Hong Szangszu filmjeinek hősei bolyonganak, de mi még azt sem láthatjuk, hogy hol és miért. Az előzmény és a következmény ismert, ám a jelenetek velejét aligha érthetjük meg. Míg a rendező tudatosan zoomol, mi keressük a fókuszt, hogy aztán visszatérjünk a kezdőpontra. A Cinema Niche a The Day He Arrives és a The Woman Who Run című, a magány fogalmán keresztül kapcsolódó filmekkel ünnepli a rendezőt.
Bár a mainstream koreai film és úgy általában a helyi popkultúra hazánkban is egyre népszerűbb, az ország egyik legtermékenyebb szerzőjének, Hong Szangszunak eddig nem vetítették filmjét a magyar mozikban. Hongot a filmes közvélemény leginkább termékenysége kapcsán emlegeti:
minden évben legalább két, de van, hogy három filmmel jelentkezik, amelyeket pár hónap alatt készít el,
színészeit pedig majdhogynem társulatszerűen alkalmazza és menti át alkotásról alkotásra. Vincze Teréz a júniusi Filmvilágban az astruci szerzői elmélet tökéletes reprezentánsaként jellemzi a koreai rendezőt, aki a fentebb említett munkamódszer miatt az írás közvetlenségével és gyorsaságával fogalmaz meg gondolatokat.
Hong munkásságában ezen felül is bőséggel fedezhetők fel filmtörténeti hagyományok, jeleneteinek felépítése például a bressoni logikát idézi:
a fragmentáltság mindkettejüknél a puszta reprezentáció síkjának túllépését szolgálja,
ugyanakkor Hong a kezdő- és végpont (tartalmi értelemben történő) közelítésével egyfajta mozdulatlanságot is ábrázol. A Cinema Niche vetítése azért is különleges, mert a szervezők tematikailag (értem ezalatt elsősorban a vándorlás-motívumot) nagyon hasonló, ugyanakkor jelentős pontokon különböző műveket választottak. Míg a The Day He Arrives klasszikus szerzői reflexió, amelyben az idősíkok szélsőséges összezavarása biztosít plusz értelmezési réteget, a The Woman Who Ran dominánsan nőközpontú megközelítése fontos újítás volt a rendezői pályát tekintve. A filmeket mégis leginkább a magány fogalma mentén érdemes összevetni. Persze korántsem Hong az első alkotó, akinél központi szerepet játszik a társas kapcsolatok teljes hiánya, ám már csak
ezt a két művet vizsgálva is izgalmas, egymással sok ponton ellentétben álló válaszai vannak erre a problémára.
A The Woman Who Ranben ugyanis a túlzott kötődés, a The Day He Arrivesban viszont a kapcsolódás teljes hiánya jelent gondot.
A két film közül egyértelműen utóbbihoz nehezebb közelíteni. Főhőse egy filmrendező, Sungjun (Ju Dzsunszang), aki – mint ahogy a párbeszédekből kiderül – egy ideje nem forgat már. Most hosszú idő után tér vissza Szöulba, a legjobb barátjával szeretne találkozni, aki viszont lemondja a találkát, így hősünk bolyongani kezd a városban. Összefut néhány filmszakos egyetemistával, akik talán láttak is tőle valamit, majd meglátogatja régi barátnőjét. Végül aztán csak eljut a barátjához, ám nem biztos, hogy ez bármin is változtat. Ahogy korábban is említettem,
Hong 2011-es munkája szélsőségesen elbizonytalanítja a nézőt.
Ráadásul ezt is agyafúrt módon teszi, ugyanis először azt hihetjük, minden a megszokott mederben zajlik, a időrendi, ok-okozati lánc nem szakadt meg. Később azonban korábban már látott figurák elkezdenek más szituációkban is megjelenni, sőt egy titokzatos nő is feltűnik, akit ugyanaz a színésznő (Kim Bokjung) játszik, mint a rendező régi szerelmét.
Idővel tehát
eldönthetetlen, hogy bizonyos jelenetek között milyen kapcsolat áll fenn,
és ennek detektálásában tulajdonképpen a cím sem segít, ugyanis direkten persze a megnevezés arra utal, hogy a férfi megérkezésének napját látjuk, ugyanakkor ha a filmet – minden fragmentáltsága és statikussága ellenére – egy folyamatként értelmezzük, tekinthetjük az utolsó beszélgetést a megérkezés végpontjának (ebben az esetben a nap nyilván egy absztraktabb kategória).
Minden bizonnyal azért is eshetett a szervezők választása erre a filmre, mert a rendező privát univerzumának összes fontosabb alkotóeleme megjelenik benne.
A mozdulatlanság bemutatásán túl a művészettel kapcsolatos monológokat is kapunk,
amelyekben a rendező alapvető alkotói szorongásokat jelenít meg. A legszebb példa erre a filmszakos diákok történetszála: a férfinak először láthatóan imponál, hogy olyanokkal beszélhet, akik ismerik és akár még nagyra is tartják a műveit, aztán viszont egy ponton kifakad, kikéri magának az utánzást és elhagyja a helyszínt.
Hong jeleneteiben nem látjuk, csak érzékeljük a változást (például úgy tűnik, a férfi végre lezárja se veled, se nélküled kapcsolatát, majd nem sokkal később mégis szerelmes üzeneteket kap a nőtől), ehhez
a szerzői intencióhoz pedig remekül passzol a rendező leggyakrabban emlegetett stíluseleme, a váratlan helyeken alkalmazott zoom.
Eleinte még ez sem tűnik annyira szokatlannak, hiszen szinte mindig fontos váltásokkor, jeleneteken belüli hangsúlyoseltolódásokkor kerül elő az eszköz, később azonban ez sem marad ennyire szabályos, sőt végül eljutunk oda, hogy a The Woman Who Ranben hosszú másodpercekig időzünk el egy macskán.
Bár utóbbi filmben is vannak elidegenítő elemek, sokkal befogadhatóbb alkotásról van szó. Ennek kerettörténete szerint egy nő, Gamhi (Hong mostani korszakának múzsája, Kim Minhi) öt évnyi házasság után először tölt külön néhány napot férjétől. Ennek során meglátogatja néhány barátnőjét, akikkel a női lét, és úgy általában a mindennapi élet különböző dimenzióiról beszélget. A találkozások során pedig szépen
lassan válik nyilvánvalóvá a nő elhagyatottsága, amely ebben a világban szinte természetesnek számít.
A korábbi alkotásban nagyon fontos szerepet játszó időrendfelbontás ezúttal nem annyira jelentős, a jelenetek jól dekódolhatóan követik egymást. Mindkét mű kiüresedettséget ábrázol, ugyanakkor a második alkotásban még a látszólagos mélységek sincsenek jelen (ami mondjuk a The Day He Arrivesban a rejtélyes nőkkel való kapcsolat). Az egyik jelenetben például Gamhi arról beszélget a barátnőjével, hogy nem tud egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy szereti-e a férjét, de ha minden nap érez valamennyi szeretetet, az már jó jel. A szélsőségesen destruktív kapcsolatok után tehát egy új elem,
a szinte matematikai értelemben felfogott érzelemmentesség (és az elnyomás) jelenik meg a rendezőnél,
ezt pedig remekül fejti ki a kései mű, a korábbiaknál visszafogottabb stílusban, nagyobb teret adva a színészi játéknak.
A Cinema Niche által vetített két film feltétlenül eléri a célját,
többet és többet akarunk látni attól a rendezőtől, aki ugyan számtalan filmtörténeti előzményt idéz meg,
de azokat izgalmasan integrálja privát világába.
The Day He Arrives (Book chon bang hyang), 2011. Írta és rendezte: Hong Szangszu. Szereplők: Ju Dzsunszang, Kim Szangjung, Szong Szonmi, Kim Bokjung. Forgalmazza: Cinema Niche.
The Woman Who Ran (Domangchin yeoja), 2020. Írta és rendezte: Hong Szangszu. Szereplők: Kim Minhi, Eun-mi Lee, Szong Szonmi, Kvon Hehjo. Forgalmazza: Cinema Niche.
A The Day He Arrives a Magyar Filmadatbázison.
A The Woman Who Ran a Magyar Filmadatbázison.
