Harangi Attila építészmérnök és Löki Viktor biológus, fotográfus, a Debrecen házai, illetve a Streets of Debrecen elnevezésű projektek ötletgazdáinak közös, Debreceni cívisházak és lakóik nyomában című impozáns és hiánypótló könyve 2022-ben jelent meg. Harangi Attilával és a projekthez fotográfusként csatlakozott Vigh Leventével beszélgettünk.
A kötet gazdag fényképanyaggal, építészet- és várostörténeti kontextusban mutatja be 21 cívisház, illetve lakóik történetét, a helyi épített örökség, a cívisházak mint Debrecen városképét a mai napig meghatározó jellegzetes lakóépületek védelmének fontosságára is ráirányítva a figyelmet. A szerzőpáros a könyv megjelenését követően – új tagokkal kiegészülve – folytatta a munkát, aminek eredményeként összeállt a második kötet, melyet közösségi finanszírozás bevonásával szeretnének megjelentetni 2025 tavaszán.
KULTer.hu: Attila, milyenek voltak a visszajelzések az első kötettel kapcsolatban, illetve milyen szakmai-módszertani tanulságokat vontatok le ezek alapján? Kikkel egészült ki a csapat, és milyen felállásban, munkamegosztásban kezdtetek hozzá a második kötet munkálataihoz?
Harangi Attila: Mivel ez volt az első könyv, amely a cívisházakról szól, ráadásul úttörő módon mutatja be a házakat lakóikkal együtt, ezért talán nem túlzás azt állítani, hogy a közönség és a szakma egyaránt nagy elismeréssel fogadta.
A levéltári kutatásokat a jelenlegi lakók személyes visszaemlékezése írja tovább,
a jelent megörökítő fotókkal összefűzve. Viktorral közvetve mindketten kapcsolódunk az ilyen jellegű kutatáshoz és dokumentáláshoz, de egyikünk sem történész, így a kialakult módszertan sok tanulságot hozott számunkra. A kutatás során elsajátított tapasztalatok és felhalmozott források sokkal könnyebbé tették a munkát, ezért is vállaltuk a folytatást. Az első kötet kéziratának lezárása után rögtön két további házban készítettünk interjút. Persze azt mindketten éreztük, hogy ugyanannyi befektetett munkával már nem tudjuk még egyszer ugyanezt végigcsinálni, hiába hajt minket a lelkesedés. Közben Viktornak is máshogy alakultak a dolgai, ekkor ajánlotta Leventét, hogy egy másik fotós szemével frissüljön a munka. Így 2022 novemberében hárman kezdtük el a helyszínbejárásokat és az interjúkat. Levente összesen 20 házat fotózott végig, szintén magas színvonalon. Az első könyv után a lakók most nagyobb hangsúlyt kaptak a fotókon, ők is nyitottabbak voltak a szereplésre, illetve Levente streetfotós szemlélettel főleg az elkapott pillanatokat kereste.
Közben a sokszor másfél-kétórás interjúk feldolgozásához, megírásához bővíteni kellett a csapatot. Erdei Nóra idegenvezető, turisztikai szakember, Seprényi Kinga író, költő, tanár és Udvardy Antal vegyész, egyetemi adjunktus, szerkesztő írták meg az interjúkat. Szabó Anna Viola fotótörténész már az első könyvünket is segítette lektorként és szerkesztőként, most pedig szerzőként is csatlakozott hozzánk. Fontos bevezető tanulmányt írt a cívisházak lakásbelsőiről, továbbá a házak legnevezetesebb lakóinak portréit rajzolta meg. Jómagam pedig továbbra is a házak építéstörténetét, valamint az 1845 és 1940 közötti tulajdonviszonyokat próbáltam teljeskörűen feltárni. Sokan segítették a munkánkat, Lakner Lajos irodalomtörténészt szeretném kiemelni, aki továbbra is mindenben támogatott minket. Izgalmas újdonság volt számomra ezúttal hat szerzőtárssal együtt dolgozni.
A sokféle látásmód sok előnyt jelentett, végig nagyon aktívan szerveztük a közös munkát.
KULTer.hu: Az első kötetben 2021 augusztusi adatokra hivatkozva arról olvashatunk, hogy 1460 cívisház maradt a belvárosban, melyek közül kb. 300 tekinthető építészetileg kiemelten értékesnek, hangsúlyozottan megőrzésre érdemesnek. Hogyan változott a cívisházak helyzete az azóta eltelt három év során?
H. A.: Jelenleg 1422-nél tart a visszaszámláló. 2019-ben még harmincegy cívisházat bontottak el, tavaly már csak tízet. Ebből a szempontból határozottan javuló tendencia látható. Idén eddig kilenc elbontott háznál tartunk, de sajnos zajlik a Csapó utcai házak bontása, melyek közül a Csapó utca 27. kivételesen értékes téglaboltozatos ház megmentését sikerült a Városvédő Egyesületnek elérnie. De számos példás felújítás is történt idén, illetve egy másik fontos tendencia az elmúlt években, hogy
egyre többször próbálják legalább az értékes homlokzatot megőrizni a bontásra ítélt házból.
Szakmai körökben sokszor vitatott ez a megoldás, de csak az tudja igazán értékelni mekkora eredmény ez, aki próbált már valaha megmenteni egy házat. Így megmarad az utcakép és legalább egy mementó a házból.
KULTer.hu: „A cívisházak a helyi jelentőségükön túl, önmagukban nem feltétlenül jelentenek egyedi építészeti kincset, csak a cívis életformával és városszerkezettel együtt alkotnak kiemelkedő, csak Debrecenre jellemző értéket.” – olvasható Attila tanulmányában az első kötetben. Hogyan tudnátok megfogalmazni, miként kapcsolódik a cívis épített örökség a városi identitáshoz? Voltak-e olyan történetek, momentumok, melyek kifejezetten emlékezetesek voltak számotokra ebből a szempontból a második kötet összeállítása során?
H. A.: Egy nagyon intenzív fejlődés és átalakulás zajlik a városban. Ilyenkor nagyon fontos, hogy mit őrzünk meg az örökségünkből, és minek a helyét engedjük át valami újnak. Az óváros karakterét és sok évszázados gazdag történelmét őrző földszintes házak, ahol a cívisek élték mindennapjaikat, szerintem mindenképpen meghatározzák a debreceniségünket. Cívis életforma már régóta nem létezik, de a házak, mint utolsó kézzelfogható lenyomatok még megvannak.
A mi felelősségünk, hogyan élünk ezzel az örökséggel és mit hagyunk az utókorra.
Ez a szemlélet látható volt az interjúk során. A legtöbb tulajdonos már régen felkutatta a háza tervrajzait, kinyomtatva mutatták nekünk, tudták, és büszkén mesélték, ki építette a házukat. Megható volt számomra, hogy sok házban ott feküdt az asztalon az első kötetünk. Sokszor tapasztaltuk, hogy a lakók számára mennyire fontos a családjuk múltja, és az ahhoz kapcsolódó ház megőrzése is. Számos példát láttunk arra, hogy a homlokzatfelújítás után eltesznek emlékként egy-egy díszt, vagy a régi kapuból megőrzik a kulcsot és a zárat. Voltak, akik az eredeti cserépkályhából építették az újat, vagy elraktározták a padláson a csempéket. A Simonffy utcán egy fiatal házaspár kivételes elszántsággal próbált meg minél több eredeti elemet megőrizni a házból. A fürdőszobában kifejezetten azért tették vissza a régi küszöböt, mert
a fában markáns mélyedést alakított ki a hosszú évtizedek alatt a korábbi lakók lábnyoma.
Ez egy nagyon erős szimbólum volt számomra, különösen egy olyan könyv esetében, ahol szó szerint a cívisek nyomába eredünk különböző korokon át. Az értékmentés mellett hangsúlyos az átörökítés is. A cívis építészet megújítása, továbbírása. Ne csak konzerváljuk ezeket a házakat, hanem használjuk is, ez lehet a fennmaradásuk egyik kulcsa.
Vigh Levente: Ahány cívisház, annyi meglepetés. Szinte minden egyes épületben találtunk olyat, amit máshol még nem: láttunk halastavat, úszómedencét, szecsuáni mamutfenyőt az udvarokon, íjászati szaküzletet az egyik, wellness részleget, kis borozót vagy meditációs termet a másik pincesoron, régi gyógyszerészlabort vagy képkeretező műhelyt egyes épületrészekben. A lakásbejárások során találkoztunk fehér köpenyes orvosokkal és népviseletbe öltözött fiatalokkal, sőt még lifteztünk is cívisházban, a felsorolást sokáig lehetne folytatni. Lenyűgöző volt látni, hogy milyen változatos módokon őrzik, óvják a lakók ezeknek a más kor és életforma kívánalmai szerint felhúzott épülettípusoknak a jellegzetességeit, miközben arra is példákat szolgáltatnak, hogy milyen
leleményesen és sikeresen igazíthatók hozzá a cívisházak a korszerűbb igényekhez.
Az első kötet azért is volt hiánypótló, mert nem csupán azt állította, hogy ezek a debreceni utcaképeket az egyre fogyatkozó számuk ellenére is meghatározó házak egy nehezen körvonalazható kollektív örökségnek az alanyi jogon eleve megőrzésre szánt részei volnának – ezzel az ezeket övező, évtizedek alatt kialakult idegenségtapasztalat nem enyhült volna. Ehelyett egyéni sorsok és generációkon átívelő történetek révén törekedett a cívisházakat mindenki számára egy kicsit személyesebbé, ismerősebbé, végső soron elevenebbé tenni. Hogy a cívisházak sorsa az elmúlt években szinte közüggyé vált, abban meglátásom szerint nagy szerepe volt emiatt is az első kötetnek, illetve minden olyan projektnek, amely törekedett átpozicionálni azt a képet, hogy ezek az épületek valamiféle statikus elemek lennének csupán egy város megkopott emlékezetében. Identitásképzővé az válhat, ami a köztudatban tud maradni. Hátha a második kötet is ad ennek egy újabb lendületet.
KULTer.hu: Ehhez kapcsolódóan hogy látod, Attila, változott-e örökségvédelmi szempontból az utóbbi években a cívisházak helyzete? Milyen lehetőségei vannak a cívisházak tulajdonosainak az állagmegóvással, restaurálással összefüggésben? Milyen alternatívák mutatkoznak arra vonatkozóan, ha valaki az építészeti értékeik megőrzése mellett például fenntarthatóbbá szeretné tenni ezeket az épületeket?
H. A.: Szerintem az elmúlt öt év legnagyobb eredménye, hogy a cívisházak helyzete és megmentése közügy lett.
Hosszú idő után a város kollektíven foglalkozik ezzel a megoldandó problémával, tehát pozitív irányba indult el a cívisházak ügye.
A feladat továbbra is nehéz, és egyre nagyobb kihívás, hogy a drasztikus ütemben átalakuló belvárosban hogyan maradhatnak meg a földszintes történeti lakóházak. Örökségvédelmi szempontból nagy eredmény, hogy 2020-ban a Péterfia utca és a Bem tér összes olyan épületét helyi védelem alá helyezték, amelyek még nem voltak védettek. A 2021-től hatályos szabályozási tervben több helyen korlátozást vezettek be a történeti beépítés és településszövet védelmében. 2024-ben a Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület javaslatára 50 épület kapott helyi védelmet a belvárosban, ezáltal az összes olyan utcaképrészlet védetté vált, ahol a legértékesebb cívisházak csoportjai találhatók. A Főépítészi Iroda 2023-ra elkészítette az összes helyi védett épület részletes értékleltárát és építéstörténeti leírását, így végre teljeskörűen látható, mit tartunk értéknek.
Az önkormányzat 2023-ban megalapította az Év Cívis Háza díjat, idén pedig kiírtak egy pályázatot a helyi védett épületek felújításának támogatására. Ez bővíthető lehetne adókedvezménnyel, különböző pályázati lehetőségekkel, kedvezőbb beépítési előírásokkal és szakemberek ajánlásával is.
A történeti épületek esetében nehéz fenntarthatóságról beszélni, egy ilyen háznál el kell fogadni, hogy ez egy másik műfaj.
A díszes utcafronti homlokzatokat nem lehet hőszigetelni, de a ház többi részén van rá lehetőség. Az más kérdés, hogy a sokszor nedves falakat mennyire célszerű műanyagba csomagolni, szerintem inkább a falak szellőzését kellene biztosítani. Talán a legszükségesebb beavatkozás a legtöbb esetben az utólagos vízszigetelés megoldása. A fenntarthatóság jegyében egyre több napelem kerül a tetőkre, de az utcakép szempontjából ez egy új, megoldandó helyzetet teremt. Látható tehát, hogy kompromisszum szükséges az eredmények eléréséhez. Az anyagi támogatáson túl szintén lényeges a szemléletformálás és a tulajdonosok szakmai támogatása, hogy bele merjenek vágni a felújításba.
KULTer.hu: Levi, te újonnan csatlakoztál a projekthez, az előző kötet fényképanyagát Viktor készítette. Fotósként milyen kihívások elé állított a cívisházak és lakóik fényképezése? Mennyiben törekedtél arra, hogy vizuálisan is legyen folytonosság a két kötet között?
V. L.: Egy másik tekintet megjelenése, a másként látás lehetősége, egyszersmind egy olyan kreatív kockázat, amit a felkérésemmel Attila és Viktor nemcsak vállaltak, hanem folyamatos megerősítéseikkel ösztönöztek is. Különösebb előzetes egyeztetés nélkül is mindannyiunk számára világos volt, hogy semmiképpen sem egy eleve kudarcra ítélt stílusimitációs kísérletet kell majd végrehajtanom, hanem annak a koncepciózusságnak a folytatására kell törekednem, amiről az első kötet kiváló fényképanyaga tanúskodik: eleve
minden cívisház egyedi, amit az ott élők egyedisége tovább formál,
tehát ezeknek a sajátos tereknek és eltérő térhasználati stratégiáknak a minél autentikusabb és életszerűbb bemutatását kellett megcélozni. Ennek a nyilvánvaló nehézsége az, hogy a lakókat reflektált megfigyeltségi helyzetekben, a mindennapjaikat némiképp megakasztó interjúszituációkban volt csak alkalmunk fotózni. Viszont az adatgyűjtés során bőven adódtak belefeledkezettebb pillanatok, amikor az élet spontán és rutinszerű mozzanatai, az egyedi életterek sajátságos használatbavételi módjai megmutatkoztak. Személy szerint ezeknek a megörökítését sokkal fontosabbnak és érdekesebbnek tartom a beállított portréknál.
A terepmunka során szerencsére nem is kellett a megfigyelői szerepből kilépnem, a szükségesnél jobban bármilyen helyzetbe beleavatkoznom. Viktornak az első kötet elkészítése során összetettebb volt a feladata, két pozícióban is helyt kellett állnia, hiszen a lakók interjúztatása mellett, folyamatos interakciók közben kellett elkészítenie a fényképeit. Akkor sem akartam befolyásoló tényezővé válni, amikor épp egyedül maradtam bizonyos lakrészekben: az épületbelsőknél sem éreztem volna jó döntésnek azt, ha a cívisházakra jellemző természetes, atmoszférikus fényviszonyok minél hűbb visszaadása helyett vakukkal sterilen egyenletessé fényelt enteriőrképek kerültek volna végül a kötetbe. A projekt során
szinte kizárólag nagylátószögű objektíveket használtam, hogy a különféle helyiségek minél több részletét visszaadják a fotók,
ami egyúttal vizuális koherenciát is képez az egyes képsorozatok közt. Bízom benne, hogy az új képanyag úgy kínál majd egy nem kevésbé érvényes másik perspektívát, hogy a Viktor által magasra tett mércét sikerül megközelítenie.
KULTer.hu: Hogyan lehet támogatni a második kötet megjelenését, milyen összeget szükséges előteremtenetek, illetve mit kapnak azok, akik beszállnak a finanszírozásba?
H. A.: Az első kötet 2022-ben a Méliusz Juhász Péter Könyvtár kiadásában, egy Európai Uniós pályázat keretében jelent meg kétezer példányban. A könyvtár továbbra is partnerünk lenne a kiadásban, de jelenleg nem áll rendelkezésükre hasonló pályázat. A második könyvnél nagy szakmai megtiszteltetés számunkra, hogy a Déri Múzeum vállalta el a kiadást, akik már az első könyv elkészülését is végig segítették. A Debreceni Városvédő és -szépítő Egyesület, mint társkiadónk vállalta fel, hogy a kiadáshoz szükséges összeget adományokból összegyűjti.
Most megközelítőleg 4 millió forintra van szükségünk ahhoz, hogy 500 példányban megjelenhessen a 320 oldalas, nagyméretű színes album.
A Nemzeti Kulturális Alap a kézirat elkészítését egyszeri alkotói ösztöndíjjal támogatta, feltételül szabva a 2025. május 31-ig történő megjelentetést. A kiadáshoz így most minden támogatóra nagy szükségünk van. A könyv önköltsége 10 ezer forint, a támogatóink számára egy tiszteletpéldányt tudunk biztosítani köszönetképpen. Amennyiben vállalkozás vagy cég utalja az adományt, az egyesület igazolást állít ki, amely társasági adóalap csökkentő tételként vehető igénybe. Igény szerint támogatóink nevét a könyv első oldalán megjelenítjük, illetve reklámfelületet is tudunk biztosítani. (A támogatás technikai részleteit lásd az alábbi Facebook-posztban – a szerk.)
KULTer.hu: Vannak esetleg további terveitek a projekthez kapcsolódóan? Tervben van a harmadik kötet?
V. L.: Még a második kötetnek is csak az előkészületi munkálatai fejeződtek be, a projektnek ez a fázisa csak akkor fog lezárulni, ha a kiadáshoz szükséges összeget sikerül összegyűjteni, ha kijön a kötet a nyomdából, és végre kézbe vehetik a támogatóink. Ahhoz, hogy idáig eljutottunk, sokak összehangolt és elkötelezett munkájára, legfőképp Attila áldozatkészségére, lobbi- és szervezőtevékenységére volt szükség, de örökké senki sem marad fáradhatatlan. Mindez még elméletben sem látszik hatékonyan folytathatónak, ha
nem biztosított a következő könyv munkálatainak kezdeteitől a kellő anyagi támogatás,
az eltántoríthatatlan kiadói szándék és az intézményi háttér. Hiába szívügye minden egyes résztvevőnek ez a projektsorozat, ilyen jellegű garanciák hiányában, a kiadás körüli logisztikai, jogi, adminisztrációs és egyéb terhek átvállalása nélkül nem tud egy kiadvány gördülékenyen elkészülni, a piacon érvényesülni és a célközönségéhez eljutni. Talán az előző kérdéshez kapcsolódva nem árt azt is megemlíteni, hogy a jelenlegi konstrukcióban csak azok juthatnak biztosan hozzá a könyvhöz, akik adományaikkal hozzájárulnak a megjelenéséhez, viszont a kitűzött célösszegből sajnos nem áll módunkban túl nagy számban kereskedelmi forgalomba hozható többletpéldányokat is készíteni. Aki tehát biztosra akar menni, annak érdemes a támogatói előreutalást választani.
H. A.: Szerintem a szerzőtársaim nevében is nyugodtan mondhatom, hogy
a kutatást és a dokumentálást mindannyian folytatjuk a magunk módján.
Ahogyan eddig is, a városunk megismerésének a szeretete, egy belső indíttatás vezérelt minket. Reméljük továbbra is sok közös projektünk lesz. Az évek alatt megismert számos háztulajdonos közül össze tudnánk gyűjteni még egy harmadik könyvhöz is a pozitív példákat és a leírásra váró évtizedes történeteket. A részemről viszont több ilyen könyv megírását az eddigi magánkeretekben már biztosan nem tudom vállalni. A két kötetben összesen 43 házat és legalább ennyi történetet mutattunk be. Bízom benne, hogy az eddig megjelent munkánk minta lehet a kutatók számára, ami majd egyszer intézményi keretek között kaphat folytatást.
A fotókat Vigh Levente készítette.
