A Kék hold egy rendkívül fontos és érdekesen felvezetett témára alkalmazza már-már karikatúraszerűen a román új hullám stílusát.
Irina (Ioana Chițu) családjával együtt egy szállodát üzemeltet a Kárpátok szívében, a semmi közepén. Mióta édesapja külföldre költözött (és egyben elvált édesanyjától), a „klánt” leginkább unokatestvérei igazgatják, akiknek nagy szükségük van a lány pénzügyi ismereteire – pedig Irina szívesebben bulizna kortársaival, és menne egyetemre Bukarestbe. Ez pedig előbb-utóbb óhatatlanul konfliktusokhoz vezet.
Sokféleképpen lehet ábrázolni, hogy bizonyos kultúrák hogyan ragadtak bele adott nemi szerepek erőltetésébe, és hogy még a 21. századi Európában is mennyire meghatározza valaki lehetőségeit, hogy férfinak vagy nőnek születik.
A Kék hold legnagyobb fegyverténye, hogy ebben a helyzetben az elnyomást és a megalkuvást is mennyire indirekten festi le.
Ha csak a szavakat nézzük, mindenki azon van, hogy Irina megvalósíthassa az álmait, azonban jelenetről jelenetre azt tapasztaljuk, hogy egészen aprólékosan próbálják kontrollálni az életét. Egyetemi ambícióit csak akkor segítik, ha valamelyik férfirokonával költözik össze. Tudni akarnak a pasiügyeiről, bűntudatot keltenek benne, ha a bulizást választja a családi vállalkozás kiszolgálása helyett, ugyanis az egyes esetekben szó szerint írástudatlan unokatestvérek számára már a vállalkozás operatív működtetése is kihívás lenne nélküle. Irina pedig ugyan borzasztóan érzi magát ebben a helyzetben, de ahhoz is alig veszi a bátorságot, hogy ezt bevallja magának, nem hogy még meg is próbáljon kitörni belőle.
Mindezt pedig átitatja a Kárpátok provincializmusának maradéka, a vidéki és városi élet folyamatosan újratermelt ellentéte,
amelynek fényében a Bukarestbe költözés teljes árulásnak tűnik.
A Kék hold abban az értelemben roppant egysíkú, hogy szinte minden egyes jelenet ezt a fojtogató szituációt sulykolja, de legalábbis valamiféle negatív impulzusra fut ki, már ha eleve nem a verbális vagy fizikai agresszió határozza meg. Rendkívül hangos, dühös, nyers filmmel állunk szemben, amihez jól illeszkedik a zaklatott vágás, a feldolgozatlannak tűnő hangsávok és a jelenetek forgatagába kétségbeesetten kapaszkodó operatőri munka. Azonban amilyen mértékben Alina Grigore rendező alkalmazza ezeket az eszközöket, az
egyszerre érződik megúszásnak és nevetséges túlzásnak.
Ahelyett, hogy folyamatosan gerjesztené bennünk is a tehetetlenséget és a dühöt, az arcunkba üvölt, ránk telepszik. Így viszont elsősorban alkotói bizonytalanságot sugároz, ahogyan minden egyes kép kényszeresen reakciót akar kiváltani belőlünk, és esélyt sem ad, hogy magunk fedezzük fel látottakat.
Tegyük hozzá, hogy már maga a Kék hold létrejötte is egy kiáltvány: a helyi filmalap állítólag arra hivatkozva utasította el a támogatását, hogy nem látja létjogosultságát ilyen női témáknak, ez az anyagi űr pedig nyilvánvalóan rányomná a bélyegét bármelyik produkció kidolgozottságára. Végső soron azonban nem is a stílusbeli túlzások okoznak gondot (hiszen a Kék holdat nehéz lenne csendes, visszafogott, aprólékosan megkomponált darabként elképzelni), hanem a tartalmi kidolgozottság hiánya.
Az összkép inkább kelti folyamatos improvizáció benyomását, mint tudatos alkotói koncepcióét.
Már a 85 perces játékidő ellenére is azt venni észre, hogy gondolatisága egyáltalán nem zanzásított, hanem inkább szétfolyó. Az információ hol elveszik a konstans ordibálásban, hol éppen ugyanazokat a kulcsmondatokat hangsúlyozzák négyszer-ötször is a jelenetek. Miközben a hosszú snittek jobbára csak annyiból állnak, hogy a kamera valahogyan igyekszik befogni a rohangáló-dulakodó szereplőket. Sem az egyes képsoroknak, sem a teljes cselekménynek nincs íve, miközben a film a maga agresszív stílusában-tempójában valójában éppoly lomhán halad, mint például egy Mungiu-rendezés.
Ha nem lenne ilyen rövid a játékidő, előbb-utóbb valószínűleg egyenesen önmaga és a román új hullám röhejes stílusparódiájává vált volna, ahogyan minden egyes mozzanat egy újabb családi perpatvar, amit a maga lusta dokumentarizmusával emel vászonra az alkotás. Hamisítatlan elsőfilmes alkotóként
Grigoréban is még több a világmegváltó lelkesedés, mint a tüzetes, megfontolt alkotói hozzáállás,
de akármilyen rosszízű is ezt számonkérni, a Kék holdnak jót tett volna kevesebb zabolátlan düh és több művészi ambíció.
Kék hold (Crai Nou), 2021. Írta és rendezte: Alina Grigore. Szereplők: Ioana Chițu, Mircea Postelnicu, Mircea Silaghi, Vlad Ivanov,
Ioana Flora. A filmet a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk.
A Kék hold a Magyar Filmadatbázison.
