Sokszor meglehetősen szokatlan helyeken bukkannak fel a hétköznapi hősök. A Kneecap ketaminnal és Guinness-szel terhelt éjszakák sokasága mellett formálódott, majd az ír nyelvhasználatért folytatott harc váratlan zászlóvivőjévé vált: az underground hip-hop szövegeken, az explicit stíluson és a sodró flow-n túl egy kultúra fennmaradásáért folytatott harc szimbólumává lényegültek.
Történelmi múltunk és ezzel közös nemzeti identitásunk meghatározó pontja II. József 1784-es rendelete, amely Magyarországon a németet tette meg hivatalos nyelvvé. A hatás nem maradt el: a „germanizációs” kísérlet ellenhatásaként elindultak a magyar nyelvújító mozgalmak, melyek végén 1844. november 13-án V. Ferdinánd hivatalos államnyelvként szentesítette a magyart.
A nyelvért és ezzel az önkifejezésért folytatott viharos küzdelmet a szigetországoknak sem kell bemutatni,
hisz akár a walesiről, skótról vagy az írről van szó, a legitimitásért, a domináns angol melletti fennmaradásért generációk álltak ki a legkülönbözőbb módokon. Ugyan 2022-ben több mint 1,8 millióan vallották, hogy tudnak írül, jelentős részük (kb. 1 millió) egyáltalán nem, vagy csak az oktatási rendszer keretein belül használta. Szintén ebben az évben fogadták el azt a nyelvhez és identitáshoz tartozó határozatot, amely alapján Észak-Írország hivatalos nyelve az ír.
De mi köze mindennek egy dél-belfasti rap formációhoz, akik leginkább vulgáris kifejezésektől hemzsegő, drogról, alkoholról, rendőri konfrontációkról szóló számaik révén váltak ismertté? Az, hogy bármennyire is furcsának hathat, a három főből álló formáció dalaiban
nem is annyira a szöveg, mintsem a nyelv használatának ténye, azaz a forma a valós üzenet.
Minden egy átlagosnak tűnő estével kezdődött: Móglaí Bap és egy barátja a C.E.A.R.T.A. feliratot fújta egy buszmegállóra. Móglaí elmenekült, ám haverját elkapták, aki tüntetőleg nem volt hajlandó angolul megszólalni a kihallgatás során. Így született a Kneecap első száma, melynek címe a rövidesen elfogadott nyelvtörvényre rímelve a jogok ír megfelelője lett.
Az idén Oscar-jelöltté avanzsált (és az első shortlistre felkerülő) film a trió feltöréstörténetét meséli el, melyben a fikciós elemek keverednek autobiografikus, ténylegesen megtörtént eseményekkel. Rich Peppiatt a minél autentikusabb hatás elérése érdekében úgy döntött, hogy
a főszereplők magukat játsszák, majd az alapvetést profi színészekkel egészítette ki.
Így játssza Michael Fassbender Móglaí halottnak vélt apját, aki a fiút kiskora óta az ír nyelv fontosságára és aktív használatára nevelte. Kockázatos vállalás ez, hisz az autentikusságnak papíron jót tesz a valós formáció alkalmazása, ám számos esetben kiderül – akárcsak a Larry-ben –, hogy nehéz átültetni tényleges színészi teljesítményt a gyakorlatba, még akkor is, ha az valóban belülről jön. Rich Peppiatt azonban bízott a három tag képességeiben, és milyen jól tette: a Kneecap valószínűleg közel sem pörögne ilyen hőfokon, ha az északír életérzést hivatásos művészek próbálnák mímelni. Móglaí Bap, Mo Chara és DJ Próvai egész életükben erre a szerepre készültek, így kis külső segítséggel tökéletesen ültetik át filmre a klipekben és koncerteken látott lényüket.
A megtörtént eseményekre organikusan rakódnak rá a dramaturgiát és ezzel a film jelentését mélyítő aspektusok: az elvakult nacionalista apuka, aki még saját halálát is megrendezi, a magányos, házból kimozdulni is képtelen anya és az aktus közben ír republikánus jelszavakra izguló brit csaj, aki történetesen a rendőr nagynénjével lakik.
A Kneecap felmutatja és tematizálja a kultúrát és nyelvet érintő, égető kérdéseket
– hogyan fejezzem ki magam, ha nem tehetem a saját nyelvemen? –, de sosem csap át műfaj- és formaidegen intellektuális drámába, a nyelv fontosságát patetikusan hangsúlyozó tanmesébe. Ahogy karakterei (és ezzel valós szereplői) sem veszik magukat vagy zenéjüket véresen komolyan, úgy a film mind tartalmában, mind vizualitásában reflektál a hordozott szellemiségre.
A nyelv statement, egyszersmind kinyilvánítja és artikulálja a formáció ars poeticáját, visszatérő motívumként jelennek meg a mindennapi konfliktusok (rendőrökkel, radikális csoportosulásokkal, politikusokkal stb.), azonban mindezt szórakoztató, fesztelen sorokba és ír motívumokat mozgató modern beatekbe csomagolják. Egyszerre tegyünk kultúránk és közös nyelvünk fennmaradásáért, miközben különböző tudatmódosító szerek társaságában tradicionális balaklavában bólogatunk a H.O.O.D-ra.
A Kneecap szelep, melyen keresztül felfakad/kiáramlik a történelmi múlttal kapcsolatos, transzgenerációs frusztráció,
a belfasti nappali/éjszakai élet kaotikus, nyers és szertelen világa és a szűnni nem akaró, belső feszültség, a lázadás, mely maradhat iránytalan, de alkalmas lehet egy-egy fontosabb ügy becsatornázására is.
Ennek megfelelően a Kneecap számos stilisztikai kifejezőeszközzel operál: játékos inzertek, lázálomba illő drogos víziók, videoklipszerű betétek ékelődnek a konvencionális történetmesélési formák közé, ezzel kiemelve a formáció hektikus, zabolátlan stílusjegyeit.
Az excentrikus lendület szinte végig kitart, mindössze a végére halványul egy-két árnyalatot,
amikor menetrendszerűen érkezik a hozzáírt szálak elvarrása. Itt már körvonalazódik az is, hogy a Kneecap menthetetlenül és elkerülhetetlenül tart a sarki pub underground közegéből a teltházas koncertek mainstream világa felé: ma már milliók hasalnak rá az ellenállhatatlan ír flowra, de már van dedikált merchandising és a bolygó legkülönbözőbb zugaiba (Új-Zéland, Ausztrália, USA stb.) gyűrűzik be a belfasti nemzeti hip-hop. Ugyanígy a film területén is megfigyelhető az erős ír vonal, hisz már komplett életművel rendelkező (Michael Fassbender, Cilian Murphy) és a legnagyobb stúdiók produkcióiban szereplő „feltörekvő színészek” (Paul Mescal, Saoirse Ronan, Barry Keoghan) lepték el a vásznakat világszerte – nem érdemtelenül.
Kelendővé és egyre népszerűbbé válik az „írség”, melyet egyre tudatosabban használnak a térségből érkező művészek, így
nemcsak saját, gazdag kultúrájukra, hanem általában a kultúrák sokszínűségére, a minoritások fontosságára hívják fel a figyelmet.
Erre tesz rá még egy lapáttal a Kneecap, amely egyértelműen 2024 egyik meglepetésfilmje, amiben minden megvan a mintaszerű moziélményhez: támogatandó üzenet és ügy, ellenkulturális fellépés, elementáris lendület, sokrétű vizualitás, könnyed hangvétel és az a fajta ellenállhatatlan fellépés és attitűd, melyet nem lehet tanítani.
Kneecap, 2024. Rendezte: Rich Peppiatt. Írta: Rich Peppiatt, Móglaí Bap, Mo Chara, DJ Próvai. Szereplők: Móglaí Bap, Mo Chara, DJ Próvai, Josie Walker, Jessica Reynolds, Simone Kirby, Michael Fassbender. Forgalmazza: Magyarhangya.
A Kneecap a Magyar Filmadatbázison.
