Webex-link helyett védettségi igazolvány volt a belépő a debreceni kettős lapszámbemutatóra. Végre nem voltak képkockák, újra összenézhettünk és egymásra mosolyoghattunk. Az elmúlt egy év elég volt arra, hogy belekényelmesedjünk az online térbe, azonban ezen a késő délutáni programon nyomát sem lehetett érezni az újonnan felvett szokásoknak. Mikor megérkeztem, még üres volt a Méliusz Juhász Péter Könyvtár földszinti konferenciaterme, de lassan rég nem látott ismerősök, barátok érkeztek, akikkel a kezdésig beszélgetéssel hangolódtunk a bemutatóra.
Öt óra után elfoglalták helyüket a fellépők, lassan mi, nézők is elcsendesedtünk. Az est moderátora, Juhász Tibor köszöntötte a fellépőket és az érdeklődőket. Kellemes érzés volt, hogy tisztán hallhattam mindenkit, és nem cseng a fülem az online késve érkező vendégek jelzésétől.
Elsőként a Parnasszus folyóirat mutatkozott be, a lapot Bazsányi Sándor kritikus mellett a legújabb lapszám középpontjába állított életmű szerzője, Kemény István, a lapszám vendégszerkesztője, Wirth Imre költő, valamint a főszerkesztő, Turczi István képviselte. A moderátor a beszélgetést a pandémia felől indította. Elsőként Turczi mesélt a Parnasszus jelenlegi helyzetéről és a koronavírus-járvány következtében hozott döntésekről.
A folyóirat tavaly lett 25 éves, de nagy ünneplésre sajnos nem volt lehetőség.
De ahogy a főszerkesztő fogalmazott: „nem ünnepelni kell, hanem emelt fővel továbbmenni”. A születésnap alkalmából kiadtak egy online és print repertóriumot, illetve megjelent az Árnyak és szárnyak – a Parnasszus 25 éve című kiadvány.
Ezután Bazsányi Sándor vette át a szót, aki személyesebb perspektívából szólalt meg a pandémiával kapcsolatban. Sok szomorúság volt az elmúlt egy évben, szerinte tanulságot még korai lenne megfogalmazni. Wirth Imre számára egy önismereti folyamat volt ez az időszak, ami inkább arra tanította, hogy mit ne csináljon. Kemény Istvánban olyan kérdések születtek meg, hogy vajon mi és hogyan lesz ezután, mi szűnik meg és mennyire lesz baj (korlátozás, negyedik hullám stb.). Felidézte a tavalyi nyarat, a Hajdúböszörményi Írótábort, ami még épp megvalósulhatott a két hullám között. Azon az egy héten úgy érezte, mintha nem is lenne járvány.
Ezután a moderátor a Parnasszus 20. születésnapját idézte fel, amit szintén megünnepeltek Debrecenben is.
Egy rendezvényről szóló tudósításból Juhász kiemelte Herczeg Ákos kérdését, amelyet kibővítve ismét feltett a lap főszerkesztőjének: kíván-e a magyar költészet panorámájaként szolgálni a Parnasszus? Turczi, mielőtt egyértelmű választ adott volna, felvázolta a lap szerkezetét, majd néhány szerzőt is megemlített, akik köré a legutóbbi lapszámok szerveződtek. Felidézett egy történetet, miszerint Tóth Krisztina korábban megkereste őt, hogy a Juhász Ferenc- és Nagy László-lapszámokból kérjen tőle néhány példányt, ugyanis a tanulóknak az érettségi vizsgára való felkészüléshez elegendő információt nyújtanak az említett kiadványok. Turczi megemlítette a 2009-es téli lapszámot is, amelynek centrumában Borbély Szilárd munkássága állt. Azonban jövőre valószínűleg az újraolvasó-megemlékező Redivivus című rovatban olvashatunk róla újra a Parnasszusban.
A legfrissebb lapszámban Hegyi Katalin készített életútinterjút az idén 60 éves Kemény Istvánnal. Az interjú nem életrajzi jellegű Kemény állítása szerint, azonban egy-két ponton mégis személyes. Kemény elárulta, hogy naplójelleggel írja verseit, füzetekbe, pontos dátummal ellátva rendszerezi szövegeit, és az interjú során is ezeket a füzeteket böngészte. Keményről Bazsányi is beszélt röviden. Ő három szóval írta le a költészetét: igazság, valóság, szomorúság. Szerinte Kemény költészetében a nyelvi tér az izgalmas, valamint amit a szerző életművében lát, az a jó értelemben vett kínlódás. Turczi ekkor felvetette, hogy talán fel is olvashatna egy részletet Kemény a Parnasszus legfrissebb számából, amelyben egy egész versciklusa jelent meg. A szerző reményei szerint a versekből hamarosan kötet készül. Mivel egymásra épülnek a szövegek, nehéz lenne kiemelni egyetlen rövid részt, ezért a Közlemény című versét választotta.
A felolvasás után Wirth Imre nemrég megjelent kötetére irányult a figyelem.
Az előző kötete óta 24 év telt el. Arra, hogy miért 24 év, a szerző szinte mindig mást válaszol. Az éppen aktuális válasza az volt, hogy az önismeret és a tapasztalatszerzés időszaka volt ez a hosszú idő.
A rejtély fogalma többször is felmerült az este során.
Juhász arra kérdezett rá, hogy vajon Kemény költészetében van-e szerepe a rejtélynek, és ha igen, mi az? Turczi erre stílusosan rávágta, hogy az, amit még ő, mármint Kemény sem ismer. A kérdés bár komolynak hangzott, a fellépőket zavarba hozta, nehezen tudtak erre válaszolni, mindazonáltal mindenki próbált hozzátenni valamit a diszkusszióhoz.
Az est első felének végéhez közeledve Juhász arra kérdezett rá, hogy a későbbiekben is ilyen nyitott lesz-e a Parnasszus világirodalmi tendenciákra. Turczi szerint az „évi egy kiruccanás kevés”, és mivel a műfordítás manapság parkolópályán van,
2022-ben új lapot terveznek indítani Parnasszus világirodalmi magazin címmel,
amelyben nemcsak verseket közölnének, hanem többek között tanulmányokat és esszérészleteket is. Ez egyike volt Turczi több, Parnasszushoz köthető bejelentésének, amelyek következtében a rendezvény már-már egy sajtótájékoztatóra hasonlított, mégis, amikor a moderátor rákérdezett a terveire, azt válaszolta, hogy azokról inkább nem beszél, majd csak akkor, ha már megvalósultak.
A program második része az Alföld folyóiratra fókuszált.
A lap szerkesztőségét Szirák Péter főszerkesztő és Herczeg Ákos szerkesztő, a szerzőgárdát pedig Halász Rita és Szvoren Edina írók képviselték. Ahogy az első felvonásban, itt is a pandémia okozta változásokra kérdezett rá a moderátor. Szirák Péter csalódottan emlékezett vissza, hogy az Alföld folyóirat legutolsó bemutatója 2019 őszén volt, akkor a lap 70. évfordulóját ünnepelték. 2020 áprilisa és szeptembere között csak online formában jelent meg az Alföld, amit hatalmas veszteségként élt meg nemcsak a szerkesztőség, hanem az olvasók, az Alföld-gyűjtők is. Később azonban pótolva lett a kiadás, de ez már teljesen más élményt adott. Szirák számára tanulságos is volt ez az időszak, például olyan szempontból, hogy nem kellett olyan gyakran Budapestre utaznia, hiszen a konferenciákat, megbeszéléseket online is meg lehetett tartani.
Nemcsak az Alföld és a Parnasszus ünnepelt kerek évfordulót mostanában:
a Debreceni Irodalmi napok (50.) és az Alföld Stúdió is (1971-ben indult). Juhász ezzel a hagyományhoz, az évfordulókhoz való viszonyra kérdezett rá, amiről elsőként Szirák nyilatkozott. Az Alföld 72. évfolyamába lépett idén, ez kissé talán nyomasztó lehet, hiszen a hosszú időszak kikötésekkel és elvárásokkal jár, ugyanakkor édes teher is a hagyományok ápolása. Emellett a folyamatos megújulást is fontosnak tartja. Herczeg Ákos szerkesztőként úgy gondolja, hogy baj lenne, ha a saját hagyományaiktól rettegnének. Ő az, aki az idő telésével folyamatosan szembesül, hiszen hónapról hónapra ő frissíti a borítón a dátumot.
Szerzői szemszögből Szvoren semmilyen terhet nem lát a hagyományban. Kiemelte, hogy ő nem folyóiratoknak ír, inkább ráérez arra, hogy adott szöveget melyik laphoz küldjön el. Halászt eleinte nyomasztotta az Alföld „nagysága”, ő művészettörténészként lépett be az irodalomba, és az Alföld-publikáció nagy lépés volt a számára a pályáján. Visszaemlékezett a kezdetekre, amikor Áfra János szerkesztő többször is visszautasította a szövegeit, majd néhány hónap múlva éppen ő kereste meg azzal, hogy a folyóirat Reformáció számába írjon. Később a Halál tematikájú lapszámban is megjelent Halász alkotása. Azt is elárulta, hogy hamarosan ismét olvashatjuk az Alföldben, ugyanis a készülő Pilinszky-számban is találkozhatunk majd írásával.
Összegzésként csak annyit mondott: „az Alföldben megjelenni nagy dolog!”
Az Alföld legfrissebb számának fókuszában Simon Balázs költészete áll. Az ötletadó Herczeg Ákos arról mesélt, miért fontos számára a 20 éve elhunyt szerző emléke. Mesélt a szöveggyűjtés folyamatáról és arról, hogyan találta meg Simon pályatársait, barátait. A lapszám egyik szerzőjétől megtudta, hogy a Jelenkor Kiadó is megemlékezik a szerző halálának 20. évfordulója alkalmából egy összegyűjtött verseskötettel, Herczeg számára ez az együttállás nagy öröm volt.
Az est végéhez közeledve Halász Rita mesélt megjelent, valamint készülő kötetéről.
Juhász felidézett egy találkozót, amikor Halásszal a Részletek Magyarországi Szent Fruzsina naplójából című szöveg publikálásáról beszéltek, majd néhány év múlva Mély levegő címmel megjelent Halász első kötete. Juhász kérdése arra irányult, mi a kapcsolat a két cím között, mi változott ez alatt a néhány év alatt. Halász mesélt a kísérletezésekről, arról, hogy egyszerre két kötetet – most már hármat – ír párhuzamosan. Az említett találkozó után rájött, hogy „Fruzsinának még idő kell”, ezért a Mély levegő című kötetet fejezte be, amivel nagy sikereket ért el: sok kritika jelent meg a kötetről, ráadásul a 2021-es Libri Irodalmi díj tízes listájára is felkerült.
A beszélgetés utolsó kérdése Szvoren Edinának szólt. Juhász felidézett egy gondolatot Szvoren wikipédiás bemutatkozásáról: „az alkotás számomra nem önmegörökítés, nem terápia, sokszor még csak nem is a gondolkozás egy formája, hanem célját az okban meglelő funkciógyakorlás.” A szerző hozzátette, hogy nem azért ír, mert tele van mondanivalóval és azok ki akarnak szabadulni, hanem irodalmon kívüli okai vannak az alkotásnak.
Szvoren az írói közlés alapegységének a mondatot tekinti,
a történetek nála mondatfoszlányokból bomlanak ki. Éppen ezért a moderátor kérdése arra irányult, hogy legfrissebb, Mondatok a csodálkozásról kötetének címe hogyan született meg. A szerző elmesélte, hogy sokáig nem volt biztos abban, kötet-e az a halmaz, ami megszületett, ehhez képest meglepően kevés utómunka volt a könyvvel. A címadó szöveg keletkezéséről annyit árult el, hogy a Pannon Tükör folyóiratnak készült mondatokkal indult. A kötetnek nem volt előzetes koncepciója, rácsodálkozások sorozata után vált könyvvé, és innen a cím is.
A közel kétórás beszélgetést egy-egy felolvasás zárta. A moderátor izgalmas, olykor provokatív kérdéseket tett fel a beszélgetőtársainak, akik kellő humorral vagy épp komolysággal igyekeztek megválaszolni azokat. Ha hasonlóságokat szeretnénk keresni a két lap között, a hagyományőrzés és az újítás, valamint a frissesség azok, amelyek mindkettőt jellemzik. Azt hiszem, ezután a beszélgetés után biztosak lehetünk abban, hogy az Alföld és a Parnasszus között nem is akkora a távolság, mint gondolnánk.
Utazó Parnasszus, Debrecen, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, 2021. június 30.
A borítófotót Szirák Sára készítette.
Hozzászólások
A hozzászólások le lettek zárva.