Amikor a bántalmazott védelmezése rosszra fordul. A Röfi Carlota Pereda spanyol rendező válaszreakciója a tinédzserkori bántalmazásra. Egy atipikus bosszúfilm, amiben nem az elszenvedő fél áll bosszút megfélemlítőin, hanem egy külső szereplő, akinek személyesen semmi köze a konfliktushoz.
Sara, a bántalmazott tehetetlenül szenvedi el az őt ért gúnyolódásokat, majd meglepődve konstatálja, ahogy bántalmazóit ez a titokzatos, állatias arcú idegen hirtelenjében eltünteti az életéből. Szó szerint. Kár, hogy a Röfi messze nem olyan elrugaszkodott, mint ahogy a szinopszisa ígérné. Elég csak a film plakátjára nézni, hogy fantasztikus elvárásokat támasszunk a film iránt. Egy országút kellős közepe, üres tér, amit a főszereplő betölt terebélyes, talpig véres testével. Már csak a vadászpuska hiányzik a kezéből. Túl jó, hogy igaz legyen.
A Röfi nem vállal semmilyen rizikót, így hangulatában végig lapos, semmilyen marad.
Komoly stílusa nem ragad magával drámájának súlytalansága miatt, a komolyságot nem színezi a dán krimikre jellemző fagyos fekete humor sem. Nyoma sincs a kortárs latin-amerikai horror kreativitásának (A Platform, The Wolf House), Pedro Almodóvar potens stílusának pedig végképp semmi köze az alkotáshoz. Pedig egy, A bőr, amelyben élek típusú body horror kifejezetten illett volna mind a szinopszis, mind a plakát hangulatához.
A kihagyott ziccerek közül ez utóbbi a leginkább csalódást keltő. Már rögtön a nyitójelenet megalapozza a vérrel áztatott stílust, ami viszont soha nem jön el.
A Sara családja által működtetett hentesboltban vagyunk, közeliben látjuk a húsdarabok felszeletelését és a nyers hús nyúlós cafatjait,
ahogy szétválnak egymástól. Később Sara gyanútlan fürdőzése a medencében lévő első holttest körül újabb reményre adhat okot, ahogyan az első lány elrablásának jelenete is. Poros földút, fehér furgon, a lány teste, ahogy a férfi vonszolja a porban, be a furgonba, Sara még épp látja a lány véres kezét a furgon hátsó ablakán, hiába. Mind a potenciális almodóvari vagy épp cronenbergi body horrornak, mind a suspense-nek (hiszen tudjuk, ki a gyilkos) ennél a pontnál vége szakad.
Az ugyanúgy Röfi című, Pereda által rendezett 2018-as rövidfilm cselekménye itt ér véget, a rejtély és izgalom keresztmetszetében. Pont eleget sejtet, de nem engedi, hogy a film egy repetitív nyomozósdivá süllyedjen, amelyben Sara sötét erdőkben keresi a véres jeleket, hogy megtalálja az elveszett lányokat.
Pereda négy évvel később forgatott egész estés filmje kevésbé ambíciózus projekt.
Ugyan a gyilkos motivációinak miértjei hasonlóan rejtve maradnak, mint a rövidfilmben (miért is rokonszenvezik Sarával?; mi a célja a megmentésével?), Sara karaktere kevésbé felépített, és csak a felszínen összetett. A film középponti morális dilemmája egyértelmű, de a rendező túlságosan az orrunk alá szeretné dörgölni az újszerű megközelítést. A cselekményben az előbb említett krimi szál kerül előtérbe, de ez egy hamis nyomozósdi, mert Sarát valójában nem a lányok megmentése hajtja, hanem fogvatartójuk identitásának felfedése.
Ki az a valaki, aki életemben először az én oldalamon áll, és miért? – foglalható össze Sara dilemmája. Azonban csakúgy, mint a nyomozás, ez az érzelmi konfliktus sem ölt valódi formát. Sara karaktere messze nem olyan komplex, mint ahogy a felvezetés ígérné. Morális megakadása – lehetek hálás olyasvalakinek, aki egy gyilkos? Megtehetem, hogy nem árulom be a rendőrségnek? – nem valódi ellentmondás, hiszen a bully és a gyilkos szerepköre közül Sara egyértelműen az előbbit választaná. És a film választás elé is állítja, a végkifejlet pedig nem kérdéses.
Minden effajta hamisság a lány köré épül a Röfiben. Sara karaktere nem ír le valódi ívet, hiszen a lányok elrablásáig tehetetlenül viseli az őt ért megaláztatásokat, utána pedig egy (valószínűleg) mentálisan beteg külső szemlélő beavatkozásának lesz a passzív tárgya.
A tárgyiasított szerepéből fizikailag kitör a film tetőpontján, de kitörését semmilyen érzelmi megváltás nem kíséri.
Ha kiszabadulásuk után a lányok nem bántják többé Sarát, az nem abból fog fakadni, hogy megváltoztak az elveik, és ezentúl egyenrangúként fogják kezelni a lányt, hanem mert hálásak neki, amiért megmentette őket a halál torkából. Hála – ugyanaz az érzés, amit Sara szégyellt érezni a gyilkos iránt. Megfordul a kocka, és Sara bizonytalanságát a lányok öntudatlanul ellene fordítják.
A mellékszereplők még egyértelműbben sematikusak, jellemük egy-egy sztereotipikus vonás köré rendeződik.
Egy-egy szóval könnyedén le is írhatók, árnyaltságnak nyoma sincs személyiségükben.
Sara anyja az elnyomó anya, akinek soha nem lehet megfelelni, apja a megalázkodó férj, akinek nincs beleszólása semmibe, az egyik elrabolt lány barátja pedig a képmutató srác, aki Sara közelébe férkőzik, majd az első adandó alkalommal megvádolja őt a lányok elrablásával. Sara oldalán egész végig senki sem áll, csak a titokzatos pszichopata, aki végül nem arat morális győzelmet Sara fölött. De Sara sem fölötte.
Bármilyen szokatlan válaszreakció ez a bullyingra,
a Röfi cselekménye a felszíni megbotránkoztató események ellenére a végén csak újabb status quo-t idéz elő,
a karakterek pedig egy spirálban haladnak ugyanabba az irányba és végzik ugyanott, ahonnan a film elején indultak. A túlsúlyos Sara nem menekülhet a falu figyelmének középpontjából, ahova a fülledt nyárban unatkozó lányok cövekelik gúnyolódásukkal, a gyilkos nem menekülhet a neki kijáró büntetéstől, a néző pedig nem menekülhet a folyamatos háborgástól, hogy ebben az ötletben bizony több rejlett.
Röfi (Cerdita), 2022. Írta és rendezte: Carlota Pereda. Szereplők: Laura Galán, Carmen Machi, Claudia Salas, Irene Ferreiro, Camille Aguilar, José Pastor. Forgalmazó: ADS Service Kft.
A Röfi a Magyar Filmadatbázison.
