Elfoglalta helyét az új színházépületben, a Csokonai Fórumban a debreceni Csokonai Színház társulata. A szeptembertől kezdődő évadban már egy vadonatúj…
Bővebben
Elfoglalta helyét az új színházépületben, a Csokonai Fórumban a debreceni Csokonai Színház társulata. A szeptembertől kezdődő évadban már egy vadonatúj…
Bővebben
A KULTer.hu szerkesztősége 2018-ban adta át először a KULTer stART díjat Varga Ákos filmkritikusnak, rá egy évre pedig Kovács Edward költő-kritikusnak, majd…
Bővebben
Tökéletes épségben érkeztek meg, s bukkanhattak elő „lepleikből” a napokban a Déri Múzeum féltő gonddal csomagolt és szállított műtárgyai az…
Bővebben
Javában zajlik A helység kalapácsa című tévéfilm forgatása Dombrovszky Linda rendezésében. Petőfi Sándor azonos című komikus eposzának adaptációját a tervek…
Bővebben
Közösség témában hirdeti meg negyedik alkalommal, kezdő irodalmároknak szóló versíró pályázatát a Starbucks. A jelentkezési határidő szeptember 5.
Bővebben
Bekerült a Cambridge Companion to World Crime Fiction nemzetközi krimiirodalmi áttekintő kiadványba Kondor Vilmos Budapest Noirja.
Bővebben
Debrecenben végez részvételi akciókutatást az Alternatív Közösségek Egyesülete Vedd fel a kultúrfonalat! címmel. A cél Debrecen kulturális térképének elkészítése, a…
Bővebben
A londoni Horniman Múzeum hetvenkét, a mai Nigéria területéről, az egykori Benini királyságból származó műtárgy tulajdonjogát ruházza át a nigériai…
Bővebben
Jankovics Marcell születésnapjához igazítva, október 20-tól látható a mozikban a tavaly elhunyt rajzfilmrendező utolsó munkája, a Toldi című egész estés…
Bővebben
Flower Power minifesztivált tart augusztus 6-án a Budapest Parkban a Margaret Island. A vendégelőadók Solére, a Pandóra Projekt és Brenka,…
Bővebben
Keszthely a város művészeit keresi, Szigliget szintén a veszprémi-balatoni 2023 EKF keretében 10 kötet előtt álló költőnek kínál október elején…
Bővebben
300 négyzetméteres víz alatti világ kapott helyet a II. kerületi Frankel Leó út 46. számú házán. Az utcai alkotás a…
Bővebben
Az olasz operairodalom legszebb részleteiből nyújt válogatást a Tenorissimo ünnepi operagálájának sztárvendége, Fabio Sartori. A hangversenyt augusztus 19-én az Operaházban…
Bővebben
A chilei Belova-Iacobelli Társulat az öregedő színészről szóló Chaykával öt alkalommal vendégszerepel Budapesten szeptember 16-tól 18-ig, spanyol és francia nyelvű,…
Bővebben
A két, nyílt pályázaton kiválasztott zenészt, képzőművészt, fotóst, filmest vagy irodalmárt a Balatoni Múzeum novemberben vendégül látja.
Bővebben
A PesText világirodalmi fesztivál 2022-es, forrás hívószóra kiírt irodalmi pályázatán a zsűri döntése alapján a szakmai díjat Szarvas Ferenc Outsourcing…
Bővebben
Meghirdette új „irodalmi export” pályázatait a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) a magyar irodalom, illetve a klasszikus és kortárs magyar szépirodalmi…
Bővebben
Magyarországon eddig még nem alkalmazott formátumban készül krimi, a film egy gyógyszergyártó cég okoseszközét használja kulisszaként.
Bővebben
Ismét sikerfilmek ingyenes szabadtéri vetítései várják az érdeklődőket augusztus végéig a BudaParton. Júliusban a musicalek lesznek túlsúlyban, augusztusban az akciófilmek.
Bővebben
A szegedi THEALTER Fesztivál idén is meghirdeti blog jr. elnevezésű kritikusműhelyét, július 15-ig várják a jelentkezőket.
Bővebben