Ha valaki elkezd érdeklődni a régi korok zenéi iránt, akkor nem telik el sok idő, amíg találkozik a historikus vonós hangszerek egyikével, a viola da gambával. Szászvárosi Sándor viola da gamba művésszel beszélgettünk pályájáról, hangszerekről, oktatásról, és arról is, hogyan teremthető meg egyáltalán rohanó hétköznapjainkban a zenéléshez szükséges elmélyültség.
KULTer.hu: Mikor kezdtél el viola da gambán játszani és mi vonzott a hangszerhez? Milyen lehetőségek voltak akkoriban autentikus hangszert használni és historikus előadásmódot tanulni?
Pontosan emlékszem arra a pillanatra, amikor elkezdett ez a dolog motoszkálni bennem. A Győri Filmharmonikus Zenekar szóló csellistája voltam, amikor megnéztük Alain Corneau Minden áldott reggelét (1991). Nem voltam nagy filmrajongó akkor sem, másfajta művészetek mindig jobban megragadtak, így a mozi első tíz perce (ahol a Marin Marais-t zeneszerzőt és viola da gamba-művészt játszó Gérard Depardieu izzad és verejtékezik) egyáltalán nem nyűgözött le.
A film végére viszont megfogalmazódott bennem, hogy én lélekben már egy viola da gambás vagyok.
Korábban hallottam a hangszert, de nem ragadott meg ennyire, mint akkor: a film alkotói remek munkát végeztek a hangzó repertoár összeválogatásánál. Azonnal meg is próbáltam hangszert keresni, de nem volt annyira egyszerű, ahogy ma sem az. Végül egy gamba formájú vonós hangszert sikerült kapnom, első tanáraim pedig Barta Anna és Nagy Ottó voltak, ők kezdtek el bevezetni a hangszer játékának titkaiba. Belegondolhatunk, hogy ennek, a miénket megelőző, előadói generációnak még egy kotta megszerzése is milyen komoly nehézséget jelentett, egy fakszimile beszerzése pedig szinte reménytelen volt. Manapság már sokkal könnyebb nemzetközi kapcsolatrendszert is építeni vagy egy internetes enciklopédiában utánanézni, hogy egy keresett művet hol találhatunk meg. Egy ilyen adatbázis – talán a legnagyobb és legtöbb mindenre kiterjedő – a német viola da gamba professzor, játékos és egyben kutató, Bettina Hoffmann nevéhez fűződik, és minden egyes mű fel van benne sorolva, amiben viola da gambát használtak.
Életem első gambakurzusát Rainer Zipperling tartotta, a másodikat pedig José Vasquez Schärdingben. Jó csellista voltam, el tudtam játszani mindent, és meg is tanultam a kurzusra egy Marin Marais chaconne-t, amire nagyon büszke is voltam. Vasquez csak a témát engedte eljátszani, és arra is azt mondta, hogy „das ist sehr Schlecht” (nevet). Kezébe vette a hangszert, és elkezdte mutatni, először csak a témát, majd sorban a variációkat. És akkor, azonnal, még José játéka közben kezdtem el azon gondolkodni, hogy talán most kellene azonnal lemondani a gambával dédelgetett terveimről, mert ez egy reménytelen vállalkozás.
A klasszikus csellóhoz képest annyival több a gesztus, amit a gambán használunk,
és egészen más típusú gesztusokról beszélek, amilyenekkel odáig én a modern csellón soha nem találkoztam. De szerencsére nem mondtam azt, hogy itt, most rakjuk le a hangszert, sőt, Bécsben tanulhattam is a mestertől. Vasqueznek nemcsak a személyisége volt megnyerő, a tanítási módszerei és a játéka is közel állt hozzám. Azt hiszem, én is ezt a típusú tanítást adom tovább, amit ő is képviselt – tőle jön a mintám. Megnyerő volt az a szabadság, amivel a zenei kötöttségekben benne tudott maradni. Mi ott consortban zenéltünk, ami különböző hangmagasságú hangszerek kamarazenei együttese, lehet azonos és különböző hangszer is. Két hangszertől kezdve egészen a sok-sok hangszerig, akár 5-6-7-8 szólamú zenéket is játszottunk, Dowlandet, Holborne-t, Tobias Hume-ot. Szerintem ebből a zenélési stílusból merítettem a legtöbbet. A tanítás mindig a lakásán zajlott, rengeteg régi hangszer társaságában. Az a kotta, ami neki nem volt meg, az biztosan nem is létezett. 2020-as haláláig ő üzemeltette az orfeum.org oldalt, ami a halála után nem üzemel már. A földrajzi közelség miatt Vasqueznek volt néhány magyar növendéke is. Sokat muzsikáltunk együtt koncerteken, vagy csak saját passzióból Krommer Lúciával hármasban.
Varázslatos a három basszus hangszer hangzásvilága.
Idén Bécsben egy János passió-előadásban találkoztunk megint újra, ugyanaznap egy istentiszteleten is játszottunk.
Lipcsében Irene Kleinnél tanultam gambázni, ahol sok új inspirációt merítettem. Kleinnek külön nagyon hálás vagyok azért, mert tágította a játékom spektrumát és megismertetett a gyengédebb, nőiesebb irányokkal. Emellett megismerkedhettem a barokk cselló világával is Jan Freiheitnek köszönhetően.
2019-ben a Zeneakadémia is meghirdetett egyetlen évfolyamot, ahol barokk csellót,
fuvolát, hegedűt, éneket lehetett tanulni a meglevő csembalóképzés mellett. Felvételiztem is Baranyi Piroskához, felvettek, de mindennek véget vetett a COVID-járvány a második félévben. Végülis befejeztük a képzést, de az online oktatás egy bizonyos szint felett nehézkes, így a diplomát sem tudtam rögtön megcsinálni. Most volt június 11-én a diplomakoncertem, ahol kitüntetéssel végeztem. A napokban vettem át a dokumentumot.
KULTer.hu: Egy kézenfekvő kérdés, amit máris érdemes lenne helyre tenni: miben hasonlít egyébként a (barokk) csellóra a viola da gamba, és miben különbözik tőle?
Bár sokak fejében hasonlítanak a hangszerek, de valójában teljesen másak. A húrok számában jelentős különbség van, a gambán érintők is találhatók, így könnyebb rajtuk akkordokat játszani. A vonótartás is fordított a csellókhoz képest, a szőrt is kézzel, játék közben feszítjük, ahogy a középső ujjunkat beakasztjuk a szőrbe. Aztán a hangszer különleges hangjáért felel a lapos hát. Nem faragott, domború, mint a hegedűcsalád tagjainál. Mai egyetlen rokona a viola da gamba-család legmélyebb tagja, a violone, ismert nevén a nagybőgő.
KULTer.hu: Hogyan nézett ki a kezdetekkor a hangszer oktatása-tanulása?
Intézményi keretek a 16. században még nem léteztek. A mesterhez ment el a tanulni vágyó, kvázi együtt éltek ezekben az években. A hangszerek sokba kerültek, bár a gyengébb minőségű hangszerekhez valószínűleg hozzá lehetett jutni. A húrok kerültek viszont igazán sokba.
Az első korabeli gamba-iskolát 1553-ban Diego Ortiz adja ki Rómában,
ő egy spanyol zeneszerző volt, aki a pápa közelében alkotott. A kötet első felében diminúciókat találunk, különböző zárlatokat különböző lépésekre, különböző ritmikákkal, lefektetve a kötött grande improvizáció kereteit. A második kötetben vannak a különféle Ortiz által megkomponált variációsorozatok (La Spagna, Italianus), van egy szólórésze is a kötetnek, illetve egy olasz és egy francia madrigálra írt variációsorozat.
KULTer.hu: Manapság vajon mi vonzza a növendékeket a viola da gambához? És most hol és hogyan tanulhatnak? Hogyan lehet manapság hangszert beszerezni?
Az a tapasztalatom, hogy manapság
a mobiltelefon nagyon elviszi a fókuszt minden tevékenységről, amihez az elmélyültség szükséges.
De ez nem csak a zenélésre igaz, hanem minden olyan tevékenységre, ami lassú és erőfeszítést kíván. Olvasás, színház, opera, hangversenyek, de a filmeknél is megfigyelhető. Ki néz meg manapság egy Tarkovszkij-filmet? Nem tudjuk kivárni a képek végét, és nem is robban fel benne semmi. Azért a Minden áldott reggel még most is sokakat inspirál. Szintén fontos szerepe volt korábban a hangszer népszerűsítésében Dinyés Somának a Bartók-konzervatóriumban, aki gamba-consortot tanított a gyerekeknek elsőéves vonós kötelező tárgyként, így sokan meg tudtak ismerkedni a hangszerrel. Ma egyébként Dinyés a Magyar Rádió Gyermekkórusának vezetője. Más hangszereken tanuló növendékek is jönnek, akik valamilyen kurzuson találkoztak a gambával. Vannak növendékeim magánórákról is, de én mindenkit igyekszem az állami oktatás felé terelni.
Tavaly elkészült az akkreditált gamba-tantervem,
így jelen pillanatban Magyarországon minden egyes zeneiskolában van lehetőség arra, hogy gambát tanuljanak a diákok, így csak tanár és hangszer kérdése már a dolog. A hangszerek beszerzése is viszonylag megoldható, több hangszerésszel is kapcsolatban vagyok, akik tudnak olyan tanulóhangszereket készíteni, melyek rendesen működnek, a Budapesti Ward Mária Zeneművészeti Szakgimnázium és a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium hangszerei is ilyenek.
Az említett grande improvizáció egy manapság is működőképes technika lehetne, akár a ma is használt, „modern” hangszereken. Ha Ortizt játszom koncerten, akkor mindig rakunk hozzá olyan köröket, ami saját rögtönzés. Ez a megközelítés a tanításban is fontos szerepet kap: volt egy olyan időszak, amikor szinte olyan növendékeim voltak csak, akik engedték és igényelték ezt a megközelítést. Akkor még a vizsgát is úgy szerveztük, hogy mindenkinek legyen lehetősége egy közös rögtönzésre.
Ha tehetem, mindig együtt játszom a növendékeimmel, hangszerrel a kézben adjuk-vesszük a szólamokat.
Ketten ülünk az órán, és az óra végén jön a következő diák, aki beszáll harmadikként, aztán maradunk ketten, és így tovább. Olyan közösséget épít ez a gambások között, ahol hosszú távú barátságok szövődhetnek.
KULTer.hu: Hogyan fogadja a közönség a gambát? Az élő fellépések érdeklik inkább a közönséget, vagy a videómegosztók hozzák be az érdeklődőket? Milyen szerepe van manapság egy komolyzenész életében a közösségi médiában való jelenlétnek?
A közösségi médiában elég sok videóval vagyok jelen, rendkívül fontosnak tartom az online megjelenéseket. Egy bizonyos korosztályt és réteget könnyebben lehet így megszólítani. A közösségi médiát megkerülni manapság nem lehet. Mondhatunk rá sok mindent, de aki nincs jelen, az nehezebben fog előrejutni. Illetve írhatunk sok szép szöveget, és rakhatunk ki jól sikerült képeket a tevékenységünkről, de a videó mindet übereli.
A statisztikák alapján látszik, hogy nem vagyunk versenyképesek a villódzó könnyűzenével,
a gyors vágásokhoz szokott nézői tekintetet nehéz lekötni ezzel a fajta zenével, de azért kipróbálok különféle vágási technikákat, hogy mégis élvezhető legyen azok számára is a klip, akik a gyorsabb verziókon szocializálódtak.
Az élő fellépések szervezésében igyekszem a koncertszervezők meghívásaira támaszkodni, hiszen önállóan megszervezni egy koncertet nagyon sok energiát igénylő feladat. És nem utolsósorban egy teljesen másik szakma, ami habitusában ellentétes irányú, mint az előadóművészet. Bőven marad tennivaló a meghívásos koncertek esetében is. Próbák, program, előadó-partner koordinálás és az utazás. De ezeket én szívesen vállalom,
megyek és vezetek akár a világ másik végére is, mert ott találkozhatok olyan emberekkel, akik a művészetünkre, a gyönyörű zenéinkre kíváncsiak.
Ha egy picit szebbé tudom tenni az életüket arra a bő egy órára, az egy nagyszerű élmény számomra is. Egyszer volt egy koncertünk a Veszprémi Régizene Napokon négy gambával – három növendékemmel játszottam. Ott aztán a mai értelemben vett vidám zenéből nem volt egy ütem sem, de a közönségből többen mondták, hogy rossz volt visszajönni a valóság keretei közé. Nehéz volt nekik tapsolni is, mert az megbontotta ezt a közös együtt-rezgést. Biztos nem mindenhol fogadnák azért ilyen lelkesedéssel ezt a zenét, de ha nem látogatnánk el például kistérségi rendezvényekre, akkor az ott lakó embereknek nem lehetne még ez az egyetlen komolyzenei élményük sem. Lehet, az egyetlen az életükben?
KULTer.hu: Sok gitárosnál tapasztalható, hogy hatalmas gyűjteményük van, és azon a hangszeren játszanak, amelyikhez épp kedvük van, vagy amelyik épp a megfelelő hangolásban van. Egy gamba elég vagy szükség van több hangszerre is?
Engem mindig vonzottak a régi hangszerek, elsősorban nem azért, hogy birtokoljam őket. Tisztelem őket, mint eszmei érték, hangszerként, amin már sokan és sok mindent játszottak, és hogy mennyivel többet éltek ők, mint én. Nagyon szeretem az öreg hangszerek hangját, de tudom, hogy nem így szóltak háromszáz évvel ezelőtt. Most egy öreg hangszer hangját hallom, de akkor egy fiatal fa, egy versenyló volt. Egészen másként szól, de lehet tisztelni, szeretni az öregséget benne.
Manapság a legtöbb esetben kópia-hangszereket használunk.
A régizenében sokkal inkább van szükség a különféle hangszerekre, mint a modern cselló esetében. Jó, ha van például egy hat- és egy héthúros hangszer, az előbbi a német, az utóbbi a francia zenéhez. De kellhet még egy reneszánsz hangszer is, Bárdi Szabolcsnál most készül a Linarol consorthoz szükséges hangszereim közül kettő is. Sőt, a gamba egy hangszercsalád: van basszus, tenor, alt és szoprán is, szóval így már legalább 10 hangszerről beszélünk. Ez mind annak a kérdése, milyen lehetőségeket alakítunk ki magunknak, és mit szeretnénk átadni a közönségünknek és magunknak. Teljes autentikusságra törekszünk vagy inkább a művek előadása a fő célunk. Mindegyik jó megközelítés, de azt fel kell vállalni.
KULTer.hu: Mik a terveid a jövőre nézve? Milyen kooperációk és fellépések várhatók?
Tervek mindig vannak, de azért mindennek meg kell teremteni a feltételrendszerét.
Egy gambaiskolát szeretnék összeállítani, nemcsak kotta-, hanem hangzóalapút.
Elkezdtem az interneten összeállítani egy lejátszási listát, az a címe hogy Let’s Play Consort Music. Úgy játszottam fel kétszólamú consortokat, hogy két szék van a videón, én ülök az egyiken, képzeletben te ülsz a másikon. Eljátszom az első szólamot, majd átülök a másik székre, és eljátszom a másik szólamot. A kotta is megy a monitoron, onnan is lehet játszani, de a letöltési lehetőség is adott. A COVID alatt nagyon gyakran töltöttem fel videókat, viszont ez később elmaradozott. Bár még most is csinálom, de itt hirtelen az órán feljátszom, és emailben átküldöm a növendékeknek a szólamokat, így nem kerül fel az internetre. Most zárul egy NKA-s pályázat, amelynek keretében négy videót vettünk fel Nagy Csaba lantművésszel Erdély különböző műemléktemplomaiban, Siteren és Magyarvalkón. A jövőben még három Marais-darab készül majd el a csembalista Tegyei Zoltánnal, illetve három Telemann-szólót fogok felvenni. Ezek helyszínei még titkosak. Szintén szeretnék egy NKA-s pályázat keretében eljutni az ország különböző pontjaira egy „utazókurzussal”, részben, hogy hirdessem a hangszerek és a műfaj létjogosultságát, illetve megismertessem a műfajt azokkal, akik talán még nem is tudják, hogy érdeklődnek iránta.
A podcast-sorozatomat is szeretném folytatni, hiszen egyedinek látszik a piacon.
Abból millió meg egy videó van, hogyan fogd le a húrt, hogyan játsszál, mi a jó előadásmód. Abból viszont kevesebb, hogy mit csinálj ahhoz, hogy alkalmassá tedd magad arra, hogy leülj játszani, gyakorolni, elsajátítani valami – talán – még nehéznek látszó dolgot. A mobileszközök csábítása, és az ilyen módon felgyorsult élet mellett mindez nem magától értetődő. Nem csak arról kell tehát beszélni, hogy „gyakorolj többet”, hanem a zene ilyesfajta aspektusairól is.
Fotók: Szászvárosi Sándor Facebook-oldala.
