Idén először adtak át közönségdíjat az Esterházy Privatstiftung által meghirdetett Esterházy Art Award részeként, melyet Süveges Rita festőművész nyert el. A díjazottak alkotásai április 14-től tekinthetők meg a kismartoni Esterházy-kastély Fehér-termében.
Az Esterházy Privatstiftung Esterházy Now elnevezésű kortárs képzőművészeti programjának célja az Esterházyak mecénási tradíciójának folytatása és egyben kortárs aktualizálása. A program részeként az Esterházy Privatstiftung 2009 óta kétévente hirdeti meg az Esterházy Art Award képzőművészeti díjat, a három díj odaítéléséről nemzetközi zsűri dönt.

A 2023-as Esterházy Art Award-díjhoz kapcsolódó
Breaking the Frame – Making Future című kiállítás december 14-től március 3-ig látogatható a Ludwig Múzeumban.
A közönségnek a kiállítás kiállítóterében február 22-én déli 12 óráig volt lehetősége kedvenceire szavazni. Több mint négyezren döntöttek úgy, hogy hallatják hangjukat, és részt vesznek a Szólj bele! Közönségdíj odaítélésében, kinyilvánítva saját véleményüket.
A legtöbb szavazatot a zsűri által eleve díjazott Kortmann-Járay Katalin és Mendreczky Karina páros mellett Süveges Rita kapta.
A közönség kedvencei közé tartoztak még Király Gábor, Lőrincz Áron, Bede Kincső, Vékony Dorottya, Pap Gábor és Ember Sári alkotásai.

Süveges Rita puha, meleg bársonyokra aprólékosan kidolgozott, a bizonytalan jövő kísérteties belső tereit ábrázoló sci-fi képeket fest. Egyes munkái akár Elon Musk marsi telepeinek fényes felületű belsőépítészeti tervei is lehetnének, míg
a Heart of the Machine-festmények a techno-infrastruktúra publikus arca mögötti anyagforgalom kaotikus voltát mutatják be.
A lambériára installált paradox bársonyképek ugyanakkor felidézik Jules Verne egykori fényűző utópiáit és a ’60-as évek szocializmusát. Ezek a munkák a hiányzó jövőképet ellensúlyozó historizáló jövőkép-paródiák.
A Breaking the Frame – Making Future című kiállítás március 3-ig várja az érdeklődőket, március 2-án Závada Péter tart tárlatvezetést.
Borítókép: Kerekes Zoltán