Március 13-án 19 órától rendezték meg a Vágott méret hatodik alkalmát a KULTer.hu és a FISZ szervezésében a Baross16-ban. Az est vendége Kupihár Rebeka volt, akivel Gregor Lilla beszélgetett első verseskötete, A heterók istenéhez kapcsán.
Először a kötet létrejöttéről kérdezte Gregor a szerzőt. Kupihár szerint organikusan ment a folyamat, hiszen már kiskora óta szenvedélye az írás. Mindig arról álmodott, hogy egyszer majd költő lesz, és az alkotásai napvilágot láthatnak. Ebben nagy segítséget jelentett, hogy 2023-ban elnyerte a Petri György-díjat, így a Magvető Kiadó gondozásában jelenhetett meg az első kötete. Ezzel kapcsolatban kettős érzések keringenek benne, hiszen egyrészről szerette volna megmutatni a publikumnak a műveit, ugyanakkor viszont nehéz belegondolnia, hogy emberek polcain ott van ez a könyv. Ő maga például nem szokta lapozgatni, mert sok benne a szégyen:
az az érzése, mintha „rossz képeket nézegetne magáról”, így a megjelenést sem tudja teljesen felhőtlenül megélni.
Egyfajta szerepkonfliktus gyötri, hiszen a költői pálya mellett pszichológusként és irodalomterapeutaként is dolgozik, amelyek a saját személyiségének a háttérbe szorítását kívánják meg tőle a kliensek javára, viszont a versek publikálásával pont önmagát teszi a középpontba. Egy idősebb kollégája például ellenezte is, hogy Kupihár „szivárványos” témában írjon és jelentessen meg kötetet. Gregor szerint a két pályának nem kellene ellentétben állnia egymással, hiszen tulajdonképpen ugyanarról a tőről fakadnak: mind az írás, mind a terápia azzal foglalkoznak, hogy mi rejlik a lélekben. Ezzel egyet is értett Kupihár, mert
a figyelem mindkét esetben kifelé (az olvasó vagy a páciens felé) és befelé (a személyiség felé) is irányul.
Ezután Gregor arra kérte a szerzőt, hogy olvasson fel egy verset, Kupihár pedig egy ehhez a témához passzoló darabot választott, az ezek mind a pokolra jutnak címűt, amelyben a lírai én és egy LMBTQ-közösséget elutasító hang feszülnek egymásnak. Ezt követően Gregor a kötet kritikai fogadtatására terelte a szót. Úgy fogalmazott, hogy a megjelenés elég heves kritikavitát váltott ki a befogadóközösségből, így rendkívül sokféle a kötet körül forgó diskurzus. A recenziók leginkább a téma kidolgozottságára fókuszálnak,
a versek poétikai megalkotottságának tárgyalása viszont háttérbe szorul.
Gregor az előbbire hozza példaként Csete Soma KULTer.hu-n közölt munkáját, amelyet elhamarkodottnak ítélt meg, hiszen egy művésztől sem várható el, hogy egy egész kisebbséget reprezentáljon, amivel beszélgetőpartnere is egyetértett. Ennek kapcsán arra volt kíváncsi, hogy a költő mennyire követi figyelemmel a recepciót. Kupihár csak néhány írást olvasott el, köztük Csete Somáét. Örömmel tölti el, hogy ilyen gazdag kritikai visszhangot kapott a kötete, azonban most inkább kerüli ezek olvasását, mivel eltávolító hatással vannak rá. Előbb
szeretne visszatalálni az „iránytűhöz”, vagyis újra az örömszerzés miatt alkotni, és nem mások elvárásainak megfelelni.
Ezért most nem dolgozik újabb köteten, csak önmagára fókuszál és töltekezik.
A kritikákban is említett reprezentációs problémák miatt az is kérdésként merült fel, hogy mennyiben feladata a költészetnek a politikai reprezentáció. A költő nem merné magára vállalni ezt a szerepet, szerinte a versei abban segíthetnek az olvasóknak, hogy oldhatják a szégyent, a magányt, és bátorságot adhatnak az LMBTQ-közösség tagjainak. Ezután a borító került szóba, amelyen egy lefóliázott fenyőerdő látható, ez egyes kritikusok szerint elbagatellizálja a könyvfóliázás kérdését. Noha nem Kupihár találta ki a koncepciót, ő mégis nagyon elégedett vele, mert németországi kintlétére és a Fekete-erdőre emlékezteti. Ugyanakkor
izgalmasnak találja a dizájnban rejlő kettőséget, hogy egy élő, organikus dolgot egy műanyag fóliával takarnak el.
Az eddigi interjúk során nem igazán kérdeztek rá, hogy milyen alkotók, olvasmányélmények voltak hatással a versek nyelvi világára, ezért Gregor szerette volna ezt pótolni. A szerző Nemes Nagy Ágnes költészetét, interjúit említi „alfa és omega”-ként, viszont szerinte a közvetlen találkozások, kapcsolatok (legyen az baráti, szerelmi, mentori) ugyanolyan fontosak, mint az irodalmi előképek. Ezután Gregor kérésére ismét felolvasott egy költeményt, a queer élharcos megpihen címűt. A kötetet olvasva több téma is kirajzolódik az olvasók előtt, köztük a hazaszeretet, így Gregor kíváncsi volt arra is, hogy hogyan viszonyul ehhez a témához a költő.
Kupihár csak külföldi tartózkodása során jött rá igazán, hogy miben is rejlik a magyar identitástudata,
azt viszont határozottan kijelentette, hogy nem a mellveregető nagymagyarkodásban. Leginkább az embereket és a nyelvet szereti, illetve azt, amit a nyelvvel lehet csinálni. Németországban egyfajta felszabadulást jelentett számára az állampolgárság és a felelősség hiánya, mindazonáltal ez a biztonság unalmassá vált, és hazavágyott, még ha itthon nem is olyan kellemesek a körülmények egy queer személynek. Műveivel éppen azt szeretné elérni, hogy egy élhetőbb közeg váljon Magyarországból. Erre a problematikára reflektál a nyugat című írása, amelyet a közönség is meghallgathatott a szerző előadásában.
A nyelviség kapcsán felvetődött Gregorban, hogy mennyire nehéz lehetett Kupihár munkája a nemiségről való megszólalás vonatkozásában, hiszen a magyar szókincs elég szűkös ezen a téren. A szerző is kihívásként élte meg, az egyik verse pont ezt a problémát helyezi középpontba. Mégis úgy gondolja, hogy egyébként
vannak szavaink a szexualitás kifejezésére, csak nincsenek benne a mindennapi szókészletünkben.
Ugyanakkor az is előfordulhat, hogy hiányoznak a megfelelő szavak, és ha ez így van, akkor ez ellen küzdeni kell, mert a használatuk hatalommal ruházza fel az embert. Már a címből is nyilvánvalóvá válhat a kötet másik tematikus csomópontja, a valláshoz való viszony. Noha itthon az intézményesült egyház negatívan viszonyul az LMBTQ-közösség tagjaihoz, ez nem zárja ki azt, hogy egy önmagát „más”-nak valló személy hívő legyen. Kupihár számára is fontos a hit, Németországban például egy szerzetesrendnél szolgált, ahol teljesen elfogadóan viselkedett vele a környezete. Ez egy szemfelnyitó élmény volt számára, hiszen Magyarországon kevés olyan vallási közösséget találni, ahol ne érezné magát bűnösnek egy queer személy, de szerencsére azért van néhány kivétel.
A könyvet lapozgatva nemcsak versekkel, hanem a szerző saját vonalrajzaival is találkozhatunk, amelyek valahogyan mindig reflektálnak egymásra. Ennek kapcsán Gregorban felmerült a kérdés, hogy milyen viszonyban áll egymással Kupihárnál az írás és a rajzolás. Általában egymást kíséri a két tevékenység, mert lényegében ugyanaz történik a papíron, csak a végeredmény különbözik.
Az alkotáshoz csupán egy sima füzetre van szüksége, mert ebben képes egyszerre hódolni mindkét szenvedélyének.
A kötet megjelentetése során fontos szempont volt neki, hogy valamilyen formában helyet kapjon a kézírása, így a Magvetőnek is egyben, az illusztrációkkal együtt adta le a verseket, a kiadó pedig ilyen formában közölte. Meglepődött a kiadó döntésen, de mindenképpen boldogsággal töltötte el. Később a hallgatóságból többen is a rajzokkal kapcsolatban kérdezték a költőt, például a keletkezésükről, valamint a vizuális nyelvet meghatározó élményeiről. Kupihár úgy fogalmazott, hogy a rajzok eredetileg sokszor ajándéknak készültek, mivel neki ez a szeretetnyelve. Általában egy adott személyhez köthetőek és nem a szövegekből indulnak ki.
Rajzolási stílusát pedig családi örökségnek tekinti: édesapja fazekasként dolgozott, így kislányként nyaranta festéssel töltötte a szünidőt,
illetve a nagybátyjától is inspirálódott, mert nála látott korábban hasonló grafikákat. Bár a beszélgetés során nyilvánvalóvá vált, hogy Kupihár Rebeka nehezen éli meg a megjelenést és az ezzel járó felfokozott figyelmet, a közönség annál nyitottabb volt a művészetére, hiszen arról kérdezték, hogy van-e esély a kötet utánnyomására. A szerző pedig egy megnyugtató hírrel zárta az estét:
az utánnyomás már úton van, és hamarosan a boltokban is elérhető lesz.
Vágott méret #6, Baross16 (Debrecen, Baross Gábor utca 16.), 2025. március 13.
A fotókat Pótor Barnabás készítette.
