„Hogy minél tovább jól álljon a bőrdzseki”

Az idén fennállásának tizenhatodik évébe lépő Pluto hosszú idő után új lemezzel jelentkezett. A Dob 69 című anyag elkészültét nem csak a karanténidőszak árnyékolta be: a zenekar jóbarátja, egyben a lemez producere, Szabó Balázs Zalán sajnos nem érhette meg az album debütálását. A banda frontemberével, Nemes Andrással beszélgettünk a lemezkészítés körülményeiről, arról, hogyan lettek Pluto-dalok a Bérczesi Robival közösen írt szerzeményekből, és arról is szó esik, hogy vajon milyen jövője lehet a magyar alternatív zenének.

KULTer.hu: A legutóbbi stúdióalbumotok, a Fedélzetre! 2013-ban jelent meg, azóta viszont a zenekar kizárólag klubkoncerteken hallatott magáról. Mi volt az a pont, ahol azt érezted, hogy eljött az idő belekezdeni egy új Pluto-lemezbe?

Körülbelül három éve. 2018-ban a lemez producere, Szabó Balázs Zalán hazatelepedett Londonból. Őt korábban csak felületesen ismertem, de akkoriban elmélyült a barátságunk, ez adta a döntő lökést. Megbeszéltük, hogy ezeket a Pluto-dalokat mindenképpen együtt készítjük majd el. Hajlandó voltam erre több évet várni. Egy ideig úgy nézett ki, hogy a Biorobottal is lesz majd egy albumunk, de mivel abból nem lett semmi, így két jó dalt áthoztam a Plutóba.

KULTer.hu: Az album megjelenésének időpontját december végéről január elsejére tettétek. A 2020-as keltezés rossz ómen lett volna az anyagra nézve?

Igen, miért az elcseszett 2020-as évnek a legvégén adjuk ki, mikor a 2021-es év legeleje egy sokkal pozitívabb üzenet? El is képzeltem, ahogy az ember a szilveszteri buli után felkel délután, kóvályog másnaposan, majd hirtelen arról kap hírt, hogy megjelent egy régen várt lemez – ez egy sokkal jobb ajánlat, minthogy az év végi dömpinghez csatlakozzunk. Másrészt a Pluto történetében kiemelt helyen áll ez az album.

Számomra az újjászületésről is szól a Dob 69.

Nagyon sokáig nem adtunk ki semmit, emiatt ez egy kicsit olyan, mint a rockzenekaroknál az a bizonyos első lemez. Azok azért nagyon erősek, mert összegyűltek a legjobb számok, amiket a banda a megalakulása óta írt. Aztán a második, harmadik, negyedik lemez már inkább arról szól, mi az, amit egy bizonyos rövidebb időszakban, mondjuk egy fél év alatt kitermeltek. Nálunk most nagyon sok idő telt el két megjelenés között, és valahogy azok a dalok jöttek össze, amelyek közben ki is állták az idő próbáját. Úgy gondolom, sokkal erősebb lett a lemezünk ettől a próbatételtől.

KULTer.hu: Mihez kellett igazodnotok, miben kellett újra felvennetek a fonalat?

Inkább körülöttünk alakultak csak át a dolgok, a zenekaron belül a zenéhez, az alkotáshoz való viszonyunk nem igazán változott. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy azért nagyjából folyamatosan koncerteztünk, még ha felvételek hiánya miatt kívülről üresjáratnak is tűnhetett ez az időszak. Amiben viszont nagyot fordult a világ, az a zenei hordozóeszközök és a zenekiadás. 2013-ban, az akkori albumunkat CD-n adtuk ki egy kis kiadónál. Most meg a streaming-optimalizálással szöszmötölünk, hogy végre felkerüljön az új album a Spotify-ra. A stúdiómunka nemigen változott. Ami fontos újítás volt, az már megtörtént a pályafutásunk elején: amikor tizenöt-húsz éve a számítógépekkel bejöttek az otthoni felvételek. Megszaporodtak a demók, és ez egyfajta demokratizálódást hozott magával.

KULTer.hu: Tehát mindig is tudatosan építettetek a „demokratizálódó zene” koncepciójára?

Igen, mindig megvolt a „csináld magad” szemléletünk. Nem arra vártunk, hogy valaki felfedezzen minket, aztán foglalkozzon velünk, meg stúdiót szervezzen, hanem az volt a cél, hogy saját magunk vegyük fel a dalokat, úgy, ahogy tudjuk.

Volt olyan lemez, amit egy pinceraktárban hoztam össze, volt olyan, amit próbateremben vettünk fel.

Az új albumunk ilyen szempontból hibridnek mondható. Voltak hangstúdiós dobfelvételeink, de a keverés például Zalán Dob utcai lakásában történt. Innen jött a cím, a Dob 69. Sok bensőséges időt töltöttem ott a barátommal, amíg a hangzást csiszoltuk.

KULTer.hu: A megjelenéskor a Dob 69-et felütő Megmaradsz című dalt programadónak nevezted. Ezzel együtt kissé úgy tűnik, mintha a múló időt túlélve némi dac szólna a szerzeményekből.

Én nem érzek ebben az anyagban dacolást. Az a dal egy jól körvonalazható állapotot ír le, amit többször átéltem. A dalszöveg refrénjét egyébként Bérczesi Robi írta, és nagyon jól megragadja az érzést, amikor bár rengeteg a nehézség – mondjuk a zenekarodnak sem dübörög a szekere –, mégis felismered, hogy mi az, ami fontos, ami mindenképp megmarad. Vonatkoztatható bármilyen alkotásra vagy általánosságban a túlélésre.

De bármennyire is programadó lehet a Megmaradsz, ez egy hagyományos, tízdalos rocklemez, nem egy koncepcióalbum. Sőt, az elképzelésünk is az volt, hogy nem kell ennek nagyon egységesnek lennie. Inkább arra koncentráltunk, hogy a sok különböző stílus és zenei elem, amik megihletnek, a nyolcvanas évek angol poszt-punkja, a hatvanas évek szellős hangzása, a Beatles akkordjai, az orosz kocsma-folk, a The Kills dögös gitárjai, Manu Chao barkácspopja, hogy mindezek a hatások megtalálják a helyüket a saját világunkban.

A felvételek alatt időnként azt hangoztattam, hogy ez lesz a mi Fehér Albumunk.

KULTer.hu: Ahogyan említetted, az albumkezdő dal a Biorobot-korszakból származik, a Bánat a tűzbe cíművel egyetemben. Kemény dió volt őket a Pluto hangjára formálni?

Egyáltalán nem, ezek olyan Biorobot-dalok voltak, amelyekben erősen felismerhetőek a rám jellemző fogások, nagyon hasonlítanak a Pluto-dalokra. De jobban belegondolva, ez nem is lehetne másképp. Nem tudok varázsütésre átállni más zeneszerzői módszerre, így a dalok, amelyek tőlem származnak, nem Biorobot- vagy Pluto-stílusúak, hanem egyszerűen a személyes képességeimet tükrözik. Nem vagyok David Bowie-szerű, sokoldalú rock-kaméleon. Inkább Robi szövegei azok, amelyek a Biorobotban karakteresen mások.

KULTer.hu: Miért nem Biorobot-dalok lettek ezek végül?

Azzal a zenekarral igen kevés aktív időszakunk volt. Előfordult, hogy koncertezgettünk, de nem voltunk azon, hogy folyamatosan jelen legyünk. Voltak olyan évek, amikor csak egy-két fellépésünk volt. Az első és egyetlen Biorobot-lemezt is az egyik ilyen alvó zenekari fázisban egyedül jelentettem meg 2013-ban, csakis azért, hogy fennmaradjanak a dalok. A 2016-os visszatérés – amelyben kibonthattuk volna ezeket a darabokat – majdhogynem a véletlen műve volt. Robi egykori menedzsere, Pite hívta életre és szervezte össze a zenekart, nekünk Robival eszünkbe se jutott volna, legalábbis én nem feltételeztem, hogy ő ezt csinálná. Aztán újra kifújt a dolog, mert párhuzamosan működött a hiperkarma, Robi pedig nem tartotta fontosnak ezt a projektet.

KULTer.hu: Mindenesetre mindkét zenekaroddal tudtál hozni pár sikeres számot. 2011-ben azt nyilatkoztad, még a Nevem Senki albumotok megjelenésekor, hogy szeretnél slágeres dalokat írni. Ez a törekvés azóta beérett vagy változtál ebben?

Már nem gondolkozok olyasmin, hogy milyen dalt szeretnék írni. Nincs bennem sok bizonyítási vágy.

Nem célom rádióslágert írni. Egyáltalán melyik rádiónak?

Viszont az a forma, amivel a mai napig dolgozok, a közérthetőséggel függ össze: ezek háromperces verze-refrén-verze-refrén típusú dalok, amelyek szövegei nem túl ködösek, mivel az élőszóból vett idézetekből, a valós élethelyzetekből merítenek. Így a dalaim általában egyszerűek lesznek, ha meg egyszerű a dal, akkor más is el tudja fütyülni vagy énekelni, és azonosulni tud vele.

KULTer.hu: Slágeresség ide vagy oda, azért az elmondható, hogy még mindig az alternatív szcénát erősíted a Plutóval. Hogyan látod, megvan még Magyarországon az a sármja az alterzenének, ami akár a múlt évtized elején, akár az indulásotokkor megvolt?

Szerintem igen, sőt! Az utóbbi években jó néhány izgalmas, magyar nyelven éneklő rockzenekar jelent meg és vitte tovább ezt a műfajt. Például a Csaknekedkislány, őket nagyon bírom! De ilyen az Elefánt, az Esti Kornél, a Galaxisok is, ezek mind nagyszínpados fellépők,

semmiképpen sem bélyegezném a magyar altert a régi idők zenéjének, nosztalgiaműsornak.

Egyáltalán ki tudja pontosan, hol a határ az alternatív és a nem alternatív zenekarok között? Én ezt a szövegre vezetem vissza. A könnyűzenében, akárhogyan is nézzük-halljuk, nagyjából hasonló, egyszerűbb formák vannak, amiket variálni lehet, de abban nehezen fogható meg az igazi különbség. Viszont akiknél megjelennek az érdekes magyar szövegek, személyes hangnemmel, valamilyen különleges látásmóddal, akár költői vízióval, ott előbb-utóbb felmerül az alternatív jelző is. Szóval azt nevezhetjük alternatív rocknak, ami mögött van egy nagyon jó szövegíró, és vannak eredeti dalok, amelyek kívül esnek a „minden rendben van”-típusú mainstream, eurovíziós felhozatalon. Odáig megyek, hogy az alterrock potenciálisan eredeti műfaj, és mindig meg tud újulni, mindig friss lehet.

KULTer.hu: Mindeközben sajnos az a tendencia, hogy a közeg számára, egyben számotokra is fontos klubkoncert-kultúra hanyatlik, sorra húzzák le a rolót a koncertképes helyszínek. Milyen hatásait érzékelitek ennek? Mi lesz a Plutóval, ha elfogynak a koncerthelyek?

Az élőzenés klubok valóban megszűnőben vannak. Az elmúlt években kizárólag a Hunniában vagy a Gödör Klubnak valamilyen utódklubjában játszottunk. Ha pedig ezek a körülmények hatására bezárnának? Lehet, hogy lakáskoncerteket vagy próbatermi koncerteket adnánk. Valami mindig lesz, majdcsak felbukkan egy új hely, és mi is megtaláljuk azt a szűk csatornát, ahol folytatni tudjuk. A zenénknek mindig lesz közönsége, lehet, hogy nem sok, de mindig lesz. Emiatt nyugodtan nézek a jövőbe. Ezzel nyilván nem fogunk jól keresni, de nem is ez a cél.

KULTer.hu: Milyennek látod a közönségeteket, mennyire változik, frissül az évek során?

A mi közönségünk lassan frissül. A zenekartagok negyven fölöttiek, szóval nem mi vagyunk a fiatalok dalnokai. Azok a zenekarok érvényesülnek most, akik a dalaikkal a legjobban megszólították a huszonéves generációt, és ezáltal megtalálták a nyári fesztiválokhoz vezető utat. Amúgy is mindenki azt a generációt szólítja meg, amelyikhez a legközelebb áll.

Ebben a tekintetben mi már középkorú rockerek vagyunk.

KULTer.hu: És élvezitek ezt a szerepet?

Én megvagyok vele, ez egy teljesen természetes állapot. Mindig csodáltam a kortalan zenészeket, mint amilyen Tom Waits, meg nagyon szeretem a kiélt, tapasztalt rockandroll-hősöket – például Nick Cave zenekarát. Ezt tudni kell jól csinálni. Az a lényeg, hogy minél tovább jól álljon a bőrdzseki és a leeresztett gitár.

KULTer.hu: Megvolt a visszatérés, most merre tovább?

Voltak változások az utóbbi időben, és most összeállt ez az öttagú Pluto-felállás, ami szerintem a legjobb, ami az elmúlt 15 évben valaha volt. Ennek akár fényes jövőt is jósolok. Ha színpadra kerülünk valamikor, akkor szerintem elég jó bulikat tudunk majd csinálni, és ez nagyon meggyőző lehet. Úgyhogy várom az elkövetkező időszakot.

Közben már gondolkozok egy újabb lemezen, két új dalt is írok éppen.

De ami a legnagyobb lendületet adja, az maga a Dob 69, amit letettünk az asztalra. Most, hogy a kiadással járó munkák miatt folyamatosan bele kellett hallgatom, úgy érzem, nagyon egyben van, ami leginkább Zalánnak köszönhető. Ő egy igazán különleges ember és nagyon tehetséges hangmérnök volt, az ő munkája által ez a lemez jobban ki van találva és jobban szól, mint bármi, amit eddig csináltunk. Ez a felismerés biztonságérzetet ad. Ezt a jól összeállt alkotást már senki nem veheti el tőlünk.

Az interjúfotókat Czirják Pál készítette.