Idén is megrendezték az Isolation Budapest minifesztivált az Akváriumban, és a harmadik alkalomra kicsit populárisabb lett a zenei felhozatal, de talán ez kell ahhoz, hogy egy ennyire sűrű programnapra elég közönség gyűljön össze.
Az Isolation Budapestet először 2022-ben tartották meg (ekkor az épp frissalbumos Black Country, New Road volt a húzónév), és az első két évben látszott is, hogy bár egy nagyon ígéretes rendezvényről van szó, kicsit döcög a kivitelezés. Első évben még egy tizenhét fellépős, tizenkét órás bulit kaphattunk a jegyért, második évre már elmaradt a before és az after, de még mindig nagyon izgalmas és sokszínű maradt a lineup. Az idei, harmadik Isolationt október 19-én rendezték meg, és lehet, hogy
az elmúlt évek zenei trendjei miatt is változott a hangulat, de mintha a szervezők is direkt szúrtak volna be egy-egy népszerűbb előadót,
hogy több ember figyeljen fel az eseményre.
De mi egyáltalán a populáris? Fontos tudni, hogy az Isolation a Liszt Ünnep része, az Akvárium és a MÜPA közös szervezésében valósul meg, szóval nincs forráshiány, de az undergroundra hajazó előadókhoz közeledve azért szokatlanul festett a minifesztivál arculatával felmatricázott autó a bejáratnál.
Idén is több, a saját szubkultúrájában húzónévnek számító fellépő volt,
de a legtöbb embert vonzó és zeneileg is a legpopulárisabb mindenképp Jake Bugg volt, aki látszólag sok olyan embert is becsábított, aki csak rá volt kíváncsi. Ő bele is adott annyit, amennyi bőven elég az akusztikus gitáros fehér fiatal férfiség mellé, de eközben sokkal izgalmasabb koncertek is voltak az Akvárium másik két termében.
A KisHallban tavaly is igen jó nevek sorakoztak, de idén tényleg nagyon erős lett a lineup. Az előző év sok zenei rangsorában toplistás Mandy, Indiana élőben még jobb volt, mint a felvételeken, és rögtön a kezdésre a legnépszerűbb számukkal, a Pinking Shears–zel indítottak, ezért szerencsére a közönség is hálásan megőrült. A szervezők részéről okos döntés volt korai időpontra tenni a zenekart, mivel így már hét órakor sokan összegyűltek az Akváriumban. A terembe másodikként bevonuló Elysian Fields zeneileg talán mégis jobb lett volna a kezdésre, mert a Mandy, Indiana felfokozottsága után nagyon laposnak tűnt, és az őket követő Geordie Greep sem segített ezen.
A KisHall zárófellépője megtöltötte black midi rajongókkal a teret,
és akik a Hellfire című albumnál szerették meg a (nemrég sajnos feloszlott) zenekart, nagyon elégedettek lehetnek, sok a hasonlóság Geordie Greep új projektjével. Ez a koncert biztosan az egyik legizgalmasabb pontja volt az estének, folyamatosan kapkodhattuk a fejünket a szólók közt. A zenekar legmenőbb tagja a háttérénekes(?) lehet, aki három-négy trackenként beleénekelt egy-egy sort a mikrofonba, egyébként meg kellemesen elsörözgetett a színpadon. Az Akvárium közönségén az is látszott, hogy sokan elsősorban erre jöttek, de az este beosztása miatt fontos is volt nézőként kitalálni, hogy kire vagyunk a legjobban kíváncsiak, mivel hamar egyértelművé vált, hogy nem lehet minden koncertet meglátogatni.
Geordie Greep és Jake Bugg mellett a legnagyobb közönséget Seun Kuti és az apja által létrehozott, de már rég vele dolgozó Egypt 80 vonzotta, ezért vicces volt látni a black midi rajongóit keveredni az afrobeatesekkel.
Seun Kutiék hozták össze valószínűleg a legenergikusabb közönséget,
és bár az Isolation alatt nem történt olyan, mint a szintén Liszt ünnepes német zenekarnál (vagy ott sem?), azért nagyon jót tett az estének, hogy volt egy-egy politikaibb hangvételű dal, mint a Love and Revolution, és ezt hálásan is fogadták a rajongók.
Az Akvárium legkisebb termében, a Lokálban a korábbi évekhez hasonlóan ismét a hazai és kísérleti projektek kaptak helyet, ide is jó volt benézni néhány érdekességért a nagyobb termes koncertek között.
A Lokál legerősebbje a zárófellépő, Lord Apex volt,
és meglepő volt látni, hogy milyen lelkes rajongói vannak itthon is, szerencsére jól is tudta őket kezelni, az egyik leginteraktívabb koncertet adta a fesztiválon.
A fellépők beosztása valószínűleg egy gyengébb pontja lett az Isolationnek, volt néhány tízperces csúszás, ami önmagában teljesen bele is férne, viszont itt ez azt jelentette, hogy sok koncertről teljesen le is lehetett maradni. Az eredeti beosztásban is voltak átfedések, de annyira feszesen követték egymást a fellépők, hogy nagyon tragikusan tudtak hatni a csúszások. Ahhoz viszont lehet kissé drága volt a tízezer körüli belépő, hogy a 4-5 órás fesztiválon csak néhány fellépőt tudjunk egészben megnézni.
Az Isolation célja látszólag az is, hogy szélesítsük a látókörünket, megismerjünk új projekteket
(hazai fellépőkből valószínűleg emiatt is főként feltörekvők szerepelnek), de be kell látni, hogy valójában nem lehet végignézni egy koncertet sem teljes terjedelmében, ha igazán ki akarjuk használni az esemény adottságait. Ennek ellenére az Isolation Budapest még mindig egy izgalmas színfolt marad a klubszezonban, amikor a nemzetközi underground változatos fellépőit ennyire sűrítve lecsekkolhatjuk, arra pedig kicsi az esély, hogy ne fedezzünk fel egy-egy új csapatot a sokaságban. Hatalmas tömeg azért most sem volt, és hiába az érdekes kezdeményezés, idénre már kissé rövid is lett ahhoz, hogy tényleg fesztiválon érezzük magunkat, viszont jövőre is mindenképp érdemes lesz figyelni a lineupot.
Isolation Budapest, Akvárium Klub, 2024. október 19.
Borítókép: Kántor-Újvári Gerda
