A Tool ezúttal egészen hamar visszatért hazánkba. Míg a 2022-es koncert előtt tizenötöt, addig most csak alig két évet kellett várni az újabb fellépésükre. De vajon ez a rövid pihenő elég volt-e ahhoz, hogy valami újabbal rukkoljanak elő? A válasz röviden: félig. Bár a setlist fele megegyezett a legutóbbi koncertével, a kicserélt dalok azonban hordoztak annyi erőt, hogy az idei Tool-szeánsz még erősebbnek is mutassa a csapatot.
A Tool érkezése minden körülmények között kisebb metálos örömünnep. Nincs ez másképp akkor sem, ha történetesen nem egy nagyobb kihagyás, hanem csak pár év után térnek vissza hazánkba. Aki lemaradt volna az előző magyar összejövetelről, annak persze nem lehetett sok kételye. A korábbi koncertre ellátogatókban azonban egy ilyen rövidnek mondható pihenő után felmerülhet néhány kérdés. Vajon megéri-e újra megnézni az adott előadót ilyen hamar?
Tudnak-e szignifikánsabban mást nyújtani, hogy megérje kicsengetni a nem túl olcsó jegyárat?
Fognak-e bármit változtatni a bevált recepten? A rajongóknak azonban nem is lehet kérdéses: a Tool még akkor is jó, ha nem jó. Vagy ha nem változatos. Ugyanakkor a 2024-es koncert közel sem tekinthető az előző koncertjük szimpla megismétlésének. Sőt, a Tool még mintha ezúttal jobb formáját is mutatta volna, mint ahogy tette két éve, az akkori turné zárásaként szolgáló budapesti állomáson. A dallista fele maradt, a másik felét lecserélték, korábbi nagyon hiányzó dalok is bekerültek, miközben a zenei élmény dominált a látványorgia felett.
Az estét ezúttal a Night Verses nyitotta, akik zeneileg jobban passzolnak a Tool által is képviselt vonalhoz, mint legutóbb a Brass Against, noha a rézfúvósokra építő rockdiszkós feldolgozás-csapat simán odailleszthető volt a főzenekar humorérzékéhez/öniróniájához. Még a két évvel ezelőtti dallista is klasszikusokból állt, ám előadásukból hiányzott az a plusz, amivel megadhatták volna a Tool előtt a valódi kezdőlökést. Jópofa hozzávalók voltak a turnéhoz, de nem túl jó bemelegítés. Bár az is igaz, hogy a koncert körülményei sem kedveztek akkor a nagy mozgásnak: a röviddel a COVID-korlátozások feloldása után lábadozó közönség egy teljes egészében ültetett koncertet kapott. Ez most sem volt másként, és noha
a Night Verses alatt sem volt pogózás, zeneileg jobban megalapoztak a főzenekar előtt.
A kaliforniai zenekar zenéjében határozottan érezhető a Tool hatása, sőt, még Justin Chancellor basszusgitárossal is van közös daluk. A Night Verses a technikásabb, atmoszférikusabb megközelítésű metalcore felől indult, ám korábbi állandó énekesük kiválásával instrumentális trióvá váltak. Zenéjük pedig fokozatosan eltolódott egy szinte bekategorizálhatatlan modern metal massza felé: ott van bennük a post-rock szellőssége, a post-metal morózussága, és a modernizált space rock hangulata. A djent bandákra jellemző szigor mellett a sokhúros gitárszörnyeken pengető kortárs gitárhősök szellemes technikája és virtuóz eleganciája szintén jellemző rájuk, mint ahogy az ambientből ismert hangulatok, elszállósan könnyed részek is.
Legközelebbi kapaszkodók velük kapcsolatban az olyan előadók, mint a Russian Circles, az Animals as Leaders, Plini, a Scale the Summit, de a Tool vagy a Karnivool hatása is tagadhatatlan. A zenekar muzsikáját saját bevallásuk szerint filmek is nagyban befolyásolják (pl. Panos Cosmatos Beyond the Black Rainbow című art horrorja), ami érezhető is a végeredményen. Dalaiknak lényegében nem kompozíciójuk, hanem dramaturgiájuk van. Az instrumentális őrülethez pedig szükség is van erre a plusz kis fűszerre, mert amit az alig félórás nyitányukban kaptunk, az egy percig sem volt unalmas. Akár bőven játszhattak volna még többet is, hiszen láthatóan a kezdetben szerény számban jelen levő, de fokozatosan felgyülemlő közönség is vevő volt a hallottakra, látottakra. A nyitó dalpáros, az Arrival és a Vice Wave egy minden tekintetben magabiztos együttest mutatott, akik nem szeppentek meg attól, hogy egy ekkora banda előtt kell bizonyítaniuk. Bár
a hangzás nem mindig állt az oldalukra (a mélyek és a magas cinek képesek voltak elnyomni a gitárt),
de összességében nem lehetett panasz a teljesítményükre. Aric Improta, a zenekar dobosa lényegében egy cséphadaró és egy polip keveréke. Néha a dobszerkóra felugrálva hergelte a közönséget, de a látványelemek jóformán ki is merültek ennyiben, meg egy hatásos fényjátékban. A Night Verses esetében (is) a zene vitt mindent. Habár a feszesre szabott, hétdalos setlist minden dala remek a maga nemében, a nyitány mellett kiemelkedő pillanatokat szállított a meglepően brutális basszusokat és dobokat tartalmazó Karma Wheel és a záró No. 0, ami groove-ossága okán még a zenekart is nagyobb bólogatásra késztette. Ha pedig nem lett volna elég a Night Versesből, hamarosan ismét találkozhatunk velük az A38 tetőteraszán.
A Tool némi türelmi időt szimbolizáló intró után lépett a deszkákra. A látvány a két évvel ezelőttihez hasonlított: hatalmas kivetítő a banda mögött, a dobszerkót is bevonva, valamint ugyancsak az ütős cájg környékén elhelyezett kifutók.
Ez utóbbit lakta be ismét Maynard James Keenan énekes, aki most sem volt kifejezetten közlékeny,
néhány poént és korai hergelést azért így is beiktatott. A zenekartagok ezúttal valamivel többet éltek a színpadon, amitől az egész performansz kevésbé tűnt statikusnak. A setlist változtatásai pedig éppen annyira dobták fel a koncertet, hogy ne tűnjön teljesen a múltkori ismétlésének. A dalcsokor gerincét ismét a legutóbbi lemez, a Fear Inoculum dalai tették ki. Ám míg legutóbb fele-fele arányban voltak az új dalok, most 5-7 arányban némileg alulmaradtak a régebbiekkel szemben.
Ismét felcsendült a legutóbbi lemez címadója, továbbá az instant klasszikussá vált Pneuma, az Invincible, a szünet után beiktatott Danny Carey-simogató Chocolate Chip Trip és a koncert struktúrájában koncepciózusabban elhelyezett Descending is. A korai Intolerance és a Tool-sláger Schism közé beékelve szépen lazította a „klasszikusok” szorítását, miközben a vetítéssel kiegészítve egészen különleges élményt nyújtott. Utóbbi dal egyébként legutóbb kimaradt a listából, így külön öröm volt, hogy ezúttal teljes pompájában, a klip képeivel kiegészülve csendült fel. Ez volt a koncert egyik katartikus momentuma. De ugyanígy lúdbőröztető élmény volt a Rosetta Stoned és a Flood felzendülése is.
A dalok között látott vetítés pedig önkéntelenül is képes volt felidézni az Ősi idegenek képi- és hangulatvilágát.
Ami amúgy nem is áll túl messze a Tool szellemiségétől. Záródalként az a Stinkfist került elő, amit legutóbb csak a Brass Againsttel közösen toltak el, az előzenekar fellépése végén.
Bár sok ismerős elem köszönt vissza a Tool múltkori látogatásából,
ezúttal némileg dinamikusabb és zeneközpontúbb megközelítés jellemezte őket.
A koncertlátogatók sem voltak annyira visszafogottak, mint két éve. Rengetegen már az elején felálltak az ülőhelyükről, ez a tendencia pedig a lelátókra is hamar átterjedt. Kinek örömére, kinek bánatára. Mindenesetre nehéz is ülve maradni, amikor ilyen kaliberű zenészek játszanak, és láthatóan ők is élvezik a saját műsorukat.
Tool, Papp László Sportaréna, Budapest, 2024. június 13.
Fotók: Réti Zsolt / Rockstation
