„Elfogult olvasója vagyok Nádas Péternek” – vallja Károlyi Csaba, aki egy teljes éven át készített interjúkat az íróval. Bár elmondása szerint nehéz Nádast úgy kérdezni, ahogy még nem tették, úgy érzem, neki mégis sikerült. A szerzővel az Egy teljes év című kötet megjelenése apropóján a Nádas-titokról, az életműhöz fűződő kapcsolatáról beszélgettünk és az is kiderült, hogy vajon képes-e közönyösen kérdezni.
KULTer.hu: Beszámolsz arról, hogy számodra a beszélgetések kiszakadást adtak a járványhelyzet kereteiből. Mit gondolsz, mit jelenthettek ezek az interjúk Nádasnak? Pótolhatta-e az interjúkötet projektje a személyes kontaktusok hiányát?
A személyes kontaktus most Zoomon valósult meg köztünk. Volt a legelején egy kósza ötlet, hogy 2021 nyarán, ha úgy alakul a vírushelyzet, menjek, és egy-két hét alatt vegyem föl élőben a beszélgetéseket. A kiadó segített volna ebben, mert például nekem már nincs autóm, de aztán elvetettük ezt a lehetőséget, egyrészt azért, mert
2021 márciusában még nem lehetett tudni, mi lesz nyáron,
másrészt azért is, mert nekem jól jött, hogy mindegyik újabb beszélgetésen egy hónapig lehet gondolkodni. Egyébként magánhasználatra elkészült egy félórás videó, amit Péter pont a születésnapja előtt kapott meg. Ezen olyan személyes, a könyvből nagyrészt kihagyott részletek vannak összevágva, amelyekben mondjuk arról beszélgetünk, hogy ki mikor volt fodrásznál, orvosnál, milyen épp a vírushelyzet, nézd, fölugrott a macska a párkányra, jaj, ötkor nálunk el fognak kezdeni falat fúrni, mert lakásfelújítás van, nekem meg itt vannak az asztalon a zöldségekről készült újabb fényképeim, holnap viszik el őket Frankfurtba, hogy bírod a meleget?, esett nálatok a hó?, éppen megy Magda levegőzni a kertbe. Mindebből egy-egy mondat mutatóba a könyvben is benne maradt. Vagy például az, amikor a dolgozószobájának falán lévő Nádler-képekről vagy Pátzay Dávid-szobráról kérdezem. Vagy amikor ő említi a polcomon lévő Schiele-, Bortnyik (Kassák)- vagy Rembrandt-képeslapot, utóbbi önarcképet szépen elemzi is. Azt csak 2022 januárjában árulta el, hogy készen van az új regénye, a Rémtörténetek, addig annyit mondott, hogy valamin dolgozik, de nem mondja meg, min. Mint ahogy azt sem mondaná meg természetesen semmi pénzért, hogy mit jelentettek neki ezek a beszélgetések.
Szerintem örült annak, hogy nekem sokat jelentenek.
Különben minden nap ül a szobájában meg ügyködik a kertjében, de a járvány alatt el mert menni egészen Berlinig egy hétre. Egyszer azért rákérdeztem telefonon, de megbántam, mert ilyen kérdést nemigen lehet föltenni. Elütöttük azzal, hogy ha az ember öregszik, és nyolcvan fölött van, akkor már minden mást jelent. Legyen elég annyi, nem akarta, hogy hagyjuk abba, a végén nagyon gondosan átnézte a teljes anyagot, majd egy gyönyörű fényképét adta a borítóra a haldokló körtefájáról. Nekem ez bőven sok.
KULTer.hu: Az interjúkötet előszavában kifejted, hogy „Nádas rengeteg interjút adott, nehéz úgy kérdezni, ahogyan mások még nem tették.” Mit gondolsz, tudtad őt máshogyan kérdezni?
Az volt a célom. És ebben ez a furcsa technika meglepő módon a segítségemre volt.
Közel is voltunk, közelről láttuk egymás arcát, de távol is voltunk, légvonalban 194, autóúton 240 kilométerre egymástól.
Ez kábé ugyanannyi, mint a Budapest–Debrecen távolság. Nekem tele lehetett az asztalom és körülötte minden könyvekkel, jegyzetekkel, ő úgy ülhetett a megszokott dolgozószobájában, hogy csak arra koncentrálhatott, mit akar elmondani, és ő is fölhalmozhatta a könyveit az asztalára Platóntól Kerényi Károlyig és Stefano D’Arrigóig. A hang a Zoomon 2-3 másodperces késéssel érkezik át, ezt például interjúalanyom igyekezett kihasználni, hogy ne tudjak közbekérdezni, ahogy élőben azonnal tenném, de aztán erőszakosabb voltam. Leginkább azért sikerült, ha sikerült máshogyan kérdezni, mert volt rá idő. Nem kellett attól tartanom, hogy valami a lépcsőházi agyam miatt marad ki.
KULTer.hu: Számos nehéz és/vagy meglehetősen személyes témát is érintetek a kötetben, többek között azt, hogy miért nincs gyereke. Voltak-e benned kétségek afelől, hogy jogod van-e megkérdezni bizonyos dolgokat, hogy nem lépsz-e át egy határt?
Azt hiszem, csak olyan kérdést tettem föl, amire már utalt valamelyik szövegében, vagy amire könnyen következtetni lehet abból, amit megírt, nyilvánosan mondott, akár interjúban, akár portréfilmben. Ha az ember ezeket a nyilvánosan elérhető személyesnek mondható elemeket összeszedi, meglehetősen sok információ jön össze belőlük. Ezek közül mindarra, amit valamiért fontosnak gondolok, igyekeztem rákérdezni.
Határátlépést ott kíséreltem meg többször, amikor a fikció történeteinek önéletrajziságát firtattam,
mennyire mintázta magáról Demén Kristófot, avagy Melchiort Wolfgang Jöhlingről. Különben 2005-ben nekem adta először írásba, hogy az Emlékiratok könyvében szereplő apa, vagy a Találkozásban is megidézett apa pontosan úgy lett öngyilkos a valóságban is. A harmadik beszélgetés elején, egyébként egy ártatlan kérdésemre, hogy tudniillik megnézhetnénk a világirodalmi kötődéseit, és ez oké-e, azt mondta: „Minden, amit kérdezel, oké. Lehet, hogy van, amire nem válaszolok, lehet, hogy megmondom, miért nem, lehet, hogy nem mondom meg.”
KULTer.hu: Egy korábbi interjúdban azt mondtad, szeretnéd kideríteni, mi Nádas titka. Hogy látod, közelebb kerültél az írásművészetéhez vagy Nádas Péternek mint jelenségnek a megértéséhez?
Az írásművészetéhez azért kerültem közelebb, mert újraolvastam az életművet.
A Nádas-jelenség megértésének szerintem több szintje van.
Ahhoz, hogy megértsük az életművet, ha egyáltalán lehet azt mondani, hogy a művészetet megérthetjük, szóval ahhoz nem kell személyesen ismerni a szerzőt. Elég olvasni. De ma erős igény van arra, hogy az emberek megismerjék az alkotókat. Szeretnének bekukkantani a műhelyükbe. Az alkotók pedig manapság általában készségesen válaszolnak a munkájukra vonatkozó ilyen-olyan kérdésekre. Azonban egyrészt nem biztos, hogy az alkotó jól interpretálja a saját művét, mert az író is csak egy olvasója a könyvének, más olvasatok ugyanúgy relevánsak lehetnek, de persze ő írta, amit írt, tehát mégis ő a legkitüntetettebb olvasója saját magának. Másrészt sokféle kérdésre adhat választ, kezdve azzal, hogy mondjuk milyen zenei inspirációk vannak elbeszélői nyelvének kialakítása mögött, egészen odáig, hogy milyen tapasztalata van a futásról.
Számomra, ha egy írót kérdezek, mindig az a legérdekesebb, hogyan tudta megcsinálni a művét.
Nádas titka a műveibe van belerejtve. Hiába kérdezem őt magát, így nem fogom a titkot kideríteni. De ha a megnyilatkozásai után újra kezünkbe vesszük a könyveit, akkor talán újabb rétegek tárulnak fel.
KULTer.hu: A beszélgetések összefésülése, szerkesztése során olykor sor került kiegészítésekre, felmerültek, eszedbe jutottak kérdések, amelyek korábban kimaradtak. Az előszóban is azt írod, hogy még sok mindenről lehetett volna szó. Most, a megjelenés után újraolvastad a kötetet? Van olyan kérdés, amit kifejezetten hiányolsz belőle vagy pedig – ahogyan a cím is reflektál rá – teljesnek érzed?
Újraolvastam, persze, mert ugye interjúkat kell adnom, és tudnom kell, pontosan mi maradt benne és mi nem, ugyanis a fejemben több verzió van. A címben lévő „teljes” szó inkább arra vonatkozik, hogy egy kerek évig, egy egész éven át készültek a beszélgetések. Sok minden kimaradt, de döntéseket kellett hozni. Kimaradt az építészet vagy az állatok témaköre és sok más. Viszont a fényképezésről mindenképpen akartam egy fejezetet, bár nem értek hozzá, de próbáltam fölkészülni. Egyébként száz kérdést föl tudnék még tenni. Közel sincs teljesség-érzetem.
KULTer.hu: Az interjúkötet nem lineárisan épül fel, a kérdések egy-egy tágabb téma köré szerveződnek. A kifejezetten politikai tárgyú interjú kimaradt a kötetből, annak ellenére, hogy néhány válaszában tett politikai célzást Nádas. Mit gondolsz, a beválogatott beszélgetések is folytatnak párbeszédet ebben a kompozícióban? Szempont volt-e ez az összeállítás során?
Kimaradt egy „teljes” beszélgetés a politikáról, mert nem jól kérdeztem, más jellegű lett az a párbeszéd, nem a politikai kényesség miatt maradt ki, hanem az elütő hangvétel miatt. Egy-egy beszélgetésben vagy egy mű kerül a középpontba: az Emlékiratok könyve, a Párhuzamos történetek, Az égi és a földi szerelemről, az Évkönyv, a Világló részletek, végül a Rémtörténetek. Vagy pedig egy hívószó, egy téma, Mészöly Miklós, Polcz Alaine, aztán a magyar- és világirodalmi szerzők sora, Eötvös Józseftől Kertész Imréig, Gogoltól Mannig, Musilig, Camus-ig, Tolsztojtól József Attilán át Esterházyig, Nemes Nagyig. Moliére, Voltaire, Kafka, Proust, Déry, Duras, Misima, Blixen, sőt John Williams, Panait Istrati, Gombrowicz, Andrzejewski, Ernaux, Rulfo, nálunk ismeretlen itáliai írók, rengeteg, rengeteg szerző. Szabó Magdát is emlegetjük. Aztán az elvesztett otthonok, az író unalmas élete, a fényképezés, a Biblia, a spiritualitás.
Bizonyos művekről hívószavak mögé rejtve beszélgettünk,
például a drámáiról a szerelem témája kapcsán, ugyanis azt mondja, hogy szándéka szerint a drámái nagy szeretkezések. A Saját halálról a hit és a vallás kapcsán. A Családregényről elég keveset és elszórtan volt szó, az Emlékiratok előzményeként, a gyerekhős vagy a zsidóság kérdéseihez kötődve, a kötetből kimaradt, politikáról szóló fejezetben lett volna még róla bővebben. A témák körül csapongás van. Szándékosan nem lineáris, nem szigorúan szerkesztett a beszélgetés. Két régebbi interjúm is bekerült, amelyek annak idején az ÉS-ben jelentek meg. A két régebbi szöveggel is folytatnak párbeszédet az újak, egymással is. Szándékosak az ismétlések is. A beszélgetés logikája az író észjárását próbálja követni, ami meg az emberi elme asszociációs technikáit követi. A való életben sem beszélgetünk lineárisan, csak ha mesterségesen ezt állítjuk elő.
KULTer.hu: Riporter helyett most az interjúalany szerepében vagy. A Nádassal történő beszélgetések során pedig kritikusából, olvasójából váltál kérdezőjévé. Mennyire volt nehéz szétválasztani a kritikusi és a kérdezői szerepkört? Elfogultnak gondolod magad vele kapcsolatban?
Elfogult olvasója vagyok Nádas Péternek negyven éve.
Minden írását elolvasom, ami csak elém kerül, ha meg nem kerül elém, megkeresem.
Egy ilyen író volt még számomra: Esterházy Péter. És nem szinkronban hasonló a viszonyom Mészölyhöz meg Kosztolányihoz. Balassa Péter szemináriumán már a 80-as évek elején elemeztük Nádast, de a Családregényt még debreceni gimnazistaként olvastam a 70-es évek végén. Először a Játéktér című esszékötetéről írtam kritikát a Vigiliába, aztán az Évkönyvről a régi Magyar Naplóba, utána tucatnyi kritikát írtam róla a Jelenkorba meg az ÉS-be. Mivel most is olvasóként kérdezem, és a kritikus is olvasó, ez nem okozott gondot. Egyszer azt mondta: „Legfeljebb kritikusként azt tudod mondani, hogy ez bizony nagy ökörség”. Mire azt válaszoltam, hogy: „Ezt is mondom.” Mellesleg Nádas esszéinek, publicisztikájának a szerkesztője is vagyok az ÉS-ben több mint húsz éve, de ez se okozott gondot.
KULTer.hu: Mindeközben bevallottan célod volt az is, hogy provokáld, kizökkentsd őt, azonban ez néha mintha neki is sikerült volna. Például amikor Nádas fényképeiről adott válasza idegessé tett téged, ő azt kérte, kérdezz közönyösen. Képes voltál erre?
Nem vagyok képes közönyösen kérdezni, mert sajnos izgága alkatom van.
KULTer.hu: Egy ponton megkérdezted tőle, hogy szokott-e az olvasóra gondolni írás közben. Te gondoltál a köteted potenciális olvasóira a beszélgetések során? Hogyan befolyásolta a kötetterv az interjúkat?
Sok emberrel beszélgettem, konzultáltam, információkat kértem, tudakoltam, mit kérdeznének tőle. A saját olvasmányélményeimet kontrolláltam. Egy barátommal végigolvastuk 2020 nyarán a Párhuzamos történeteket, 2021 nyarán az Emlékiratok könyvét, és végigbeszéltük azokat a reggeli úszás után az uszoda kertjében, a fűben napozva. Ő nem bölcsész, hanem jogász, de jó olvasó, sokat segített. Például rá sokszor gondoltam, mint ennek a kötetnek a potenciális olvasójára. Meg azokra is gondoltam, akik emlegetve vannak itt.
Azt természetesen nem tudtam és nem is akartam befolyásolni, ki hogyan jelenik meg az író emlékezetében,
de arra odafigyeltem, hogy akik eszembe jutottak, és szerintem szerepük van Nádas életében, zeneszerzők, festők vagy mondjuk fényképészek, irodalmárok, lehetőleg legyenek megemlítve. Sajnos a teljesség igénye nélkül, természetesen. Most vettem észre, például Vidovszky László nem szerepel.
KULTer.hu: Mit jelent neked személyesen a Nádas-életmű? Ha röviden kellene megfogalmaznod, mit mondanál, mivel gazdagodtál általa?
Nekem ez az életmű olyan, mint a reggeli úszás.
KULTer.hu: A kötet végén Nádas azt mondja, már egészen hozzászokott a beszélgetésekhez, te pedig megígéred, hogy felhívod jövő héten. Megtörtént ez a beszélgetés, tartjátok a kapcsolatot azóta?
Ezt ugye tavaly március 11-én mondta. Azóta is gyakran beszélünk telefonon, élőben is találkoztunk, levelezünk. Van úgy, hogy azért keres, hogy tudok-e segíteni valamilyen Mészöllyel kapcsolatos filológiai kérdésben. Van úgy, hogy csak azért hívom föl, mert láttam a Találkozás új előadását, és lelkesen mondom neki, milyen nagyszerű színész a Fullajtár Andrea, szerinte is, és akkor felidézzük, a Saját halál felolvasószínházi előadásában is remekelt nemrég. Szerkesztőként kapacitálom, hogy írjon az ÉS-be, legutóbb azt a hülyeséget találtam ki, hogy írhatna esszét a Covidról, de nem akar. Isten őrizz, ilyeneket mond.
A fotókat Máté Péter / Jelenkor Kiadó készítette.
