Javában zajlik A helység kalapácsa című tévéfilm forgatása Dombrovszky Linda rendezésében. Petőfi Sándor azonos című komikus eposzának adaptációját a tervek szerint jövő januárban mutatják be a Duna Televízióban a Petőfi-bicentárium alkalmából.
A helység kalapácsa egy hősköltemény paródiája. „Ez egy westernfilm magyaros elemekkel megbolygatva, például matyómotívumok jelennek meg a jelmezekben, Ferenczi György által megzenésített Petőfi-versek pedig egy furcsa egyveleget adnak, amely erősíti a paródiát” – hangsúlyozta Dombrovszky Linda rendező a tordasi Westernfaluban zajló forgatás szerdai sajtótájékoztatóján.

Az eredeti szöveg megmaradt, csak filmnyelvileg és látványban teremtettek új világot.
Somogyi György forgatókönyvíróval az eposzt dialógusba ültették át, pár leíró sort kihúztak, de ez nem törte meg a költemény ritmikáját, tette hozzá a rendező.

Nem modernizálták a történetet, csak vizuálisan izgalmassá és fogyaszthatóvá tették,
de van olyan szándéka is a filmnek, hogy kortárs problémákat is feszegessen azon túl, hogy feltűnnek benne az örök emberi érzések, mint a szerelem, gyűlölet vagy a bosszú. A rendező szerint az eposz aktualitása elrejtve ugyan, de egy-két sorban megjelenik a szövegben. „Petőfi üzenete az, hogy mi, emberek pici porszemek vagyunk a világegyetemben, apró-cseprő dolgokkal küzdünk, miközben a világ elpusztul, ez az üzenet a film fináléjában teljesedik ki” – magyarázta.
Bekerült a történetbe a mesélő karaktere, akit Zayzon Zsolt alakít, ő kalauzol végig az eseményeken.
„Ez az élő figura segített minket abban, hogy a sok szöveg megmozduljon és filmesebb világ jöjjön létre” – magyarázta.
A forgatás két hetet vesz igénybe, augusztus 21-én fejeződik be, a tordasi Westernfalu mellett Nagyszékelyen, Ráckeve mellett, Visegrádon, Etyeken és Mátyásföldön vettek fel jeleneteket.

Ember Márk, aki Csepü Palkót alakítja, karakteréről elmondta, látszólag egy félelmet nem ismerő ember. Kiemelte: szereti ezt a történetet, a humorát, játékosságát és emberségét. Nagy Viktor, aki a tévéfilmben Bagarja uramot alakítja, arról beszélt, hogy „Petőfi Sándor költeményeit kisiskolás korunk óta valamennyien jól ismerjük, felnőtt fejjel már tudjuk, hogy Petőfi külföldön az egyik legnépszerűbb magyar költő, aki után világirodalmi rangú életmű maradt fenn, amely[nek darabjai] mind, ahogy A helység kalapácsa is, megfilmesítésre várnak”.
A helység kalapácsa további szerepeit Pindroch Csaba, Cserna Antal, Szervét Tibor, Györgyi Anna, Hunyadkürti István és Gubás Gabi alakítják. A film operatőre Hartung Dávid, vágója Pap Levente.
„Petőfi Sándor, a nemzet költője nemcsak a közeledő bicentárium miatt fontos a közmédiának,
hanem azért is, mert ő volt az a költőnk, aki a korában összefogta a nemzetet, megtestesítette a szabadságharcot és az együvé tartozást” – hangsúlyozta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója. Hozzátette: a közszolgálati média feladata, hogy őrizze a magyar nemzet kulturális értékeit, ezért is tartotta fontosnak, hogy megrendelje és teljes körűen finanszírozza a most készülő filmet. Papp arról is beszélt, hogy a közmédia tervei szerint a bicentenárium alkalmából különféle formában szeretnék bemutatni Petőfi valamennyi művét.
Forrás: MTI, fotók: Vasvári Tamás, MTI