Az amerikai független horrorok egyik legsajátosabb új hangja, Jane Schoenbrun röpke öt év alatt eljutott a Sundance-es sikerektől odáig, hogy harmadik nagyjátékfilmje nyithatta a Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard szekcióját. A Teenage Sex and Death at Camp Miasma című őrület nemcsak következetes folytatása az életműnek, de az utóbbi évek talán legszexibb poszthorrorja.
Ha valamivel nem vádolhatók az idén 39 éves, transznemű író/rendező, Jane Schoenbrun munkái, az a hozzáférhetőség. Legalábbis ez látszik az egyre szélesebb közönséghez eljutó filmjeinek fogadtatásán, ami legjobb esetben is vegyesnek mondható. Pedig a kritikus és cinefil hangok oda meg vissza vannak a leginkább queer művészhorrornak látszó, bizarr coming-of-age közérzetfilmjeitől. 2021-ben a Sundance Filmfesztiválon debütált We’re All Going to the World’s Fair című lázálomszerű munkájával a creepypasták és az internetes trendek sötét bugyraiban süllyedhettünk el, miközben már itt felsejlettek a szerző queer élményei, viszont még csak egyfajta coming out szintjén.
A három évvel későbbi, szintén Sundance-es Ragyogj, TV, ragyogj! már inkább egy konkrét transz allegóriát akart mesélni
egy David Lynch-i hatásoktól duzzadó nosztalgia tripen keresztül. Méghozzá arról, milyen fura dolog megélni a gyerekkor elvesztését egy olyan tévésorozaton keresztül, ami talán nem is létezett. Főleg ez, az immár A24 címkével ellátott mindfuck rakta fel Schoenbrunt a térképre. Olyannyira, hogy a másik, egyre prominensebb niche filmes vállalat és streaming szolgáltató, a Mubi karolta fel következő filmtervét, ami az internet és a televízió után tovább utazik vissza a formátumok történelmében, egyenest a ’80-as évek VHS-őrületébe.
A Teenage Sex and Death at Camp Miasma leegyszerűsítve a Ház az erdő mélyén csajoknak és melegeknek. Egy hamisítatlan metahorror, ami a film világában létező, fikciós slasher szériára, a Camp Miasmára utal. Ami olyan, mintha összeolvasztották volna benne a ’80-as évek sokrészes, darabolós horrorszériáit, mint a Péntek 13, a Halloween, a Sleepaway Camp vagy a Rémálom az Elm utcában. Ezekben a filmekben is megjelenik a kanos tinédzsereket halomra döfködő, elpusztíthatatlan maszkos rém, Little Death (Kis Halál), aki hokimaszkos Jason Voorhees helyett inkább a Silent Hill 2 Piramisfejűjére hajaz. Csak épp Little Death-nek egy ipari szellőzőnyílás van a feje helyén, és egy meglehetősen fallikus lándzsára húzza fel áldozatait. A Camp Miasma gyilkosa is olyan népszerű lett, hogy az évtizedek során
folytatások, előzmények, remake-ek, spin-offok és mindenféle más merchandise formájában egy egész filmes franchise-t szült,
ami ugyanarra a fiatalokat megcélzó húsdarálóra optimalizálódott, mint az összes többi slasher-széria. Ezt egy hihetetlenül alapos és humoros főcímben követhetjük végig, ami végigvezet minket a Camp Miasma történelmén, a sikeres kezdetektől a sokadik pénzhajhász folytatáson át a sorozat teljes kifulladásáig. Viszont alapszabály, hogy a főgonoszhoz hasonlóan, aki mindig visszatér egy utolsó ijesztésre, ezek a franchise-ok sem maradnak véglegesen halottak, és minden generációban megtalálják a módját a feltámadásnak.
A 2020-as években például a legacyquel a hívószó; vagyis a régi rajongók nosztalgiájára apellálva az alkotók figyelmen kívül hagyják a megannyi félresikerült folytatást, és egyenesen a legelső felvonásnak készítenek egy új sequelt, régi és új karaktereket felhasználva. Erre szeretne reflektálni Schoenbrun azzal, amikor a stúdió egy feltörekvő queer rendezőt (kacsint-kacsint) kér fel a Camp Miasma sorozat új részének megrendezésére. Kris (Hannah Einbinder) el is utazik az eredeti film havas hegyekben megbúvó forgatási helyszínére, hogy felkérje az eredeti final girlt játszó, és azóta visszavonult Billyt (Gillian Anderson) az új Camp Miasma főszerepére.
Krist elég hamar megbabonázza Billy sajátos, Norma Desmondra hajazó, bársonyruhákban tündöklő kihunyt filmcsillaga,
akibe ő személyesen akar új fényt vinni – annak ellenére, hogy teljesen más generációt és szemléletet képviselnek. Ez a Camp Miasma értelmezése során is felsejlik. Míg a Z generációs Kris a ’80-as években megjelent slasher transzfób és szexista olvasatain lovagol, addig Billy az elmúlt fiatalságának és szexuális ébredésének utolsó mementóját látja a horrorklasszikusban. Az együtt töltött napok során egy szakmainál sokkal bensőségesebb kapcsolat alakul ki a két nő között, ami során Krisnek nem csak saját magát kell megismernie, hogy összeálljon benne az új film szerkezete. Emellett az ötletét is keresztül kell tolnia a stúdión, a producereken és az ügynökén. Ők ugyanis nem egy művészkedő kinyilatkoztatást akarnak moziba küldeni, hanem egy olyan kommersz horrorfolytatást, amivel újra pénzügyileg sikeressé tudják tenni a sorozatot.
Schoenbrun, nem túl árnyaltan, a film egy tetemes részét szenteli annak, hogy egyfajta párbeszédet folytasson az amerikai horror jelenlegi helyzetéről, amit ügyesen bele is épít a narratívába a fiatal rendezővel, akinek be nem áll a szája, ha szóba jön a kedvenc slasher-sorozata. Ebbe a szerkezetbe építi még be a korábbi műveiben is hangsúlyos identitáskeresés tematikáját. Viszont míg a Ragyogj, TV, ragyogj! ezt a folyamatot sikeresen elvégezte, addig a Teenage Sex… már inkább azt vizsgálja, hogyan élje meg az ember ezt az identitást, leginkább saját szexualitását. Nem véletlenül hívják a könyörtelenül mindenkit utolérő és felnyársaló gyilkost Kis Halálnak, ami francia gyökerekből eredően az orgazmus egykori elnevezése.
Schoenbrun egész frappánsan forgatja ki a slasherek ősöreg toposzait, exploitatív jellegüket és eredendő szexizmusukat,
miközben egy őszintén feminista olvasatot teremt belőlük. Leginkább a final girl kap egy új értelmezést azáltal, hogy a gyilkos áldozataként nem a passzív, leuralt féllé válik. Hanem azzá a szexuálisan érett nővé, aki vágyja, hogy az a bizonyos lándzsa lesújtson rá újra és újra, addig, míg a gyilok be nem fejeződik egy katartikus vérgejzír kíséretében. És ehhez nem kell a szűzies álca, hanem lehet szabadon eresztett mellekkel, félmeztelenül rohanni a sötét erdőben az elkerülhetetlen és titkon mindenki által vágyott végzet felé. A rendező tudatosítja a nézői tekintetet, és megtalálja benne a szexuális kiteljesedésnek a lehetőségét. Ami már önmagában az egyik legeredetibb és legprovokatívabb megfejtés az utóbbi évek kikacsintós horrorvígjátékainak tengerében, és szerencsére az egyik legszórakoztatóbb is.
A cselekmény előrehaladtával egyre vadabbul kezdenek összemosódni a történet metarétegei is, ami által a film talán a rendező legösszetettebb alkotásává válik. Emiatt viszont lehet, hogy most először érezhető egy minimális gesztus a szélesebb rétegek felé is, ha azt nézzük, mennyire nem engedi el a kezünket a mesélő. Helyenként már-már a túlmagyarázás is észrevehető azon, hogy sok esetben mennyire nem mer csupán a fantasztikusan ihletett és hangulatos látványra és vizuális megoldásokra hagyatkozni a film. Muszáj mindent kimondania a főszereplőkön keresztül. Ezt viszont ellensúlyozza, hogy
egy pillanatra sem veszi magát komolyan a film, amit sallangmentesen visz el a hátán a két főhős.
A Hacksből ismert Hannah Einbinder komikusi vénáját eddig is ismertük, de itt egy egészen vad és kitárulkozó alakítást láthatunk, ami nemcsak filmbeli kivetülése a szerzőnek, de egy olyan erőteljes, egyben érzékeny alakítás is, ami után minden bizonnyal sok mindenben fogjuk még viszontlátni. Gillian Anderson pedig a nagybetűs DÍVA, aki szabályosan vonzza a tekintetet, viszont szintén nincs híján a humorérzéknek, ami nem meglepően isteni kémiát teremt a két final girl közt.
A Teenage Sex and Death at Camp Miasma jogos tulajdonosa az idei Queer Palm díjnak, sőt, az év egyik legambiciózusabb és legegyedibb horror(paródiá)ja is. Jane Schoenbrun egy
szinte tökéletes trilógiát zárt le az identitásról és szexualitásról mesélő bizarr felnövéstörténeteivel,
amelyek közül talán a legszórakoztatóbb darabot kaptuk, és egészen biztosan fogunk még hallani róla, amint mozikba kerül. Amikor a Sikoly már rég kifulladt, és a Horrorra akadva is csak egy kretén haknizásra tér vissza, addig a Teenage Sex… frissen tud mesélni arról, hogyan kell egészségesen horrort nézni és orgazmust szerezni egymásnak.
Teenage Sex and Death at Camp Miasma, 2026. Írta és rendezte: Jane Schoenbrun. Szereplők: Hannah Einbinder, Gillian Anderson, Patrick Fischler, Jess McLeod, Jack Haven, Sarah Sherman, Dylan Baker, Jasmin Savoy Brown, Zach Cherry, Eva Victor.
A filmet a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon láttuk. Magyar premierről egyelőre nincs hír.
A Teenage Sex and Death at Camp Miasma a Magyar Filmadatbázison.
