Még a filmrendező is tud szeretni

Nagy merészség zárt szituációs drámát, vagyis egyetlen helyszínen játszódó, néhány szereplős filmet készíteni. Különösen veszélyes vállalkozás a két főhőssel dolgozó Malcolm és Marie, azonban John David Washington és Zendaya megbirkóztak a nehéz feladattal.

Alfred Hitchcock A kötélje vagy Sidney Lumet 12 dühös embere kiváló példák arra, hogy egy alig pár szereplős, egy helyszínen játszódó filmet is izgalmassá lehet varázsolni a remek színészeknek, a kiválóan megírt dialógusoknak, illetve az operatőr munkájának köszönhetően. Hasonló okokból működik Luis Buñuel Öldöklő angyala, Tarr Béla Őszi almanachja, John Hughes Nulladik órája, Richard Linklater Visszajátszása vagy Quentin Tarantino Aljas nyolcasa. Ugyan

lehetne még sorolni a hasonló kamaradrámákat, azonban ezek még mindig inkább a kivételek,

mivel nagyon könnyen zsákutcába futhat az adott film. Mindegyik említett alkotásnak van egyfajta teatralitása a sok párbeszéd és/vagy a kevés vágás, illetve a hosszú beállítások miatt, tehát fennáll a veszélye annak, hogy egy kamaradráma színpadiassá válik. Ami persze lehet célja is az alkotónak, lásd R. W. Fassbinder Petra von Kant keserű könnyei című klasszikusát.

Az Eufória című sorozatot jegyző Sam Levinson is nagy fába vágta a fejszéjét, mert két hőssel, egyetlen családi házban, fekete-fehérben forgatta filmjét a járvány amerikai tetőpontján, 2020 nyarán. Ám a még inkább csak szárnyait bontogató Levinson, a két színész, John David Washington (Tenet) és Zendaya (Eufória), valamint Rév Marcell operatőr (Eufória, Jupiter holdja) nagyon is jól oldották meg a feladatot. Mondhatni

a Malcolm és Marie szerzői önvallomás is, mivel a férfi karakter miatt erősen önreflexív az alkotás.

Malcolm Jones fiatal rendező, aki úgy érzi, végre elkészítette azt a filmet, amelyet mindig is szeretett volna, és így filmipari bérmunkásból valóban művésszé vált. A sikeres premiert követően hazatér barátnőjével, Marie Elliottal, aki az örömmámorban úszó, zenélő-viszkiző párjával ellentétben egykedvűen ül le a WC-re, majd dolga végeztével, az ordító zene mellett unottan dob össze egy kései sajtos makarónit a férfinak. Malcolm nem érti, mi baja lehet a már a szexuális közeledést is elutasító barátnőjének, azonban hamarosan kibújik a szög a zsákból:

a férfi a filmvetítés után mindenkinek megköszönte, hogy elkészülhetett a nagy mű, csak Marie-nek nem.

Ez nemcsak azért probléma, mert a színésznői ambíciókat dédelgető főhősnő lelkileg és szakmailag is segítette Malcolmot a forgatókönyv-fejlesztés során, hanem azért is, mert a kábítószerfüggő nő történetét részben Marie személyes drámája ihlette. A korántsem szimpla sértés mélyre eltemetett és alapvető problémákat hoz felszínre, amelyek próbára teszik a javarészt valós időben zajló cselekmény során a pár kapcsolatát.

Rév Marcell több magyar, illetve külföldi filmben bizonyította, hogy valóban nemzetközi színvonalú munkát végez, hiszen Mundruczó Kornél kései művei mellett neki köszönhetjük a Viharsarok, a Balaton Method és a bemutatásra váró A feleségem története képi világát is. Elsősorban az ő képei miatt magával ragadó a sok szempontból félrement Eufória, és bizony a Malcolm és Marie is nagyon sokat köszönhet az operatőr tehetségének.

A legemlékezetesebbek a kezdő képsorok, amelyeken eleinte két külön térben mozognak a szereplők,

majd ahogy kommunikálni kezdenek egymással, a klasszikus értelemben vett vágás helyett a „belső vágás”, azaz a kameramunka válik fő szervezőelvvé. Gyönyörű az a jelenet, amelyben még nem törtek felszínre a problémák, és a két ember csak szó szerint kerülgeti egymást, illetve a forró kását. Miközben Malcolm a kritikusok reakciójáról beszél a háttérben, a félig megvilágított arcú Marie az előtérben cigarettára gyújt, az ajtófélfának támaszkodva nyugalomban hallgatja Malcolmot, aki fel-alá járkál a nappaliban, a kamera pedig követi őt.

Izzik a feszültség a két ember között a „hiperaktív”, felpörgött férfi és a higgadt, sőt rezignált nő látványának kontrasztja miatt. Holott a párbeszéd szintjén még szakmai dolgokról, és nem kettejük kapcsolatának alapproblémájáról esik szó, amelyet ez az összetett kompozíció tökéletesen megragad. Hasonlóan kreatív operatőri bravúrt a film végén láthatunk, bár az ottani tükörkompozíció már inkább szájbarágós, mint briliáns, ám pusztán formailag az is lenyűgöző és mesterien kivitelezett. Persze attól, hogy egy filmnek szép képei vannak, még nem feltétlenül izgalmas is.

A formát John David Washington és Zendaya színészi játéka tölti meg tartalommal.

A kritikusok nem voltak teljes mértékben elégedettek egyikőjük alakításával sem, szegény Washingtont például az édesapjához, Denzelhez és a tenetbeli „gyenge” szerepléséhez mérték. Főleg az utóbbi megközelítés nem fair, hiszen Christopher Nolan művében a fiatal színész egy zárkózott, minimalista módon megírt, keménykötésű, klasszikus akcióhőst formált meg, ennek alapján leírni JDW-t nem szerencsés. A Malcolm és Marie-ben viszont megmutatja, hogy tud mást is. Közel sem mindig jó, néhány érzelmi kitörése során enyhén túljátssza szerepét. Azonban a higgadtabb, szinte dialógusok nélküli jelenetekben – így például a fürdőszobai epizódban vagy a zárójelenetben – John David Washington remekül tud a szemével, az arcrezdüléseivel játszani. Ráadásul az ő karaktere izgalmasabban van megírva, hálásabb is ez a harsányabb férfifigura.

Zendaya részben ezért is marad el kicsit Washington mögött, mert bár egyértelműen ő a jobb színész, ezt az Eufóriában és a Pókember-filmekben is bebizonyította már, ám akármennyire emberire és átélhetőre írta meg Sam Levinson Marie-t, a cselekmény utolsó harmadában túl sablonos „felvilágosult nőfigurává” válik, amivel a színésznő sem tud mit kezdeni. Olyan érzésünk lehet a záró „felvonásban”,

mintha Levinson engedne a mára bőven aránytalanná és egyoldalúvá vált politikai korrektség követelményeinek.

Ugyanis a nőt szeretné beállítani egyértelmű áldozatként ebben a kapcsolatban, holott a játékidő kétharmadában remekül megtartja az arányokat a két főhős között, és mindenféle sztereotípiával igyekszik leszámolni. Azaz kettőn állt a vásár: Malcolm mint önző és önelégült férfi méltatlan módon bánt azzal, aki támogatta őt, míg Marie maga is bűnös abban, hogy nem lett sikeres, illetve hogy nem ő játszotta el „saját magát” a barátja filmjében. Akár a tavalyelőtt bemutatott meglepetésfilmben, a Házassági történetben, úgy ebben a sztoriban sincsenek bűnösök vagy ártatlanok, csak emberek, akik hibáztak és fognak is hibázni. Így a kérdés az, hogy hajlandók-e a megbocsátásra, van-e bennük késztetés a változásra.

Kár azért az utolsó előtti ágyjelenetért, amelyben Zendaya hősnője mintegy „bírónőként” ráolvassa bűneit a „gonosz, elnyomó férfire”, és ítéletet mond. Persze, akik kapcsolatban élnek, bizonyára időről időre szembesülnek azzal, hogy mindig a saját igazukat hiszik abszolút igazságnak, és csak a vihar elülte után jönnek rá, hogy ez azért nem így van. A zárójelenet némileg kompenzál, a tekintetekből kiolvasható, hogy kezdenek lecsillapodni a kedélyek,

ám mégis ott az utolsó nagy összecsapás, amely Marie győzelmét sugallja. Holott egy párkapcsolatban nem győzhet csak az egyik fél

– mindkét félnek győznie kell, különben nincs értelme tovább a viszonynak. A fő magánéleti sztoriról még annyit, hogy dramaturgiai értelemben is van vele probléma. A Malcolm és Marie a kelleténél hosszabbra sikerült: 1 óra 45 perc helyett ebben a történetben inkább csak másfél óra van. Bár üresjáratok nincsenek, Sam Levinson végig kiegyensúlyozottan adagolja a felfokozott epizódokat és a „szünetek”-et, olykor azonban önismétlővé válik a cselekmény.

Malcolm a cselekmény első és utolsó harmadában is nagyjából ugyanazokkal a szavakkal, mondatokkal szidja a kritikusokat. Ez még akkor is zavaró, ha egyébként emelkedtek a tétek, hiszen másodszor már a filmjéről publikált kritikákra reagál. De a párkapcsolati szálon is előfordul, hogy ugyanazokat a köröket futják, bár ez meg abból a szempontból védhető, hogy egy hétköznapi civakodás során, egy látszólag feloldhatatlan konfliktusban a vitázó felek újra és újra visszatérnek a legkényesebb pontokhoz.

A fő cselekményszállal szoros összefüggésben érdekes a Malcolm és Marie önreflexív, filmrendezői cselekményszála.

A legérdekesebb a nyilvánvalóan Sam Levinson által is osztott társadalomkritika, amelyet Malcolm szélsőséges módon fogalmaz meg a maga felfokozott hangulatában. Még így, fáradtan, pár pohár szeszes ital és a visszajelzések közepette is sok igazság van abban, amit a férfi ecsetel, és ami nemcsak a filmen belüli filmre, hanem magára a Malcolm és Marie-re is érvényes. A címszereplő rendező azon kritikusok ellen kel ki, akik az ő alkotásában politikai üzenetet látnak csak azért, mert hősei feketék és maga is színes bőrű. Ez sokkal komplexebb probléma a klasszikus „gondolta a fené”-nél, az alkotói szándék és az értelmezések közötti feszültségnél.

Természetesen az Egyesült Államokban nagyon is valós rasszizmus, a feketék és a fehérek közötti konfliktus, valamint a Black Lives Matter mozgalom miatt számos filmrendező és író motivált, hogy a kurrens társadalmi kérdéseket elemezze, vagy az afroamerikaiak helyzetéről, identitásáról készítsen filmet. A Malcolm és Marie-ben emlegetett Spike Lee például ezt tette, és Az 5 bajtársat utólag a BLM-hez is hozzáigazította. De

miért ne készülhetne két fekete színész szereplésével egy személyes, magánéleti-párkapcsolati dráma, amelyben nincs politika,

csak bőrszíntől független emberi problémák? Az utolsó, említett párbeszédet leszámítva Sam Levinsont még az sem foglalkoztatja különösebben, hogy két ellenkező nemű ember vitázik egymással, drámájukhoz bárki tud kapcsolódni, aki szembesült már azzal, hogy otthon sem csak két, egymást szerető ember találkozik, hanem két rivális egó küzd az elismerésért.

A Malcolm és Marie biztosan nem válik olyan klasszikus kamaradrámává, mint a bevezetőben említett örökzöldek, azonban összességében kissé igazságtalanok voltak vele a külföldi és a hazai kritikusok. Sam Levinson műve minden hibája ellenére magával ragadó alkotás, amelyben valóban sok a párbeszéd, kevés az eredeti ötlet, mégis megéri ezzel a két emberrel eltölteni majdnem két órát, mert sokat lehet okulni a konfliktusukból.

Malcolm és Marie (Malcolm & Marie), 2020. Írta és rendezte: Sam Levinson. Szereplők: John David Washington, Zendaya. Forgalmazza: Netflix.

A Malcolm és Marie a Magyar Filmadatbázison.