Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért Darvasi László kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíjat. A fődíjas mellett Visky András, Babics Imre, Herczog Noémi és Bene Sándor részesül elismerésben egy-egy kötetéért, négy különböző kategóriában.
Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat. Az Artisjus-díjat alapítása óta eddig 84 költő és író vehette át. Az irodalmi nagydíj célja az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotásának jutalmazása, a további díjak pedig ösztönzésül szolgálnak a tehetségüket már bizonyított művészek munkájához. Az Artisjus Irodalmi Díj presztízsértéke abban rejlik, hogy a pályatársak szavazzák meg a legjobbnak tartott kötetekért: irodalomtörténészekből és írókból álló bizottság dönt a díjazottakról minden évben.
A bizottság tagjai idén Báthori Csaba, Bazsányi Sándor, Grecsó Krisztián, Margócsy István, Reményi József Tamás, Szilágyi Zsófia és Szörényi László.
Az idei díjakat június 5-én, a Magyar Zene Házában adják át a zenei Artisjus elismerésekkel együtt.
2023 irodalmi díjazottjai:
- Nagydíj – Darvasi László: Az év légiutas-kísérője
- Költészet – Babics Imre: Dérkristályok Növekvő Sóhajából
- Próza – Visky András: Kitelepítés
- Tanulmány – Bene Sándor: A harmadik szirén – Zrínyi Miklós költészete
- Esszé – Herczog Noémi: Kuss! – Feljelentő színikritika a Kádár-korban
A Babérkoszorú és József Attila-díjas magyar író, Darvasi László 1962-ben született Törökszentmiklóson. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakának elvégzése után tanárként dolgozott. A rendszerváltás idején a Délmagyarország című szegedi napilap munkatársa lett, részt vett a Pompeji című irodalmi folyóirat megalapításában. Az Élet és Irodalomnak 1993 óta főmunkatársa, írói álneve Szív Ernő. Számos regény, novella, elbeszélés, dráma és mesekönyv szerzője. Műveit több nyelvre lefordították. A Könnymutatványosok legendája című regényéért – a német fordítás alapján – a jelentős, berlini alapítású Brücke-díjban részesült 2004-ben. A Virágzabálók című nagyregénye elnyerte a Rotary-díjat. Isten. Haza. Csal. című novelláskötetének német verzióját, a Wintermorgent pedig az először kiadott Tiŝma-díjjal jutalmazták 2019-ben. „Az immáron Artisjus-nagydíjas kötet nem csak mutatja a ma magyar valóságát, de szagolja, érzi, öleli és érti is. A novellákat »mesterdaraboknak« nevezi a könyv kiadója, és a kiadás évében hatvanéves szerző valóban semmit sem bízott a véletlenre.
Nincs olyan elem, mondat, szó, névelő, aminek ne lenne jelentése vagy jelentősége később. Az év légiutas-kísérője dermesztően nagy próza,
a mindenkori magyar novellatermésben is alapvetés, és kijelöli szerzője helyét a kortárs magyar irodalom élvonalában” – írja laudációjában Grecsó Krisztián.
Babics Imre József Attila-díjas magyar költő 1961-ben született Budapesten, 1979-ben érettségizett, 1999 óta Bakonyszücsön él. 2011 óta a Napút kulturális folyóirat versszerkesztője. Tizenkét kötete jelent meg. Első kötetét 1989-ben Kék ütem lovagrend címmel adta ki, legutóbbit 2020-ben a Dérkristályok Növekvő Sóhajából címmel, utóbbi 250 alkaioszi strófa.
„Babics Imre kötete szokatlan formai alakzatával, a DNS-spirál képének sejtetésével mintegy szédítgeti,
az antik forma sulykolásával ugyanakkor meg is nyugtatja olvasóját.” – írja Báthori Csaba a kötetről szóló méltatásában. „Műve bravúros módon egyszerre érzékeltet valamit a körülöttünk lezajló természeti és erkölcsi apokalipszis súlyosságából, tehát az emberi-természeti pusztítás tragikus méreteiből, de ugyanakkor művét valamely önfeledt reménység ragyogása itatja át.”
Visky András József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg, egyetemi tanár 1957-ben született Marosvásárhelyen. A Széchenyi Művészeti és Irodalmi Akadémia tagja, a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem Televízió és Színházművészeti Karának professzora, valamint a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem oktatója, és számos külföldi egyetem meghívott előadója. 2008-tól a kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti vezetője. Főként Kolozsváron él. Írásai (vers, próza, dráma, esszé, tanulmány) magyarul, románul, angolul, bolgárul, olaszul, franciául, szlovénul jelentek meg. Főként az Élet és Irodalom, Jelenkor, Alföld, Pannonhalmi Szemle, Győri Műhely, Korunk, Látó közli írásait. Színházi darabjait magyar, román, szerb, bolgár, lengyel, angliai és amerikai színházak játsszák folyamatosan, neves rendezők közreműködésével. Több rádiójátékát mutatta be a Magyar Rádió, valamint a bukaresti Radio România Cultural. Dramaturgi és drámaírói munkássága világszerte ismert, az általa megalkotott és kidolgozott „barakk dramaturgia” fogalmát több egyetemen is oktatják. Szilágyi Zsófia így ír méltatásában: „Nem lényegtelen, mi mindent írt, dramatizált, kutatott mindezidáig Visky András – és
háttérbe szorul mégis sok és fontos alkotása, mivel minden a Kitelepítés árnyékába kerül.
Visky meg tudta csinálni azt a könyvet, amelyre egész írói pályáján készült, talált hozzá nyelvet és formát, felidézett, megformált és keresett hozzá emlékeket, teremtett emlékezetes irodalmi alakokat, nehezen felejthető családot és lágerközösséget. Mert hiába az ő családja ez, most már az olvasóké is – a személyes története pedig arra késztet minket, kezdjünk beszélgetni a regénnyel, gondolkozzunk vele együtt sorsról és megbocsátásról, bosszúról és szerelemről, erőről és gyengeségről.”
Bene Sándor irodalomtörténész 1964-ben született Budapesten, tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán végezte 1984 és 1989 között, latin-magyar szakon. A kutatói pályán Kovács Sándor Iván indította el, szakdolgozatát Tarnai Andorhoz írta, kandidátusi disszertációját 1997-ben védte meg Szörényi László témavezetése mellett. Jelenleg a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézete Reneszánsz Osztályának főmunkatársa, a Károli Gáspár Református Egyetem Régi és Klasszikus Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének tanszékvezetője, a Zágrábi Egyetem Hungarológiai Tanszékének tanszékvezetője. 2012-ben Klaniczay Tibor-díjban, 2016-ban Toldy Ferenc-díjban részesült.
„Bene Sándor mintegy folytatja és igazolja Arany János befejezetlen akadémiai székfoglalójának tételét,
mely szerint Zrínyi valóban irodalmi nagyság, akit nem szégyen Tassóval összehasonlítani. A monográfia megrajzolja azt az utat is, amely Aranyt elvezethette a felismeréséhez, vagyis, hogy képes volt együtt hasznosítani a magyar Zrínyi-interpretáció két, egymástól igencsak különböző alapító atyja, Kazinczy és Kölcsey értékelését. A könyv hatalmas terjedelme mellett sem óhajt teljes monográfia lenni; tisztában van azzal, hogy a teljes Zrínyi-képhez hozzátartozik prózájának elemzése is. Példát mutat abban is, hogy miképpen lehet az összehasonlító irodalomtudomány eszközeivel élni a nemzeti irodalmi nagyság bemutatására” – méltatja a díjazott munkáját Szörényi László.
Herczog Noémi, Bécsy Tamás-díjas kritikus, színházesztéta Budapesten tanult, Budapesten és Kolozsváron dolgozik. A Színház folyóirat szerkesztője, az Élet és Irodalom színikritikusa, oktató a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Színház és Film Karán. Az ELTE angol-esztétika szakának elvégzése után az SZFE-n doktorált, 2013 és 2020 között az SZFE vendégoktatója volt, jelenleg a Freeszfe Egyesület tagja. 2015-től a kortárs/kísérleti színház elismerésére alapított Halász Péter-díj társkurátora. Fontosabb szerkesztett kötetei a Mohácsi-testvérek (István és János) első gyűjteményes drámakötete (Múltépítés, 2017), és a Színház és társadalom című tanulmánykötet (társszerkesztő: Deres Kornélia, 2018). Első könyve, melyért a díjat kapja, 2022-ben jelent meg. „Herczog Noémi alapos elemzéseknek veti alá a Kádár-korszakban kitört (vagy elhallgatott) színházi és kritikusi botrányok történetét,” – kezdi a laudációt Margócsy István, „árnyaltan próbál különbséget tenni a feljelentésként születő, feljelentésnek minősülő, vagy informálisan feljelentésnek tekintett (negatív) kritikák között – mind a kritikusi-szerzői szándék, mind pedig a kritika által kiváltott kultúrpolitikai vagy adminisztratív intézkedések, továbbá a színházi életben kiváltott visszhangok területén.
Könyve nemcsak történeti vagy esztétikai nézőpontból lehet tanulságos, hanem azért is, mert felhívja a figyelmet a kritikusnak (a mindenkori kritikusnak) a felelősségére:
írhat a kritikus bármilyen magánvéleményt – véleményének összhatását nem az ő esztétikai ítélete fogja meghatározni, hanem az: milyen térben, pontosabban, milyen erőtérben hangzik is fel a vélemény.”
A borítóképen Darvasi László látható (fotó: Kis Norbert).
