Kiss Dávidnak ítélték idén a Makói Medáliákat, melyet hagyományosan a költészet napján adnak át.
Makó Város Önkormányzata 2005-ben, a József Attila Emlékévben alapította meg a Makói Medáliák irodalmi díjat, mellyel minden évben egy fiatal, magyar nyelven író költőt kíván támogatni.
A díj célja, hogy a város támogassa az előző év legjobb elsőkötetes költőjét,
ahogyan az egykor József Attilával is történt, valamint hogy a szakmai kuratórium segítségével felhívja a figyelmet a kortárs magyar költészetre és a fiatal szerzőkre.
Az elismeréssel járó József Attila Emlékplakettet és bruttó 100 ezer forintot ünnepélyes átadó keretében veheti át a díjazott.
Az ünnepélyes díjátadóra a magyar költészet napján, április 11-én 11 órakor kerül sor a Makói József Attila Városi Könyvtárban.
Makó Város Önkormányzat képviselőtestülete Medvék bolygója című kötetének elismeréseként döntött úgy, hogy Kiss Dávid részére ítéli oda a díjat.
A Makói Medáliák plakettet 2016-ban Fekete Anna vehette át, a rákövetkező évben Nagy Hajnal Csilla, 2018-ban Puskás Dániel, majd Vajna Ádám, 2020-ban Cirok Szabó István, aztán pedig Székely Örs, tavaly Lukács Flóra.
A borítókép forrása Kiss Dávid Facebook-oldala.