Posztapokaliptikus filmekből nagyon sok van, az apokaliptikusok pedig általában katasztrófafilmek. Nem így a Távol a világtól, ami eredeti módon mutatja be a világvégét, bár olykor túllő a célon.
Korunkra jellemzőek a posztapokaliptikus filmek, amelyek virágzása a hidegháború korszakában kezdődött el, élükön A majmok bolygója-szériával és a Mad Maxekkel, ma pedig a The Last of Us– és a közelgő Fallout-sorozattal.
Külön csoportot képeznek azok a filmek, amelyekben éppen kibontakozóban van a civilizáció összeomlása.
Ezek lehetnek sci-fik (Csillagok között), de katasztrófafilmek (These Final Hours, Greenland) is, sőt Adam McKay maró szatírában, a Ne nézz fel!-ben álmodta meg, hogyan reagálna az emberiség egy kisbolygó közeledtére és becsapódására. Izgalmas volt M. Night Shyamalan legújabb filmjének, a Kopogás a kunyhóban alapkoncepciója is: Shyamalan egy home invasion thrillerbe oltotta a világvégét, a főszereplő családot foglyul ejtő, őrültnek tűnő emberek arra akarták kényszeríteni a főhősöket, hogy öljenek meg valakit maguk közül, hogy megmeneküljön az emberiség, közben pedig egyre csak szaporodtak a katasztrófákról szóló hírek és az apokalipszisre utaló jelek.
Sam Esmail (Mr. Robot) a Távol a világtólban a Kopogás a kunyhóbanéhoz hasonló koncepciót választott, csak szerencsére annál sokkal jobb filmet hozott össze. A sztárokkal felvértezett filmben Julia Roberts játssza Amandát, az embergyűlölő felső-középosztálybeli családanyát, aki férjével, az Ethan Hawke által alakított Clay professzorral és két gyermekükkel (Rose, Archie) egy kis kikapcsolódásra vágyik, úgyhogy elutaznak a New York-i Long Islandre, távol a világ zajától és remélhetőleg az emberektől. Alig kezdik meg a víkendjüket, máris furcsa dolgok történnek:
először az internettel és a mobilhálózattal akadnak problémák, majd egyre aggasztóbb híreket sugároz a televízió,
és a tengerparton egy hatalmas teherhajó jelenik meg, ami egyre csak közeledik.
Ezek a furcsaságok csak szaporodnak a hétvége első napján, amelyet a víkendházat bérbe adó, Mahershala Ali által megformált Scott és lánya, Ruth érkezése tetéznek. Gyanúsak ők is, sőt Amanda számára talán nagyobb katasztrófa, hogy idegenekkel kell megosztania a hétvégéjét, mint az, hogy sorra zuhannak le a repülőgépek az égből. Bízhatnak-e egymásban? Egyáltalán van-e idő arra, hogy bizalmi játszmákkal teszteljék egymást?
Esmail mint író-rendező jó érzékkel ötvözte a thrillert és a katasztrófafilmet vagy az apokaliptikus sci-fit,
mert eleinte nem világos, hogy természeti katasztrófa vagy emberi beavatkozás indította-e el a globális összeomlást.
Az alkotó Shyamalan Kopogás a kunyhóbanjához hasonlóan lassan, de a megfelelő tempóban, apránként adagolja a külvilágból érkező információkat és jeleket, amelyek megzavarják a család pihenését. Ilyen módon végig sikeresen fenntartja a figyelmet és a feszültséget. Mindezt pedig nem veszi véresen komolyan. Pontosabban
Esmail él a szatíra eszközeivel és a groteszk iróniával is.
Amanda eleve egy groteszk karakter embergyűlöletéből fakadó kicsinyes megnyilvánulásai miatt, cinizmusa szül néhány humorosnak induló, de később inkább rémisztő helyzetet. Rögtön ilyen a cselekmény első harmadában a tengerparti strandolás. A családtagok unottan sütkéreznek, a háttérben, távol, szinte a horizonton feltűnik egy teherhajó. Clay mond róla pár triviális dolgot és elképed, hogy mekkora lehet, ha már ilyen messziről is látszik. Aztán egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk, majd már szinte betölti a fél tengerpartot. Ekkor kapcsol a család, hogy itt valami nincs rendben, és jobb lesz szedelőzködni, mert különben bajuk esik. Ez a jelenet egyrészt rendkívül feszült és félelmetes is, mert a nézőben is felmerül a kétely, hogy az a hajó nem fog megállni vagy irányt váltani. Másrészt némileg szatirikus is, mert frappánsan megragad egy társadalmi jelenséget, hogy
a mai ember már nem tudja időben felmérni a bajt,
a közelgő katasztrófát, mert a minden csatornáról érkező, tőlünk távoli katasztrófák szinte fikciónak tűnnek, így az is hihetetlennek tetszik, hogy egy teherhajó nem áll meg a part előtt.
Sam Esmail számos ilyen jelenetből építette fel a több mint kétórás filmjét, és ezek többségükben működnek is. Igaz,
egy idő után ez a koncepció már kiismerhető,
így nem volt szerencsés többször is eladni ugyanannak az ütős és sejtelmes jelenetnek a variációit. Azaz, ha egy repülőgép feltűnik az égen vörös „köddel” a háta mögött vagy a család a kocsijukkal egy hatalmas, elhagyatott autótorlaszhoz érkezik, akkor a befogadó már sejti a korábbi esetek miatt, hogy valami borzasztó vagy borzasztóan abszurd dolog fog történni. Ilyen módon elvész a kiszámíthatatlanság varázsa. Ez nem azt jelenti, hogy ne maradna feszült és izgalmas a Távol a világtól, mivel azért igen is izgulunk, hogy pontosan mi vár hőseinkre.
Továbbá a feszültség fenntartásának és aprólékos adagolásának vannak hátulütői is. Ez az alkotói módszer, amelyet a rendező alkalmaz, akkor lenne igazán produktív, ha egy kielégítő konklúzióhoz vezetne. Ám Esmail túlságosan is titkolózik,
a titkolózás pedig oda vezet, hogy a Távol a világtól fő hajtóerejét biztosító világvége homályos, túl misztikus marad.
Persze nem feltétlenül az ennek a történetnek a lényege, hogy minden kérdésre választ kapjunk, sőt sok korábbi filmben nagyon is jól működnek a nyitott, rejtélyes lezárások, hiszen ezek gondolkodásra ösztönzik a nézőt. A Távol a világtól is gondolkodásra késztet, hiszen a végeredmény legalább annyira szatíra is, mint apokaliptikus thriller, de a végkifejleten nem jó értelemben töprengünk.
A konklúzió olyannak hat, mintha Esmail majdnem két és fél órán át a semmit ragozta volna,
vagyis nem kapunk egyértelmű magyarázatot ott sem, ahol kellene. Így olyan, mintha a Távol a világtól nem futna ki semmire, hanem csak frappánsan véget érne, ahol az alkotó úgy gondolta, hogy elég volt, bemutatta, amit be akart. Ezért a katarzis elmarad.
Persze a Távol a világtól
távolról sem blöff, mert amellett, hogy feszült thriller, elég sok mindent frappánsan ábrázol korunk csúcstechnológiára utalt civilizációjából.
Ezért is állíthatjuk, hogy Esmail szatírát alkotott, mivel a groteszk irónia mellett szatirikus túlzásokkal is gyakran él, nem csak a pár bekezdéssel korábban említett tengerparti jelenetben. A címben is megjelölt alapszituáció például önmagában beszédes. Egyrészt Amanda bármilyen távol is akar kerülni a civilizációtól és az emberektől, már csak a technikai eszközökön keresztül is betör a vágyott idillbe a külvilág, hiszen felkavaró híreket csípnek el mobiltelefonjaikon, valamint a tévé is lead egy vészjelzést, amelyben az apokalipszis fejleményeiről értesülnek a főszereplők. Másrészt a már említett problémát is sűríti az alapkoncepció.
A nyugati ember sokszor csak a tévéképernyőkön vagy monitorokon keresztül szembesül a „távoli világ” tragédiáival és borzalmaival,
így amikor testközelből tapasztal meg hasonlókat, lehet, nem is hiszi el, hogy ez valójában megtörténik, a híradók és a média annyira közömbössé tettek minket ezek iránt.
Harmadrészt pedig a Távol a világtól szatirikus éllel mutatja be a technológi iránti fétisünket és azt, hogy mennyire védtelenek vagyunk azzal szemben, hogy beépültek az életünkbe a kütyük. Az égből „lepottyanó” repülőgépek vagy a vezető nélkül, a napfény hatására sorra aktiválódó és egymásba rohanó Tesla-autók ezt juttathatják az eszünkbe. Ebből a szempontból egyébként mindegy is, hogy egy kiberháború vagy egy kritikus hiba (például a műholdak megzavarodása) áll-e a háttérben, a hangsúly ebben a filmben azon van, hogy ha már
minden digitális, sőt részben vagy egészben önműködő, akkor az ember védtelenné válik, elveszíti a kontrollt.
Így az a kérdés, ha ez bekövetkezik, mit tehet az ember, mire számíthat a másiktól vagy saját magától. Clay megpróbál egyfajta túlélőstratégiát bevetni, így például teleengedi vízzel a kádat, hogy legyen ivóvizük egy darabig.
Ám a cselekmény során megmutatkozik, hogy hőseink nagyrészt inkább életképtelenek és passzívak, ha megfosztják őket az áramtól vagy a netszolgáltatástól. A gyerekek eleinte csak egy nagy balhénak fogják fel az egészet,
Rose-nak például az a legnagyobb baja, hogy nem tudja streamelni a Jóbarátokat.
Persze mindenkinél működésbe lép egyfajta túlélőösztön, amikor ráeszmélnek, hogy komoly gondban van az egész világ, de valójában nem tudnak semmilyen produktív ötlettel előállni. Sőt, egy elhagyatott házban a rengeteg tartalékolt élelmet, természetesen elsősorban a rágcsálnivalót látva Rose-ban aktiválódik a fogyasztó, azt teszi tehát, amire a modern konzumerista kapitalizmus kondicionálta: tömi magába a luxuskalóriákat a világvégén.
A Távol a világtól tehát szatirikus katasztrófafilmként működik a leginkább, karakterdrámaként viszont nem túl erős. A több mint kétórás játékidő alatt Esmail ugyan
megpróbál komplex figurákat felrajzolni és összetett kapcsolatokat kibontani,
de hősei inkább megmaradnak klisés karaktereknek, ahogy a két család viszonyából sem kerekedik ki semmi érdekes. Persze az nem baj, hogy Esmail nem akarta mindenáron dominánssá tenni a drámai vonulatot a szatíra mellett, mivel a kettő óhatatlanul is gyengítette volna egymást, hiszen ahhoz, hogy pszichothrillerként működjön a Távol a világtól, több időt kellett volna együtt tölteniük a családtagoknak.
A Mahershala Ali által játszott Scottból akár egy rejtélyes gonosztevő is válhatott volna, de Esmail nem ütötte le ezt a labdát, inkább csak egy hétköznapi kapcsolati szálat bontott ki a karakter által. Vannak persze beszélgetős és elmélkedős jelenetek, amelyekben jut idő a karakterépítésre, de
a feszültség egy idő után csak a szatirikus és katasztrófafilmes sztoriból adódik, nem a figurák közti viszonyokból,
mivel ez ellaposodik, leegyszerűsödik. Ettől függetlenül egyébként minden színész remekel a szerepében, Julia Roberts különösen jó az ellenszenves, xenofób Amandaként, Hawke és Ali pedig a tőlük megszokott zseniális egyszerűséggel, természetességgel adják elő karakterüket.
A Távol a világtól hosszú idő után azon kevés Netflix-film sorát gyarapítja, ami képes velünk maradni a megtekintése után.
A kelleténél nagyobb mértékben titkolózik, túlságosan is sűrű a misztikus köd a konklúziót követően,
de így is feszült, elgondolkodtató és jól kidolgozott thriller. Még több ilyen minőségi munkát várnánk el a streamingszolgáltatótól a sok középszerű vagy irtó gyenge filmje helyett.
Távol a világtól (Leave the World Behind), 2023. Írta és rendezte: Sam Esmail. Szereplők: Julia Roberts, Mahershala Ali, Ethan Hawke, Myha’la, Farrah Mackenzie, Charlie Evans, Kevin Bacon. Forgalmazó: Netflix.
A Távol a világtól a Magyar Filmadatbázison.
