Idén sem maradt el a könyvek, írók, olvasók ünneplése Debrecenben. A Csapó utcai sétálóövezet a napokban ismét könyvutcává alakult, hogy helyet adjon a június 7-11. között megrendezésre kerülő 94. Debreceni Ünnepi Könyvhétnek. Az ünnep alkalmával író-olvasó találkozókon, kötetbemutatókon vehettünk részt, könyvek tekintetében pedig igazi Kánaán várta az irodalom iránt érdeklődőket.
Az ünnep nulladik napján, június 7-én a Déri Múzeumba látogattam el, ahol A szépíró olvas-beszélgetéssorozat keretein belül Kovács Gergely középiskola tanár, kritikus beszélgetett Dimény H. Árpád költővel, aki a 2022. évi Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny Térey-díjasa. Kovács elsőként jelenlegi élethelyzetéről és olvasmányairól kérdezte a költőt. Dimény H. az erdélyi Csernátonban él feleségével és gyermekeivel. Több mint húsz évig dolgozott a sajtónál, most viszont gyermeknevelési szabadságát tölti. Szabadidejében főképp verseket olvas, azok állnak hozzá közelebb,
kedveli az amerikai irodalmat, főképp Billy Collinst és Jim Harrisont,
utóbbitól fordított is néhány verset. Elmondta, hogy szívesen belekóstolna abba az életbe, amely egy egyesült államokbeli költő számára adatott. Ha az ember békés családi életet él, akkor vágyik a vadonba, vágyik a kalandokra, ez természetes, ugyanakkor abban is biztos, hogy nagyon rövid időn belül vissza akarna térni a régi életéhez.
A moderátor rákérdezett a székely és a magyarországi irodalmi különbségek érzékelhetőségére is, mire Dimény H. elmondta, hogy bár ugyanabból az anyagból dolgozik ő is, mint a magyarországi magyar szerzők, szerinte érződik az intézménybeli különbség. Főképp akkor érzi a magyarországi szcénától való távolságot, amikor földrajzi értelemben messzebb, otthon van, de igyekszik figyelemmel kísérni a kortársak új megjelenéseit. Szerinte a szerzők olvassák egymást, és ez nagyon fontos. Kiemelte emellett az írószövetségek és az írótáborok átjárhatóságot biztosító szerepét is.
Dimény H. az írói szokásairól is beszélt. Futás közben sokszor hallgat olyan podcasteket, amelyekben költők, írók mondanak verset, a sajátjukat vagy másokét, majd reflektálnak is rá. Így edzés közben is tud „olvasni”. Ilyenkor sokszor jutnak eszébe ötletek is, de teljesen sosem születnek meg az új szövegek.
Ahhoz el kell zárkóznia, ki kell zárnia a világ zajait, hogy megírhasson egy-egy verset.
Úgy érzi, egyre több történetet színre vivő mű születik, és ehhez a tendenciához ő is csatlakozik. Sosem érzett késztetést arra, hogy prózát írjon, viszont neki is vannak történetei, amelyeket szívesen elmondana. Felolvasta a Hurka és almás tészta című versét, amely egy életrajzi történetre épít, majd a közönség felé fordulva meg is mutatta a versben említett, ferdén visszavart ujjbegyet a kisujján.
A 2022-es Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyt illetően elmondta, hogy nagyon sokat jelentett neki a Debrecen város által neki ítélt különdíj, elsősorban Térey János személye miatt. Felolvasta a nyertes, Egy költő a cirkuszban című versét, amelyről megosztotta, hogy már nagyon régóta benne volt, tehát ha nem a versenyre, de így vagy úgy bizonyosan megszületett volna.
Dimény H. életében felesége és négy gyermeke játssza a legfontosabb szerepet, ezért a beszélgetés során gyakran a család felé terelődött a szó. Felmerült a kérdés, hogyan viszonyulnak a nagyobbak ahhoz, hogy az apjuk verseket ír, mire Dimény H. elmondta, a gyerekei számára egészen egyszerűen ez a természetes. Szerinte ebbe nőttek bele, az apjuk nem egyik napról a másikra vált ilyen „furcsa figurává”. Majd hozzátette, hogy néhanapján még ők maguk is írnak verset.
A könyvhét ünnepélyes megnyitója június 8-án, délután ötkor volt a Csapó utcai sétálóövezetben. Pogrányi Péter konferálta fel Debrecen város kultúráért felelős alpolgármesterét, Puskás Istvánt, aki néhány szóban mesélt a könyvhéthez fűződő személyes élményeiről. Elmondta, hogy számára a könyvhét nemcsak a könyvek, szerzők és olvasók eseménye, hanem a nyár első ünnepe is. Kisiskolás korától ezekhez a napokhoz kapcsolja a nyár kezdetét, melyek már akkor különös jelentőséget nyertek. Az alpolgármester után a hagyományhoz hűen a könyvhét idei díszvendége, a Sziveri János- és Füst Milán-díjas költő, drámaíró Terék Anna mondott beszédet.
Terék hangsúlyozta, sokszor tűnhet úgy, hogy ebben a mai, új világban szétesett, apróra zúzódott a figyelem,
és vele együtt a kiszámítható folytonosság is. Munkája során gyakran találkozik unatkozó gyerekekkel, és ez nincs rendben, ő fél ettől az unalomtól, a könyvek nélküli kiüresedéstől. Elmondta, hogy hisz az olvasás erejében és abban, hogy egy jó könyvbe bármilyen élethelyzetben belekapaszkodhatunk. A könyvek segítenek, és hiszi, hogy vannak még kíváncsi, érdeklődő gyerekek, akik többet fognak érteni a világból, mint mi, és bölcsebbek is lesznek nálunk.
A megnyitót csodával határos módon elkerülte az a borús felleg, ami a könyvhét minden résztvevőjét egész nap és a hét többi napján is kísértette. Így hát ragyogó időben hirdették ki a 94. Debreceni Ünnepi Könyvhét idei kabalafiguráját, amely ez alkalommal egy tündéri mosómedve lett.
A nap zárásaként egy pódiumbeszélgetés következett a MODEM-ben, amelyen Szirák Péter, az esemény kurátora beszélgetett a könyvhét díszvendégével, Terék Annával. Szirák elsőként a költő egyik korábbi interjújából olvasott fel egy részletet, miszerint Terék, bár szeret beszélgetni, nem szeretné, ha ezek a beszélgetések túl gyakoriak lennének. Erre reagálva Terék elmondta, hogy nem szokása visszamondani meghívást, megtiszteltetés számára, hogy hívják, és hogy eljöhet, sőt néha kifejezetten jólesik megjelenni. Ugyanakkor úgy érzi, egy írónak nem ez a dolga, az író szeret elvonulni.
Ezután Terék időbeosztására terelődött a szó.
Megtudhattuk, hogy a mindennapokban iskolapszichológusként dolgozik, ami szerinte a legmegfelelőbb munkahely az íráshoz.
Természetesen a munkában vannak jobb és rosszabb napok, ettől is függ, miként és mennyi ideje jut az írásra. Reggelente másfél órát utazik, ezalatt sokat szokott gondolkodni a szövegeken. Szirák ezt követően arról érdeklődött, hogy az iskolapszichológusi tapasztalatokból átkerül-e egy-egy téma Terék írói munkásságába. Terék erre azt a választ adta, hogy nem lenne hiteles szakember, ha felhasználná a gyerekeket érintő tapasztalatokat. Előfordul azonban, hogy időről időre hasonló alaphelyzetekkel találkozik, vannak visszatérő problémák, amelyekkel az íróknak is kell foglalkoznia.
Terék később a verseiben is tematizálódó idegenségtapasztalatról beszélt. A vajdasági Topolyán született, szerbek közt nőtt fel, majd Budapestre került egyetemre, pszichológia szakra. Egyetem után hazament, de úgy érezte, zárt kapuk fogadják, sokáig munkahelyet sem talált, mivel a diplomáját nem tudta honosítani. Később egy látogatás alkalmával visszatért Pestre, ekkor már érezte, hogy itt kell maradnia.
Felszabadító volt számára a pesti élet arctalansága.
Topolyán mindenki ismert mindenkit, mindenki tudta, hogy van disznójuk vagy nincs, Pesten viszont csak egy volt a sok közül.
A szerb nyelv felé komolyabban már Magyarországon kezdett fordulni. Kiskorától kezdve beszélt valamelyest szerbül, de félénkén, ugyanis édesanyja rendre kijavította, ha valamit rosszul mondott. Később egy szép horvát fiú miatt kezdett el horvátul tanulni. Noha a szerb és a horvát nyelv lényegesen hasonlít, az erőltetett horvát nyelvújítási mozgalom miatt sok új szó tűnt fel, így a mai napig nagy kavarodás van a fejében a két nyelv ügyében.
Szirák az íróelődökről kérdezte Teréket, aki elmondta, hogy gyerekként sokkal kevesebb könyv volt számára hozzáférhető.
Édesanyja könyveit olvasta, hiszen csak azok voltak otthon, később ismerkedett meg Sziveri János, Ladik Katalin vagy Tolnai Ottó munkásságával. Úgy érzi, mind hatottak rá, szeretne úgy írni, mint például Ladik, de ahhoz még kicsinek tartja magát.
Terék beszélt a 2020-ban megjelent Háttal a napnak című kötetéről is, melyet a gyász, a veszteségérzet tematikája szervez. Arra a kérdésre, hogy meghaladható-e a gyász, Terék igennel válaszolt, szerinte az ember lassacskán megszokja ezt az érzést. Az ember sokféle veszteséget él át az élete során: ha megszűnik az ország, amelybe beleszületett, annak is van gyászfolyamata. Ha elkezd valamit csinálni, aztán egyszer csak vége szakad az útnak, vagy épp elillan a motiváció, az szintén egyfajta gyászélményt jelent.
A gyász akkor tehető le, ha tárgya már nem zaklat föl minket, nem billent ki a napunkból, illetve képesek vagyunk megbocsátani –
talán ez a gyász vége. Nem a felejtés a kulcs. A kulcs az, hogy rugalmasnak kell lenni. Létezik poszttraumatikus növekedés, bölcsebbek, megértőbbek leszünk, gyarapodunk a gyász által.
A beszélgetés vége felé Szirák a készülő, új kötetről érdeklődött, amely szorosan kapcsolódik Terék nagymamájának emlékeihez. Kiskorában a nagymamája sokat mesélt neki saját tapasztalatairól, még akkor is előhozakodott a történetekkel, amikor ő már kívülről tudott minden sztorit. Csak később jött rá, hogy azok egyben jótanácsok, útmutatások is voltak. Szépnek gondolja, ahogyan a nagymamája fel akarta készíteni őt az életre, az esetleges veszélyekre, egy újabb háborúra. Az új kötetben a háború és béke egyaránt szerepel, sok téma van, amiről még szeretne írni, és reméli, hogy a nyáron el tud majd mélyülni az írásban.
A Debreceni Könyvhét pénteki napján a Láthatatlan árvák könyvbemutatójára látogattam el, amivel szemben már nem volt olyan kegyes az időjárás. Az eső elől a Libri könyvesboltba húzódva hallgathattuk meg Berényi András klinikai és addiktológiai szakpszichológus, valamint Hoffman Kata addiktológus beszélgetését. Hoffmann a Láthatatlan árvák című kötet megálmodója, noha a könyvbe rajta kívül írt még Elekes Dóra, Fábián Gábor, Karafiáth Orsolya, Kemény István, Kovács András Péter és Mattik Dora is.
A kötet megalkotásával céljuk felhívni a figyelmet a szenvedélybetegséggel élő családok helyzetére,
és legfőképpen azokra a gyerekekre, akik ilyesmiben érintett családban nőnek fel. A könyv szép- és szakirodalom is egyben, mivel a szövegekben felmerülő jelenségekre is magyarázatot kínál. Hoffmann a könyv szerkesztésével kapcsolatban elmondta, hogy a felkért szerzők az első pillanatban igent mondtak, és a Máltai Szeretetszolgálat is rögtön az ügy mellé állt. Kiemelte, hogy a szerzők nagy része is diszfunkcionális családból származik, ahogyan ő is. A kötet létrejöttében a személyes indíttatáson túl szerepet játszott az is, hogy úgy érezte, az érintett gyerekek nem kapnak elég figyelmet, sokszor még a szakma is elfeledkezik róluk. Hoffmann az ő történeteiket szerette volna kihangosítani.
Úgy érzi, a megjelenése óta a könyv a saját életét éli, a pozitív visszajelzések mellett érkeztek megkeresések is: szeretnének alternatív irodalom órát tartani a témában, illetve írni a következő kötetbe, a folytatásba. A Láthatatlan árvák sokaknak nyújtott és nyújt továbbra is kapaszkodót a fejlődésben, önmaguk, párjuk vagy a szüleik megértésében.
94. Debreceni Ünnepi Könyvhét, Debrecen, 2023. június 7–9.
A borítófotót Szirák Sára készítette.
