Innováció, testközelből

A Studia Litteraria irodalomtudományi periodika rituális megújulásának lehettek szem- és fültanúi azok, akik október 11-én este ellátogattak a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének érdekes és rendkívül összetett programjára.

Az estet Debreczeni Attila rövid bevezetője nyitotta meg, aki ismertette a három fő programot: először Széplaky Gerda, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója mutatja be a megújult és ezentúl folyóiratként működő Studia Litteraria első duplaszámát, majd Gönczy Monika, az intézet munkatársa beszél a régi évkönyvformátumú kiadvány utolsó kötetéről, illetve a Studia múltjáról, eddigi szerkezetéről. Záróakkordként pedig a volt szerkesztőgárda tagjai (Bitskey István és Imre László) kezdhetnek érdekes beszélgetésbe majd az új vezetéssel (Dobos István és Bényei Péter) Lapis József moderálása mellett.

Széplaky az immár folyóirat-jelleget öltött lapszám, a Testinterpretációk címének és szövegeinek kapcsolatával kezdte ismertetőjét, kiemelve azt, hogy a test tematizálása mennyire kapcsolódik a mai nemzetközi és magyar kutatások irányához, hiszen az évezredes hallgatásra ítélt téma napjainkban jelentős teret nyert magának a humán tudományok körében. A jó témaválasztás mellett a kötet értékét az is növeli, hogy olyan „szigorúnak” tartott tudományágakban is új távlatokat nyit, mint amilyen a klasszika-filológia. Széplaky Nietzsche gondolatait követve ejtett néhány szót azokról a változásokról, melyek hatására napjainkban még jelentősebbé vált a testdiskurzus szerepe. A német filozófus ugyanis rádöbbent, hogy a test az egyetlen olyan antropológiai állandó, melytől nem vagyunk képesek megszabadulni. Ráadásul a Boehm által „iconic turn” -nek nevezett váltás után testünk helyzete teljesen megváltozott, az új technológiák által jelentésköre beszűkült, de egyúttal ki is terjedt az emberi valón túlra. Elég, ha csak a virtuális tér megjelenésére gondolunk, melynek a test reprezentációja felőli problematikusságával a kötet legfiatalabb publikálója, Áfra János is foglalkozik, feltárva a kérdéskör újszerű, korunkat leginkább érintő távlatait.

Széplaky hangsúlyozta, hogy a hazai kutatói élet több orgánuma is foglalkozik/foglalkozott már a test kérdéseivel, kiemelve, hogy a Helikonnak szintén a 2011/1-2. száma vizsgálódik a szöveg és test többrétű kapcsolatának kérdéskörével. A két lapszám találkozási pontja pedig Borbély Szilárd A Testhez – Ódák & Legendák című kötete. A Testinterpretációkban Lapis József recenziója arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon megmutatkozhat-e a test anyagszerűsége a vers anyagszerűségében, azaz sikerül-e Borbélynak olyan koncepciót alkotnia, ami képes teljesen újraértelmezni a költőiséget.

Széplaky számára érdekesnek bizonyultak Lukovszki Judit és Liktor Eszter tanulmányai is, melyek többek közt azt vizsgálták, hogyan mutathat túl a test saját képi mivoltán, ám ugyancsak figyelemre méltó a Virginia Woolf A világítótorony című művéről készült írás, amelyben Moise Gabriella számos közös vonást fedez fel Mrs. Ramsay testi jelenléte és a szöveg által létrejövő architekturális alakzatok között. Bódi Katalin pedig a késő reneszánsz testábrázolások nyomába ered, hogy feltárja a korabeli aktok krisztusi és antik hagyományainak nyomait, illetve a meztelen női alakok eszményi feltöltődéstől mentes ábrázolásait. De a kötetben helyet kap a filmes nézőpont is: Kalmár György reprezentációs modellvizsgálata arra vállalkozik, hogy Cronenberg Karambolját elemezve tárja föl azokat a stratégiákat, melyekkel a rendező a humanista emberábrázolási hagyományokat töri meg.

A szám jelentősségét növelik még Berta Erzsébet és Kovács Edit recenziói, amelyek Széplaky szerint esettanulmányként funkcionálnak a németországi testdiskurzusok feltárásában. A PPKE oktatója alapos és részletes ismertetőjét egy kérdésfeltevéssel zárta le: Lehetővé teszik-e a különböző médiumok, hogy a test kivetüljön, vagy csak tudásunkat vagyunk képesek általuk előállítani?

A bemutató az évkönyv formában 1963-tól megjelenő Studia Litteraria utolsó kötetének (Tanulmányok a klasszikus magyar irodalom köréből) bemutatójával folytatódott. Értelmezést Gönczy Monika – házon belüliként – nem kívánt adni, ám prezentációját a folyóirat múltjával kapcsolatos információkkal egészítette ki. Először a folyóirat tartalmi változatainak ismertetésére került sor, hiszen a Studia korábban monográfiákat, tematikus és kutatói műhelymunkákat reprezentáló számokat is megjelentetett, s lehetőséget adott egy-egy pályakezdő tudósgeneráció bemutatkozására is. (A Studia évkönyvei PDF-formátumban letölthetők az Irodalmi Intézet honlapjáról).

Az est zárásaképpen a régi és új szerkesztők eszmecseréjének lehettünk tanúi. Lapis József először a régieket kérte, hogy meséljenek a folyóirat kezdeteiről. Bitskey István már igen fiatalon, másodéves egyetemistaként, 1963-ban belépett a Studia köreibe Barta Jánosnak köszönhetően, majd 1979-től segédszerkesztőként, később mint felelős szerkesztő vett részt a folyóirat munkálataiban. Bitskey hatalmas szeretettel beszélt arról, milyen jó érzés volt az akkori szerkesztőséghez tartozni, hiszen a Studia remek lehetőségként szolgált és szolgál még ma is a kutatói pályára lépők számára. Azért nehézségekről is szólt, egyfajta tanulságként az új szerkesztőkhöz intézve szavait, hiszen a folyóirat életében mind anyagi, mind terjesztési gondok is akadtak, és az elmúlt években már csak személyesen, konferenciák alkalmával tudtak példányokat juttatni a máshol élő szakmabeli érdeklődőknek. Azt is kiemelte, hogy a tematikus számok valóban megfelelnek maguknak a kutatók igényeinek is, hiszen sokan keresik az ilyen típusú gyűjteményeket, továbbá jónak tartotta, hogy a folyóiratban recenziók is helyet kapnak mostantól, hiszen ezek száma a szakkönyveket tekintve amúgy is megcsappant, így sajnos előfordul, hogy értékes művek mellett megy el a szakma egyetlen méltató szó nélkül. Bitskey szerint fontos újítás lehetne, hogy egy-két külföldi szerző is lehetőséget kapjon a publikálásra, hiszen szerinte ez segíthetne megerősíteni a hungarológia nemzetközi helyzetét is.

Imre László is nosztalgikus gondolatokkal nyitotta monológját, melyben visszaemlékezett arra, hogy milyen sokszínű társaság jött létre az ő korában a Studia köré csoportosulva.  Majd gondolatait négy kérdést körbejárva fogalmazta meg, hiszen szerinte fontos válaszolnunk arra, hogy a Studia mikor, kinek a közreműködésével és hogyan jön létre, illetve mit publikál. Ő fontosnak tartaná, hogy a tematikus számok mellett olyan számok is napvilágot lássanak a továbbiakban, amelyek teljesen eltérő nézőpontokat is képesek felmutatni, mert szerinte egy-egy ilyen ellentétbe ágyazottság néha többletjelentést hozhat magával. Nagyon jónak tartja, hogy az egyetemen működő doktori műhelyek munkáját is közvetíti a lap, hiszen így, ahogyan eddig is, a különböző generációk folyamatosan részt vehetnek a munkában. A hogyan kérdésére nehezen adta meg a választ, hiszen a Studia eddigi életében legalább öt receptet láthatott a szerkesztés módjára, de szerinte a legfontosabb az, hogy a szilárd elképzelések mellett helyet kapjanak az eleven impulzusokra adott válaszreakciók is.

Az új szerkesztőgárda örömmel fogadta a jó tanácsokat és iránymutatásokat. Az elsőként felszólaló Dobos István célul tűzte ki, hogy a folyóirattal megmutassák a bölcsészet három legerősebb hasznát a társadalom számára, mégpedig azt, hogy általa elsajátítható legyen egy kritikai értelmiségi magatartás, illetve a nyitottságra és igényességre nevelés. Arról is beszélt, hogy a folyóirat átalakulása több szellemi kihívásra adott válaszreakció. A legjelentősebb hatások pedig a tanszékek megszüntetése, és ennek következtében a kutatócsoportok átalakulása, illetve az újfajta technikai vívmányok és az internet jelenléte, melyre válaszként a folyóirat már nemcsak a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet honlapján érhető el digitalizált formában, hanem az új koncepcióban már saját honlapot is fenntartanak számára. Dobos kiemelte, a folyóirat nem kívánja mindig követni az aktuális kutatási „divatot”, ők csupán arra törekednek, hogy „jól öltözöttekké” váljanak. A kortárs irodalomtudományi diskurzusba történő bekapcsolódás mellett szeretné, ha a folyóirat új számai inspiráló hatást gyakorolnának a kutatókra. Emellett Dobos számára a legnagyobb élményt az jelenti, hogy a folyóirat szerkesztése az eddigi magányos tevékenységből egy pezsgő, közösségi munkává alakult át, ahol fiatalokkal is együtt dolgozhat.

A beszélgetés végén Bényei Péter felelős szerkesztő már csak röviden ismertette a többfázisos szerkesztési módszert, illetve a folyóirat szerkesztésének nehézségeit és céljait. Bényei szerint a legfontosabb újítást az interneten való megjelenés új formája jelenti, ami segít abban, hogy könnyedén, intenzívebben tartsák a kapcsolatot a szakmával. Emellett a folyóirat jó lehetőséget biztosít arra, hogy az irodalomtudományi intézet a Debreceni Egyetemen belüli műhelyekkel is szorosabb együttműködésre lépjen. A két legnagyobb problémát a pénz hiánya és a minőségi tanulmányok száma jelentheti, de a szerkesztők nagyon bizakodóak, hiszen bár akadtak kisebb fennakadások, de az átállás mégis gyors és zökkenőmentes volt. Bényei kiemelte, hogy az intézet tagjai közül szinte majdnem mindenki segíti a szerkesztői munkálatokat. A felállított szerkesztőbizottság feladata pedig a lektorálás mellett a tematika meghatározása és az aktuális számhoz tartozó szakmai szerkesztő kijelölése is.

Ahogy azt a Testinterpretációk köszöntő soraiban is olvashattuk, az ezévi második duplaszám A trauma alakzatai címet kapta. Az előkészültben lévő lapszámban olvashatunk majd koraújkori trauma feldolgozásokról Fazakas Gergely Tamás tolmácsolásában, de helyet kap Bényei Péter Jókai novellaciklusának (Forradalmi és csataképek) traumatikus értelmezése, Salman Rushdie két regényének traumaretorikáját pedig Györke Ágnes vizsgálja. Ez a szám is próbál majd több nézőpontot mozgósítani, így Daniel Libeskind Zsidó Múzeuma és W. G. Sebald Austerlitze esetében traumatikus tértapasztalásról olvashatunk Berta Erzsébettől, míg Menyhért Anna a kortárs magyar irodalom remekeinek elemzéséhez hívja segítségül a traumaelméleteket. Bényei Tamás a kollektív traumatikus tapasztalattal foglalkozik Paul Scott A Korona Ékköve című trilógiáját vizsgálva, míg Somogyi Gyula tanulmánya Soshana Felman és Cathy Caruth művészetének értelmezése közben lépteti játékba a traumatikus olvasásmódot. A kötetben helyet kap két recenzió is: Trippó Sándor Angela Kühner Trauma und kollektives Gedächtnis könyvével foglalkozik, míg Ureczky Eszter Roger Luckhurst The Trauma Question könyvét értelmezi majd…

Studia Litteraria lapszámbemutató, Debreceni Egyetem, 2011. október 11.