Mezei Gábor és Szabó Marcell immáron hét éve vezetik a Fiatal Írók Szövetségének líraműhelyét. Hogyan kezdték el a közös munkát? Miképpen váltak barátokká? Milyen életre szóló élményekkel gazdagodtak az elmúlt évek során? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk velük.
KULTer.hu: Mi az első FISZ-es élményetek?
Mezei Gábor: Ha jól sejtem, mind a kettőnknek ugyanaz: 2017-ben Marcell-lel közösen vettünk részt a Fiatal Írók Szövetsége nyári táborában egy műfordító műhelyen, ahol francia költők verseit fordítottuk, ők pedig a mieinket. A FISZ-szel ott ismerkedtünk meg jobban először, nagyon jó emlék azóta is.
Meggyőző lehetett a közreműködésünk, hiszen utána kaptuk a felkérést a FISZ líraműhelyének vezetésére.
KULTer.hu: Ha jól értem, tulajdonképpen ott ismerkedtetek meg, és azóta a munkakapcsolat baráti kapcsolattá is alakult.
Szabó Marcell: Így van! Én egyébként először a JAK-kal kerültem kapcsolatba. A baráti körömből Urbán Bálint kötődött leginkább a FISZ-hez – ő ajánlott be, tőle vettem át egy időre a Horizontok világirodalmi sorozat szerkesztését. A 2017-es FISZ-tábor műfordító műhelyére is Bálint hívott meg.
KULTer.hu: Hogyan fogadtátok, amikor felkértek benneteket a líraműhely vezetésére?
M. G.: Nagyon jó érzésekkel gondolunk a felkérésre. Alapvetően rögtön az elejétől kezdve lelkesek voltunk, mert úgy éreztük, hogy ez egy fontos dolog.
Kérdőjelek is voltak a fejünkben – a mai napig nem hiszünk a klasszikus értelemben vett kreatívírás-programokban –,
sokat gondolkoztunk azon, hogy mit lehet ebből kihozni. A keret kitalálásakor sikerült egy olyan metódust megteremtenünk, amely mindkettőnk számára belakhatónak bizonyult. Ez a mai napig jól működik, és a lelkesedés is töretlen. Nem érzem úgy, hogy kimerült volna a dolog, szakmailag és az irodalmat érintő mindenféle szempontból is úgy gondolom, hogy ez nagyon jó terep.
Sz. M.: Hogy elvállaljuk-e a műhelyvezetést, úgy emlékszem, nem volt kérdés. Mindenképpen csinálni akartuk, de először hozzáférést szerettünk volna találni. Többször leültünk beszélgetni, átgondolni a lehetőségeinket, előzetes munkamódszert kerestünk. A kreatív írás problematikus fogalom volt számunkra;
inkább kételyeket ébresztett a költészet és a tanítás összekapcsolása;
ki kellett találni, mi köze a kettőnek egymáshoz.
KULTer.hu: És pontosan mi ez a forma, ami megszületett, és amit azóta is működtetni tudtok a műhelyalkalmak során?
M. G.: Nyilván hét év alatt igen sok változás volt a műhelytagok között. Ahogyan változik a személyi összetétel, úgy változik a közösség és annak dinamikája is. Volt, hogy sokkal inkább az az elvárás fogalmazódott meg felénk, hogy direktebb módon közvetítsük a véleményünket a hozott szövegekről, és hogy ez történjen meg minél hamarabb, akár rögtön egy-egy szöveg felolvasása után is. Máskor pedig sokkal inkább beszélgetésszerű, nyitott műhelyalkalmak alakultak ki, ahol mindenki hasonló arányban szólt hozzá. Az alapstruktúra egyszerű,
a felolvasott szövegekre a helyszínen, közvetlenül reagálnak a résztvevők.
Nagyon izgalmas azt megtapasztalni, hogyan kezdenek egy-egy újonnan hozott szövegen dolgozni. Milyen reakciókat adnak? Mibe kapaszkodnak bele, hogyan kezdik el olvasni, milyen szálakat kezdenek el húzgálni?
Sz. M.: Két dologgal egészíteném ki az eddigieket. Egyfelől
a kezdetektől fontos volt, hogy ne rejtegessük a lírai preferenciáinkat, az olvasásmódunkat és az ízlésünket.
A műhelyalkalmak velünk és rajtunk keresztül zajlanak. Olyan dialógusformára törekedtünk, ahol világos, hogy az értékítéleteink összefüggenek a saját írói gyakorlatainkkal. Másfelől újra és újra rájöttünk, hogy a műhelymunka első körben nem annyira az írás körüli bonyodalmak megbeszélését jelenti, sokkal inkább valamiféle olvasásmód elsajátítását. Az írás „tanítása” paradox módon innen indulhat: a készülő, íródó vers olvasásának magányos gyakorlatától – egy-egy műhely erre adhat mintát.
M. G.: Marcival igen hasonló az irodalomszemléletünk, de azt hiszem, hogy az évek során sikerült arra figyelnünk, hogy ha valaki nagyon más látásmóddal vagy nyelvvel érkezik, azt is tudjuk a vers saját játékterén belül olvasni és alakítani.
Nem az a cél, hogy a végén ugyanolyan kockák jöjjenek le a gyártósorról,
hanem hogy azzal dolgozzunk, amit hoznak, de ne álljunk meg egy bizonyos szinten – ha van még a versben lehetőség, a kereteken belül hozzuk ki a dologból a legjobbat.
KULTer.hu: Ebből a körből kik azok, akiknek a munkájukat a legintenzívebben végigkísértétek, segítettétek?
M. G.: Katona Ágota, Bányai Tibor Márk, Ferentz Anna-Kata, Makáry Sebestyén, Körtesi Márton és Bordás Máté munkáit követtük talán a legintenzívebben. Ez azért is fontos, mert valamilyen értelemben ezeknek a műhelyeknek irodalmi szocializációs szerepük is van. Tavaly nyáron tartottunk például egy alkalmat, amikor csak azzal foglalkoztunk, hogy megvitattuk, ki hova jár, milyen publikációi vannak, milyen kiadónál próbálkozott vagy tervez próbálkozni, hogyan haladhat tovább. Hasznos és tanulságos alkalom volt, egyébként számunkra is.
Sz. M.: Később többek között rendszeresen járt Márián Gábor, Biró Erika, Pásztor Andrea, Dankó Tímea, Benesóczky László és Csiby Édua is.
KULTer.hu: Van kedvenc emléketek? Mit jelent nektek személyesen a líraműhely vezetése, hogyan tudnátok megfogni az esszenciáját?
Sz. M.: Amikor valaki huzamosabb ideig jár a műhelyre, akkor lassan elkezdjük látni az alakulást, mélyebb és átfogóbb benyomásaink lesznek az írásgyakorlatáról, pontosabb észrevételeket és javaslatokat tudunk tenni. Ez kivételes dolog, és a valóságos munka, a költészetre vonatkozó beszélgetés valahol ekkor kezdődhet el. A hét év alatt azért akadt erre példa.
M. G.: Egy konkrét példával tudnék ehhez kapcsolódni. Évekkel ezelőtt az Itt és Most Társulat közösségi terében műhelyeztünk, karácsony volt, süteményekkel, pálinkával, meghitt hangulattal, és éppen egy olyan csapat jött akkor össze, akik már régóta jártak hozzánk: nagyon összeszoktak, és alapvetően nagy figyelemmel olvasták egymást.
Látni lehetett, hogyan tekintenek egymásra, hova jutottak el három-négy év alatt,
ez mindenképpen nagy élmény volt: érződött, hogy ebből még nagyon sok minden kialakulhat, fontos könyvprodukciók születhetnek, és jó érzés volt, hogy mégiscsak haladunk valamerre. Ennek eredményeképpen született meg az a hat könyv, amelyeknek a szerzőit már említettük. És ez valahogy már azon a karácsonyi alkalmon ott volt a levegőben.
KULTer.hu: A következő időszakra nézve mik a tervek?
Sz. M.: Mostanában azon gondolkoztunk sokat, hogy módszertanilag szorosabbra fognánk a műhelyt – ezt közös igényünknek éreztük. Ide tartozik, hogy
szerettük volna a műhelyalkalmak hangsúlyosabb részéve tenni a kortárs költészet olvasását is.
Részben ugyanis – ha szabad e helyütt ennek a hét évnek az egyik hiányérzetét is megosztani – a költészeti hagyomány, beleértve a kortárs versnyelveket is, sokaknál még „felfedezésre vár”. Idén a résztvevők versei mellé minden alkalomra hoztunk (a szerző nevét elhallgatva) egy-egy általunk karakteresnek tartott kortárs verset, és a műhelybeszélgetést igyekeztünk kiterjeszteni ezekre a szövegekre is. Számunkra is tanulságos, hogy a műhelyezők hogyan tudnak kapcsolódni például egy Marno János-, Solymosi Bálint-, Kemény István– vagy Borsik Miklós-vershez.
KULTer.hu: Van most olyan kortárs olvasmányotok, legyen akár líra vagy próza, amit ajánlanátok?
M. G.: Sok mindent tudnék mondani, de ami a legfrissebb, az az amerikai költészetből való: William Carlos Williams életműve mostanában eléggé fontos lett számomra.
Sz. M.: Sterne Érzékeny utazások című könyve Kazinczy Ferenc fordításában engem igen érzékenyen érintő nyelvi utazás.
KULTer.hu: Ha meg kellene fogalmaznotok, hogy miért fontos a FISZ líraműhely ma, 2024-ben Magyarországon és Budapesten, mit mondanátok?
M. G.: Egyébként vannak, akik Győrből, Szegedről, Debrecenből, Pécsről is meg-megfordulnak az alkalmainkon, szóval – bár ez nyilván nem egyszerű –, azért sokfelől elérhető ez a műhely.
Marcival az elején az volt a benyomásunk, hogy elképesztő változáson tudnak átmenni egyes szövegvilágok,
és élmény, hogy vannak olyan szerzők, akiknél ez a sűrű olvasás hihetetlen tempójú fejlődést tud elindítani.
Sz. M.: Egyszerű és létfontosságú dologra gondolok: számomra ez a diskurzus azért értékes, mert egy máshol megtapasztalhatatlan nyelvjátékteret biztosít. A műhely a saját szövegek közös olvasásáról szól, és ennek a gyakorlatnak, tapasztalásnak nem ismerem – sem lokális, sem intézményes – alternatíváját.
A KULTer.hu felületén a Fiatal Írók Szövetségének további műhelyeit – próza, FISZ junior – és műhelyvezetőit is bemutatjuk a következő időszakban.
A fotókat Szirák Sára készítette.
