A mindig-más Ady

A Visszatérés a nyelvbe − Én-figurációk Ady Endre költészetében című tanulmánykötet bemutatója a hónapban a második olyan debreceni rendezvény, amely Adyhoz köthető. Korábban, január 19-én ugyanis a Déri Múzeumban szerveztek beszélgetést az 55 x Ady című kötetről, amelyben Grela Alexandra illusztrációi láthatók a költő felkapott és kevésbé ismert verseit kísérve. Ez a naiv olvasatok ihlette kötet párbeszédbe léptethető Herczeg Ákos újraolvasói viszonyulásával, amely az életmű eddig kiaknázatlan pontjaira mutat rá. A szerzővel Baranyai Norbert középiskolai és egyetemi tanár, irodalomtörténész beszélgetett motivációiról, jövőbeli terveiről és Ady költészetéről.

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár rendezvényterme hamar megtelt szakmabeliekkel, kíváncsi érdeklődőkkel, egyetemi és középiskolás hallgatókkal. A szervezők végül a mikrofon használata mellett döntöttek, ami azt sejtette, hogy nem számítottak ennyi látogatóra. Baranyai Norbert felvezette az estét, köszöntötte az egybegyűlteket és a tanulmánykötet szerzőjét, Herczeg Ákost, majd Papp Istvánt, a Csokonai Színház művészét, aki Ady egy kevésbé ismert, Este a Bois-ban című versével idézte meg a költő szellemét.

Baranyai első körben arra volt kíváncsi, hogy milyen érzés kézbe venni az elkészült kötetet (bár a Facebook-esemény borítófotója erről sokat elmond).

Bő évtizedes munka áll a szerző mögött,

amely sok feszültséggel járt, hiszen az utolsó pillanatig csiszolgatta, tökéletesítette a szövegeket. Megesett, hogy egy tanulmányból csak egyetlen mondat maradt változatlanul. Mindez nem mindennapi alázatosságról és maximalizmusról árulkodik. Herczeg megnyilvánulásaiból már a beszélgetés elején érzékelhető volt, hogy a kutatás nem csupán feladat a számára, a tanulmánykötet sokkal inkább egy különleges kapcsolat tárgyi bizonyítéka, amelyet ettől függetlenül természetesen jó érzés kézbe venni.

A következőkben Baranyai az inspirációkra, majd a tanulmányok fő irányaira, a kötet felépítésére kérdezett rá. Kiderült, hogy Herczeg csupán „belekeveredett” Ady világába: disszertációjában eredetileg Pilinszky Jánossal szeretett volna foglalkozni, és a már említett alaposságot mutatja az is, hogy egészen Adyig nyúlt vissza azzal a céllal, hogy megtalálja a magyar modernség kiindulópontját. A harmadik Ady-tanulmány után azonban belátta, doktori dolgozata nem az újholdas nemzedékhez tartozó költőről fog szólni. Az Ady-életmű újraolvasása rávilágított arra, hogy a recepció csak résnyire nyitott ajtót a különböző megközelítésmódoknak. Ez indította el a szerzőt munkájában, az újabb és újabb fejezetek pedig egymást inspirálták.

Herczeg elmondta azt is, hogy a disszertációhoz képest a kötet egy sokkal alaposabb munka,

mivel a meglévő evidenciák ismétlése helyett célja immár az evidenciákhoz vezető folyamatok feltárása, valamint ezzel összefüggésben a versek interpretálása volt. Erre utal a Szirák Péter által ajánlott Visszatérés a nyelvbe cím is. A vizsgálat tárgya tehát a folyamatok kiindulópontja lett, valamint a versek tágabb értelmezései. A szükséges filológiai vizsgálódások rávilágították arra, hogy Adyt leginkább abban a sajtótörténeti kontextusban érdemes megvizsgálni, amelyben a kor megkerülhetetlen figurájává vált. Herczeg igyekezett elképzelni és leírni azt az irodalmi szcénát, ahol ezek a versek (és nem a kötetek) megjelentek.

Baranyai megjegyezte, hogy a két különböző megközelítés – a tágabb sajtó- és kultúrtörténeti kontextus felőli, illetve a szövegközeli olvasat – új felismeréseket hozott. A következő percekben az elemzett versek kapcsolatrendszerére terelődött a figyelem. A tanulmánykötet szerzője elsősorban azokat a verseket kereste, amelyekben a versbéli én-figurációk a legmarkánsabbak.

Azok az ellentmondások foglalkoztatták, amelyek az én azonosíthatatlanságából fakadtak.

Emellett a versek tematikus megközelítése − bár elavultnak tűnhet − sem irreleváns vizsgálódási szempont, hiszen maga Ady is bizonyos erőterek köré építette költői világát. Abban más Herczeg értelmezési metódusa, hogy nem egy-egy nagy verset vizsgál adott témák felől, hanem versek csoportját egymáshoz való viszonyukban. Ez az eljárás mutatta meg számára az Ady-életmű építkezésének a logikáját.

„Egyszerűen nem adta meg semmi sem magát” – vallotta meg Herczeg a kötet kihívásait felpiszkáló kérdést követően.

A látszólag legegyszerűbb versekkel is napokat foglalkozott,

mivel azok éppen a nagyobb kontextusból kiinduló vizsgálódás miatt váltak sokkal bonyolultabbá, rétegzettebbé. Az úgynevezett „rossz versekben” rengeteg munka van − idézte fel Térey János szavait, akivel korábban épp ennél az asztalnál beszélgetett többedmagával Adyról. (Ady jövője, Alföld, 2019/7, 104−114.) Hiszen kontextusból kiemelve lehet „rossz” egy vers, de a nagy egészben vizsgálva semmiképp sem érdektelen egyik költemény sem. Nem érti meg Ady költészetét igazán az, aki hisz azoknak a legendáknak, miszerint Ady egy ültő helyében írta költeményeit.

Minden egyes vers tudatos, átgondolt költői koncepció része.

Az istenes költészete különösen feladta Herczegnek a leckét, mivel egy olyan diskurzust kellett feltárnia a versek megértéséhez, amely addig ismeretlen terep volt számára. Bár Baranyai szerint egyáltalán nem érződött bizonytalanság a tanulmányokat olvasva, Herczeg szerint mindig maradnak kérdések, amelyekre nem sikerül megnyugtató választ találni. A beszélgetéssel összhangban a Százhűségű hűség című vers hangzott el, amely rímelt Ady szóban forgó sokszínűségére, mindig új arcát mutató százalakúságára.

A következő kérdés az Ady-recepcióra irányult, amelyet egyszerre jellemez „hangzavar és szótlanság” − Herczeg egy korábbi nyilatkozatát idézve. Kevés olyan kutatás van, amely valóban láttat valamit a mélyebb rétegekből, de e szövegegyüttes felfogható egyfajta kályhaként – ahogy Király István munkája is –, amelynek melegéből el lehet indulni.

A szakirodalom hiányossága (szótlansága) inspirációt jelentett Herczeg számára,

hiszen a feltáratlanság sokat ígért, ugyanakkor a szakszövegek egymásra utalásai egy olyan bonyolult rendszert (hangzavart) hoztak létre, amelyben könnyen elvész az olvasó. A végső verzióban emiatt próbálta a szekunder anyagot a minimálisra redukálni. Herczeg szerint meg kell állnia a saját lábán egy elemzésnek, így elsődlegesen a versek által feltett kérdések megválaszolására törekedett.

Baranyai kiemelte, hogy szinte hiánytalanul áthatja a már meglévő Ady-elemzéseket a kultusz. Azt szerette volna kideríteni, hogy jelen könyv szerzőjének mennyire kellett ezzel szembenéznie.

Egyrészt maga a tanulmánykötet is a meglévő kultuszt erősíti, ugyanakkor közelhajolásra, az evidenciák megkérdőjelezésére vállalkozik.

A versek olvasásakor vissza kell térni ahhoz a primer viszonyuláshoz, amelyet a kultusz folyamatosan kitakar. A kultusznak az is tulajdonsága, hogy utánzói lesznek, azután légüres térbe kerül. Kezdetben József Attila és Szabó Lőrinc is Ady-epigon volt valamelyest. Herczeg szerint egy-két mai szerző költészetében érzékelhető még Ady hatása (például a már említett Térey János vagy Kemény István verseiben), de az a tapasztalata, hogy egyre nehezebben kapcsolódnak az életműhöz a kortárs alkotók generációi. Az Ady halálának centenáriumán megjelenő Élő Ady − Ady-antológia című válogatás szintén ezt a kettősséget mutatja.

A szerző életműve azonban sok felfedezni valót hagyott még hátra, így a későbbiekben újabb kötet várható. Ebben Herczeg valószínűleg a kései Ady-verseket veszi nagyító alá (már ha a történelem nem ismétli meg önmagát, azaz nem vesz váratlan fordulatot a kutatás).

A beszélgetést lezáró kérdésre, vagyis hogy mi a személyes kedvence az életműből, kis gondolkodás után azt a rövid és tömör választ adta, hogy mindig más. Leginkább azok a versek ragadják meg, amelyek kevésbé ismertek.

Ebből is látszik, hogy Adyhoz való viszonya magában hordozza a játékot, a kutatás és a rátalálás örömét.

Az, hogy a versek felolvasásban hangoztak el, nem befolyásolta a hatásos színészi előadásmódot. Papp István (mikrofon nélkül is) karakteres hangszíne hitelesen tolmácsolta a költeményeket. Egyszerre teremtett kontrasztot és harmóniát az estét lezáró szöveg az elmondottakkal, mivel egy klasszikus, A Sion-hegy alatt hangzott el. De mégis máshogy hatott. Rávilágított arra, hogy Herczeg célja nem egyszerűen a kevésbé ismert versek kiemelése, az egyedibb alkotások érvényesítése volt, hanem Ady arcának másfajta megvilágításba helyezése az árnyékban maradt részekkel, a jól és kevésbé ismert versekkel együtt, amelyek minden fénytörésben kicsit mást mutatnak.

A tudatos versválasztás és az előadásmód megható lezárását adta az eseménynek. Amint hazafelé menet várakoztam a megállóban, megkondult az 1-es villamos jellegzetes „harangja”, és magamban vittem a rongyolt lelkű, kereső Én képét.

Herczeg Ákos: Visszatérés a nyelvbe / KÖNYVBEMUTATÓ, Méliusz Juhász Péter Könyvtár, Debrecen, 2022. január 27.

A fotókat Áfra János készítette.