Különleges költői pálya Peer Krisztiáné. Korosztálya egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal szerzőjeként indult, majd hat kiadott kötet után tizenöt évre elhallgatott.…
Bővebben
Különleges költői pálya Peer Krisztiáné. Korosztálya egyik legtehetségesebbnek tartott fiatal szerzőjeként indult, majd hat kiadott kötet után tizenöt évre elhallgatott.…
BővebbenKevés hálátlanabb feladat van a rangsorállításnál, legfőképp mert valami mindig kimarad belőle. Előre érdemes tisztázni azt is, hogy mit jelenthet,…
BővebbenKét irányból is erős utóhatást gyakorolt az irodalmi rendezvényekre a járványhelyzet. Egyrészt a korábbiaknál még intenzívebben kijön a tavaszi-őszi zsongás…
Bővebben1983-at írunk, felettünk MIG-21-es repülők hasítanak az égen, mellettünk katonai egységek süvítenek durrogva, körülöttünk nincsenek fák, csak acél és beton,…
BővebbenVérszem Csak részeg ember játssza a részeget, táncol asztalon, vetődik idegen ölbe, fetreng kutyával.* Szeretni még az sem szereti, amelyik…
BővebbenAz idei év a harmadik, hogy toplistát készítek a KULTer.hu számára, ami azért is kiváló dolog, mert 2016-os és 2017-es kritikalistáim…
BővebbenA 42-ben 42 vers van. Ez nyilván nem véletlen. Könnyebb számolgatni, mint belekezdeni a kritikaírásba. De talán mégse értelmetlen, hiszen…
BővebbenReggel, miután befejezem a tudósítást, az első dolgom megbizonyosodni afelől, amit Szabó Márton István mondott. Szerinte az egy dolog, hogy…
BővebbenA nyári Margó Irodalmi Fesztivál öt napon át, június 7-től 11-ig várja az érdeklődőket szerzői estekkel, koncertekkel és felolvasásokkal a…
BővebbenA személyes veszteség felfoghatatlan és szavakba nehezen önthető élménye árnyékolja be a szombati napot a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, miközben végre…
BővebbenTest, tér, idegenség. Három – a kultúraértelmezések centrumában álló – fogalom, három önértésünket alakító tapasztalatforrás. Peer Krisztián Belső Robinsonja ezek…
Bővebben