A Debreceni Egyetem magyaros szakhetének keretében rendezték meg a 75. évfolyamában járó Alföld folyóirat áprilisi számának bemutatóját, melynek meghívott vendégei a lapszám szerzői voltak, nevezetesen Lövétei Lázár László költő-szerkesztő, Korpa Tamás költő, valamint Szemán Krisztina kritikus. Szirák Péter főszerkesztő köszöntőjében utalt az esemény rendhagyó jellegére. Kivételes alkalom volt ez több szempontból is, hiszen generációk metszetében válhatott érthetővé, miért kiemelt jelentőségű ez a lap a magyar folyóiratkultúrában, hogyan őriz meg kincseket és fedez fel újabbakat, életben tartva ezzel az irodalom- és kultúratudományokat. A beszélgetést Áfra János moderálta.
Áfra a résztvevők rövid bemutatása után arra kérte beszélgetőtársait, hogy idézzék fel az Alföldhöz kapcsolódó legkorábbi emlékeiket. Lövétei első kötetét említve jegyezte meg, hogy az akkori szerkesztő, Keresztury Tibor elismerő recenziójában az év legjobb elsőkötetének nevezte a könyvét, amivel meghatározó emberi és szakmai támogatást nyújtott a még pályakezdő költőnek. Ezután több alkalommal is közölte – a szerző elmondása alapján néhány esetben kifogásolhatóbb – verseit. Lövétei szerint fontos fenntartani a kapcsolatot a munkatársakkal, akár ilyen, megtartó erejű gesztusok által.
Ezek a lap sajátos értékeihez tartoznak, melyek segítségével kialakít egy műhelyjellegű, egészen felbecsülhetetlen alkotóközösséget,
ami a későbbiekben is képes összetartani a folyóirat belső szerkezetét.
Áfra ezután – még mindig Lövéteit kérdezve – a ’90-es évek folyóirat-kultúrájáról érdeklődött, illetve annak alakulásairól, napjainkig húzódó változásairól, tekintettel arra is, hogy az Alföld akkoriban mennyire volt elérhető az irodalmi életbe belépő fiataloknak. Lövétei a Székelyföld című folyóiratot említette, amelyet ez idő tájt szerkesztett, és amely elmondása szerint formai és tematikus értelemben is különállónak számított zárt struktúrája miatt, ennek hozadékaként viszont képes volt olyan témákkal foglalkozni, amelyekkel más lapok nem. Kiemelt egy másodkézből hozott gondolatot: az Alföld inkább Pestnek szerkesztett, de ennek ellenére nyitott volt, és készséggel fordult minden érdeklődő felé. Azóta szűntek meg folyóiratok, de
a magyar irodalmi kultúra továbbra is elsősorban folyóiratkultúra, amiben az Alföld még mindig hangsúlyos helyet foglal el.
Áfra szerint az, hogy megszűntek és eltűntek státuszok, leginkább a rendszerváltásnak tudható be. A határ menti irodalmi közösségek pozitív diszkriminációban részesültek sajátos helyzetük miatt – ami nagyon fontos különbség –, és az implicit kritika, hogy „az Alföld Pestnek szerkeszt”, ebből adódóan fogalmazódhatott meg. Lövétei a Székelyföld apropóján fűzte hozzá, hogy a folyóirat az akkori körülményekből adódóan nem engedhette meg magának, hogy csak bizonyos fajta írókat közöljön, vagy más regisztereket szólaltasson meg: nem volt például tanulmány, mint az Alföldben, ahol színvonalas szakszövegek jelentek meg.
A mai napig kiváló irodalomelméleti szegmensei vannak a folyóiratnak
– nagyon gazdag szerzőgárdával, akik fenntartják a rendszerességet és az aktualitást –, emellett klasszikusabb nyelvezetű írások is helyet kapnak, ezzel hidat képezve a nemzedékek között.
Áfra a továbbiakban egy (vagy másfél) generációs ugrással Korpa Tamást kérdezte, aki a publikációs színteret már majdhogynem kimerítve, de szintén fiatalon publikált az Alföldben, ami nagyon fontos mérföldkő volt az irodalmi szocializációjában. Korpa – korrigálva az előbbi kijelentést – az egyik legfontosabbnak nevezte az Alföldben való megjelenést, hiszen bár a korábbi publikációk is számottevők voltak, szüksége volt arra, hogy kilépjen a korlátok közül, és megnyisson egy új fejezetet, amelyben az Alföldnek kardinális szerepe volt. Számára az volt még érdekes – és ez a büszkeség mellett jelentett egyfajta feszültséget is –, hogy a tanárok, akikre felnézett és akikkel egyszerre jelent meg, őt is elolvassák majd. Itt csatolt vissza Lövéteihez:
az Alföld valóban közösséget teremt, továbbá a folyamatos megjelenés biztosítja a különböző korosztályok közötti kapcsolatot.
Olyan élő folyóiratnak tartja az Alföldet, ami egyidejűleg produkálja és követi az irodalmi mozgásokat. Számára az Alföld olyan szerzői hálózatot alakít ki, mely összefüggésrendszereket teremt a kortárs magyar irodalom színterén. Gerevich Andrást hozta példának, aki egy Alföldben megjelent versében médiumként használja a lapot arra, hogy hírt adjon magáról, valamint Tőzsér Árpádot, akit nagyon fontos szerzőnek tekint sokak irodalmi nevelődésében, és aki még mindig publikál – együtt azokkal, akik felnőttek a munkáin. Mindezek mellett megemlítette még a több évtizedes tehetséggondozói vállalkozások egyik legjelentősebb képviselőjét, az 55 éve működő Alföld Stúdiót, mely szintén hatalmas örökséggel rendelkezik, és biztosítja a kultúrélet utánpótlását.
A moderátor Szemánhoz is ugyanazzal a kérdéssel fordult, mint a többiekhez: arra volt kíváncsi, hogy hogyan csatlakozott az Alföldhöz, és milyen emlékei vannak a kezdetekről, emellett megkérte, beszéljen az említett tehetséggondozó műhelyről, az Alföld Stúdióról. Szemán az első kritikájáról mesélt, ami az Alföldben jelent meg, mi több, legutóbbi írását is ott közölte, amelyet történetesen Lövétei Zákeus fügefája című kötetéről fogalmazott meg. Az első felkérést Lapis Józseftől kapta, aki jelenleg is a Stúdió egyik vezetője Fodor Péter mellett. A Stúdió ciklusai általában azzal zárulnak, hogy megjelenik egy nagyobb lélegzetvételű antológia, jelen esetben a Billenő egyensúly, amelyben Szemán készülő doktori disszertációjából származó „fél-tanulmány” is szerepel. Szemán visszautalva Korpára elmondta, hogy kivételes és meghatározó élmény, hogy saját szövegek mellett azokét is olvashatja, akikkel együtt dolgozik, és
ez a személyesség motiváló, inspiráló erőként hat,
egységesebbé teszi a munkát. Ez az Alföld egy sajátos vonása.
Áfra a folytatásban Korpa régebbi írásaira utalt, amelyekből kirajzolódik, hogy a szerzőnek erős elköteleződése van az erdélyi irodalom felé. Az érdekelte ezzel kapcsolatban, hogy vajon mi az oka a kitüntetett figyelemnek, amelyet ennek a témának szán irodalmi és kulturális tekintetben. Korpa szerint valószínűleg annak köszönhető mindez, amit itt kapott: annak a szemléletnek és irodalmi értésmódnak, amely alkalmas lehet arra, hogy távoli tárgyakra úgy tudjon figyelni, hogy közben ne a hagyományos megközelítést vegye alapul. Az, hogy ez a miliő képes megőrizni a sajátságos voltát, miközben ő próbál minden élményt hozzárendelni és észrevenni valami olyat, ami csak ott tud megteremtődni, Debrecen nélkül nem jöhetett volna létre.
Debrecen és az Alföld olyan perspektívát, távolságot adott, ami segített máshogyan és máshonnan tekinteni a világra.
Korpa ezután kötetben megjelent versei közül olvasott fel, ezek mellett pedig az aktuális lapszámban megjelent írása is elhangzott, amely (részben) egy római úton szerzett tapasztalatokból táplálkozik. A római élménybeszámolóját folytatta még, amihez Lövétei is hozzászólt, felidézve azokat a felejthetetlen emlékképeket, melyeket Rómában tapasztalt meg.
Áfra a beszélgetés végéhez közeledve Szemánt kérdezte arról, hogy miként értelmezte Lövétei fentebb tárgyalt kötetét, amire azonnal érkezett a költői reflexió is.
Szemán alapbenyomása a kötetet illetően az ellentmondásosság.
A Zákeus fügefája mély és vallásos kötetnek ígérkezik ugyanis, de áthatja a humor és a cinizmus, sok szellemes és váratlan fordulattal él. Mindeközben helyenként intellektuálisan megterhelő módon építkeznek a versek – ez teszi igazán hitelessé és egyúttal szokatlanná a kötetkompozíciót. Számos összefüggést jelenít meg biblikus és antik hagyományok között, ez a sűrítettség, rétegzettség pedig egy sajátos istenkereső „én” képét hivatott ábrázolni. Lövétei válaszolva a felvetettekre egyetértett abban, hogy bizonyos szempontból valóban istenkereső költészet ez, egyfajta eszköz, amivel szeretett volna visszatalálni önmagához. Elmondta ugyanakkor, hogy ez nem ilyen egyszerű, hiszen
a hitet nem lehet megörökölni vagy áthagyományozni. Ez tisztán egzisztenciális kérdés.
Ezek után Lövétei felolvasása következett, ami változatlanul a friss, áprilisi lapszámban megjelent versciklusának egy részletét szólaltatta meg. Áfra hozzáfűzte, hogy ebben a ciklusban is látható, hogy Lövétei részben visszamegy az előző kötethez: sok hasonlóság figyelhető meg a kettő között, és szerepet kap a gyászmunka is. A szerző szándéka szerint ez a ciklus tényleg a Zákeus fügefájának valamiféle folytatása, de természetesen más tekintetben. Elmondta azt is, kik inspirálják, honnan merítkezik, és hangsúlyozta, hogy mindig kellenek előképek, akik bátorítják az alkotásra.
Áfra utolsó kérdése Szemánhoz szólt, akit arra kért meg, hogy ajánljon az olvasóközönségnek a legújabb lapszámból szöveget. Szemán Kiss Péter Attila novelláját és Biró Zsombor Aurél regényrészletét ajánlotta, ez utóbbit Lövétei is megerősítette.
Alföld-lapszámbemutató, Debreceni Egyetem, Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Könyvtára, 2024. április 17.
A fotókat Szirák Sára készítette.
