Hajnali elmélkedés hidrovámpírról, szellembiciklikről és más rémségekről. Félelemállatok, kötetbemutatók és meggysörök. Kétségbeesett tévelygés a kollégiumban (csak egyszer). Versírás félkómásan, reggel negyed nyolckor az ágyban. A XI. Hajdúböszörményi Írótábor nagyszerű napjainak margójára.
Idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Hajdúböszörményi Írótábort. Ezúttal is szép számmal jöttek résztvevők az ország minden tájáról, illetve a határon túlról is. Számomra ez volt a második alkalom, így már valamelyest rutinosan érkeztem meg a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési- és Gyógypedagógiai Karának Kollégiumába, és rögtön sok ismerős arccal találkoztam. A karszalag, illetve a szobakulcs átvétele után a táborozók legégetőbb dolga volt megnézni azt az ominózus oszlopot az épület aulájában, amire az egyes íróiskolák beosztását függesztették. Idén líraműhelyet Áfra János, Babiczky Tibor, Deres Kornélia, Kemény István és Magolcsay Nagy Gábor, prózaműhelyet pedig Bene Zoltán, Kiss Tibor Noé, Sopotnik Zoltán és Vörös István tartottak.
A szobák elfoglalását követően megebédeltünk, majd elindultunk az első írósulis óránkra. Én ebben az évben Deres Kornélia líracsoportjába kerültem. A bemutatkozó kör során kiderült, egészen színes a csoportösszetétel, hiszen voltak közöttünk költészettel komolyan és régóta foglalkozók, de olyan középiskolás írópalánták is, akik még ismerkednek a versírással. A szemináriumvezető elmondta, hozhatunk régi és új szövegeket is, a lényeg, hogy aktívan dolgozzunk velük. Opcionális házi feladatot is kaptunk: választhattunk, a porördögről írunk verset, vagy pedig egy állatról, amitől félünk.
A csoportunkban az első perctől fogva remekül ment a közös munka. Minden nap felolvastuk egy-egy versünket, majd kerekasztalszerűen, nyíltan beszélgettünk róluk.
Minden műhelyvezető más és más módszereket alkalmazva dolgozott a csoportjával:
Kiss Tibor Noé interneten talált hírek felhasználására buzdította prózaműhelyének tagjait, Áfra János líraszemináriumán pedig képek mentén kellett megfogalmazniuk ars poeticájukat a résztvevőknek.
Péntekre mindenki egy szinte késznek mondható szöveggel állt elő. Rendkívül inspiratív volt látni, ahogyan a versek alakultak néhány nap alatt. Volt, akinek mindössze annyit kellett javasolni, hogy ne ragaszkodjon a kötött formákhoz, és nem túlzok, szárnyalni kezdett.
A két nagy íróiskola mellett a táborozók idén kritika, illetve média és újságírás szemináriumokon is részt vehettek Juhász Tibor és Vogyerák Anikó vezetésével. Az órák előadás-jellegűek voltak, és egymással párhuzamosan zajlottak, így kénytelen voltam választani közülük. Végül a kritikaszeminárium résztvevője lettem, ahol első körben megismerkedtünk a kritikaírás néhány alapvető dilemmájával. Közösen gondolkodhattunk arról, hogy a múlt évszázad különböző évtizedeiben, illetve a közelmúltban miként próbálták meghatározni a kritikusok szerep- és feladatkörét.
Juhász Tibor továbbgondolásra sarkalló idézetekkel tette érzékletessé az előadást,
ami a tábor második napjára egy jó hangulatú beszélgetéssé alakult. A média és újságírás órák az elbeszélések alapján szintén izgalmasan lettek összeállítva: érintették, hogy mitől lesz egy hírportál hiteles, milyen feladatai vannak egy szerkesztőségnek. Vogyerák Anikó törekedett a gyakorlatiasságra. A táborozók feladatot is kaptak: rádióinterjút kellett készíteniük a mentortanárokkal.
Az esti programok a tábor helyszínétől egy rövid sétára levő Múzeumkertben zajlottak. Első este Kiss Tibor Noé moderálásával Oberczián Géza és Bene Zoltán új köteteit mutatták be. Bene a Mandola története kapcsán elmondta, hogy jóval kevesebb kutatómunkával járt az írásfolyamat, mint általában a regényei esetében, mivel a cselekmény a számára ismerős valóságban játszódik. A mű főhőse, P. nagy veszteséget él át, elveszíti ugyanis kedvesét, Mandolát. Ennek hatására pedig lassan elkezd szétcsúszni az élete. Bene elmondta, hogy a könyv „véletlenül” íródott, hiszen a fejezetek korábban önálló szövegek voltak, melyek még a koronavírus-járvány első hullámainak idején születtek.
A beszélgetés másik résztvevőjének, Oberczián Gézának A küldöttek című kötete került középpontba. A mű Tanzániában játszódik, meghatározó témáját a környezetkárosítás adja. Az Európától távoli országban kutató szereplők egy óriási tó élővilágának elpusztulása mögött húzódó okokat próbálják feltárni. Oberczián megosztotta a hallgatósággal, hogy a regény írása közben egy ponton elakadt, rá kellett döbbennie, hogy nem ismeri a szereplőit. Így hát leült, és megírt tizenegy életrajzot, melyek alapján később összeállította a mű első fejezetét.
A két szerző ezt követően néhány jó tanácsot is megosztott a kezdő regényírókkal.
Bene meglátása szerint leginkább kitartásra és koncentrációra van szükség egy nagyobb terjedelmű mű megírásához, Oberczián Géza véleménye pedig az, hogy olyan témát kell találni, ami nélkül élni sem tud az ember. A kötetbemutatót követően a tábor megnyitója következett, Papp-Für János, a tábor főszervezője és Kiss Attila, Hajdúböszörmény város polgármestere mondtak köszöntőt.
A tábor meghívott vendégei között szerepelt Herczeg Ákos irodalomtörténész, akivel Juhász Tibor beszélgetett szerda este.
A Visszatérés a nyelvbe című monográfia célja árnyalni a köztudatban élő Ady-képet.
Herczeg elveti az ideologikus forradalmárköltő eszményét, hiszen az ahhoz való ragaszkodás és az afelől történő interpretáció túlságosan egysíkúvá teszi a versek megítélését. Herczeg könyve tíz évig tartó kutatómunka eredménye, amely tanulságos olvasmány lehet irodalmárok, verskedvelők és magyartanárok számára, hiszen segíthet árnyalni az Adyról való gondolkodást.
Csütörtökön és pénteken a kritikaszemináriumi órákra is érkeztek vendégek. Antal Balázs saját kritikusi nézőpontjáról, tapasztalatairól beszélgetett Juhásszal, illetve készséggel és szívesen válaszolt a csoport kérdéseire, például hogy érdemes-e kritikaírás előtt elolvasni a szövegről már közölt kritikákat. A Súly és könnyűség. Regionalitás és átjárhatóság az újabb magyar irodalomban című tanulmánykötet szerzője elmondta, ugyan általában nem olvas más írásokat arról a kötetről, amiről éppen értekezik, ezt a gyakorlatot műve válogatja. Megosztotta velünk első kritikaírói élményeit, illetve azt is, hogy verseskötetről vagy prózáról nehezebb-e írni.
Lengyel Imre Zsolt, a Beszélgetés fákról című kötet szerzője a nézőpontok összevetésének termékenységére próbált rámutatni.
Bár már nem ír aktívan a műfajban, kritikusi pályafutása során egyik fő célja volt egy-egy értelmezési irány megnyitása,
amely aztán tovább- és továbbgondolható. Senki sem lehet teljesen birtokában a nyelvnek, senki sem uralhatja minden konnotációját a saját szövegének, mindig lesznek vakfoltok. Ezért (is) van szükség kritikusokra, hogy új olvasatlehetőségek felé mozdítsák egy-egy mű recepcióját.
Juhász Tibor moderálta Marton-Ady Edina és Kemény István kötetbemutatóját is. Marton-Ady első regénye idén jelent meg a Kalligram Kiadó gondozásában, Pubi címmel.
A családon belüli erőszakot tematizáló műben minden szereplő küzd a nyelvtelenséggel,
a kapcsolódási pontok hiányát a főszereplő lány kitartott névtelensége is jelzi. Juhász ezt az írói döntést az áldozatok védelme érdekében tett gesztusként azonosította.
Kemény István, a tábor egyik líraműhelyének vezetője az újonnan megjelent Állástalan táncos című gyűjteményes kötete kapcsán elmondta, nem a saját ötlete volt a verseit kommentárral ellátni, noha ő maga szívesen elolvasná például Kosztolányi Dezső gondolatait a Hajnali részegségről. A koncepciónak Hegyi Katalin volt a megálmodója, az interjúkészítést és a versek válogatását is ő végezte. Kemény röviden beszélt a munkafolyamatról, azokról a mindennapi akadályokról, amelyek megállíthatnak vagy eltántoríthatnak az írástól. Tömör, ugyanakkor velős válaszokban fogalmazta meg,
időnként akár három verset is ír néhány óra alatt, de esetében is akadnak terméketlen időszakok.
Soha nem állt szándékában az elhallgatás. Vagy megy az írás, vagy nem megy.
Deres Kornélia és Papp-Für János új köteteiről Sopotnik Zoltán kérdezett. Deres Kornélia BOX című verseskötete nagy elmozdulást mutat a szerző előző alkotásaihoz képest.
A cím a küzdősporton kívül a bezártságra utal, amiből a kötet szövegei kitörési lehetőséget kínálnak.
A versekben megjelenik a folytonos határkeresés, a változ(tat)ás vágya. Deres a mérgező családi minták, transzgenerációs örökségek kibeszéletlenségének traumatikus voltára helyezte a hangsúlyt. A jó mentális állapot elérése érdekében muszáj szembenézni a traumatapasztalatokkal.
Papp-Für hipnagógia című könyve egy tükör segítségével jeleníti meg az álom és az ébrenlét közötti vékony határt, azt a nagyon rövid állapotot, amely tapasztalásnak ébren már csupán foszlányait tudjuk előhívni. A hipnagógia borítóján lévő, felülről megvilágított angyalszobor a szerző szerint konzervatív értékekre utal, emellett előrevetíti a szövegek tárgykörét.
Az Istenhez való kapcsolódás, az apa-gyermek viszony és a pogácsa illata olyan témák, amelyekről nehéz giccsmentesen beszélni.
A kötet éppen ezt a kihívást vállalta.
Az estéket minden nap egy-egy koncert zárta a Múzeumkertben. Első este láthattuk fellépni a táborba rendszeresen visszatérő Ruby Harlem együttest, többen már az első dalnál táncra is perdültek. Szerdán egy hajdúböszörményi testvérpár, Nági és Betti koncertjére került sor. A tehetséges lányok saját dalaikon kívül néhány közismert feldolgozást is hoztak, és igyekeztek éneklésre sarkallni a közönséget. Csütörtökön Herceg Dávid és Tóth Andi léptek fel. A hét ezen napjára már kialakultak asztaltársaságok, akik − amikor éppen nem táncoltak − jó hangulatú beszélgetést folytattak egy-egy meggysör mellett. Ami engem illet, nem tudtam levetkőzni tanár mivoltomat (mondjuk nem is akartam): az asztal, ahol ültem, a koncertek során rendszerint a gimisek pulcsi- és táskamegőrzőjévé vált. (Na jó, néha én is megbíztam a megőrzés feladatával másokat.) A tábor záróestjén a Gate69 nevű zenekar adott koncertet. Gyarmati Dominik, a zenekar frontembere társaival együtt fantasztikus hangulatot teremtett a Múzeumkertben. A koncertélmény után szokás szerint a kollégium udvarán folytatódott az este, aminek következményeképpen a másnapi ünnepélyes díjátadó átlagosan két-három óra alvás után talált ránk.
Szombaton reggel kissé megtépázva, álmosan olvastuk fel szövegeinket. Néhányan lezser módon, igazi showmanként álltak a publikum elé, mások (köztük én is) enyhén remegő kézzel teljesítették a feladatot. Bár nem volt kötelező felolvasni, de a hét során olyannyira csapattá formálódtunk, hogy nem hagytam volna ki ezt az utolsó közös élményt. A versek és novellák mellett az újságírás szeminárium vizsgaanyagába is bepillantást nyerhettünk, meghallgattuk a szerkesztett rádióinterjút.
A táborban minden évben egy-egy Nagydíjat osztanak ki líra és próza kategóriákban.
Idén Bánfalvi Samut és Sarnyai Benedeket jutalmazták, akik Deres Kornélia és Kiss Tibor Noé műhelyének voltak a tagjai. A szemináriumvezetők egy-egy szakmai díjat is odaítéltek csoportjaik kiemelkedő résztvevőinek. Líra kategóriában szakmai díjat kapott Mánya Kristóf, Nagy Anna Flóra, Szabados Attila, Kósa Eszter és Ráday Zsófia, próza kategóriában pedig Magyar Boglárka, Rubint Ágnes, Clausen Anna és Szabó Boglárka. A közönségdíjat idén Gaál Jánosnak ítélték.
Végül úgy alakult, hogy én hagytam el utolsóként a tábort. Az üres, korábban folyton zajos kollégiumi udvaron járva valamiért eszembe jutottak Kemény István szavai, miszerint itt már az első napon valamiféle világon kívüliség szerveződött meg. Volt a kollégium, a Múzeumkert és a kettő között lévő út. Néhány napig más nem létezett számunkra.
XI. Hajdúböszörményi Írótábor, Hajdúböszörmény, Debreceni Egyetem Gyermeknevelési- és Gyógypedagógiai Karának Kollégiuma, 2022. július 12−16.
A fotókat Kovács Gábor/Gabeszfoto Photography készítette.
