Könyvbemutató, filmvetítés, felolvasószínházi előadás és kerekasztal-beszélgetés várta az érdeklődőket a harmadik Térey Könyvünnepen. Míg a tavalyi évben Borbély Szilárd munkásságán volt a fókusz, idén ismét Térey János művészetének és személyének felidézését tűzte ki elsődleges célul a rendezvénysorozat.
A szerda esti kerekasztal-beszélgetésen Térey János kollégái és barátai, Bazsányi Sándor irodalomkritikus, Lanczkor Gábor költő, író, Papp András író és Poós Zoltán író tekintettek vissza a költő életének szakmai és személyes állomásaira. A beszélgetést Fodor Péter irodalomtörténész, az Alföld folyóirat szerkesztője moderálta, Mercs János, a Csokonai Színház színművésze pedig az életműből olvasott fel részleteket az eseményen.
A közönség számos személyes anekdotát megismerhetett, a résztvevők visszaemlékeztek Térey fiatalkori, öntudatos alakjára. Papp szerint Térey igazán okosan építette karrierjét, az irodalomba való markáns belépése, kapcsolatainak alakítása, név- és lakhelyváltoztatása mind erről a fókuszált tudatosságról árulkodtak. Ahogyan Poós fogalmazott, „elképesztő vehemenciával vetette bele magát az irodalmi életbe”. Bazsányi kifejtette, milyen izgalmas feszültséget hordozott magában Térey „késő kamaszos maradványokkal együtt megfejtendő személyisége”, valamint elképesztően erős költészete, amely egészen korán megmutatkozott.
Fodor kérdésében kiemelte azt a változást, amely az ezredfordulón zajlott Térey életében. Míg a kilencvenes években egy szűk kör számára, leginkább költőként volt ismert, ez a kétezres években megváltozott: utat talált a színházban, valamint
egyre több területen, fordításban, filmben, televíziós szereplésekben próbálta ki magát.
Bazsányi éles különbséget érzékel az ezredforduló előtti és utáni hazai költészet viszonyrendszerében, a költői szerepek jelentőségében. Míg a kilencvenes években egy költő komolyabb hatást tudott gyakorolni a környezetére, a költőket körülvevő szubkultúra pedig lényegesen színesebb és láthatóbb volt, ez az érték mára elhalványodott. Bazsányi ebben látja a Fodor által említett műfaji és formai útkeresés okát, amely jellemző volt Térey munkáira a kétezres évek után, hiszen ebben az időszakban újra ki kellett találnia önmagát alkotóként. Poós kiegészítésében megjegyezte, Téreyt valószínűleg zavarta, hogy ekkorra nem kapta meg azt a nemzetközi státuszt, amely már kijárt volna neki, és nem érkezett meg a német áttörés sem. Térey úgy gondolta, a nemzetközi piacra való belépéshez a prózaírás hiányzik, azonban gyakran hangoztatta, hogy nem akar prózát írni, így végül a drámában találta meg azt, ami kvalitásához méltó volt.
A beszélgetés jelentős részét adta a Kazamaták című darab megírásának és fogadtatásának tematizálása. Papp András, Térey szerzőtársa elmondta, nem állt szándékukban ’56-os darabot írni, bár a drámájuk mára ekként rögzült a közbeszédben. A darab egyetlen eseményről, a Köztársaság téri pártház ostromáról, és nem az egész forradalomról szól. Papp kifejtette, döntő hatással volt a barátságukra az, hogy együtt dolgoztak a szövegen, mindkettőjüknek sokat adott a közös munka.
Az alkotófolyamat során a legnagyobb kihívást a forrásanyagok felkutatása és feldolgozása, valamint a motívumok gyűjtése jelentette,
ám végül hozzájutottak a peranyagot dokumentáló, titkosított, levéltári iratokhoz is, amelyek segítették őket. Míg a felszólalót kevésbé vonzotta a színház világa, Téreyt sokkal inkább magával ragadta. Papp felidézte, hogy Radnóti Sándor volt az első, aki a Holmiban esszét közölt a darabról, melyet követően a legtöbb irodalmi folyóirat kritikában, esszében vagy tanulmányban foglalkozott a színházi bemutatóval, illetve a drámával. Bár a Kazamaták megjelenése kifejezetten megosztó volt, ebben az időben mutatták be − szintén a forradalom 50. évfordulójára − Mohácsi János botrányt kiváltó rendezését a Kaposvári Csiky Gergely Színházban, 56 06 / őrült lélek vert hadak címmel. Lanczkor Gábor szerint Mohácsi rendezése hozzájárult ahhoz, hogy a Kazamaták körüli feszültség gyorsabban elüljön és kevésbé legyen látható. Bár a rendezés kapcsán Mundruczó Kornél neve is felmerült, végül Gothár Péter delegálásában a Katona József Színházban debütált a darab.
Bazsányi úgy látja, az előadás megosztotta a színházba járó közönséget,
hiszen nem csupán a forradalom kapcsán megszokott nézeteket közvetítette. Pontosan ezért tartja kiváló darabnak, amely alkalmas arra, hogy párbeszédet generáljon maga körül. Ezt követően Lanczkor felidézte azt az időszakot, amikor a Káli holtak alkotói folyamatában egyfajta szaklektorként működött közre. Akkoriban családjával a Balaton-felvidéken éltek, számos, később a könyvbe is bekerülő helyszínt látogattak meg Téreyvel közösen.
A Térey Könyvünnep zárásaként mutatták be a szerző posztumusz, Szükséges fölösleg című interjúkötetét, amely a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. A kötetbemutatón Sárközy Bence, a Jelenkor Kiadó igazgatója, Darvasi Ferenc, a kötet szerkesztője és Szénási Miklós, debreceni szerkesztő, újságíró beszélgettek a kötet jelentőségéről, az interjúadás rejtelmeiről és Térey János munkamódszeréről.
Sárközy elsőként a debreceniségről, a vidékiség markereiről kérdezte a jelenlévőket.
A költő városhoz való viszonyát egy ideig beárnyékolta az édesapja mentális betegsége, gyakran visszaköszön az interjúkban az is, hogy őt látogatni érkezik Debrecenbe. Térey a Debrecenből származó írókat kifejezetten számon tartotta, újraolvasta őket, gyakran emlegette Szabó Magdát, Tar Sándort, Borbély Szilárdot mint számára fontos előképeket. Darvasi elmondta, Budapestre költözése után Térey nagyon gyorsan otthonának érezte a fővárost, az Átkelés Budapesten című kötet esetében a város olyan rejtett részeire is elkalauzolja az olvasókat, amelyeket mások csak sok év után fedeznek fel.
Térey gasztronómia és utazás iránti érdeklődését mindkét beszélgetésben emlegették a résztvevők.
Szénási Miklós visszaemlékezése szerint Térey kifejezetten jó kedélyű személyiség volt, akit gyakran lázba hozott egy új étterem meglátogatásának lehetősége.
A Térey által válogatott szövegek közül kimaradt néhány fiatalkori interjú, ezek a szerkesztő, Darvasi Ferenc révén kerültek a kötetbe. Darvasi ezeket az interjúkat tartja a legizgalmasabbnak. Gyakran és erőteljesen jelenik meg bennük Debrecen, valamint ekkor volt jellemző Téreyre az a viselkedés, amelyet Sárközy „debreceni vadságként” aposztrofált. Szénási újságíróként ellentmondást érzett abban, hogy Térey nem akart olyan lapoknak interjút adni, amelyek alkalmazásában lévő újságíró nem olvasta a kötetét − szerinte a profi újságíró tud kérdezni, jó interjút készíteni enélkül is. Ha Térey nem zárkózik el ezektől a lapoktól, valószínűleg gyorsabban lett volna lehetősége a szélesebb nyilvánosság megszerzésére, amire gyakran vágyott. Szénási és Darvasi is említést tettek a költő ambivalens, gyakran túlságosan is őszinte és egyenes személyiségéről. Darvasi elmondta, az az egyenesség, amelyet Térey képviselt igazán szerethetővé tette, de sokan nehezen kezelték ezt a tulajdonságát.
Sárközy dicsérte Térey aktualitását, folyamatos felkészültségét, hiszen végigolvasva az életművet láthatjuk, merre halad a társadalom, akár a világpolitikai történések vagy a technikai fejlődés terén is.
A Szükséges fölösleg kronologikusan szerveződik,
a kötetmegjelenésekhez kapcsolódó interjúk sorban követik egymást. Ebben a beszélgetésben is felbukkant a nemzetközi hírnév megszerzésének kérdése. Sárközy ennek nehézségét abban látta, hogy (Térey-)versesregényt egy más nyelvre átültetni hatalmas fordítói munka és felelősség, valamint egy nagy tudású költő szakértelmét követeli meg.
Bár Térey egy évig dolgozott a Cosmopolitan olvasószerkesztőjeként, hosszútávon nem az újságírás mellett tette le a voksát. Mint sokakat a kétezres évek elején, őt is a színházi munka juttatta megélhetéshez. Gyakran beszélt arról, milyen anyagi hátteret tudnak kialakítani ma Magyarországon az írók, és hogy igazán keveseknek adatik meg az, hogy teljes állásban dolgozhassanak a műveiken. Térey többször kritizálta a hazai ösztöndíjrendszer működését is, amelyen meglátása szerint „öt év alatt túl lehet lenni”.
A Kazamatákról mint az életmű jelentős darabjáról a könyvbemutatón is szó esett. Darvasi mint egykori színházkritikus, úgy gondolja, Mundruczó jobb előadást rendezhetett volna a dráma alapján, bár a darab problematikusságát nehéz tompítani, hiszen nem alkalmas arra, hogy egy évforduló alkalmával ünnepi hangulattal emlékezzen meg a forradalomról. Sárközy rávilágított, hogy
mind az Asztalizene, a Protokoll, majd A Legkisebb Jégkorszak is hasonlóképpen a magyar középosztály helyzetét dolgozza fel.
Ennek a rendszerváltás után formálódó társadalmi rétegnek nincs előképe az irodalomban, Térey mégis megfoghatatlan módon kiismerte és ábrázolta az ide tartozó embereket.
Sárközy kifejezetten politikusnak gondolja Térey műveit, azért is fordulhatott elő gyakran, hogy interjúk keretében politikai pártokról, napi politikáról kérdezték a szerzőt. Ugyanakkor kifejezetten tehetsége volt ahhoz, hogy az esztétikum területén tartsa a válaszait, így általában okosan és tudatosan tért ki az ilyesfajta kérdések elől. Darvasi szerint az ügyek képviselete fontosabb kell legyen, mint a politikai pártokhoz való tartozás, s azt a látásmódot, amely Téreyre igazán jellemző volt, már nagyon kevesen képviselik a mai irodalmi közbeszédben. A kötet interjúiból is kitűnik, Térey hidat szeretett volna képezni a kettészakadt irodalmi életben, hitt abban, hogy a magyar kultúra sokszínűségében teljes, és igyekezett összeforrasztani a szakadást.
Térey Könyvünnep, Debrecen, Déri Múzeum − Méliusz Juhász Péter Könyvtár, 2022. szeptember 14−17.
A borítófotó a Szükséges fölösleg című kötet bemutatóján készült, a képen Szánási Miklós, Sárközy Bence és Darvasi Ferenc látható.
A fotókat Tisza Eleonóra készítette.
