikát adna a verssoroknak. Ilyen ismétlődő mondat látható például a Rítus 16. képen („A nap mostantól egy átjáró, / nem tudsz róla hangosan beszélni”), illetve a sorok kezdő szavai is újra ismétlődni kezdenek a vászon alján.
Ezzel együtt a végtelenség, a folyamatos áramlás érzete ébredhet a befogadóban. Egyes alkotásokon pedig éppen a kiemelés és az elrejtés aktusa teszi izgalmassá a szövegek olvasását. A „Felhők súlyos körvonalakkal. / Ettől megadja magát a büszkeség benned” sorpár „súlyos” és „büszkeség” szavának halványabb megfestése, és ezzel együtt látszólag súlytalanságba helyezése fokozza a Rítus 6. festmény sejtelmességét. Azonban más nézőpontból ezek a szavak is kirajzolódnak, és alaposabb megfigyelés után az is kitűnik, hogy ez a sor a kép hátterében megismétlődik. Szalai
nemcsak a színeket kezeli bátran alkotásain, hanem kompozícióinak elrendezésében is hasonló merészség figyelhető meg.
Bátran nyúl a verssorokhoz, különböző formába rendezi ezeket, felnagyítja a szavakat, a betűket, teljesen megtörve a balról jobbra olvasás szabályát. De bárhogy is nézzük és olvassuk a sorokat, mindig bennünk maradhat a titokzatosság érzése, hogy a szövegek teljes megismerése nem mehet végbe.
Ellentétben a Rítus sorozat árnyalataival, a Nádas regényéből inspirálódott alkotásokra a homokszínek jellemzőek. Az elrendezés hatására még látványosabb a két sorozat ábrázolási sajátságai közötti különbség, és még jobban érzékelhető, hogy Szalai
mennyire precízen adja vissza az irodalmi alkotások hangulatát,
valamint teremti meg ezeknek a képi világát. A Nádas-sorozat darabjai távolról nézve lehetnének akár dekoratív alkotások is, de ahogy közelebb lépünk a képekhez, úgy jelennek meg a szövegek sorai. A széria képeihez igazán közel kell helyezkedni, alapos megfigyelést igényelnek, így vehetők észre a részletes, aprólékosan kidolgozott, egymás mögött sűrűn elhelyezkedő sorok.
A mondatok szorosan egymásra írottsága, nehezen olvashatósága a sejtelmesség érzését keltik. Ezeken a műveken a balról jobbra olvashatóság konzisztens alkalmazása jellemző,
a szövegek megfestése pedig a kézírást imitálja.
A sűrűn szedett, a vászon széléig tartó sorok a folyamatosság, a le nem zártság érzését erősítik.
A folyóírással megfestett szövegek néhol az egyenletes kézíráshoz állnak közel, és ezzel együtt egységes, homogén színhasználattal élnek. De
vannak olyan képek is, amelyeken pont az írás egyenetlensége, változó dinamikája jelenik meg,
és ezt az eltérő ecsetkezeléssel, néhol vastagabban megfestett betűkkel érzékelteti a művész, mint például az Isten tenyerén ülünk 2. című képen. Az alkotáson egyszerre jelenik meg a sötét- és világosbarna árnyalata, melyeken élénken kirajzolódnak a fehéren festett betűk. Az Isten tenyerén ülünk 3. esetén homogénebb rózsaszín, dinamikus ecsetkezelés és egyenletesebb íráskép figyelhető meg.
Mind az Isten tenyerén ülünk, mind a Rítus sorozat hűen és pontosan érzékelteti az adott irodalmi művek hangulatát.
Izgalmas a két, egymástól sok szempontból különböző széria egy kiállítótérbe helyezése,
hiszen így még jobban érzékelhetők az alkotások közötti eltérések, az eltérő befogadói magatartás, amit igényelnek. Amíg a Rítus-sorozat darabjaitól érdemes távolabb lépni, és különböző perspektívából megfigyelni azokat, addig a Nádas-sorozathoz érdemes egészen közel helyezkedni. Az Áfra verseskötete inspirálta képek minden szabályszerűséget megszegnek, nagyobb méretű betűk, formák jelennek meg rajtuk. A Nádas regényét alapul vevő festményekre pedig sokkal inkább az aprólékos kidolgozottság, a meleg tónusok alkalmazása jellemző.
Szalai Kata Az ismétlődés folyosói című kiállítása a debreceni Élettudományi Galériában látható 2022. július 8-ig.
A borítófotót Vigh Levente készítette.
