Ismét Taika Waititi, a drámai komédiákhoz nagyon értő új-zélandi rendező dirigált Thor-filmet, azonban ezúttal tényleg túllőtt a célon.
A Disney-hez tartozó Marvel Studios okosan épített fel egy filmes mitológiát a képregényfilmeknek, amelyeket egy nagy történetbe ágyazott úgy, mintha csak egy tévésorozatról lenne szó. A 2008 és 2019 közötti időszakot tekinthetjük az „első évadnak”, jelenleg pedig a „második évad”-ban járunk, ami egyelőre inkább döcög. Sőt, megállapítható, hogy a Star Wars esetéhez hasonlóan
a Marvel Moziverzum (MCU) ironikus módon jobb a kapcsolódó Disney+-os, valódi sorozatok terén,
elég csak a roppant kreatív WandaVízióra, a Lokira, a Mi lenne, ha…?-ra és a többszörös személyiségzavart (tömegszórakoztató alkotáshoz képest) hitelesen bemutató Holdlovagra gondolni. A Thor: Szerelem és mennydörgés ezt a szabályt erősíti, ugyanakkor egyebek miatt is biztonsági játéknak tekinthető, azaz a független filmjeiben (Boy, Hétköznapi vámpírok, Vademberek hajszája) remekelő Taika Waititi egyszerűen akkor is képtelen elszakadni kedvenc műfajától (dramedy) és fogásaitól (szatirikus, ironikus és parodisztikus megközelítés), amikor muszáj lenne.
Az univerzumot fenyegető Thanost legyűrték, Thor ráhagyta Valkűrre a Norvégiában alapított Új Asgardot, ahol a hős népének túlélői új otthonra leltek szülőbolygójuk pusztulását követően, maga a mennydörgés istene pedig elindult, hogy az űrben kalandozzon a Galaxis Őrzőivel, közben keresi élete értelmét. Ám egy napon elég gyorsan döntést kell hoznia azzal kapcsolatban, mi is a küldetése, mert a második részből, a Thor: Sötét világból ismerős Sif újra feltűnik a színen, pontosabban bajba kerül egy rémisztő figurával, Gorr-ral folytatott küzdelem során.
Gorr egy megszállott gyilkos, aki az összes isteni lényt ki akarja iktatni múltbeli traumája miatt.
Első összecsapásuk alkalmával pedig Thor összefut egy „imposztorral”, aki ugyanolyan vértet visel mint ő, sőt a Thor: Ragnarökben széttört, de valamiért újra ép Mjölnirrel öli Gorr csatlósait, csak történetesen nő. Nem, ezúttal nem a Doctor Strange folytatásából ismerős multiverzum a ludas: ő Jane, a hős egykori szerelme, aki rákbetegségétől menekült meg a különleges pörölynek köszönhetően. Jól is jön Thornak a megerősödött nő, mert Gorr elrabolja az új asgardi gyerekeket, akiket csak közös erővel menthetnek meg.
A Szerelem és mennydörgés mozgalmas film, túlságosan is sok mindent markol ahhoz képest, hogy játékideje kevesebb mint két óra, így az utóbbi évek legrövidebb MCU-filmjével állunk szemben. Zseniális alkotó kellene ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt kellőképp be tudja mutatni Thor identitásdrámáját, Jane őrlődését a betegség és a „Hatalmas Thor” (így nevezik az alteregóját) önazonossággal járó felelőssége között, valamint Gorr, a potenciálisan érdekes gonosztevő traumáját, amiből dühe és bosszúvágya ered. Taika Waititiben meg is van a tehetség ehhez, mert az alkotó már az egyik első nagyjátékfilmjében, a Boyban is
tanúbizonyságot tett arról, hogy mennyire jól össze tudja fésülni a humort a komoly témákkal.
Sőt még a fősodorbeli Jojo nyusziban is bizonyította az új-zélandi direktor, hogy a vérében van a zsáner- és hangnemkeverés. A Thor-filmek esetében viszont olyan, mintha cserben hagyta volna a tehetsége, vagy valami miatt visszafogná azt.
A Team Thorban, a Thor: Ragnarököt felvezető rövidfilmben jó irányba indult el a direktor. Az első két Thor– és Bosszúállók-epizódban túl komolynak és fennköltnek tartott asgardi hőst hétköznapi, triviális szituációkba helyezte és civil ruhába öltöztette, adott neki egy átlagember lakótársat, és az ő szemszögéből tekintettünk a beképzeltségében is öntudatlanul vicces Thorra.
A Ragnarökben viszont sok jelenetben rezgett a léc.
Míg Mark Ruffalo csetlő-botló Bruce Bannerjének jól állt a humor, addig Thor nem egy alkalommal már inkább bugyutának és hiteltelennek tűnt, önparódiába hajlott, nem lehetett komolyan venni a történetet, amelynek tétje Asgard fennmaradása volt.
A Ragnarök esetében persze még meg lehetett azzal indokolni a paródia irányába tett határozott lépéseket, hogy a címszereplő egy idegen bolygóra (Sakaar), rabszolgasorba (vagy inkább gladiátorsorba) került, azaz hatalomvesztetté vált, aminek az őrületét a humor segítségével dolgozta fel. A Szerelem és mennydörgésben azonban ez már nem működik. Taika Waititi egyszerűen átesett a ló túlsó oldalára,
legújabb Marvel-filmjében a humor kifejezetten a dráma ellenében dolgozik a cselekmény ideje alatt.
A nyitójelenet még ígéretes Gorr súlyos tragédiájával és kiábrándulásával, de rögtön az azt követő képsoron egy komplett idióta, bár szadista, így groteszk istenséget ismerünk meg, és innentől kezdve alig lehet komolyan venni Christian Bale amúgy félelmetes külsejű és a Halálpallos (Necrosword) nevű ősi, kozmikus fegyver miatt eredendően veszélyes antagonistáját. Az ő jelenéseit és Jane halálos betegségét is jellemzően elvicceli a rendező, egy pillanatra sem érezhető át a drámájuk, mivel az alkotó nem enged közel hozzájuk, a sok laza beszólás és poénosnak szánt megnyilvánulás eltávolítanak tőlük.
Gorrban pedig kiváltképp lett volna potenciál, hiszen a képregényekben is az egyik legérdekesebb Marvel-gonosztevő, aki nem is annyira gonosztevő, mert bár radikális nézeteket vall, azaz egy isten érzéketlensége miatt gyűlöli az összes istenséget, mégis megérthető és átélhető a problémája és a fájdalma. Mármint a háttértörténete szerint megérthető és átélhető,
a Szerelem és mennydörgésben azonban elképesztően súlytalan figura,
akit még Christan Bale amúgy megnyerő játéka és jelenléte sem képes megmenteni. Az antagonista első és utolsó momentumai érnek valamit, ám a játékidő nagy része alatt egyrészt jelen sincs, másrészt amikor a színre lép, inkább szánalmas erőlködés benyomását kelti minden akciója és kegyetlenkedése.
Taika Waititi azonban nem elégedett meg azzal, hogy kivéreztessen és eljelentéktelenítsen egy igen izgalmas negatív hőst és Jane személyében egy hasonlóan érdekes pozitív másodfőhőst. Nem, Waititi
a vicces és talajközeli Thort bárgyú, infantilis Jack Sparrow-klónná aljasította, aki valójában nem akar semmit, csak hülyéskedni,
és aki végigsodródik a cselekményen, nem érezzük úgy, hogy valóban irányítaná azt. Ez még csak nem is annak az eredménye, hogy két erős és karakteres nővel, Valkűrrel és Jane-nel kalandozik, mert itt már nem pusztán az a probléma, hogy a politikai korrektség jegyében a hollywoodi filmekben a fehér, maszkulin férfi többé nem lehet önálló jogon hérosz. Ehhez semmi köze a PC-nek, sokkal inkább az a gond, ami az egész semmitmondó, súlytalan, egy jobbfajta paródiába sem illő történettel: a humortalan humor karaktergyilkos. Chris Hemsworth-nek minden kvalitása megvan ahhoz, hogy egy Arnold Schwarzeneggerhez vagy Sylvester Stallone-hoz hasonló akciósztárrá érjen, erre kiváló bizonyíték a Netflix nem hibátlan, de sodró lendületű, szikár és izgalmas akció-thrillerje, a Tyler Rake: A kimenekítés, amelyben az ausztrál színész a címszereplő zsoldost játssza. Thorban pedig kezdettől ott volt egy modern Conan lehetősége, főleg, hogy a Schwarzenegger által játszott barbár is Marvel-hős lett.
Ám úgy tűnik, még azelőtt elrontják, hogy beérhetne: mind az akciósztár, mind a figura.
A Thor: Szerelem és mennydörgés éppen az a felesleges blődli, mint ami a Terminátor, a Kommandó és A ragadozó után volt Schwarzenegger számára a Junior vagy az Ovizsaru, valamint Sly számára a Rocky, a Rambo és a Kobra után volt az Állj, vagy lő a mamám!. Olyanok ezek a filmek, mintha egy izmos akciósztárnak kötelezően szégyellenie kellene, hogy vagány és erős héroszokat játszik, így saját magát lejárató családbarát, bugyuta vígjátékokkal „vezekel bűneiért”.
A Thor: Szerelem és mennydörgés akciójeleneteivel nem lenne gond, Waititi ezeket mind kivétel nélkül profi módon dirigálta le, nem ritkán a Guns ’n’ Roses klasszikusaira. Thor első akciója során, a Galaxis Őrzői oldalán egy idegen bolygón bemutatja, hogy mitől is tekinthető istennek. Semmi esélye ellene és a Vihartörő ellen egy egész hadseregnek, lazán aprítja a védőket, majd elfoglalja a palotát, ami persze összedől. A rockzene (Welcome to the Jungle) és
a jelenet intenzitása katartikus, és itt még úgy, ahogy működik a humor is,
ami abból fakad, hogy Thor emberfeletti erejű és jó szándékú, de bizonyos szempontból érzéketlen, nem tudja felmérni, hogy hol kellene finomabban bánni a dolgokkal. Ám Waititi itt és a Gorr-ral való első összecsapás során is túlzásba viszi a verbális poénokat, holott ez a jelenet is fantasztikus lenne a Mjölnir kreatív használata miatt.
Apropó, Mjölnir: rettenetes ötlet volt, hogy a fegyverek, mind a Vihartörő, mind az említett pöröly rendelkezzenek személyiségekkel. Így hősünk a csaták kellős közepén is szinte udvarol ezeknek az eszközöknek, sőt egy alkalommal a Vihartörőt sörrel kínálja. Lehet, hogy kínunkban nevetünk ezeken a momentumokon, de a hangsúly itt nem a nevetésen, hanem a kínon van, azaz
Waititinek ezúttal nagyon fárasztó a humora, ami kioltja a lendületes összecsapások miatt érzett katarzist.
Pontosabban a katarzis újra és újra elmarad, főleg, hogy hihetetlenül rossz helyeken és pillanatokban vágnak el egy-egy jelenetet.
A Thor: Szerelem és mennydörgés olyan, mint egy A Karib-tenger kalózai epizód, ami a Jack Sparrow-rajongóknak lehet, hogy örömteli hír, de a Marvel-fanoknak már kevésbé, főleg, hogy Chris Hemsworth nem Johnny Depp, Taika Waititi pedig nyilvánvalóan nem akarja érteni a karakter és a Marvel-filmek lényegét. Az MCU-ban mindig is hangsúlyos volt a humor, de az igazán jó rendezők, mint Anthony és Joe Russo, az utolsó két Amerika Kapitány- és Bosszúállók-film direktorai tudták, mikor kell vele élni, mikor működik együtt a drámával és mikor kell elhagyni. A Végtelen háború készítői tisztában voltak azzal, hogy a bosszúszomjas Thor belépőjének a vakandai csata során libabőröztetően eposzinak kell lennie mindenféle laza beszólás vagy parodisztikus ellenpontozás nélkül. A Szerelem és mennydörgés azért lett rossz film, mert
Taika Waititit csak az érdekelte, hogy ez is olyan legyen, mint a független filmjei: lazán vicces.
Csakhogy ezúttal egyrészt inkább maníros a végeredmény, másrészt ez az erőlködés tönkretette az ígéretes történetet. Reméljük, Waititi visszatér a saját kaptafájához, az neki és a Marvel-rajongóknak is jobb lenne.
Thor: Szerelem és mennydörgés (Thor: Love and Thunder), 2022. Rendezte: Taika Waititi. Írta: Taika Waititi és Jennifer Kaytin Robinson. Szereplők: Chris Hemsworth, Natalie Portman, Tessa Thompson, Christian Bale, Taika Waititi, Russell Crowe, Chris Pratt, Dave Bautista, Pom Klementieff, Karen Gillan, Sean Gunn. Forgalmazó: Fórum Hungary.
A Thor: Szerelem és mennydörgés a Magyar Filmadatbázison.
