Zenészekkel beszélget a szintén zenész Egyedi Péter, akit az Óriásból, a Rájátszásból és a Mmamt nevű szólóprojektjéből ismerhetünk. A Szabadlábon podcastot nem négy fal közt, hanem egy olyan séta közben veszik fel, melynek útvonalát a vendég választja, a hallgató pedig hivatalos interjú helyett egy kötetlen magánbeszélgetés fültanúja lehet. A Tövisházi Ambrussal készült hatodik epizód a KULTer.hu-n debütál.
A Szabadlábon podcastban Egyedi számára fontos vagy érdekes könnyűzenei figurák szólalnak meg, akikkel a házigazda könnyedebb, ugyanakkor bensőségesebb beszélgetéseket folytat. „Ezek nem interjúk.
A Szabadlábont egy kötetlenebb formátumnak szánom, ahol leginkább a beszélgetés kedvéért beszélgetünk és nem az aktualitások miatt.
Ahol a hallgató jobban megismerheti a vendég emberi oldalát, hiszen majdhogynem egy magánbeszélgetésbe hallgathat bele” – mondta Egyedi Péter a műsorról.

A hatodik epizódban Tövisházi Ambrussal sétált Egyedi Péter egy nagyot a zuglói melegben. Kiderült, miért fontos hely a Kassai tér nem csupán Ambrus, hanem a magyar zene történetében, elárulja, hogy eredetileg dobos akart lenni („mivel egyszobás lakásban laktunk négyen, mondták anyukámék, hogy ez nem jó ötlet”), de szóba került az első (szintipop) zenekara, Havasi Balázs és a géppuskakezű gitárhősök mellett az is, hogy mit csinálna, ha egymilliárd forintot nyerne a lottón.
„Az a zenélésnek nagyon rosszat tenne.
Arra jöttem rá, hogy minél kevesebb eszközöd van, annál jobbat tudsz csinálni.
Emiatt sokkal nehezebb dolga van a mai generációnak az elektronikus zenében, hiszen egy laptopon a világ összes hangszere és hangmintája elérhető, és kérdés, ebből a mindenből mit fogsz csinálni” – mondja Tövisházi, aki emiatt nem is használ számítógépet a Péterfy Bori & Love Band fellépésein.
„Valamiféle mesterséges korlátot muszáj felállítani magadnak ahhoz, hogy értelmesen folyhasson a munka. Nekünk a Péterfy Bori & Love Bandben ez a korlát tulajdonképpen a Bori hangja, akinek nincs egy óriási hangterjedelme, ő a sanzonokat tudja jól elénekelni. Van egy alt és mezzo közötti énekhangja, és neki az egyszerű, sanzonos harmóniák állnak jól. Amikor messzire kalandoztam ettől a képlettől, és valami mást akartam ráerőltetni, azok a dalok nem sikerültek, és nem is adhatók elő koncerten.”
A podcast először a KULTer.hu oldalán hallgatható meg, de június 17-től elérhető lesz a YouTube-on, Spotify-on és minden fontosabb online felületen. A műsor során említett legfontosabb dolgok listája is elérhető a YouTube-videó leírásában. A Szabadlábon kéthetente jelentkezik új részekkel.
A podcast az NKA Hangfoglaló kollégiumának támogatásával jött létre.