Két irányból is erős utóhatást gyakorolt az irodalmi rendezvényekre a járványhelyzet. Egyrészt a korábbiaknál még intenzívebben kijön a tavaszi-őszi zsongás és a téli-nyári uborkaszezon közti kontraszt, másrészt rendkívül jót tett a hihetetlen mennyiségű beszélgetés, kerekasztal, interjú dokumentálásának, hogy megtanultak a szféra szereplői online is jelen lenni. Mára a legtöbb ilyen jellegű rendezvényről készül videó, élő bejelentkezés vagy legalább hangfelvétel.
Évekkel ezelőtt nem mertem volna elvállalni, hogy listázom az év legmeghatározóbb irodalmi beszélgetéseit, hiszen lehetetlen lenne mindenen részt venni, 2022-ben viszont az archiválásoknak köszönhetően volt lehetőségem megtekinteni azokat az eseményeket is, amelyekre nem tudtam elmenni. Régóta törekszem arra, hogy minden írott és élő irodalmi beszélgetést elolvassak és megtekintsek, így a felkérést is igyekeztem sok szempontból rendhagyó módon kezelni: beszélgetésnek számítottam a listázás során minden írott, online és élő interjút, kerekasztalt, podcastet, vitát.
Az első szempont a válogatás során természetesen a téma és a beszélgetés meghatározó jellege volt (akár pozitív, akár negatív irányba indított el vitát, kommunikációt az irodalmi életben), viszont külön, kiemelt szempontként, újságírói szemmel is foglalkoztam a beszélgetés vezetőjének működésével, a koncepció minőségével, frissességével és egyediségével. A harmadik kiemelt tényezőnél a saját érdeklődésemre, vesszőparipámra próbáltam helyezni a hangsúlyt: milyen módon szólítja meg az adott beszélgetés a fiatalokat, mennyire tud aktuális, releváns lenni társadalmilag egy pályakezdő számára.
10 + 1 Nádas Péter nyitóbeszéde a 93. Ünnepi Könyvhéten
„Így aztán tudhatom és tudatom, hogy a termékeny talaj alfája és ómegája, mércéje, nem én vagyok, hanem a földi giliszta léte. Jóléte.” Kevés annyira erős megszólalást hallhattunk az idei évben, mint Nádas Péter nyitóbeszédét a 93. Ünnepi Könyvhéten. Nulladik helye rendhagyó, s jogosan merülhet fel a kérdés: miért is szerepel egy (a műfajából adódóan monologikus) nyitóbeszéd a listán? – Szeretem a szabályokat lazán értelmezni, de itt nem egy egyszerű beszédről van szó: Nádas Péternél jobban senki nem szól nyíltan, nyitottabban, az egész kulturális szférához beszélt úgy, ahogy csak ő tud. Elfogult vagyok, bocsánat, de mindenkinek ajánlom, hogy az
abban a 14 percben felvetett gondolatokra próbáljon meg válaszokat adni,
vagy kérdéseket megfogalmazni (játékosan). Ha megteszi, érteni fogja, miért tartottam kihagyhatatlannak a beszédet.
10. E/3 sorozat, Könyves Magazin (producer Valuska László, rendező és vágó Reisz Gábor)
Egyre többször érzem azt, hogy bár az irodalmi élet kimozdult a fizikai lét kellemes komfortjából, valahogy mégsem mer senki nagyban gondolkodni és merészet húzni. A közéleti sajtóból, a magazinokból jövő szellemes ötletek pedig túl gyakran kerülnek boncasztalra a kulturális közbeszédben. Én viszont nagyra becsülöm a bátorságot, főleg, ha az jó minőséggel társul. Lássuk be, az irodalmi újságírás legtöbb szereplőjének nincs tapasztalata a közéleti sajtóban, a médiában:
jellemzőbb a szépíróból szakíróvá avanzsálás,
mint a kívülről jövő, az online marketinghez és médiához valóban értő újságíró. A Könyves Magazin nyáron új, E/3 címen futó videósorozatot indított, amelyben női szerzőket kérdeztek
nőiségről, írásról, felnövésről, az irodalom strukturális rendszerében betöltött helyükről.
Az online magazinkultúrában jártas olvasók számára nem ismeretlen a vakriport, monológinterjú műfaja: steril háttér, csak a beszélő látható, a kérdések nem hangzanak el, csak a válaszok. Nem klasszikus interjú, nem másfél óra, jellemzően 10-15 perc, de sokszor több van benne, mint egy túlnyújtott kerekasztalban. Nagyot húzott a Könyves Magazin, és bevált. Örülnék, ha a közeljövőben egyre több ilyen megoldással találkoznék az irodalmi élet gyakran megsárgult lapos, töltőtollas, vörösboros, gyertyafényes sztereotípiái és szerepei között.
9. Azért jó színész, mert iszik, vagy azért iszik, mert jó színész?, Telex (az interjút Patakfalvi Dóra készítette)
„A legenda szerint, amikor az alkoholista és drogfüggő dzsessz-szaxofonos Charlie Parker felesége megkérdezte a férje pszichiáterét, miért nem csinálnak már valamit, hogy Charlie lejöjjön a szerekről, az orvos azt válaszolta: »Mit akar, Mrs. Parker, egy férjet vagy egy zsenit?«” Amióta irodalommal foglalkozom érdekel
az alkohol, a tudatmódosító szerek és a művészet kapcsolatának kérdésköre.
Viszont amilyen izgalmas kérdésfelvetések születhetnek, annyira veszélyes, éppen melyik oldalára esünk a lónak. A fenti idézet a cikk elején, a Peer-megszólalásokat megelőző részben található, ami erősen manipulálja azt, mit is olvasunk ki Krisztián gondolataiból. Pedig, ha a sorok közé nézünk, a költő még csak azonos analógiában sem beszél az alkoholról, mint a legenda. Véleményem szerint nem Peer Krisztián válaszai és gondolatai robbantották ki azt a vitát, ami napokig uralta sokunk üzenőfalát, sokkal inkább a kontextus.
Az alkoholista, bohém művész és a zseniség közé egyenlőségjelet tenni borzasztóan problémás,
szögletes és elmaradott gondolkodás. De nem állítom, hogy a vita bokszringjének másik sarkára, amelyben Peer Krisztiánt démonizálták őszintesége miatt, sokkal beengedőbb, előremutatóbb és nyitottabb gondolkodás lenne a jellemző. Nemcsak az interjút, hanem a közösségi médiában elindult láncreakciót is ajánlom olvasásra, de kizárólag kritikus, objektív és alapos szemüvegen át nézve.
8. Kötetlenül sorozat, Kis Présház (a beszélgetéseket Horváth Florencia moderálja)
Amikor elindult a Kötetlenül első évada – őszintének kell lennem –, nagyon szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy mennyire lesz valódi diskurzus és változatosság egy olyan sorozatban, ahol a meghívottakat az köti össze, hogy írnak, de még nem jelent meg kötetük. Az volt a tapasztalatom, hogy sokszor a szerzők ilyenkor még kiforratlanul, naivan, versengve, már-már egymásra licitálva leginkább vágyakról beszélnek, amire én nem igazán szoktam kíváncsi lenni, plusz meg is bánják a kötet megjelenése után, hogy miket összehordtak még egy-két évvel előtte. Nem mellesleg Horváth Florencia is igencsak fiatalon vágott bele ebbe a projektbe, de ahogy a sorozat, úgy ő is egyre komolyabb, egyre érettebb és sokszínűbb lett. Pozitív csalódás volt számomra, főleg a második évad.
Beérett a projekt, Florencia rendre összeszedett, felkészült és minden estnek egyedi hangot ad a kérdéseivel.
A meghívott vendégek pedig egyre szélesebb körből érkeznek, ami számomra először taszítónak tűnt, aztán egyre érdekesebbé vált: ki, honnan jön, hogy éli meg a készülődést az első kötetre. Mindamellett, hogy rendkívül izgalmasak a különböző nézőpontok, hasznosan hatnak a fiatal írógeneráció gondolkodására, fontos tapasztalatcsere történik. Érdekes látni továbbá, ahogy a második évad idején az első széria meghívottjai közül már többen kiadták a kötetüket, s összevetve új esszenciát kap a korábbi beszélgetés. A sorozat nagy kulcsa pedig, hogy a muníció kifogyhatatlan, mindig lesznek fiatal, kötet előtt álló szerzők, így ezt a tendenciát folytatva egy szép jövőkép rajzolódhat ki. Plusz: minden adást élőben közvetít a Kis Présház Facebook-oldala.
7. „Ahogyan a betonrepedéseken kinő a fű” – Moskát Anita, KULTer (az interjút Császár Tímea készítette)
Rendkívül egyedi és úttörő a kortárs magyar irodalomban az, amit Moskát Anita képvisel. Sokszor azt érzem, inkább a biztonsági játék uralkodik a fiatal prózairodalomban, és kevésbé mernek kísérletezni a szerzők, ez viszont Anitára egyáltalán nem jellemző. Mind műfaji, mind témaválasztási szempontból izgalmas volt számomra már az Irha és bőr is, de A hazugság tézisei erre is ráhúz még egy réteget. Ahogy a listámban többször is meg fog jelenni, rendkívül tisztelem a bátorságot,
a fantasy-vel dolgozni pedig igencsak nagy vállalás.
Anita szövegei és gondolkodása – ahogy ebben az interjúban is megjelenik – azt bizonyítja, hogy a fantasy a szépirodalmi szférában nem kell, hogy szitokszó legyen, tud valami attól még komoly irodalmi minőséget képviselni akár nyelvileg, akár felépítés tekintetében, hogy nem a divatos újrealista, anekdotikus próza kimondatlan szabályait követi. Emellett, bár eltörpülni látszik, mégis nagy dolognak tartom, hogy mer nyúlni a novella műfajához, ami az elmúlt évtizedben főként inkább az antológiakultúrára volt jellemző, mintsem az önálló kötetekre, néhány izgalmas kivételtől eltekintve.
6. Deczki Sarolta: Tar Sándor, Írók boltja (a beszélgetést Seres Lili Hanna és Fehér Renátó moderálta), Deczki Sarolta: Látogatás a mi utcánkban – Tar Sándor, Nyitott Műhely (beszélgetőtársak Seres Lili Hanna és Márton László voltak, Nagy Zsolt olvasott fel)
Két összefonódó beszélgetés, amely élőben zajlott, és a technikának hála mindkettőt meg tudjuk nézni online, utólag. Kevés dolgot tartottam fontosabbnak és relevánsabbnak az elmúlt évek már-már abszurd hétköznapjaiban, mint hogy az irodalom és művészetek területén az objektív és a szociografikus utakat is egyre jobban megismerjem. Deczki Sarolta Tar Sándorról szóló monográfiája egyébként is
az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalomtörténeti teljesítménye
véleményem szerint, azzal viszont, ahogy ezen a két beszélgetésen közérthetően, aktualizáltan és reflektívan tárgyalja az írót, számomra egyértelművé tette, hogy Tar Sándor a ma emberének nagy kapaszkodó és útmutató lehet.
Több Tar-kötetet a fejeknek, több Deczki-estet az irodalomnak.
5. Miért mentél el? – interjúsorozat (kiemelten: Kiss Tibor Noé), Litera
A Litera szeptemberben indította el Miért mentél el? című sorozatát, ami úgy gondolom,
az ősz egyik legjobb projektje a kulturális sajtóban.
Körkérdések külföldön élő vagy korábban elköltözött magyar írókhoz. Sokszínű, érdekes minden darabja önmagában is, a sorozatot egységben nézve pedig rendkívül letaglózó. Bár egy-egy interjú meglátásom szerint túlzásba esik és olykor didaktikus, így is mérföldkő annak tekintetében, hogy az irodalmi szféra szereplői ne csak, mint író-gépek, hanem mint emberek is megmutassák magukat. „Úgy érzem, próbáltam a lehető legtöbbet megtenni az elfogadásért, de ennyit nem lehet.” Az interjúk közül
egyértelműen a Kiss Tibor Noéval készült volt számomra a legerősebb.
Bár szövege rendhagyó bizonyos szempontból, hiszen inkább esszé, monológ, mint interjú, de a formából adódóan beszélgetésként is fel lehet fogni. Nagyon fontos minden mondata, és ami számomra a legmegrázóbb, hogy szavai mögött egyáltalán nem érzek túlzást, holott egy modern, érett világban ezek a traumák maximum a képzelet szüleményei lehetnének, de semmiképp sem reális, hogy 2022-ben ilyen megtörténhet. Szomorú. Másfelől nézve a dolgot:
ha nem így történik, lehet, soha nem nyílik ki ez ilyen formában az emberek felé.
Sokszor az ember csak a kocsmapult mellett panaszkodik a helyzetére, azt hiszi, neki a legrosszabb és közben fele annyira nem érinti a rendszer mocska, mint amennyire az ebben a szövegben megjelenik. Nehéz is mit hozzátenni Noé írásához, minden pontja magáért beszél, nekünk meg az a dolgunk, hogy meghalljuk ezeket: „Azt hiszem, kibeszéletlen téma, hogy ez a folyamatos kultúrharc milyen mentális károkat okozott egy csomó embernek.”
4. Szvetlana Alekszijevics a 27. Nemzetközi Könyvfesztiválon, Pódiumbeszélgetés (a beszélgetéseket M. Nagy Miklós és Veiszer Alinda moderálta)
Nem volt könnyű döntés ez a negyedik hely. Egyrészt, mert úgy érzem, a Nobel-díjas, belorusz író egy ilyen listáról nem maradhat le, másrészt azért, mert több beszélgetés is volt vele, amelyekkel kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Első körben M. Nagy Miklós, Szvetlana Alekszijevics műveinek magyar fordítója és kiadója beszélgetett az írónővel, és bár a moderátoron látszott, hogy nem a pódiumbeszélgetés a legkomfortosabb helyzet számára, a beszélgetés során kijött a mély tudása a kérdések komplexitásában.
Izgalmas felvetések, fantasztikus mondatok hangzottak el.
Ha ez egy hosszabb interjú és egy rutinos moderátor ül kettejük között, például a második, későbbi pódiumbeszélgetést moderáló Veiszer Alinda, feltehetően első helyen végez a listámon. Lehet, hogy a két beszélgetés egybegyúrva működött volna igazán, hiszen ahogy az elsőből a moderálási rutint, úgy a másodikból a mélyebb irodalmi szakmaiságot hiányoltam. Kritikám ellenére nagyszerű élmény volt megtapasztalni egy élő beszélgetés során az írónő gondolatmeneteit, asszociációs láncainak folyását, ahogy az a könyveiben is elképesztően izgalmas folyamat. Alekszijevics mondatai márványba önthetők mindkét alkalommal, de izgalmas a háború megjelenése is, ami vitaindítónak sem utolsó.
3. „A Bibliát nagyon szerettem mindig” – Nádasdy Ádám nyelvről, hitről, melegségről, A Szív – jezsuita magazin / Válasz Online (az interjút Jenei Gyöngyvér készítette)
A magától értetődő, egyszerű, sallangmentes tudásátadást szeretem a legjobban Nádasdy Ádám megszólalásaiban. Interjúi egytől-egyig bizonyítják bölcsességét, amihez neki sem bonyolult szakszavakra, sem terjengős barokk körmondatokra nincsen szüksége. Ennek köszönhetően az irodalmi szféra nagy öregjei (és ezúton is bocsánat a szófordulatért) közül talán ő az egyetlen jelenleg, akinek nincs szüksége közvetítő eszközökre és csatornákra ahhoz, hogy eljusson az átlag befogadóhoz és kézzelfogható tudást, értelmet adjon át az irodalom, a nyelvészet vagy éppen a társadalom bizonyos szegletéből. Nehéz volt a számos, 2022-es interjúja közül kiemelni a számomra legmeghatározóbbat, de azért esett erre a választásom, mert talán itt minden megjelenik.
Szépen felépített beszélgetés, újságírói mestermunka az interjú íve.
A cím árulkodó. A nyelv pedig mindig több szókincsnél – egyszerű, mégis igencsak fontos tanítás.
2. És te melyik lány lennél a Pál utcai fiúkból? – Interjú Dóka Péter íróval, WMN (az interjút Iliás-Nagy Katalin készítette)
Az általam eléggé kedvelt nagyinterjú műfaja egyre jobban kopik ki az online sajtóból, ráadásul már a printlapok is igyekeznek kiszolgálni a rohanó olvasó prototípusát. Egyre gyakrabban csinálják meg videó vagy podcast formátumban a mélyebb beszélgetéseket, pedig megvan a varázsa annak, ha az ember 20-30 percet egy szövegbe mélyülve ismer meg valakit. Dóka Péterrel, a Móra Könyvkiadó főszerkesztőjével készült a WMN-en nemrég egy nagyon alapos, izgalmas interjú, ami visszahozta nekem ezt az élményt. Nem kellett vizualitás, nem kellett hang hozzá, hogy lekössön. A kérdező, Iliás-Nagy Katalin hihetetlen felkészültségről tett tanúbizonyságot, Dóka pedig nem finomkodott a gyermekirodalmat körüllengő problematikák földre húzásában.
Egyszerre pályakép, egyszerre szakmai látlelet,
és egyszerre nagyon megalapozott kritika a gyermekirodalmi gondolkodásról. Jelenleg szerintem társadalmi probléma, hogy a gyermek- és ifjúsági irodalom legtöbbször a szülőket célozza meg, és nem is igazán a valós célközönséget. Mindent átír a piac, a trendek, amiben felüdítő egy ilyen objektív látásmód. Közben pedig szó esik olyan rendkívül fontos, ám mégis úgy érzem, az elmúlt időszakban túlbeszélt témáról, mint a női karakterek kérdése. Dóka itt is az észszerűség határain belül, de cseppet sem visszafogottan fejti ki véleményét. Fontos beszélgetés! Számomra az év egyik legjobb interjúélménye, mind sajtóelméleti, mind irodalmi szempontból.
1. Késelés Villával sorozat, Nyitott Műhely (a beszélgetéseket Vida Kamilla és Csete Soma moderálta)
Évek óta egyértelmű számomra, hogy a kortárs irodalmi élet legmeghatározóbb beszélgetéssorozata a Késelés Villával. A Vida Kamilla és Csete Soma nevével fémjelzett, havi rendszerességű Nyitott Műhelyes leülés
lenyűgöző közösségteremtő erővel bír,
mindemellett rendezvényről rendezvényre magas szakmai minőséget is képvisel. A kortárs irodalom legfiatalabb tagjaitól egészen az élő legendákig minden korosztály megjelenik az esteken, a témák pedig minden alkalommal izgalmasan mutatnak rá társadalmi, politikai, szociológiai aktualitásokra is. De a legfontosabb: ha az ember részese egymás után legalább 2–3 alkalomnak, azt fogja észrevenni,
hogy estről estre új arcát, rétegét, kérdéskörét ismeri meg,
járatja a fejében napokig a kortárs irodalomnak.
Ezért nehéz is lenne kiemelni egy-egy beszélgetést, maga a sorozat fantasztikus és úttörő ebben a formában. Mégis úgy érzem, ha egyet nem is tudnék, kettő estet meg kell említenem, amely számomra a legmeghatározóbb volt az idei évben: Kritikusi pályaképek – Kustos Júlia / Lengyel Imre Zsolt, Mit adott nekünk a könyvpiac? – Turi Tímea.
A borítóképet Pinczési Botond készítette.
