A Deadpool & Rozsomák mentőöv a haldokló Marvel Moziverzumnak, hiszen a nyitóhétvégéje pompásan sikerült, ám mégis szomorkodhatunk abból a szempontból, hogy a rekordbevétel miatt ez a film lehet az új sztenderd.
Habár a szuperhősfilmek felívelése az ezredfordulón kezdődött el, tehát szép sikerek már 2008 előtt is születtek, a Marvel Studios franchise-a, a Marvel Moziverzum máig példa nélküli széria. Legalábbis az első három fázis immár filmtörténet, mivel Kevin Feige stúdióvezető és csapata egy olyan modellt alkalmazott, ami a kisképernyős sorozatoknál már bevált: egy nagy történetet épített a Bosszúállók: Végjátékig bezárólag, cliffhangerekkel a cselekmények legvégén, illetve a stáblista utáni jelenetek formájában. Így még az olyan gyengébb alkotásokra is nagyobb motivációval ültek be a nézők, mint amilyen a Thor: Sötét világ vagy A Hangya. Aztán
a nagy főgonosz, Thanos legyőzését követően Feige-ék nem találták a megfelelő hangot és utat,
főleg, hogy Disney+-os saját gyártású sorozatokra aprózták el a karaktereket és sztorijaikat. Tragikomikus, hogy az új, filmek (és szériák) felett álló történetet, a Multiverzum Sagát A Hangya és a Darázs: Kvantumánia volt hivatott beindítani Jonathan Majorsszel mint Kanggal, az új főgonosszal a centrumban, ám gyakorlatilag a film és a barátnője bántalmazása miatt kirúgott Majors is megbukott. Ha pedig ez nem lett volna elég, jöttek a sztrájkok 2023-ban, és a mélypont, a Marvelek katasztrofális mozis teljesítménye.
Innen szép visszajönni? Úgy tűnik, sikerülni fog, mivel a Deadpool & Rozsomák rekordot döntött az első hétvégéjén, ami nagy öröm a Marvel Studios vezetői számára. Viszont kevésbé örülhetnek azok, akik az első három fázis viszonylag következetes és tartalmas történetét várják, mivel Shawn Levy filmje
a siker által egy olyan utat jelöl ki, amelyen többé nem a sztori, hanem a rajongókedvenc karakterek felvonultatása a fontos.
A Deadpool & Rozsomák majdnem egy évtizeden keresztül váratott magára, mivel a Disney 2019-ben felvásárolta a 20th Century Foxot, a Deadpool-filmek gyártóját, így a rajongók már szinte lemondtak arról, hogy a családbarát szuperhősfilmeket készítő Marvel Studios bevállalja a felnőtteknek szóló Deadpoolt. Bevállalta, és megkísérelte belepasszírozni a multiverzum koncepciójába számos foxos karakter, így az X-Men, és a sokunk által inkább a feledés homályába űzött kétezres évekbeli egyéb szuperhősök visszahozásával. Az első számú figura maga a második címszereplő, akit ugyan a 2017-es Loganben szépen elbúcsúztatott James Mangold, de éppen ez
a multiverzum átka, hogy az alternatív valóságokból bárki visszatérhet, még ha a fősodorban meg is ölték.
Nagyjából az ő karaktere, és egy másik, már több Marvel-figurát eljátszó sztár szereplése ér valamit a felvonultatott vendégszereplők közül. Talán még – és az ő nevét azért merjük leírni, mert a végső előzetesben a Marvel sem csinált titkot belőle – a Logannel összefüggésben visszahozott X-23 Dafnee Keen alakításában több szimpla cameónál, mivel van egy fontos és érzelmes közös jelenete az alternatív Rozsomákkal.
Ám a többi figura csak vicces vagy rajongósimogató vendégszereplést jelent; ha nincsenek benne a sztoriban, bizonyosan akkor is megy tovább az egyébként papírvékony cselekmény. Ennek tükrében roppant ironikus, hogy a stáblista szerint a forgatókönyvet hivatalosan öt író vette kezelésbe. Kérdés, mégis mihez kellett ennyi alkotó, amikor
a Deadpool & Rozsomák legfeljebb amiatt tűnik összetettnek, mert tényleg minden sarkon felbukkan egy vendégszereplő.
Marvel-rajongóként kétségtelenül szívmelengető élmény látni őket, főleg, ha egy jó filmben szerepeltek korábban, valamint Deadpool velük kapcsolatos önreflexív kiszólásai is mulattatók. Ám végső soron a Marvel ebben ezúttal is ugyanazt műveli, mint a Warner a Space Jam: Új kezdetben, túlterheli vendégszereplőkkel a történetet, mintegy kérkedve azzal, hogy milyen gazdag karakterpark áll a rendelkezésére. Ennek viszont az az ára, hogy a sok pózolás, viccelődés és negyedik fal-áttörés közepette a Deadpool & Rozsomák epizódokra esik szét. Mindez tulajdonképpen egy „Marvel-kabaré” vagy ha úgy jobban tetszik, stand-up comedy show, amelyen már nem egy nagyobb cél – mint a Végtelen Sagában Thanos mestertervének megakadályozása – szervezi a cselekményt, hanem pusztán a poénok és a cameók. Apropó, nagyobb cél:
ez a film ráadásul a koncepciót leszámítva semmilyen szinten nem kapcsolódik a Multiverzum Sagához,
nem viszi tovább azt. Ez azért is kiváltképp aggasztó, mert ennek a hányattatott sorsú, sok potenciállal rendelkező sztorinak 2027-ben vége lesz a Bosszúállók: Titkos háborúval – úgy, hogy három évvel a lezárás előtt valójában még be sem indult igazán.
Sztori van, ám az pont úgy vérzik több sebből, mint az egyik Deadpool-variáns regenerálódási képesség híján, akit a film talán leggroteszkebb jelenetében szitává lövet, élő pajzsként használ a főhős. Az még egy jó kiindulási alap, a vicces önreflexió és a dráma tökéletes ötvözése, hogy
Deadpool azért akasztotta fogasra a jelmezét, mert nem akarták bevenni a Bosszúállók közé.
Csalódottságában és amiatt, mert szerelme szakított vele, sebeit nyalogatva egy átlagember életét éli, autókereskedőként próbál érvényesülni. Ám egy nap, a születésnapi buliján felkeresi a Loki-sorozatban megismert Téridő Variancia Alapítvány. Mr. Paradox, az egyik részleg vezetője azt akarja, hogy pusztítsa el a saját univerzumát, ami Logan 2017-es halála miatt instabillá vált, és amúgy is az apokalipszis felé halad. Persze Wade hallani sem akar arról, hogy barátai gyilkosa legyen, ezért úgy dönt, keres egy alternatív Rozsomákot. Talál is egyet a sok közül, aki meg akarta ölni, de ő a legrosszabb, mert cserben hagyta az X-Ment, tehát nem éppen ideális partner.
Az öt forgatókönyvíró ennyit tudott összehozni, egy újabb világmegmentős történetet, mert olyat még nem láttunk, ugye? Az alkotók valahogy nem éreztek rá, hogy ezt is agyba-főbe kellett volna „verni” poénokkal, azaz
pont azt vették a legkomolyabban, ami a legelcsépeltebb, amit a leginkább ki lehetett volna figurázni.
Ma már, amikor olyan rendhagyó szuperhősös sorozatok fricskázzák és forgatják ki a Marvel- és DC-képregényekben megismert magasztos történeteket és jelmezes hősöket, mint a The Boys vagy az Invincible, nem igazán lehet vagy szabad komolyan venni az efféle teljesen klisés célokat. Ráadásul többszörösen is elsütik ezt a sémát: egyszer a film elején, amikor megtudjuk, hogy Deadpool világa szorul megmentésre, majd az utolsó harmadában, amikor egy fordulatnak köszönhetően nemcsak a világ, hanem a multiverzum is veszélybe kerül. Ekkorra persze már amiatt is ásíthatunk, mert elfáradt az agyunk a sok cameótól és önreflexív poéntól, de a legálmosítóbb akkor is ez az erőltetett és buta végső fordulat, amelyet egy látványos, de a cselekményhez alig-alig kapcsolódó tömeges akciójelenet előz meg.
A gonosztevőben pedig lett volna potenciál már csak azért is, mert egy jó színésznőt, Emma Corrint (A korona) sikerült megnyerni a szerepre. Cassandra Nova az egyik legfélelmetesebb szupergonosz, akiről azt kell tudni, hogy Xavier professzort, az X-Men csapat vezetőjét már az anyaméhben meg akarta ölni. Ikertestvéreként hasonló képességekkel rendelkezik, olvas bárkinek az agyában, ebben a filmben pedig pillanatok alatt szó szerint kifiléz akárkit az elméjével.
A düh és a csalódottság hajtja, de mégis van benne jóság, valahol a szíve mélyén,
sőt a legtöbb sótlan Marvel-gonosszal szemben még humorral és érdekes jellemmel is rendelkezik, ami valószínűleg az ebben a nem túl összetett szerepben is brillírozó Corrin érdeme. Van tehát karizmája, és menő is a gonosztevő egy darabig, írtak neki és a főhősöknek egy közös jelenetet, amelyből akár rendhagyó irányba lehetett volna terelni a cselekményt. Ám az alkotóknak esze ágában sem volt semmi ilyesmi, a végére teljesen ellaposítják szegény Cassandrát, hogy ő is bekerüljön a szürke Marvel-gonosztevők szemeteskukájába.
Ennél a húzásnál is kiütközik, hogy ezek a Deadpool-filmek csak látszólag merészek: röpködnek bennük a káromkodások, a magyar szinkronban a legcifrábbak, fröcsög a vér, mégis biztonsági játék az egész. Ez a nagy különbség az igazán bevállalós szuperhősfilmek és a Marvel portékái között. A The Boys is obszcén és groteszk módon erőszakos, mégsem öncélú, komoly társadalomkritika húzódik mögötte, még ha Eric Kripke alkotó egyre inkább „balra” tolódott is, azaz inkább csak az amerikai (szélső)jobboldalt ekézi az utóbbi évadban. A Deadpool & Rozsomák viszont annyit sem mer meglépni, hogy akár csak a The Boys „gonosz Supermanjét”, Hazafit, úgy a saját gonosztevőjét némileg árnyalja.
A felszínen határt sért, polgárpukkasztó, valójában azonban szinte bűzlik a félelemtől,
amikor arra kerülne a sor, hogy kikezdje a status quót. Mindezek alapján úgy tűnhet, a Deadpool & Rozsomák a Thor: Szerelem és mennydörgéshez hasonló fércmű, de nem az. Ebben a filmben szerencsére a poénok működnek, és ez legfőképp a főszereplő párosnak köszönhető. Ryan Reynolds és Hugh Jackman a több ízben kifigurázott X-Men kezdetek: Farkas óta jóbarátok, duójukkal egy rajongói vágyálom vált valóra, hiszen a Farkas-filmben Deadpool még egy csendes, és Cassandrához hasonlóan lapos karakter volt. Ez az igazi közös csörtéjük, és amellett, hogy összebarátkoznak, természetesen rengeteget civakodnak és harcolnak is egymással.
A film egyik legjobb jelenete a haverzsarufilmeket idéző, „kötelező” bunyó, amelyben pitiáner személyeskedésük élethalálharcba csap át, csak éppen az a gond ezzel, hogy egyikőjük sem tud meghalni. Mindkettő kiváló regenerálódó képességgel rendelkezik, és lehet, hogy Logan elmélete sem működne, miszerint ha levágja Deadpool fejét, akkor végez a nagyszájú zsoldossal.
Civakodásuk dinamikus, jól megkomponált, látványos, jó értelemben röhejes, és még bizonyos szempontból drámai is.
A „kaberé” többi számát is hasonlóan jól eltalálták, önmagában mindegyik jelenet remekül működik. Mintha az alkotók tényleg csak abba fektették volna az energiájukat, hogy összeültek, talán még valami tudatmódosító szert is magukhoz vettek és kitalálták a humoros, erőszakos és trágár epizódokat.
Melyek még jobbak lettek volna, ha az egyik visszatérő Marvel-sztár nem pusztán pár jelenetben csatlakozik hozzájuk, hanem triumvirátussá egészíti ki a duót, mivel az illető saját szerepeit is kifigurázza, direkt hülyét csinál magából, illetve a karaktereiből. Természetesen
Reynolds és Jackman remekelnek a szerepeikben, roppant jól működik köztük a kémia.
A még bajban, szó szerint széteső élete közepette is őrült módon fecsegő Deadpool az agyára megy a hallgatag és melankolikus Rozsomáknak, aki a tőle megszokott frappáns egysorosokkal teremti le, és ha nagyon eldurran az agya, meg is szurkálja az antihőst. Valószínűleg mint sokszor, úgy ezúttal is rengeteget improvizáltak a sztárok, így gyakorlatilag nem kellett mást csinálniuk, csak önmagukat adni, habár Jackman civilben szerencsére nem ilyen mogorva és karót nyelt, hanem laza és vicces, akár Reynolds.
A Deadpool & Rozsomák kétségtelenül szórakoztató alkotás, amelynek több sebből vérző,
széteső történetét a címszereplő duó, illetve az őket játszó színészek összeszokott párosa menti meg
attól, hogy a Thor: Szerelem és mennydörgés vagy a Marvelek szintjére süllyedjen. Persze sok rajongó azt kívánja, bár inkább ezeknek a szintjére süllyedt volna, bár bukna a mozikban, hogy ne ezt az irányvonalat kövesse a Marvel, hanem valami Logan-kaliberű okos és tartalmas film legyen a minta. Márpedig ez lesz, hiszen nemrég, a kaliforniai Comic-Conon bejelentették, hogy Jackman után egy másik ikonikus színész is visszatér: Robert Downey Jr., ám ezúttal Doctor Doom szerepében. Végül is stílusos lenne, ha azzal a sztárral szállna sírba a Marvel Moziverzum, amellyel a sikertörténete elkezdődött.
Deadpool & Rozsomák (Deadpool & Wolverine), 2024. Rendezte: Shawn Levy. Írta: Rhett Reese, Paul Wernick, Ryan Reynolds, Zeb Wells, Shawn Levy. Szereplők: Hugh Jackman, Ryan Reynolds, Emma Corrin, Morena Baccarin, Rob Delaney, Leslie Uggams, Aaron Stanford, Matthew Macfadyen. Forgalmazó: Fórum Hungary.
A Deadpool & Rozsomák a Magyar Filmadatbázison.
