Hatodik alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált október 31. és november 6. között az Art+ Cinemában. A fesztivál keretein belül…
Bővebben
Hatodik alkalommal rendezik meg a Skandináv Filmfesztivált október 31. és november 6. között az Art+ Cinemában. A fesztivál keretein belül…
Bővebben
Hét párhuzamos főfalból áll majd az a látványos, háromszáz négyzetméteres ház, amely a csákberényi rendhagyó kápolnát is tervező M Á…
Bővebben
Nemzetközi versenyprogrammal, és a támogatók – köztük a KULTer.hu – különdíjával teljes a 6. Malter Filmfesztivál díjátadója, amely október 15–16-án…
Bővebben
Több mint 25 ezren látogattak el október 3. és 6. között a 9. Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásárra,…
Bővebben
A Verzió nemzetközi emberi jogi versenyprogramjában szereplő 12 film között látható lesz a Lux-díjra jelölt dokuthriller, a New York-i rendőrségi…
Bővebben
A Basic Collection bútorforgalmazó többek közt egy szobrászt és egy tetoválóművészt kért fel, hogy alakítsanak át dizájnszékeket a saját stílusuk…
Bővebben
Kilenc napon át ünnepli 13. születésnapját a MODEM szeptember 28. és október 6. között. A több mint 20 kapcsolódó program…
Bővebben
Fennállásának 50 éves jubileumát ünnepli idén a szolnoki filmfesztivál, mely 2018-ban új nevet vett fel, tisztelegve a magyar születésű, Oscar-díjas…
Bővebben
Képes tanulni a kritikákból a filmipar az USC’s Annenberg School for Communication and Journalism éves tanulmánya szerint: a faji és…
Bővebben
Somló Dávid Drift című, a Prágai Quadriennáléra készített új mozgás- és hangkoreográfiáját a Hősök tere váratlan lezárása miatt a Széll…
Bővebben
Maurizio Cattelan alkotását, a 18 karátos aranyból készült vécékagylót alig két nappal azután lopták el, hogy kiállításra került az angliai…
Bővebben
A Csokonai Színház harmadjára rendezi meg a Szabó Magda életműve előtt tisztelgő eseménysorozatot, amely a női sorsokat, a női alkotók…
Bővebben
Az Arany Pálma-díjas amerikai rendező, Terrence Malick következő filmje, a The Last Planet (Az utolsó bolygó) Krisztus bibliai történetén alapul,…
Bővebben
Több száz nevezett projekt közül tizenhat filmtervet, köztük Fabricius Gábor legújabb munkáját is beválogatták a világ egyik legrangosabb forgatókönyv-fejlesztő workshopjára.
Bővebben
Kovács István Ostrom című filmjét a bronz Diák Oscar-díj után a Filmiskolák Nemzetközi Szövetségének a legjobb fikciós témájú vizsgafilmért kiosztott…
Bővebben
Talán az amerikai életérzést is átélhetik majd, akik szeptemberben a debreceni Fórum bevásárlóközpont tetőparkolójában kényelmesen, a kocsijukból nézik a vetítéseket.
Bővebben
Debrecen utcáin elkapott pillanatok legjobbjaiból készült fotókiállítás, mely augusztus 30-tól tekinthető meg az Incognito Clubban, a megnyitón beszélgetéssel és koncerttel…
Bővebben
Kovács Dániel Othernity – Modern örökségünk újrakondicionálása című pályázata valósulhat meg a magyar pavilonban a 17. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálén,…
Bővebben
Másfél évtizede indult el Magyarország akkoriban egyetlen kizárólag rövidfilmeket felvonultató nemzetközi fesztiválja, a BuSho. Ezúttal 18 országból 70 rövidfilm került…
Bővebben
Shira Barzilay Tel Aviv-i illusztrátor látszólag csak letisztult fotókra firkál lendületes vonalakkal, a végeredmény mégis úgy néz ki, mintha az…
Bővebben