A Malter Filmfesztivál célja, hogy a klasszikus szemlék kereteit kitágítva mutassa be a magyar rövidfilmtermés legfrissebb darabjait. Az idei válogatásban kulcsszerepet kap az egyén és társadalom viszonya, a test pedig közvetítőként funkcionál a világ és az abban boldogulni próbáló egyén között.
Alba Vulva
Vermes Dorka filmje csodálatos eleganciával fogja meg a test alapvető kettősségét. Egyszerre van ugyanis szó legprivátabb világunkról, amelyhez teljességgel csak mi férhetünk hozzá, eközben viszont a külső világ változásait is általa érzékeljük. Edina (Homonnai Katalin érzékeny alakításában) egy középkorú nő, akinek épp most ért véget egy hosszú kapcsolata.
Szerelme (Sipos Vera) emlékekben továbbra is feltűnik, a nő pedig talán részben ennek hatására beiratkozik intim gyantára.
A kozmetikuslány (Pálya Pompónia) kérdései nyomán az említett kapcsolat visszásságai mellett egyre jobban megismerjük az érzelmeit palástolni kívánó főhőst is.
Vermes Dorka rendezése apró rezdülésekből építkezik: az olyan mondatoknak, mint hogy „van egy ősz hajszálad” vagy „belül jobban fáj” a megszokottnál sokkal nagyobb jelentőségük lesz. Az Alba Vulva főszereplőjének életében szó szerint értendő, hogy
kapcsolataink velünk, még pontosabban bennünk maradnak, a szőrzet kitépése és az azzal járó fájdalom talán az egyetlen lehetőség
a továbblépésre. Vermes rendezése azért is kifejezetten bátor, mert az erős alapszituáció mellett időben is ki tudja tágítani a történetet, így 15 percben egy teljes életút legfontosabb részletei jelennek meg a szemünk előtt. Bár az utolsó jelenet némileg kilóg a film elemeltségéből, a három színésznő alakítása és a minden érzékszerve ható, lebegő, mégis erőteljes filmnyelv miatt az Alba Vulva kiváló alkotás.
Az elveszíthető dolgok szeretete
Ladányi Jancsó Jákob rendezése kapta a 2022-es Friss Hús fődíját, ez pedig az aktuális témáit és a jól kiválasztott megközelítésmódját tekintve nem is meglepő. A kisfilm főhőse Adél (Szőke Abigél), aki közel sem szimpatikus barátjával (Baki Dániel) él együtt. Mondatfoszlányokból értesülünk a fiú féltékenységéről és a lány titkos életéről, amelyet különböző közösségi platformokon (illetve idővel nemcsak ott) folytat.
Az elveszíthető dolgok szeretete nemzedéki közérzetfilm, már csak a mottóként szolgáló Slavoj Žižek-idézet miatt is:
a karakterek azért érzik magukat szabadnak, mert nincsenek szavaik az őket kalitkába záró korlátok leírására,
a film tétje tehát a tetszhalott állapot felszámolása lesz.
Emellett a főhős öntudatra ébredését is végigkövethetjük, amelynek – az előző filmhez hasonlóan – egy teátrális leszámolás lesz a vége, ennek során pedig Adél végre helyre tudja állítani saját cselekvőképességét. Stílus és forma tekintetében Ladányi Jancsó rendezése kifejezetten ügyes, ráadásul az alkotó képes valóban integrálni a Z-generációs médiatartalmakat a saját formavilágába, tartalmilag viszont kisebb csalódás a film, aminek ráadásul a motívumhálója is túl direktté válik a játékidő végére (míg a film egésze során a lány fuldoklik egy burában, végül ő fojthat meg valakit).
Ki mint veti ágyát
Konkol Máté filmjében az eddigiekhez képest megfordulnak az arányok: míg a korábbi alkotásokban a személyes történetbe szűrődött be a társadalmi valóság, a Ki mint veti ágyát a szociális kérdések felől közelít a privát szférához. Pontosabban a kérdés az, hogy lehet-e, szükséges-e függetleníteni magunkat a minket körülvevő valóságtól. Míg csak a rádióban beszélnek a zaklatásról, talán lehet koncentrálni a húslevesre, de mikor a szomszédból hallatszik át a hangos veszekedés, már nem egyszerű kívül maradni.
Szőke Abigél itt egy Noémi nevű 19 éves lányt játszik, aki frissen költözik fel Budapestre, és szembesül az egyetemista lét dilemmáival: csatlakozik egy baráti társasághoz, ahol nem érzi igazán jól magát, próbál dolgozni egyetem mellett, de
a munka nem egészen olyan, mint ígérték, a bürokrácia pedig nem tud és nem is igazán akar segíteni rajta.
A nyitójelenet rögtön remek: a Hegyi Barbara által játszott anya mondatai nem szükségszerűen negatívak, csupán egy másik világ termékei. Ezt az ellentmondást végig szépen építi a rendező: a frissen a fővárosba kerülő vidéki egyetemistában világok találkoznak és képeznek szinte feloldhatatlan ellentétet. Noémi az egyik körnek már nem, a másiknak pedig még nem szerves része. A Ki mint veti ágyát felelős, tudatos munka, ami (néha talán a kelleténél direktebben) villantja fel a fiatal nőkre leselkedő veszélyeket.
Egy borús nap
Vannak olyan rövidfilmek, amelyek egy-egy nagyon konkrét szituációt örökítenek meg, míg másokban sokkal inkább valamilyen érzés, létállapot kerül középpontba. Tímár Zoltán Krisztofer rendezése utóbbi csoportba tartozik. A főszereplő, Anna (Verényi Rebeka), aki alkoholista édesapjával él együtt.
Egy nap elindul a lottózóba, az úton pedig találkozik régi osztálytársával, aki épp az egyetemről jön haza.
Beszélgetésbe bonyolódnak, amely során Annának folyamatosan le kell sütnie a szemét, hiszen a szokásos kérdések kerülnek elő: mik a céljai, milyen iskolába jár. A film tulajdonképpen ezt az aktust akarja megörökíteni: az egykor minden bizonnyal sokkal nagyobb reményekkel induló lány végül – minden bizonnyal családi körülményei miatt – csak az iskola büféjéig jutott, nem lát maga előtt perspektívát.
Az Egy borús nap nem szolgál nagy megfejtésekkel, de
kevés film tudja ennyire pontosan megragadni a szégyen születésének pillanatát.
Kiút pedig nincs, Anna végül csak leheveredik apja mellé nézni a tévét, és reménykedni a lottósorsolásban.
Alma mater
„A pedagógus szakszervezet tönkretette az oktatást” – hangzik el majdnem szó szerint a hírekből ismert mondat Sipos Bence filmjében. A cím ebben az esetben többletjelentéssel bír: az alma mater nemcsak a szereplők iskolájára, hanem országára is utal.
A posztapokaliptikus közeljövőben szinte egyetlen biztonságos menekülési útvonal áll a fiatalok előtt, az ország utolsó egyeteme, amely egyrészt hermetikusan zárja el diákjait a külvilágtól, másrészt szigorú belső hierarchia szerint működik: vannak egyenlők és egyenlőbbek.
Sipos Bence rendezése végül egy konkrét szituációra fut ki, amelyben egy fiú (Márfi Márk) kerül szembe az iskola vezetésével,
ám nem ezzel a jelenettel indulunk, hanem egy teljesen természetes felvételi eljárással, ami fontos is lesz a későbbiek szempontjából, hiszen jobban megértjük az intézmény mechanizmusait, a belső dinamikákat. Értjük a finom aktuálpolitikai kikacsintásokat, kompetensek a színészi alakítások, és bár nem hatalmas nóvum, hogy a hatalom nem megfogható dolgokban és ismert személyekben reprezentálódik, hanem a háttérben bújik meg, ebben a koncepcióban ez egy feltétlenül működőképes alkotói fogás.
10. Malter Filmfesztivál, Debrecen, Apolló Mozi, 2023. október 13-14.
