Az aktuális német Oscar-nevezésben egy apró csínytevés elég ahhoz, hogy megkérdőjeleződjön az addig szinte biztosnak hitt idill. Carla Nowak tanárnő ebben a helyzetben is szeretne jó ember és jó tanár maradni, de milyen lehetőségei vannak egy ilyen feszült szituációban az egyénnek?
Virginia Woolf talán legszélesebb körben ismert műve a Saját szoba, amely a nyilvánosból priváttá nemesített tér birtoklásának igényét fogalmazza meg. A szerző végigveszi, hogy a nők számára évszázadokon keresztül csupán álom volt egy saját terület birtokba vétele, ily módon egy önálló élet felépítése. A szoba ilyen értelemben az autonómia szimbólumává válik, éppúgy, mint Ilker Çatak rendezésében. A tanári szoba katartikus pillanata, amikor
az iskolaújságnak nyilatkozó Carla Nowak tanárnő (Leonie Benesch) azt mondja, hogy ami a tanári szobában történik, az bizony ott is marad.
Több szempontból is rendkívül érdekes ez a mondat: ironikus színezetet kap annak tükrében, hogy más esetekben pont Carla szegi meg ezt a szentséget, de abból a szempontból is értelmezhetjük, hogy az iskola még utoljára megpróbálja fenntartani a higgadt, racionális, érvek mentén történő problémamegoldás ethoszát. Azt a bizonyos szellemet azonban kiengedték a palackból.
A tanári szoba fő tragédiája épp az, hogy ehhez különösebben nagy dologra sincs szükség. Az egyik diák pénztárcájából eltűnik egy kisebb összeg, majd ugyanez megtörténik a tanári karban is.
Nem jelentéktelen persze a probléma, de nem is olyan mértékű, amit ne lehetne egy iskolaközösségen belül megoldani.
A főhősnek azonban nem tetszik, ahogyan az igazgatónő és a legtöbb tanár kezeli a problémát, ezért idővel saját nyomozásba kezd. De közben nem lépi át ő is azokat a határokat, amiket mindaddig próbált tiszteletben tartani?
Ahogy a magyar (és kelet-európai) filmgyártásban egyre több mozi készül az oktatási rendszer csődjéről, a személyiséget porrá morzsoló hatásáról, úgy ez a hullám a nyugat-európai filmkultúrákat sem kerülhette el, ám ezekben az országokban értelemszerűen más oldalról közelítenek a filmesek.
A tanári szoba pont azt ábrázolja, hogy a miénknél sokkal liberálisabb oktatási rendszer is képtelen választ adni a kortárs problémákra.
Ebben a filmben látjuk annak a bizonyos éremnek a másik oldalát: míg keletebbre az autonómia teljes hiánya lehetetlenít el mindenkit, a német környezetben pont a meg nem húzott határok okozzák a következetlenséget. Nem lehet úgy közös megoldásokat keresni, ha mindig attól kell félni, hogy valaki integritása adott pillanatban sérül.
A tanári szoba azt is bemutatja, hogy szlogenek, elvárások szintjén létezhet egy társadalomban a bizalom, az elfogadás, ám amint a legkisebb porszem bekerül a gépezetbe, rögtön megkérdőjeleződik az egész szisztéma létjogosultsága. Ebből a szempontból kettős funkcióval bír, hogy egy pillanatra sem hagyjuk el az iskolát (és ráadásul mindezt 4:3-as képarányban nézzük). Egyrészt ezáltal ez a tér már nem egy realitásban gyökerező helyszín lesz, hanem
egy elemelt, önállóan lebegő terület, ami az egész társadalmat modellezi.
Másrészt a helyszín szűkössége a főhős szorult helyzetét jelképezi. Carláé klasszikus tanársors: sötétben megy munkába és sötétben hagyja el az iskolát, magánéletéből csupán egy videóhívás erejéig kapunk ízelítőt (de még abba is beleszólnak kollégái), mintha ebben a rendszerben csak úgy lehetne helytállni, ha az ember minden más igényét felszámolja. Çatak is a fiatal tanárban találja meg a társadalom legkiszolgáltatottabb láncszemét: egy alapvetően jó szándékú karakterről van szó, aki szeretné, ha tanulói fejlődnének, de közben feljebbvalóinak is igyekszik megfelelni. Tiszteletet viszont egyik oldalról sem kap, ennélfogva nem véletlen, hogy saját kezébe veszi a nyomozást.
Ám nem méri fel megfelelően döntései következményeit. Miután (az általa titokban készített videofelvétel alapján jogosan) meggyanúsítja kollégáját (Eva Löbau), lehetetlen helyzetbe hozza annak fiát, Carla osztályának legjobb tanulóját, Oskart (Leonard Stettnisch), akinek az igazgató szerint az ügy után el kell hagynia az iskolát.
De miféle válságkezelés az, amelynek keretében valaki a szülei (feltételezett) bűneiért felel?
A rendszer nem tudja megoldani a problémát, az önbíráskodás nem működik, így már csak a kivonulás és persze az abszurd maradt hátra. Az utolsó jelenetekben emberek, azaz tanárok és diákok nélkül látjuk az iskolát. Minden olyan nyugodtnak tűnik, egészen addig, amíg fel nem tűnik Oskar, akit épp a rendőrök visznek ki az épületből. A film utolsó harmadát sok kritika érte, pedig ehhez a történethez nem illett volna egy ennél konkrétabb végkifejlet: tanár és diák végül egyedül marad az osztályteremben, s érdekes módon így már létezhetnek egymás mellett, valamennyire még szót is értenek. És itt nyer értelmet a történet során többször megjelenő Rubik-kocka, amit Oskar pillanatok alatt kirak.
Míg a felnőttek a végletekig komplikálják a helyzetet, ő a lehető legkevesebb lépésből megtalálja a megoldást.
Az utolsó reményt tehát ebben a történetben is a gyerekek jelentik.
Ilker Çatak tökéletes formanyelvet talált a történet elmeséléséhez: a közelik jól hangsúlyozzák a lehetőségek szűkösségét, a kamera pedig még a helyváltoztatások során sem mozdul a Carlát remekül játszó Leonie Benesch mellől.
A tanári szoba tehát minden modellszerűsége és fésületlensége ellenére remek film,
amely épp a megkérdőjelezett idealizmusával tesz hozzá a kortárs iskolamozis trendhez.
A tanári szoba (Das Lehrerzimmer), 2023. Rendezte: Ilker Çatak. Írta: Johannes Duncker, Ilker Çatak. Szereplők: Leonie Benesch, Leonard Stettnisch, Eva Löbau, Michael Klammer, Anne-Kathrin Gummich. Forgalmazza: Mozinet.
A tanári szoba a Magyar Filmadatbázison.
