A Vágott Méret irodalmi rendezvénysorozat keretein belül újabb könyvbemutatót láthatott a debreceni közönség 2026. május 14-én. Seres Lili Hanna második verseskötete, az Istenek a körfolyosón idén, a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg. A szerzővel és rendhagyó módon a könyv szerkesztőjével, Szenderák Bencével Pótor Barnabás beszélgetett. Seres kiemelte, hogy szeretné a szerkesztők gyakran láthatatlan munkáját hangsúlyosabbá tenni, ezért is tartotta fontosnak, hogy ne csak ő legyen jelen az eseményen.
A bemutató kezdetekor szó esett a kötet koncepciójáról. A versek különféle görög mitológiai lényeket ábrázolnak, gyakran kortárs, egészen pontosan erzsébetvárosi közegben. A könyv megírása többéves folyamat volt,
a szerző 2019-ben debütált Várunk című kötetével,
amely sokkal inkább egy válogatás volt akkori verseiből, nem pedig egy tematikusan összefüggő szövegekből felépített lírai világ, mint az Istenek a körfolyosón esetében. Seres két, az alkotás szempontjából fontos olvasmányt említett, amelyek elindították a téma irányába: James Joyce Ulyssesét és Borbély Szilárd Bukolikatájban című verseskötetét. Visszaemlékezett arra is, hogy
serdülőként elképzelte, milyen lenne Budapest hetedik kerületét, ahol felnőtt, benépesíteni mesebeli figurákkal,
ezáltal létrehozva egy fiktív világot. Utólag, a kötetszervezés közben konstatálta, hogy éppen ilyesmin dolgozott. A kötet szerkezete három részre tagolható, az elsőben narratív jellegű költeményeket olvashatunk az Erzsébetvárosban bolyongó mitológiai alakokról. A másodikban 12 dühös isten cím alatt egy-egy verses monológot, a harmadikban pedig egyfajta személyes, a kötet világát tükröző névmagyarázatot találunk Seregszemle címen. Ez utóbbi arra szolgál, hogy a kevésbé ismert antik alakokat közelebb hozza az olvasóhoz.
Szenderák utalt arra, hogy a kötet költeményei közül néhány eredetileg időmértékes verselésűnek készült, ezáltal verstani szempontból is kötődtek az antikvitáshoz. Ő azonban igyekezett lebeszélni a szerzőt a hexameterekről, mert úgy érezte, hogy ez a forma valamelyest korlátozza az érzékeny témákhoz való hozzáférést. Seres ennek hatására
a műfaji, verselésbeli kapcsolatteremtés helyett méginkább a tematika szempontjából kezdett az ókori irodalomra és mitológiára koncentrálni.
Újraírta formaverseit, igyekezett a mélyebb tartalmat „kiszabadítani”, de az időmértékkel való foglalkozást utólag sem tartja feleslegesnek, úgy érzi, ez a kanyar is hozzátett a kötet értékéhez. Pótor arról kérdezte a szerzőt, hogyan vált gyermekkorának színtere, a hetedik kerület szövegtérré. Seres számára máig különös élmény a kötet személyessége, az, hogy kislánykori barátai és a számára meghatározó helyszínek, utcák, terek is feltűnnek benne. Ennek ellenére a szereplíra a meghatározó a versekben, ahogy a szerző ki is emelte,
nem a gyerekkorát írta újra, hanem visszanyúlt korai benyomásaihoz, akkori közegének emlékeihez,
ebbe a múltbeli miliőbe helyezte az isteneket. A szerkesztő hozzátette, hogy a kötetnek inkább a városi társadalom alsóbb rétegei felé érzett empátia kifejezése a célja, mint a nosztalgiázás.
Ezt követően a szerző felolvasta a Lövölde téri fa legendája, a Morpheusz útja és a Héra könyörgése a türelmetekért című verseket. A hallgatók előtt megelevenedtek a fává vált Daphné közelében vágy nélkül csókolózó párok, az erzsébetvárosi utcák lakói, akiket az álomisten elaltat, és a mindenkor kimerült asszonyok, ahogyan Hérát hallgatják. Ezúttal Pótor is felhívta a figyelmet arra, milyen
pontosan világítanak rá a költemények olyan szociális problémákra, mint a hajléktalanok helyzete, a kapcsolati erőszak vagy a menstruációs szegénység.
Kérte a költőt, meséljen arról, miért és hogyan kezdte a görög istenekről szóló történetekbe ágyazva tematizálni a társadalmi felelősségvállalás ezen aspektusait. Seres a szegénység irodalmával foglalkozik, ezt a témát kutatta doktori disszertációja keretein belül. Illetve a Közélet Iskolája nevű civil szervezetnél dolgozik, de arra sokáig nem gondolt, hogy szépirodalmi alkotásaiban is megjelenítse a nyomort. Az alkotás során azért fordult a téma felé, mert
gyermekkorának meghatározó élménye volt a városi nélkülözés, a rászorulók látványa,
ahogy ő mondta, „egyszerűen az történt, hogy fekete fogú gyerekek és bokorba pisilő férfiak jelentek meg a versekben”. Nem tudatosan társította ezt a görög mitológiával, inkább csak figyelte, hogyan működnek együtt. Egyre inkább úgy érezte, az antik istenek ellentmondásos személyisége alkalmas az ember esendőségének ábrázolására.
Pótor szerint a kötet egyáltalán nem tanulságszerűen, nem didaktikus módon beszél a szegénységről. Arról kérdezte a szerzőt és a szerkesztőt, mit gondolnak, mi lehet az irodalom, a szépíró szerepe korunkban ezt a témát tekintve, hogyan lehet erről érvényesen nyilatkozni. Szenderák szerint a kulcsfogalom a már korábban is említett empátia, hiszen
az olvasó egy-egy irodalmi szövegen keresztül sokféle szituációba beleképzelheti magát.
Leszögezte, hogy a költészet manapság nem mondható kifejezetten népszerű kulturális terméknek, ezáltal nem sokakat lehet megszólítani verseken keresztül. Ennek ellenére úgy gondolja, az irodalom olyan eszköz, amellyel rá lehet mutatni a különböző társadalmi egyenlőtlenségekre, ezért fontosnak tartja az ilyen módon történő edukációt. A költő számára ez a téma olyannyira közeli és önazonos, hogy némileg zavarba hozza a kortárs kulturális élet azon jelensége, hogy „divat” beszélni és írni a szociális problémákról. Véleménye szerint
az irodalom az egyik legjobb eszköz egymás megismerésére, mind politikai, mind társadalmi szinten,
de kihangsúlyozta, hogy költőként a szöveg nyelvi, szépirodalmi minősége kell hogy legyen az elsődleges szempont. Továbbá kiemelte a belső indíttatás fontosságát, amely a hitelesség kulcsa. A szerkesztő egyetértett a felvetéssel, miszerint a kortárs költők alkotásai gyakran ideologikusak és politikai jellegűek, amelyet alapvetően egyáltalán nem tart problémának. Úgy véli,
a mai társadalmi-gazdasági berendezkedésben, amely az önérdekérvényesítést értékeli sikerként, kifejezetten fontos az érzékenyítés.
Pótor felolvasta a könyv mottóját, amelyet Alkaiosz A városállam lényege című művéből idézett a szerző: „Fényes épületek, házak szép teteje / nem teszi a várost, sem tágas kikötő, / dokkok, bástyafalak, sem nem a jól faragott / márványlap meg a kő, // ámde lakója, az ember…”.
Szó esett még arról, hogy a női élethelyzetek nem csak ebben a kötetben, de Seres előző könyvében is fontos szerepet kaptak. A szerző, amikor egymás viszonylatában olvasta a két kötetet, párverseket is talált bennük, de ez szintén nem volt tudatos része az alkotásnak, inkább egyfajta organikus kötetközi kapcsolatként tekint erre. Pótor arról is kérdezte beszélgetőtársait, hogy milyen élmény volt a közös munka során újraolvasni a mitológiai történeteket, volt-e olyan ezek között, amelyet különösen meghatározónak éreztek. A kötetben több helyen is szóba kerül, hogy
annak a versbeszélőnek, aki tulajdonképpen Seres gyermekkori énjének tekinthető, Perszephoné a kedvenc istennője.
A szerkesztő, aki egyébként kevésbé érdeklődik az antikvitás iránt, Démétér lányának történetében szintén fel vélt fedezni az ő szavaival élve „valami különös, sötét mélységet”. A költő ebben a mítoszban találta meg a nők elleni erőszak olyan ábrázolását, amelyet érdemesnek tartott a továbbírásra, illetve az anya szerepe foglalkoztatta. Egyébként
úgy érezte, hogy minden egyes antik alakkal újra megismerkedett az alkotás idején.
Említette még a férfi-női viszonyok megjelenítését is az ógörög irodalomban, amelynek nagy jelentőséget tulajdonított a kötetben. A 12 dühös isten-ciklus beszélőit pedig minél emberibb módon igyekezte ábrázolni, amely elmondása szerint nem volt nehéz feladat, hiszen a görögök emberarcú lényekként képzelték el őket.
Seres némileg tartott attól, mi következik a második kötet után a költői pályáján, de többször is említette, hogy alapvetően lassan dolgozik, így most
amellett, hogy számbaveszi, merre induljon tovább, igyekszik megélni, megünnepelni az Istenek a körfolyosón megjelenését.
Az esemény zárásaként felolvasott még két verset a kötetből. A nimfák, a nimfák című versben a szépséges, sóhajkönnyű lényeket egy egészen hétköznapi, bokorba vizelő pesti szatír üldözi. A Prométheuszt kioltják címűben pedig Prométheuszt, a bérlőt a hálátlan lakosok nem akarják beengedni a közgyűlésre. A közönség a távoli antik világ és a nagyon is valós hétköznapi problémák különleges egyvelegétől megilletődve vásárolta meg és dedikáltatta a kötetet. Amelyben sok egyéb mellett az erzsébetvárosi éjszakában lányokat futtató Pánról, a szabadidőközpont úszómedencéjét is uraló Poszeidónról, illetve a második emeleten gyerekeskedő vak Plutoszról is olvashatunk.
Vágott méret #14, Debrecen, DESZ24, 2026. május 14.
A fotókat Énekes András Előd készítette.
