Avantgárd nyomorultak

Lichter Péter a filmes szakkönyvek és a szórakoztató filmtörténeti áttekintések után első alkalommal jelentkezett regénnyel. A szerző nyári olvasmányként, laza kalandregényként hivatkozik rá, azonban a Kubrick-akció művészi kinyilatkoztatás is, kiállás a klasszikus filmes értékek mellett.

A filmtörténet első néhány évtizede másról sem szólt, minthogy a film megpróbálta elnyerni méltó helyét a többi művészeti ág között. A mozi kezdetben az alacsony jegyárak miatt az alsóbb rétegek (a nyelvi univerzalitással összefüggésben a nagyszámú bevándorlók) szórakozása volt, épp ezért hamar elkönyvelték egyszerű, sőt alantas időtöltésként.

Hosszú évtizedek és remek alkotók egész sora kellett ahhoz, hogy a valóság győzedelmeskedjen a látszat felett.

Lichter Péter első regényében is feszültség van a felszín és a mélyebb rétegek között. Bár itt nem is küzdelemről, sokkal inkább együttműködésről van szó, a kalandnarratíva ugyanis remekül szolgálja a filmes kinyilatkoztatásokat.

1977-ben járunk, a főszereplő, Mike Hirsch egy pornómozi gépésze, aki a filmmúzeumban dolgozó barátjával, Larryvel együtt már lemondott a nagy ambíciókról. Mike számára a legnagyobb örömet az jelenti, hogy főnöke engedélyt ad délutánonként vetített B-filmes matinéjára. Ez azonban hamarosan megváltozik, hiszen lakása előtt egy szerkezetet talál, mely képes a gondolatait közvetlenül filmszalagra vetíteni. Mike-ot hamarosan a filmnyelv megújítójaként kezdik számon tartani, ám kiderül, hogy a gépezet az egyik nagy stúdió tulajdona, ők pedig megpróbálják azt visszaszerezni.

„Mike Hirsch a legrosszabb típusú filmrajongó volt: a vészesen későn érő fajta” (5.) – kezdi a jellemábrázolást a szerző. Felnőni képtelen, fantáziavilágban élő, ám kreatív és tehetséges fiúról van szó, aki kicsit „felesleges ember”, kicsit pedig az amerikai független filmek jellemző hőse, akár Kevin Smith egyik karaktere is lehetne.

Mike-ot passzív főhősként ismerjük meg, aki az események előrehaladtával válik egyre karakánabb személyiséggé.

Lichter csodabogárként ábrázolja, aki a legkevésbé sem alkalmas arra a kalandra, amelybe végül belesodródik, Mike mégis valódi főhősként katalizálja a későbbi eseményeket. Ugyanis van valami, ami miatt a legvégsőkig is képes elmenni, ez pedig a film, a gondolatok szabadsága.

Kétségtelen, hogy a szerző saját életéből is merített Mike megrajzolásakor. Hiszen mit tudunk Lichterről? Maga is kísérleti filmeket készít, szenvedélyes filmrajongó, és akárcsak Mike, nagy tisztelője Stanley Kubrick munkásságának.

„[…] megszállottan elolvasott mindent Kubrickkal kapcsolatban, bár a szakirodalom még nem volt túl bőséges, mivel a rendező a hetvenes évektől már nem igazán adott interjúkat. Kubrick személyében Mike rálelt arra a szellemi iránytűre, amely segíthet kitalálni a bizonytalanság és a kudarckerülés labirintusából.“ (23.)

Egyel korábbi művében, az 52 hátborzongató filmben Lichter maga is vallott a Kubirck iránti rajongásáról, ennek kezdőpontját pedig – Mike-hoz hasonlóan – a 2001: Űrodüsszeia megjelenéséhez teszi.

A rendezőfenomén egyébként maga is megjelenik a könyvben, egészen éteri, titokzatos alakban,

olyan figuraként, aki a háttérből folyamatosan irányítja az eseményeket. Stanley Kubrick a filmtörténet öntörvényű zsenije volt, aki úgy tudott nagyon népszerű, később pedig kultikusnak bizonyuló mozikat alkotni, hogy közben figyelmen kívül hagyta azokat a filmes sztenderdeket, amelyeket más alkotók nem.

Beszélnünk kell a könyv filmtörténeti környezetéről is. 1977-re a Hollywoodi Reneszánsz szellemi felhajtóereje már némileg erejét vesztette, nagyjából ekkor, az ezt megelőző néhány évben lépett színre egy olyan rendezőgeneráció (Scorsese, Coppola, de Palma, Spielberg és Lucas), a „fenegyerekek”, akik valósággal rárúgták az ajtót Hollywoodra.

Lichter érezhetően baljósnak látja azokat a folyamatokat, melyek az elmúlt évtizedekben a filmvilágban zajlottak,

károsnak gondolja, hogy pár tucat ember határoz meg olyan normákat, melyeket később szentírásként kell követni. Nem teljesen reménytelen azonban a helyzet, hiszen mindig lesznek olyan kreatív elmék, akik úgy válnak a rendszer vezető alakjaivá, hogy közben kívül maradnak azon.

„Mert összességében akármennyire is szerették volna, a filmgyártás sosem volt egzakt és kiszámítható, mint a többi iparág: mindig komoly szerep jutott benne a kockázatvállalásnak – és ezen a ponton jött képbe a művészet.” (198.)

A filmkészítés regénybéli aktusa is szimbolikus, hiszen Mike egy olyan gépet kap, amellyel a gondolatait közvetlenül tudja filmszalagra helyezni. Nincs tehát szükség közvetítő közegre, a stúdiók pénzére, így pedig senki sem szólhat bele abba, hogy milyen film készül el. Mintha ez egyfajta ars poetica lenne: Lichter a gondolatok szabad áramlását tartja a film igazi értékének, amikor az alkotók teret engednek az asszociációiknak, nem kötik őket gúzsba holmi narratív keretek vagy műfaji elvárások. Mike és kis csapata a saját filmjeik mellett

olyan alkotások megvalósulásához járulnak hozzá, amelyek forgatókönyvei korábban egy-egy nagy stúdió fiókjában maradtak.

Ilyen például a korábban emlegetett Stanley Kubrick Napóleonja, amely az egyik legambiciózusabb projekt volt, de végül nem valósulhatott meg. A szerzőiség itt is fontos szerepet kap, hiszen bár Mike-ék Kubrick nagyon aprólékos terveiből dolgoztak (a rendező híres volt szinte beteges maximalizmusáról), a végeredmény mégsem egy szolgai Kubrick-film lett, hanem olyasmi, amely hűen idézi meg a rendezőfenomén szellemét (mintha a helyes adaptálás folyamatát látnánk).

„Lényegében teljesen újraírhatta a fizika törvényeit, miközben azt sem szerette volna, hogy a film öncélú stílusorgiába fulladjon. De abban biztos volt, hogy a végeredmény a sajátja lesz, akármilyen terebélyesen vetüljön rá Kubrick árnyéka.” (92.)

Lichter műve mindezeken túl kalandregényként is működik. Felhasználja az ehhez hasonló kémtörténetek klasszikus dramaturgiai húzásait, ám kifordítva, ironikusan, számítva arra, hogy az olvasó is készül a csavarra.

A szerző remekül idézi meg a ‘70-es évek végének hangulatát, az összeesküvés-elméletek korát,

amikor az emberek minden mögött szovjet/amerikai konspirációt láttak. Ehhez kapcsolódóan pedig a korszak egy jellemző filmműfajának, a paranoiathrillernek a műfaji kódjai is megidéződnek. Ez a zsáner arra épített, hogy ebben az időszakban egyfajta alanyi bizonytalanság és bizalmatlanság uralta a légkört, minden és mindenki gyanús volt, miközben a híradások a fegyverkezési, illetve az űrversenyről szóltak.

A szerző egyébként tökéletesen teremt atmoszférát, a ‘70-es évek végének New Yorkja élővé válik a lapokon,

szinte az egész várost, majd a filmipar fontosabb helyszíneit is bejárjuk, miközben fel-felbukkannak a kor jellegzetes szereplői,

úgymint Pauline Kael és Jonas Mekas filmkritikusok vagy Susan Sontag filozófus, esszéista. Lichter a mellékszereplőket is képes izgalmassá tenni, néhány jellemvonással dolgozik csupán a szerző, de Mekas, Larry vagy Audra emlékezetes mellékszereplői tudnak lenni a történetnek.

A Scolar Kiadó gondozásában napvilágot látott puhakötésű kötet apró és könnyű, megjelenésével a klasszikus ponyvákat idézi. Lichter Péter első regénye érdekes kísérlet, mely egyszerre olvasható izgalmas kalandregényként és utalásokkal teli filmes katalógusként. Ahogy Mike esetében a különös szerkezetet, úgy a szerző esetében a klaviatúrát is szabad szellem irányította.

Lichter Péter: Kubrick-akció, Scolar Kiadó, Budapest, 2021.

A borítóképet Kaszás Tamás készítette.