Már a címek bejelentésekor ígéretesnek tűnt világirodalmi ajánlataiban a 2025-ös év, de nem lett volna ennyire tartalmas, ha nem képviselné a lírát is minimum fél tucat fordítás. Főleg a vártak közül érkeztek a legszebb világirodalmi megjelenések, ám néhány váratlan különlegesség és emlékezetes szöveg is besettenkedett közéjük.
A listára idén sem kerültek memoárok, újrafordítások és -kiadások. Olvastam bebetonozott kiadóktól, mikrokiadóktól és határon túlitól egyaránt, olvastam Nobel-, Goncourt-, Booker-, Pulitzer-díjas szerzőktől és pályájuk elején járó, vagy a magyar olvasó számára kevésbé ismert nevektől, valamint a nemzetiségi merítést is igyekeztem minél inkább változatossá tenni.
Tiszteletbeli említést érdemel
Jenny Erpenbeck Kairosza (ford. Fodor Zsuzsa, Park Könyvkiadó) a szinte önálló személyiséggel bíró nyelvezetéért, Roberto Bolaño tollából A romantikus kutyák (ford. Kutasy Mercédesz, Sonora Kiadó) a mester asszociációiért és a költészet valóságába vetett hitéért, a Keiko vegyesboltja (ford. Dési András György, Európa Könyvkiadó) Murata Szajakától a kerek egészként kivitelezett ötletért, mely ugyan a listára nem juttatta fel, de érzékletes látlelet a kortárs japán társadalom normativitásáról. A Margó Könyvek sorozatából a Nem úgy, mint ti (Tonio Schachinger, ford. Szijj Ferenc, Helikon Kiadó) és a Négyzetgyök névtelen vége (Alessandro Mari, ford. Eörsi Sarolta, Helikon Kiadó) hitelesen eltalált nézőpontjáért, Helen Garner A vendégszobája (ford. Mesterházi Mónika, Magvető Kiadó) elbeszélőjéhez hasonlóan szelíd, tapintatos, talpraesett tálalásáért és Ziemowit Szczerek Hetese (ford. Zöldy Áron, &), ez a kaotikusan frenetikus lengyel road trip, mert olyan szókimondóan kelet-európai, amiből többre lenne szükségünk itthon.
10. Jevgenyij Vodolazkin: A Sziget krónikája, ford. Pálfalvi Lajos, Helikon Kiadó
Többen leírták, hogy az eredeti címén inkább A Sziget igazolása Jevgenyij Vodolazkin többszörösen egymásba ágyazott narratívájú krónikája: az északra és délre szakadó sziget próféciáiról, egymást követő uralkodóiról, a korábbi uralkodópár franciaországi filmforgatási látogatásáról, majd visszatéréséről. Továbbá azt is, hogy
nem a középkori forma hordozza a legnagyobb tétet, hanem a kifejeződő időfelfogás,
például Kszenyija és Parfenyij többszáz év hosszú élete.
Mégis, a krónika felől olvasva, a kötet szatírája jól működik humorforrásként, valamint kiérlelt, időben állni látszó nyelvezetének köszönhetően szép, továbbá szürreális, végül pedig
történelemhamisításában, egyes eseményeiben összepárosítható a történelem és a kortárs politika díszleteivel, forgószínpadával.
A kellőképpen elemelt beszédhelyzettel együtt sem árt Vodolazkin arányérzéke, így a regény nem nehezebb és hosszabb, mint amilyennek lennie kell, benne volt ugyanis a kifulladás kockázata.
9. Kirsten Thorup: Őrülten és halálosan, ford. Soós Anita, Typotex Kiadó
Kirsten Thorup írói tekintete következetesen árnyalatokra fogékony és szolidáris, de az 1942-es nácizmus így nézve sem fest jól. A dán exmanöken, Harriet, akinek a férje a németek oldalán harcolt a II. világháborúban, gyászát feldolgozandó, azaz rekreációs céllal a család befolyásos náci barátaihoz utazik Münchenbe. Az alaphelyzetet ügyesen használja a szerző arra, hogy
látszólag erőlködés nélkül bemutassa a háborús hátországban állandó, otthonokra is kiterjedő ellenőrzést,
az ellenállás fajtáit és büntetésüket, a feketepiaci lehetőségeket, az elit tobzódását és sajátságos nyomorát.
Történelmi regény mellett igazi szövegélmény, a müncheni haláltánc előtti vonatút-bevezető talán a regény legszuggesztívebb része. Mondatokon belül beránt az elbeszélő nagyon is testi, és ezáltal nagyon női nézőpontjába,
hitelesen keveri az előjogokból fakadó vakságot a humanizmussal,
és mire a főszereplő megérkezik az úticéljához, a két világháború közötti dán társadalomról, s egyben Harriet múltjáról mindent megtudunk, ami cselekedeit meghatározza a továbbiakban. A nyelvezet leíró erejű, világos, néha egyenesen repetitív, a szerkezet keretes, a történet a vége után is továbbgondolásra késztet.
8. Tess Gunty: Isten hozott itthon, ford. Szabadkai Bernadett, Jelenkor Kiadó
Tess Gunty úgy ír az amerikai rozsdaövezetről, hogy az empátiával (de érzelmesség nélkül) ábrázolt, összetett és hiteles, kallódó szereplői tulajdonképpen ezen a kontinensen is ismert archetípusok, akik mégis túlmutatnak a hétköznapin, mert
Gunty mértékkel használt, de azért legfontosabb eszköze a bizarr és a rituális:
állatáldozat a nappaliban, vudubabák a fejlesztői vacsorán, sólyomfiókák a templomban.
A szerző első regényéből az sül ki, hogy nem (ilyennek) ismerjük magunkat. Mindezt a keretek kedvéért egy valahai munkásszállóból átalakított, „megfizethető” lakóépület egymás feletti lakásaival és néhány júliusi nappal határolja le térben és időben, de „csal”, kitágítja ezeket, valójában évtizedes előzmények és
számtalan vendégszöveg (még egy képregény is!) zsúfolódik ebbe a több nézőpontból elmesélt, sokfelé futó történetbe.
Nyulak mindenhol, néhol a társadalmi kommentár vágya felülkerekedik a prózapoétikai szempontokon, bizonyos esetekben könnyen felfejthetők a szimbólumai, de a világító férfi ötlete és Blandine misztikus rajongása ezeknek kedves ellensúlyai.
7. Maszasi Macuje: A vulkán lábánál, ford. Vihar Judit, Magvető Kiadó
Ennek a könyvnek a folyása is épp olyan, mint a munka, amit ábrázol, a régimódi, szoftverek nélküli építészeti tervezés. Tulajdonképpen egy nyár történetét írja le, egyetlen nagy pályázati terv előkészítését. A cselekmény
érdekességét a színdarabszerűen összezárt emberek közötti apró viszonyváltozások, a színfalak mögött történtek jelentik,
amelyek azonban nem tét nélkül valók, van közöttük hierarchia, öröklési kérdések vagy éppen házasságiak. Eleve különös a helyszín és a felállás: egy építésziroda, amelyik nyárra kiköltözik a munkavállalóival együtt az Aszama vulkán mellé, vidékre.
Murai professzor, az alapító építész vezetésével ott aztán együtt dolgoznak, mint egy elvonuláson vagy egy alkotótáborban, szabályozott rendben, amelyben idősebb, fiatalabb munkatársnak kvalitásaitól függően mind megvan a maga feladata a Nyári Lakban: bevásárlás, főzés, a kandalló begyújtása, zöldségtermesztés. A
szerkesztőként nagyon tapasztalt elsőkönyves szerző
legnagyobb erőssége valóságos balzsam a léleknek a természeti és építészeti részletek (óda Frank Lloyd Wright természetközeli építészetéhez) aprólékos megfigyelésével és közreadásával.
6. Guillaume Apollinaire: Kalligrammatika, ford. Végh Gyula, Napkút Kiadó / Vexact Könyvkiadó
Háború, Franciaország, reményt adó vonzalom, nők, férfibarátság, meglátni a szépet: ezek feszítik szét a költészet hagyományos formáit Guillaume Apollinaire-nél, aki ilyen címen nem adott ki verseskötetet – a név és
az érdem Végh Gyuláé, aki ebben a kétnyelvű, nagy formátumú kötetben minden korábbinál teljesebb gyűjtést ad közre
a francia költő képverseiből, amelyeket szintén ő fordított és tördelt. Kirajzolódik többek között korona, virág, eső, szivar és a leghíresebb szökőkút.
Az avantgárd formabontás néha kevésbé, máskor inkább öncélú, az olvasó számára pedig hol üdítően felrúgja a(z egymás alatti sorokban írt) kötöttversek hagyományait, hol eltávolít magától a kizökkentéssel, az egyszerre kívülről és belülről olvasással, de
végig játékos és intermediális,
ahogy Apollinaire tájakba, tárgyakba, tükrökbe írja önmagát és költői képet vizuális képbe ágyazó szavait.
5. Han Kang: Nem válunk szét, ford. Kiss Marcell, Jelenkor Kiadó
Han Kanghoz képest már-már hosszú regény arról, a háborús erőszak hogyan teszi tönkre a következő nemzedékek életét is, ráadásul a társadalmi lelkiismeretként azt feldolgozni próbáló
írók, dokumentumfilmesek alakján keresztül ábrázolja az (ön)elemésztő erőt.
Az Inszon szüleinek gyerekkorában, 1948-ban elkövetett csedzsui mészárlás és más atrocitások története a jelenben rémálmok, szemtanúk elbeszélései, dokumentumok, balesetek és képzelgések felől fejthető vissza; a történet hó–madár–tenger szimbolikája olyan finom és törékeny, mint narrátora és női szereplői.
A szép című Nem válunk szét
nem nélkülözi az elbeszéléstechnikai csavarokat sem,
mígnem végleg elbizonytalanít afelől, hogy kinek lehet itt ép elméje ilyen történések után, és ezt az olvasóival is átérezteti, amennyiben a befejezéshez érve a magunk történetértését is megkérdőjelezzük.
4. Neige Sinno: Nyomorult tigris, ford. Kiss Kornélia, Park Könyvkiadó
Többek között amiatt szerepel ez a kötet a lista negyedik helyén, ahogyan Neige Sinno a lényegről beszél tabutémákról is szólva, és saját (nem egyedi) történetét beágyazza a kultúr- és társadalomtörténetbe. Így azért is jó, mert
rövid párbeszédbe lép a lista egy másik szerzőjével, Annie Ernaux-val,
az ő Szégyenével, és távolítva magától újrakeretezi érdemei elismerésével együtt. Nemcsak gyerekkoruk közegében hasonlítanak ők, hanem megkínlódott tárgyilagos nyelvhasználatukban is.
Sinno a gyerekkorában elszenvedett sorozatos szexuális bántalmazásról írva nagyrészt nem fikcionalizál, hanem elemez, elgondolkodik, közöl, kutat.
Játszik is a stílusok váltogatásával, a hang mutálásával, hogy ráirányítsa a figyelmet az olvasói prekoncepciók okozta akadályokra,
kizökkentsen a kész narratívákból és keretekből. Jelzi, amilyen kép ezután kialakul, az sem a teljes valóság, hiszen az élete attól még nem válik történetté, hogy ezt a szeletét megírta.
3. Annie Ernaux: A másik lány és A szégyen, ford. Gulyás Adrienn és Lőrinszky Ildikó, Magvető Kiadó
Annie Ernaux magyarul idén megjelent kötetei témájuk szerint a gyerekkoráról szólnak, terjedelmük szerint rövidek, formájuk szerint egyik fiktív levél, a másik esszé. Az egyik a születése előtt meghalt nővéréről szól, vagyis arról, hogy a szülei előtte titokban tartották, hogy nem ő volt az első gyerekük. A másik pedig egy erőszakos vasárnap kibontása, amikor az apja megpróbálta megölni az anyját, és ezt az eseményt később szintén hallgatás övezte a családban – bár, ahogy azt
a felnőtt szerző megjegyzi, egymás között akár meg is beszélhették a történteket, de a gyermek még korlátozottan lát a világból.
Valójában épp ennek a látószögnek a tágulásáról szól a A szégyen, arról, amikor a kamasz elkezdi mások szemével látni a családját.
Mindkét kötetben magából dolgozik Ernaux, ehhez meg kellett találnia a nyelvet, amely szikárságában, lényegre törésében, adatolásában túlmutat a személyesen.
Mindkettő olyan mélyről és átütő erővel szólal meg, mintha Ernaux hiába is próbálna másról írni,
kirobbanna belőle a saját származását, társadalmi közegét elbeszélő, ezzel szükségszerűen elemző szöveg, melyet mások kapcsolódásaira is kinyit. Ha ez tényleg így van, az milyen jó nekünk…
2. Jeanette Winterson: Nem a narancs az egyetlen gyümölcs, ford. Merényi Ágnes, Park Könyvkiadó
Ez a szexuális ébredési és felnövéstörténet nem kortárs. Talán meglepő is, hogy több évtizedes, negyvenéves csúszással kerül magyarul az olvasók kezébe, tekintve az elsőkönyv kultikus státuszát, film is már régen készült belőle, és Winterson más meghatározó könyveinek magyarítását is tízéves kihagyással követi ez a fordítás.
Zárt világokba enged betekintést ez a regény,
egy angliai munkásvárosban, a pünkösdi közösségben nő fel Jeanette. Ide tartoznak a nevelőszülei, a nem éppen szeretetteli, ám annál szigorúbb házaspár, akik nem tudják elfogadni, hogy a kamaszlány leszbikus.
Ebből aztán már következik is a titkolózás, az ördögűzés, a kitagadás, de főleg az a stílus, mely
néha kölcsönvesz a Bibliától, főleg az allegorikus történeti betétekhez,
amelyek akkor kapnak helyet, amikor az önéletrajzi eredetű történetet a korábbi eszközökkel már nem lehet továbbmesélni, és amely jellegzetes, dacos humorral és töretlen életkedvvel old fel. Persze a narancsoknak is jut szerep, és nagyon helyénvaló, hogy a magyar kiadásban rákerült a héj a borítóra.
1. Radu Vancu: Kaddis Radnóti Miklósért, ford. André Ferenc, Prae Kiadó
Írhatnám, hogy váratlan helyről érkezett a befutó, de nem lenne igaz: a Prae Kiadó évek óta biztos kézzel válogat a külföldi megjelenések közül igazi ínyencségeket. A román költő nemcsak Radnótiért imádkozik (aki az eredeti címben nem is szerepel név szerint), hanem
az erőszak, a véres, háborús és önkényuralmi erőszak embertelenségét énekli meg,
tulajdonképpen a szenvedésből eredeztetve az irodalmat. Többekből rajzol tehát tablót – mert nem kell messzire menni sem Magyarországon, sem Romániában sorstársakért –, de Enescu mellett megjelenik például Whitman is. A vékony kötet a folyószöveges jegyzeteket is a sajátos lüktetésű, sorait izgalmasan törő, erősen képies szabadvers-futamok közé illeszti.
Mindeközben azt a bűvészmutatványt is végrehajtja, hogy a beszédhelyzet nem hat mondvacsináltnak, csak hangot ad a kimondhatatlannak.
Maradva Radnótinál – anélkül beszélteti a sírból, hogy mímelné a stílusát vagy szellemmé tenné:
„Halott voltam a tömegsírban az ágyékodban / a versekben Néha felváltva Máskor meg // egyszerre Annyira édes mind Mindből feltámadunk / Nincs menekvés”. (62.) Az, hogy ez a Kaddis létezik – ahogy arról a kötet érzékeny fordítója, André Ferenc beszélt –, a román irodalom szomszédja iránti érdeklődésének is bizonyítéka – ezt van mivel viszonozni ennek a kötetnek az elolvasásán túl is.
A borítóképet Pótor Barnabás készítette.
